Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-20 / 42. szám

B. Szopelnyak: GUU£RIAN PISZTOLYA 5. Kreiss az órájára nézett. „Ti­zenkét óra. Kettőkor érkeznek a páncélosaink. Egyelőre minden rendben. A jobboldali part véd­telen. De a hidat aláaknázták. Meg kell keresnem a vezetéke­ket”. Az ezredes cigarettára gyúj­tott és a jobb part felé indult. Az Opel követte. „Ez az átkozott Szobko, nem száll le a nyakamról” — szitko­zódott Kreiss. „Egy lépésre sem tágítok, ga- lambocskám” — gondolta Szob­ko. A híd közepén Kreiss megállt és térképet húzott elő. Úgy tett, mintha figyelmesen tanulmá­nyozná, s' közben a szeme sar­kából nyugtalanul figyelte az át­kelést irányító főhadnagyot, aki SS-tisztekkel sugdolózott. A tisz­tek kigombolták a pisztolytáská­jukat és Kreiss felé indultak. „Ez lenne a vég?” — futott át Kreissen a szomorú gondolat. Szobkóra pillantott: Szobko az ülés alatt kotorászott. „Nem hit­tél nekem — gondolta keserűen Kreiss. — Elrontod az egészet és büszke leszel, hogy leszámol­tál az árulóval”. Az Oberleutnant, nyomában az SS-tisztekkel, Kreisshez lépett: — Ezredes úr, megmutatná ne­künk a küldetését igazoló ok­mányokat? — Úgy, szóval ön kételkedik a Führer személyes megbízott­jában? — Pontosan. — ÉS azt akarja ' jogom van-e a Führer ne 1 csele­kedni? — Pontosan. — Akkor kénytelen leszek ki­elégíteni a kíváncsiságát. — mondta nyugodtan Kreiss és bel­ső zsebébe nyúlt. Szobko sóbálvánnyá dermedt. „Ha igazolni tudja magát — fa­siszta! — gondolta. — Az alá­való! Hát persze, együttműkö­dött a partizánokkal, hogy vé­gül csapdába ejtse a páncélo­sainkat. Megérte a disznónak... Ha az SS-ek rámtámadnak, kö­zéjük hajítom a gránátokat!”. Kreiss azonban irattárcája he- -lyeft pisztolyt húzott elő. Egy pillanatra sem emelte fel a hang­ját. „A Führer nevében!” — mondta és keresztüllőtte a fő­hadnagyot. Az SS-ek veszedelmesen kö­zeledtek Kreisshez, de ő nyu­godtan és hangsúlyozott lassú­sággal helyezte fegyverét pisz­tolytáskájába. A számítás bevált. A tisztek két lépésnyire álltak Kreisstől, s minden nehézség nélkül elolvashatták a pisztoly markolatára erősített ezüstlemez feliratát: „Harcostársamnak és barátomnak. Guderian”. Az SS- ek tiszteletteljesen megmereved­tek. — Pisztolytáskákat begombol­ni! — szólt Kreiss. — így. Most pedig teljesítsék a parancsomat. Leállítani a visszavonulást! Szobko letörölte homlokáról a hideg verítéket, sápadt arcán halvány mosoly futott végig. „Ha megússzuk élve, bocsánatot ké­rek tőle. Hermann okos fiú, meg fog érteni.. A németek most végérvénye­sen meggyőződtek róla, hogy az ezredest . a legmagasabb telj­hatalommal ruházták fel. Kreiss- et azonban kizárólag a híd alatt rejtőző aknák vezetékei érdekel­ték. Átsétált a jobb partra és lelépkedett a vízhez. A pillérnél megpillantotta a vezetéket. Mi­után gyanún felül állt, senki sem kérdezte meg tőle, miért vág ki belőle egy kétméteres da­rabot. .. Háromnegyed kettő volt. Szob­ko erősen megszorította az „ez­redes” kezét. —■ Remek voltál, Hermann! Köszönöm! — Jól van. Majd azután... A híd njegmenekült... Hol vannak a tankok? — Keressük meg a mieinket! — Rendben. Fordulj meg. Mielőtt az Opel-Kapitän legör­dült volna a hídról, Kreiss ma­gához intett egy tisztet. — Őrnagy úr, kinevezem pa­rancsnokká. Senkit sem engedhet át a jobb partra!