Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-15 / 11. szám
A tizenharmadik boríték Felhőkarcoló — hajtatóház Az éves munkát értékelő mérlegek természetesen még sehol sem készültek el, a lényeget azonban — van nyereség, vagy nines? — ma már mindenki tudja. A „tizenharmadik” havi borítékok kiosztásának időpontja egyre izgatóbb közelségbe kerül, s ez — mint ahogy a pénzügyekben mindig is lenni szokott —, nemcsak örömet, de feszültségeket is kelt a gyárakban, üzemekben. Vajon, ki mennyit kap? És egyáltalán, mekkora lesz az az összeg, melyet kiosztanak? A nyereségképzés és -felosztás szabályai korábban többnyire csak a főkönyvelőket, gazdaság- vezetőket izgatták, most azonban közüggyé lettek. Az ezzel kapcsolatos beszélgetések azonban máris bebizonyították: a nagy többség csak hiányosan ismeri a törvényes lehetőségeket, a helyileg kidolgozott és elfogadott kollektív szerződéseket, s így meglepően sok illuzórikus kívánság is hangot kap a mindennapos eszmecserékben. Ezek közül a leggyakrabban visszatérő : osszunk ki minden pénzt, megdolgoztunk érte. És a másik: mindenki egyformán kapjon. .. A nyereségérdekeltségre való hivatkozás — az új gazdasági mechanizmus szellemének és lényegének megfelelően —, az elmúlt esztendő legtöbbször „bevetett” és — most már megállapíthatjuk —, egyik legsikeresebb agitációs, mozgósító érve volt; könnyelműség lenne tehát szótlanul hagyni, hogy a tájékozat? lanság és a legkülönbözőbb híresztelések megingassák az emberek igazságos részesedésbe vetett bizalmát. Az évi nyereség elosztása, felhasználása sehol sem képezi titok tárgyát, érdemes lenné hát minden üzemben és vállalatnál szemléletes tablókon, plakátokon ismertetni, miből mennyi pénz keletkezett, s hogy ebből az összegből hova, mennyit kell befizetni, illetve félre tenni. Mert a vállalati eredmény nem azonos a nyereséggel, a nyereség pedig nem jelent egyet a kiosztásra kerülő, részesedési összegekkel. Hogy milyen elvonások, befizetési kötelezettségek és más megszorítások terhelik a vállalatok éves szinten elért gazdasági eredményét —, itt most a sokféleség miatt nem részletezhetjük. A nagyobb vállalatok gyáregységei, üzemrészei — • eredményeiktől. nyereségfelhalmozó szerepüktől függően —, általában különbözően részesednek a rendelkezésre álló nyereségből. Előfordulhat például, hogy míg egyik gyáregységben húsz napban határozzák meg a nyereségrészesedés összegét, addig a másikban huszonhat napot fizetnek. Igazság ez? Feltétlenül, amennyiben az arányok helyesen tükrözik az eredményesség érdekében kifejtett többletmunkát. Az érdem szerinti elosztást alapelvvé kell tenni mindenütt, — még akkor is, ha a kényelmességi szempontok sok esetben az egyenlősd mellett szólnak. A körülményei gondos elemzése természetesen ez esetben is rendkívül fontos, hisz előfordulhat, hogy egy-egy ko. lektíva — saját hibáján kívül, a műszaki ellátottság, vagy a vezetés hiányosságai miatt —, nagy erőfeszítések ellenére sem képes teljesíteni a rábízott feladatot. A terv- és statisztikai osztályokon, bérszámfejtő csoportoknál csattognak a számológépek. Rövidesen mindenki megtudja, mekkora összeg lesz a borítékban. Ezek a forintok — amellett, hogy gyarapítják a dolgozók jövedelmét —, az éves munka kritikáját is adják, s így a kifizetések időszaka egyben a tanulságok levonásának időszaka is kell, hogy legyen. Ha vastag a boríték, akkor magától értetődik a jövő: csak így tovább! —, ha vékony, akkor érdemes mindenkinek elgondolkodnia afelett, hogy hol és hogyan kell az idén többet adnia... BÉKÉS SÁNDOR Mi fáj Madocsán ? 3. IV e legyen a termelőszövetkezet kísérleti gazdaság, de legyen a szakvezetésnek bátorsága kockázatot vállalni, még abban az esetben is, ha egy-egy elképzelés nem sikerül. A gazdálkodás velejárója a rizikó, mi azonban azt tapasztaltuk, hogy Madocsán néhányan bunkónak szeretnék felhasználni, hogy leüthessék vele — személyi okokból — a „nekem nem tetsző" vezetők bármelyikét. — Tavaly november hónapban kihallgattuk Bonya János brigádvezetőt. A szántóföldi dűlőben 1967. szeptember 23-án spenótvetés történt. 