Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-15 / 38. szám
B, Szopelnyak: GUDERIAN PISZTOLYA — Matvejics, te mész Kreisszel. A háború előtt lakatos voltál, bizonyára akad tennivalód. Kreiss elhelyez a garázsban... A parancsnok félrevonta szakállas harcosát és elmagyarázta neki, miként viselkedjen és hol találja meg az egységet. — Matvejics, most minden a te kezedben van. Vagy befellegzik az egységünknek. Vagy... •*— Ne kételkedjen bennem, parancsnok elvtárs. Minden tőlem telhetőt megteszek. Ezt a néme- tecskét pedig, ha az orrunknál fogva akarna vezetni bennünket... — Viszontlátásra, főhadnagy — nyújtotta a kezét Szobko. — Este várjuk Matvejics megmutatja az utat. — Értettem! — felelte katonásan Kreiss. — Távozhatom? —■ Távozhat. ... Miután a gépkocsi eltűnt, Szobko új búvóhelyre vezette egységét. Alkonyattájban felhők gyülekeztek az égen, heves .szélroham söpört végig a síkságon. Villám és mennydörgés közepette ritkán látható, félelmetes zivatar zúdult a sokat megélt partizánokra. A villámok megvilágították a hirtelen fékező német teherautót. A vezetőfülkéből Matvejics ugrott ki. — Parancsnok elvtárs — futott .Szobkóhoz — itt a kocsi, elhoztuk az egyenruhákat is. Ki jön velünk? — Egy pillanat... Kreiss hol van? — A fülkében. Nem mozdulok mellőle egy lépésnyire sem. Ha gyanúsan viselkedne... Mialatt a partizánok átöltöztek és tartózkodóan ismerkedtek Kreiss embereivel, a parancsnok a fülkéhez lépett. — Egész jól áll önnek ez az egyenruha... Kreiss összeráncolta homlokát és röviden felelt: — Ma Stube Oberleutnant vagyok. Velünk jön? — Szeretné? — Az ön dolga... Ha az én véleményemre kíváncsi: nem hagynám parancsnok nélkül az egységet. „Hát persze! — gondolta Szobko. — Nélkülem könnyebben boldogulsz. Matvejicset könnyebb átejteni. Majd meglátjuk, velem is elbírsz-e.” — Ne féljen — felelte. — A komisszár itt marad. Magukkal megyek. — Nagyszerű. Vegye fel ezt az altiszti uniformist. Amikor a csapat felsorakozott a gépkocsinál, Kreiss tüzetesen átvizsgálta a katonák öltözékét és felemelte hangját: — A gépkocsiban tilos a beszélgetés. Egyetlen orosz szó mindnyájunk vesztét okozhatja. Ettől a pillanattól önök német katonák és feltétlen engedelmességgel tartoznak nekem. A válasz parancsaimra: „Jawohl, Herr Oberleutnant'’. Utána: azonnal végrehajtani! Az akció sorsát a gyorsaság dönti el. Most pedig kérek egy sofőrt. Én, mint tiszt, nem ülhetek a volánhoz. Aki tud autót vezetni — lépjen ki. Szobko előrelépett: — Talán elboldogulok vele... Azelőtt vezettem. — Elég! — ordította Kreiss. — Német katona nem felel így! — Jawohl, Herr Oberleutnant! — húzta ki magát Szobko. — így már más. Üljön le. Mindenki a helyére! És véssék emlékezetükbe: egyetlen szót sem oroszul! Stop! Maga mit művel ott?... Matvejics vissza! Megmondtam: nincs szükség önre az akcióban! — Hogy-hogy nincs rám szükség? Hallod-e fritz, ne viccelődj velem! — Hallgattassa el! — fordult Kreiss Szobkóhoz. — Miről van szó tulajdonképpen; Miért nem viszi magával? — Német katona nem hord szakállt. Az ön Matvejicse pedig nem hajlandó megborotválkozni. Kudarcba fullaszthatja az egész akciót! „Ez aztán parancsnok! — gondolta elragadtatással Szobko. — Az ilyenekkel öröm az élet!” — Nincs mit tenni — fordult Matvejicshez. — Itt kell maradnod. Az Oberleutnantnak igaza van. Az akció álomszerűén zajlott le. A gépkocsi akadálytalanul gördült a raktár területére. Kreiss náci köszöntésre lendítette a karját, hangosan kiáltozott, parancsokat osztogatott. Ezalatt katonái megrakták a teherautót, lőszerrel és robbanóanyaggal. Igaz, az utolsó pillanatban két őrszemet el kellett némítani. De minden rendben ment, segített az eső, a sötétség is. Visszafelé Kreiss ült a volánhoz. Elégedetlenül ráncolta a homlokát és idegesen nézegetett hátra. — Üldözőktől fél? — kérdezte Szobko. — Nem. Az