­— Igenis, ezredes úr! Az Opel eltűnt az erdőben. Szobko gyorsan rádióérintkezés­be lépett a páncéloshadsereg pa­rancsnokságával. — A tankok közelednek — mondta Kreissnek. Repülőgéppel fedezik őket. — Kitűnő. Félóra múlva az átkelőhely fö­lött megjelentek az Iljusin- gépek. .. A tankok akadálytala­nul gördültek át a hídon. A támadás folytatódott... Hermann Kreiss az egyik leg­nagyobb partizánalakult fel- derítő-parancsnoka lett. Ott tud­ta meg, hogy a Szovjetunió Hő­se. Még sok ragyogó akciót, me­rész rajtaütést hajtott végre. A híres felderítő ma egy terü­leti autóközlekedési igazgatóság vezetője. Kék Volgájával gyak­ran tűnik fel az utakon, ahol oly sűrűn bukkant fel egykor Opel- kocsiján. a legkülönbözőbb né­met rendfokozatokkal. (KASSAI FERENC fordítása) — Vége — MOZAIKOK Atomok futószalagon A Szovjetunióban jelenleg több mint 130 radioaktív izotópot, több mint 900 radioaktív izotóppal jel­zett vegyületet állítanak elő. Az izotópelosztási program kereté­ben immár 15 éve működnek a Szovjetunióban olyan elektro­mágneses berendezések, amelyek segítségével előállíthatók a ter­mészetben előforduló elemek túlnyomó részének szilárd izotóp­jai. Az izotópelőállítási módszerek kidolgozásával kapcsolatos inten­zív kutatások lehetővé tették több mint 40 különféle izotóp rendszeres előállításának a meg­szervezését ciklotron berendezé­seken is. A közelmúltban félipari kísérletet végeztek még egy elem — a technécium — izotópja ki­választásának kromatográfiai módszerével. Rendkívül jó veze­tőképessége és más fontos tulaj­donságai miatt igen jó távlatok nyílnak a technécium előtt. Évente kb. hetvenezer „atom­csomagot” szállítanak a legkü­lönbözőbb címekre. A jelzett ato­mok eladása mellett megszervez­ték a szilárd izotópok állami alapját. A Szovjetunió most 17 ország­nak szállít izotópokat, jelzett ve- gyületeket és más radioaktív anyagokat, különösen a KGST tagországokba. A Szovjetunió mint az izotópok nagybani ex­portálója, 1968-ban —, 1965-höz viszonyítva, 400 százalékkal nö­velte izotópexportját. A hciTi patika lojn.alwiLúása Az otthon őrzött gyógyszerek sú- lyos veszélyekkel járnak: megroro- lanak, a fioláról leesik » címke, el­felejtik, mire lehet használni. Az NSZK-ban évente legalább 6000 gyer­mek szenved mérgezést az otthon tárolt gyógyszerektől. Az NSZK-beli gyógyszerészek ezért november hó­napra „A házi patika lomtalanítása” néven mozgalmat indítottak: felszó­lítják a lakosságot, vigyék a gyógy­szertárakba az otthon őrzött gyógy­szereket, ahonnan azokat néhány nap múlva visszakapják. A gyógy­szeres dobozokat háromféle címké­vel ellátva adják vissza: „Felhasz­nálható — az orvos rendelése sze­rint” ; — „Már nem használható! Megsemmisítendő”; „Nagyhatású gyógyszer — csak orvosi tanács szerint szedhető”. A turbómozdony és a vasúti közlekedés A vasúti közlekedés történeté­ben olyan jelentőségű esemény­re kerül sor rövidesen, mint amilyen a villanymozdony beál­lítása volt a gőzmozdonyok he­lyére. Uj vonat fog közlekedni Kanadában Montreal és Toronto között, amely a 335 mérföldes utat az eddigi 5 óra helyett 4 óra alatt teszi meg. Az új vo­nat, a Rapido, a leggyorsabb vo­nat az észak-amerikai