48 000 forint bevétel volt rátervezve. De nem lett a soenótból semmi — mondja K. Törjék József, mint a felügyelőbizottság tagja. Megkérdeztük tőle: — Ki az a Bonya János? És hogy hogy kihallgatták? A felügyelőbizottság nem egy nyomozó testület. — Bonya János a területes birgádvezető. — És mit mondott, miután „kihallgatták”? — A spenót kikelt, elég szép. leveles volt, nem tudom, miért kellett kiszántani. Bonya János brigád vezető válasza tehát se hideg, se meleg. De most nézzük röviden a tényállást, úgy, ahogy hihető módon Scheidl Lajos elnök összefoglalta: „A vetőmag-termeltető vállalat a szóban forgó időpontban későn szállította a vetőmagot. A vezetőség tűnődött. Vagy, vagy. A vetőmag ára 1406 forint. Hozzájön még a szántás, a talajmunka költsége. Elhatároztuk, megpróbáljuk. Ha sikerül, jó, ha nem sikerül, még mindig találunk más megoldást. Nem sikerült. Kijöttek a vetőmagvállalattól is, és megállapították:- a tőállomány ötvenöt százaléka kiíagyott. Szántsuk ki. Kiszántottuk, helyébe tavasszal más növényeket vetettünk. Ezekből a bevétel majdnem kétszázezer forint, kiesés tehát nem történt" — állapította meg az elnök. 1^ i érti ezek után. hogy most ,v mit keres K. Törjék József? De ez még csak hagyj án. Sokkal izgalmasabb dolog lenne belelátni Bonya János területes brigádvezetőbe, aki vagy nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy mi történt a spenóttal. Vagy nincs véleménye? Bizonyára van, de sajnos. Madocsán néhány választott vezető véleménye olyan, hogy mindig annak ad igazat, akivel éppen beszél. Ezt a tagok mondják, s a szövetkezeti gazdák nagy számban azért tartják magukat távol a feszültséggócoktól, mert unják a kétkulacsosságot, torkig vannak vele. Inkább választják a kényelmesebb megoldást, a semlegesség alapállását. Mindenről megvan a véleményük, de csak legyintenek. klikkvilága, a takargatás, a dirigálni akarás, az előnyszerzés alapállásából rendszerint csak önmagát képviseli, de nem a falut. B-ék alapjában véve anyagi és társadalmi helyzetükkel elégedettek. Biztos fedezékükből, otthonról szemlélődnek. A hangos- kodókról sommás a család véleménye. — Nem tudok ilyen embereket megérteni. Erősek, egészségesek, mégis, örökké haszontalanságo- kon törik a fejüket. Az4 hangoztatják, majd kiejtetnek néhány embert. — mondja az asszony. Közben átjött beszélgetni az egyik tehenész. Számunkra valósággal felüdülés volt társalogni velük. Józan, világosfejű, indulatoktól mentes emberek. Csupán azt nem értjük, miért nem ők a „hangadók” Madocsán? A válasz persze kézenfekvő, hiszen nagyjából arról van szó: éppen az ilyen emberek viszolyognak a közszerepléstől akkor, amikor látják, hogy a konoksággal, a rosszindulattal, a rokoni érdekek képviseletével kellene szembeszállni. Ezek az emberek soha nem szólnak csak azért, hogy gyönyörködjenek saját hangjukban. De viszont amíg ők nem szólalnak meg, addig írhatunk mi száz beszámolót Madocsáról, a helyzet változátlan marad. Kívülről ugyanis soha, senki nem fogja Madocsa közérzetét megjavítani. Hozzásegíteni a községet lehet, de ennél többet nem. jV emcsak B-éknél tapasztal- tűk, hogy létezik Madocsán egy számottevő pozitív erő. Az már más kérdés, hogy hogyan jutnak szóhoz abban a különös és ellentmondásos környezetben, légkörben, amely Madocsán összességében úgy jellemző, hogy léteznek fönnforgó emberek — csősz, árukísérő, brigádvezető — akik nem szolgálatnak tekintik a beosztást, hanem személyes érdemnek, kiváltságnak. A termelőszövetkezet központját pedig olyan tűznek, amely körül kizárólag a bennfenteseknek van joga melegedni. Valószínűleg könnyebb lenne minden kényes kérdésben szót érteni, közös nevezőre jutni, ha az ellentéteket tisztázni akarnák, nem pedig felszítani. Ehhez viszont — magunk is tapasztaltuk — több szakmai és politikai tudásra lenne szükség, éppen a középvezetők részéről. Bizonyos űr tátong a szakvezetés és a tagok között, amely szinte áthidalhatatlan marad mindaddig, amíg megmarad az a madocsai szokás, hogy a „hangerő” továbbá a rokoni összeköttetés tesz valakit vezetővé, nem pedig a minden tekintetben való rátermettség. Beszélgettünk a termelőszövetkezet vezetőivel a brigádvezetők morális, politikai és szakmai rátermettségéről. Főleg azért, mert Bonya János langyossága, Vran- csik József közszereplése arra mutatott, hogy a tisztségviseléssel járó morális kötelezettségeiknek rtem tesznek eleget. Ezt