időjárás nekünk kedvez. Derült időben aligha menekülhetnénk meg. Csúnya munka volt, parancsnok! Nagyon csúnya! — Ugyan, miért? — Először is: *zajt csaptunk az őrszemekkel. Másodszor: a. raktárnál hagytuk a holttestüket. S most alighanem az egész körzetet riasz- tptták. Megtalálhatják az aknáinkat, altkor pedig... (Folytatjuk) A Kölesdi Téglagyár 44 órás munkahéttel női és férfimunkaerő- ielvéteit hirdet. Jelentkezni lehet a téglagyár irodájában, reggel 8-tól déli Eladó Moszkvics 407 típusú személygépkocsi jó állapotban. „TITÁN" Kereskedelmi Vállalat szekszárdi raktárháza. Szekszárd, Keselyűsi út. Ügyintézd : Grébics István Talefon: 122—92 (209) Kell-e, yan-e Nagyon sok fmsz-i találkozón hangzott el, hogy az új gazdasági mechanizmus valósággal rákényszeríti a szövetkezeteket az összefogásra. Hogy is állunk, hol is tartunk? Ezzel kerestük fel a tamási fmsz-t. Klein István, az igazgatóság elnöke így vélekedett: — Az egymás közti kooperáció szükségességét sokat emlegetjük, csak éppen nemigen csináljuk. Mi nagyságrendben a harmadikak vagyunk a megyében, tehát a nagyobbak közé tartozunk, de mégis nagyon kicsinek érezzük magunkat. Az árubeszerzés és -értékesítés terén egyaránt nélkülözhetetlen lenne a széles körű összefogás. Példa is van már az együttműködésre. A högyészi fmsz- szel például összedolgoznak, igaz, szerény keretek közt, de összedolgoznak — a bútorárusítást és a tüzép-cikkek árusítását illetően. Az alapelv: kölcsönös lehetőség, kölcsönös érdek. Viszont hiába akarnánk az ilyen példákból összeállítani bő listát, az képtelenség lenne, mert annyi nincs belőle. Elképzelés, akarás ugyan akad, de gyakorlati összefogás kevesebb. Pedig nemcsak Klein István látja világosan ennek a szükségességét, s híve az együttműködésnek, hanem más is. Ahány fmsz-i vezető véleményét ismerem, az mind hasonló. Tulajdonképpen az az igazság, hogy bármennyire joggal beszélhetünk is egységes fmsz-i mozgalomról, az új gazdasági koncepciók alapján egyre inkább kihangsúlyozódik az egyes szövetkezetek önállósága, összefogás? saját érdekeltségé, egymástól való elzárkózása. Az egymás közti konkurrencia kezd mind elevenebbé válni. E helyzethez, hadd tegyem hozzá, hogy a konkurrenaa, a tisziesseges verseny az új gazdasági mechanizmus alaptételéhez tartozik,. Ilyen szempontból végeredményben kívánatos az fmsz-ek egymás közti versengése, de az összefogás szükségességét sem lehet vitatni. Kérdés, hogy ki tud-e alakulni valamilyen egészséges harmónia e két pólus közt. Szerintem a versengés továbbra is fölényben lesz az együttműködési oldallal szemben. Klein István elmondta, hogy egy alkalommal óvatosan kisurrant egy megyei tanácskozásról, mert rendkívül gyorsan kellett intézkednie egy üzleti ügyben. Ha akkor nem hagyja ott az értekezletet, s telefonon nem adja meg az utasítást az egyik beosztottjának, megelőzi őket a másik fmsz. Az új gazdasági mechanizmus éppen azt várja el minden gazdasági vezetőtől, hogy adott esetben ne tétovázzanak, hanem rugalmasan intézkedjenek. Biztos vagyok abban, hogy hasonló esetről más fmsz-i vezetők is beszélhetnének őszinte félóráikban. Sorolhatnánk tovább is azo- Icat a gazdasági vonatkozásokat, amelyekben nagyon jól kimutatható az érdekellentét. Az fmsz-eket a saját eredményeikért dicsérik meg — a személyek anyagi érdekeltsége is ezen alapszik, — nem pedig a szomszédéért. Mindez egyre jobban elválasztja őket egymástól. Pedig az összefogás lenne kívánatos. BODA FERENC Szótlanul baktattak egymás mellett. Stewart holtfáradt volt az álmatlan éjszaka után, az öreg viszont elég fürgén szedte a lábát, úgyhogy alig tudott lépést tartani vele. A kutya köztük ment behúzott farokkal. Még mindig nem szokta meg a lármát és a tömeget. Valahányszor át kellett menniök az úttesten, a kutya megállt a járda szélén, úgyhogy Stewart kénytelen volt