kontinen­sen s gázturbina motorral műkö­dik. A gázturbina motor működési elve ugyanaz, mint a repülőgé­pek hajtására már eddig is hasz­nált motoroké. Nagy előnye, hogy felgyorsulása és sebessége azonos a villanymozdonyéval, vi­szont nincs szükség a villamos­vezeték építésével járó nagy­összegű befektetésre. Maga a mo­tor olyan könnyű, hogy a szó szoros értelmében vett mozdony­ra nincs is szükség, elhelyezhető a személykocsik padlózata alatt. Egy új város A Káspi-tenger partján új vá­ros épül, terveit Alma-Ata-i épí­tészek készítették el. A város­ban a lakóházak egy részét úgy helyezték el, hogy falaik védel­met nyújtanak a homokviharok és forró szelek ellen. A Novij Uzenynek elnevezett új város körül szélvédő erdősávokat tele­pítettek olyan fákból, amelyek jól bírják a szárazságot és a sós talajt. Ezeket a fákat a félszigeten lévő csemetekertekben nevelték fel. Minden háztömb számára un. „zöld sátrat” létesítenek, hogy így biztosítsák a kellemes mik­roklímát. Ä szökőkutakba és úszómedencékbe csővezetéken át tengervizet vezetnek. Ezen a vi­déken nyáron ritkán esik az eső, s a nappali hőmérséklet he­teken át plusz 40 fok körül van. Ezért a több err eletes lakóházak falait vastag kagylós mészkőből építik, mely kiváló hőszigetelő. A lakások radiátoraiban nyáron hideg, télen pedig forró víz ke­ring. A tervek szerint a város­nak 60 ezer lakosa lesz. Érátültetés a szívinfarktus ellen Egy zürichi orvostanár 1000 operált páciensen szerzett tapasztalatai alap­ján megállapította, hogy az átültetett ér elláthatja vérrel az infarktustól fenyegetett szivet. A sebész csator­nát fúr az elmeszesedett szívizomhoz, és ide helyezi a mell-artéria egyik levágott ágát. Ebben az ér zsákut­cában csakhamar új éredény-össze- köttetések keletkeznek a vénákkal, amelyek a véráram lefolyását sza­bályozzák. A páciensek 80 százaléka az operáció után lényegesen jobban érezte magát. most vásároljon mongol női bőrkabátot. Kapható a Bizományi áruházban ÁRA: 1400,— FT. (254.) — Európában nincsenek Puerto Rico-iak — mondta —, s elgondolkodva törülgette szemüvegét, majd kezet nyújtott vendégének — Josef Perlmutter a nevem. Stewart habozva fogadta el a felé nyújtott kezet. — John Smith — mutatkozott be. — Örülök, hogy megismerhettem. Mr. Smith. — mondta Perlmutter és lakószobájába vezette a gengsztert. — Tessék helyet foglalni, helyezze kényelembe magát. Stewart meglepődve nézett körül a szépen berendezett, tiszta, barátságos szobában. — Szép lakása van — mondta elismerően. — Sohasem hittem volna, hogy ezekben az ütött-kopott házakban ilyen szépen laknak az emberek. — Ez a városrész nem mindig volt olyan, amilyen most — magyarázta Perlmutter. — Húsz évvel ezelőtt, amikor átjöttem Európából, erre is drágák voltak a lakások. Csupa rendes ember lakott is, főleg zsidók. Nyoma sem volt bű­nözésnek, prostitúciónak. — Talán ma sem volna másként, ha az egyik háztulaj­donos nem fogadott volna be néhány Puerto Rico-it. Azok magukkal hozták a rendetlenséget, piszkot, lármát. A régi lakók lassanként elköltöztek, s a háztulajdonosok, ha nem — 214 — akarták, hogy a lakások üresen álljanak, kénytelenek voltak Puerto Rico-iakat befogadni. Egyre nagyobb számban jöt­tele, és most már alig lakik más