nyakon ragadni és átvinni. A nap már magasan járt az égen, de alig tudta áttörni a magas házsorok között rekedt benzinpárás levegőt. Majd két óra hosszat gyalogoltak. Stewart megszámolta: negyven háztömb mellett haladtak el. Lába égett, alig volt már képes menni. Torkig volt New Yorkkal... Végre elértek a Times felhőkarcolójához, amelynek homlokzatán fényújság közölte a legújabb híreket. Az épület előtt kereszteződik a Broadway, a Negyvenkettedik utca és a Hetedik sugárút. Mind a három irányban és irányból végeláthatatlan sorban gépkocsik mozogtak, lassan, nehezen. A gyalogosok még a zsúfolt gyalogjárókon is gyorsabban jutottak előre, — 202 — mint az autók az úttesten. Sam Kentucky itt már elemében volt. Bekanyarodott a Negyvenkettedik utcába, elhaladt a nagy mozik előtt, amelyeknek homlokzatán óriási fényreklámok hirdették a műsoron levő filmeket. Olajtól fényes hajú Puerto Rico-i suhancok álltak a falak mellett, gumit rágva. — Ne -kémlelj magad körül úgy, mintha a nyomodban lenne a rendőrség — mondta az öreg Stewartnak. — Itt senki sem törődik veled. A következő pillanatban már kinyújtott kézzel fordult egy jólöltözött úriemberhez. — Legyen jó egy nincstelen öregemberhez... ajándékozzon meg egy kávé árával. Az illető ügyet sem vetett rá. Kentucky Samot ez a legkevésbé sem zavarta. Máris egy másik járókelőt szólított meg kinyújtott kézzel: — Tegnap óta nem került semmi a gyomromba. Szánjon meg egy negyed dollár erejéig. Tíz cent volt az eredmény. — Rajta! — mondta az öreg Stewartnak. — Csináld utánam. Vagy azt. akarod, hogy helyetted is én dolgozzak? — Nincs gyakorlatom a koldulásban. — Koldusoknak és utcalányoknak nincs szükségük előképzésre. Félre az álszeméremmel, láss munkához! Stewart kedvetlenül elfordult az öregtől. Vérbeli gengszter volt, nem riadt vissza a rablástól, de koldulni... Végül mégis kénytelen volt rászánni magát, de sokkal rosszabbul csinálta, mint a koldulásban jártas társa. Két óra alatt még fél dollárt sem tudott összehozni. Az öreg cigarettát dugott a szájába, és megszámlálta a pénzt. — Kevés híján négy dollár — mondta örömmel, majd rögtön célba vett egy újabb áldozatot. — Sokat segíthetne rajtam egy negyeddollárossal — mondta, azután tágra meredt a szeme a csodálkozástól, és 203 — tátva maradt a szája. — Nini, kit látnak szemeim! kiáltott fel örömmel. — Jeff, öreg haver, csakugyan te vagy az? Mindig mondtam, ha találkozni akarsz valakivel, csak menj a Times elé. Előbb-utóbb mindenki elmegy az újságpalota előtt. Örömmel csapkodták egymás vállát. — Gyere csak ide! — szólította oda Stewartot. — Képzeld csak el, kivel találkoztam? Régi barátommal és csavargó társammal, Jeff a neve. Hol is találkoztunk utoljára, Jeff? Azt hiszem, Renóban, egy szeneskocsi tetején. Látom rajtad, jól megy a sorod. Feladtad a csavargást? — Haladni kell a korral — mondta Jeff —, azután súgva hozzátette: — Mozgó kereskedésre tértem át. Egészen jól jövedelmez. , A csavargó Stewart felé kacsintott. — Nem kell suttognod, nyíltan beszélhetsz előtte, közülünk való. — Gyertek, igyunk meg valamit a találkozás örömére. Jeff legalább húsz évvel fiatalabb volt, mint Sam. Durva metszésű, szeplős arca- olyan volt, mint egy öklözőé. Vörös haj keretezte. Uj felöltője nyitva volt, látni engedte sötétkék öltönyét. Stewart kelletlenül követte őket a vendéglőbe. Jeff olyan asztalt választott, ahonnan megfigyelhette a bejáratot és a hátsó kijáratot is. — Óvakodni kell a zsaruktól. Sok pénzembe kerülnek — magyarázta Jeff. — Nem szeretném, ha éppen most kapnának el. Tele van a zsebem áruval. A pincéi- az asztalukhoz lépett, mire elhallgatott. — Hozzon három skót whiskyt! — rendelkezett. — Én inkább egy Bourbont innék — másította meg a rendelést Sam. Amikor az ital már előttük állt az asztalon, Sam halkan megkérdezte barátjától: — Kokain? — 204 —