ezekben az utcákban. — Értsen meg, Mr. Smith, nincs semmi kifogásom a színes bőrűek ellen, hiszen New Yorknak azelőtt is voltak néger lakosai, de azok mások, mint a Puerto Rico-iak. Ezek nem hajlandók dolgozni Megelégszenek a munkanélküli se-' géllyel, s egész nap az utcán csavarognak. — A hatóságok nem mernek erélyesen fellépni ellenük, hiszen amerikai állampolgárok, és szavazataikkal eldönthe­tik a választásokat... — Miért nem költözik el innen? — kérdezte Stewart Perlmutter rezignáltan legyintett. — Túl öreg vagyok ahhoz, hogy új életet kezdjek. Már húsz évvel ezelőtt is nehezemre esett — Nincsenek hozzátartozói? — Az enyémek közül senki sem élte túl a háborút. Egykor népes családomnak én vagyok az egyetlen élő tagja. Az öreg az előszobába ment, és felvette felöltőjét — Bizonyára éhes. Sajnos, semmim sincs itthon, — Miattam ne fárassza magát. — Amúgy is be kell vásárolnom. Maradjon nyugodtan itt, legkésőbb negyed óra múlva itt leszek. Mire Perlmutter visszaérkezett Stewart elszunnyadt a jó melegben, de az ajtónyitásra rögtön felébredt — Egy szép szelet húst hoztam egyenesen magának. Én nem eszek húst, de maga amerikai, és bizonyára jobban sze­reti, mint a konzervbabot Kiment a konyhába, elkészítette a húst, azután asztalt terített. Stewart mohón megette a jókora sült hússzeletet, évek óta az elsőt. Perlmutter közben a kutyát is megetette. Miután befejezték az étkezést, így szólt az öreg: — Sajnálom, Mr. Smith, de nem maradhat itt tovább. — 215 — Nem akartam mindjárt megmondani, hogy ne vegyem el az étvágyát. Azt akartam, hogy nyugodtan egyen. — Az imént, amikor visszatértem az üzletből, láttam, hogy Puerto Rico-iak állták el a pincebejáratot. Némileg értek spanyolul, s hallottam, hogy egy emberről és egy ku­tyáról beszélnek. Úgy látszik, valaki látta, hogy maga a ku­tyával együtt a pincébe'menekült. Most lesben állnak a ka­punál és az udvarban is vannak néhányan. Ismerem ezeket a suhancokat. Hamarosan elvesztik a türelmüket, és elle­nünk fordulnak, e ház lakói ellen. — Tudják, hogy magánál vagyok? — Még nem tudják, de hamarosan kiderítik. És akkor az egész ház, minden lakó megsínyli. Ebben a házban csak hozzám hasonló öreg emberek laknak. Elég nehéz a sorsuk amúgy is. Tekintettel kell lennünk rájuk. — Mi közöm másokhoz? A saját életem és biztonságom fontosabb, mint másoké. — Nagyon szívesen segítek magán, Mr. Smith, de nem a többi lakó rovására. Már arra is gondoltam, hogy értesí­tem a rendőrséget, de ennek nincs sok értelme. Valószínű­leg nem is avatkoznak bele, ha pedig mégis idejönne néhány rendőr, a Puerto Rico-iak előbb-utóbb a ház lakóin állnak bosszút. — Magának nem lesz nehéz eltűnni a szemük elől és megszabadulni tőlük, de én és a többi lakó kénytelenek va­gyunk tovább itt élni közöttük. — Csak nem dob ki egyszerűen? — Az isten szerelmére, hogyan tételez fel rólam ilyesmit. Nem mehet ki a kapun, sem az udvaron keresztül, a hátsó kijáraton. A tetőn kell távoznia. — Fogadok, hogy már ott is lesben állnak. — Majd megnézem — mondta Perlmutter. Néhány perc múlva visszatért. — Fent szabad az út. Ennek a háznak a tetejéről könnyen átjuthat a másik háztetőre. Kérem, siessen, amíg nem késő. Induljon már...! — 216 —

Next

/
Thumbnails
Contents