a kérdést elsősorban azért kellett feszegetni, mert végeredményben egy, a madocsaihoz hasonló közös gazdaságban a brigádvezető, akárhogyan is nézzük, hatalom. Egyáltalán nem mindegy, hogy emberileg fel tud-e nőni hatalmához úgy, hogy ne éljen azzal vissza. Ha ezt nem ismeri fel, akkor a tsz-tör- vény csupán holt betű Madocsán. De mi kell a felismeréshez? Tudás, műveltség, politikai és szakmai képzettség. És efcen a felületen sok még a fehér folt. ÍVÍ ondjuk az elnöknek: nem megoldás, hogy évről évre leváltják -azokat a brigádvezetőket, akikről egyébként már a megválasztáskor is tudták, hogy kellő szakmai és politikai képzettséggel nem rendelkeznek. Sokkal inkább az lenne a megoldás, ha a tsz középkádereit köteleznék a szükséges ismeretek elsajátítására. Pontosabban szólva, eleve fel kellene állítani a mércét és kimondani, hogy kizárólag az az ember vállalhatja el a brigádvezetői beosztást, aki kötelezi magát, hogy megválasztását követő négy-öt éven belül megszerzi a megfelelő minimumot. Tűrhetetlen helyzet, hogy egy fiatal brigádvezető, ahelyett, hogy közéleti ember létére tanulna, estéit napról napra a kocsmában tölti. Siralmas állapot. hogy egy másik brigádvezető csak azért helyezkedik szakmai kérdésben se hideg, se meleg álláspontra, hogy beosztását féltvén, ne haragítson mar gára senkit. Nyilván más lenne ennek az embernek a kiállása, ha volna a háta mögött egy szakmai „hitaterland”. £ zép, szép, hogy Madocsán nagy és tiszteletre méltó hagyományai vannak a nótának, a táncnak, de úgy tűnik, mintha a nemes hagyományok ápolása közben a közösségi élet új normáinak, a szocialista együttélés mai szabályainak kialakításáról megfeledkeztek volna. 1969-et írunk. Csak a múltba nézésből nem lehet megélni. Ezért járja most Madocsán az a mondás: nehéz tsz-tagnak, de még nehezebb vezetőnek lenni. Sokkal hasznosabb lenne, ha sajátmaguk előtt a jövőre nyitnának szélesebb ablakot. Folytatjuk. BOGNÁR. ISTVÁN SZEKULITY PÉTER Madocsai tartózkodásunk idején egyik napon B-éknek voltunk vendégei. Azért látogattuk meg őket, mert a tagoknak azt a többségét képviselik, akik nem húznak sem ide, sem oda. Fenntartás nélkül csak az elnök munkáját. magatartását ismerik el. Szinte páholyból figyelik a naponta ismétlődő osztozkodást, és megmondjuk őszintén, mi ezt a kényelmes álláspontot sem tarthattuk Madocsán rokonszenvesnek. 4 háziasszony csodálkozott, hogy éppen őket kerestük fel. Arra gondolt, eltévesztettük a házszámot. Nem szokták Madocsán a „sima”, névtelen tagokat meglátogatni, ügy mondják: a volt párttitkár is a tömegkapcsolatokat többnyire a presz- szóban ápolja, annak ellenére, hogy ideje lenne már felismernie a presszóba, a kocsmába nem jut el annak az egészséges, helyi közvéleménynek az álláspontja, józan ítélőképességű véleménye, amelyre igazán támaszkodnia kellene. A presszó és a kocsma Kedvezményes cserépkályha-építési akció! Vállalatunk 1969. június 80-ig minden beépített cserépkályha után 10%-os engedményt ad magánosoknak és közületeknek. Megrendelést adja le az alábbi címre: Kerámia és Cserépkályhagyár Zalaegerszeg, Mártírok u. 25. Ügyintéző: Bergemé Telefon: 13—185 (127) Óvja egészségét! FOGYASSZON CS1PKESZÖRPÖT (124) Nyolcvanötezer palánta kapott helyet Krefeld új-hajtatóházában. amely — 43 méterrel — a világ második legmagasabb ilyen épülete. Mesterséges napfény tartja állandó szinten a hőmérsékletet és biztosítja a növények gyors fejlődését. (Telefoto—AP—MTI—KS) legyzet Sió-csárda Volán-csárda Egy év óta a köztiül tuba ment már, hogy az országban egy új cég, a korábbi gyakorlattól eltérő, merészebb programmal állt a nagyközönség elé. A fővárosban rövid fél év alatt fogalommá váltak a, Volán-taxik. Nem azért, mert reprezentatívabbak, mint a másfél évtizede üzemben lévők. Hisz a Volán gépállományának fele még mindig Volga típus. Igaz, másik fele Merced é'á; meg Peugeot. .. s az URH*.. \ kocsikba szerelt, nem kevés forintba kerülő Uítlí-rsndszer, ugyancsak az utazóközönség kényelmét szolgálja: a taxiból nemcsak szolgálati közleményt: leket küldeni, hanem alkalmasint az utas értlekében is lehet URH-teleíonon intézkedni, szállodai szobát foglalni, virágküldést megrendelni, vagy más fontos dolgot elintézni. A különleges szolgáltatást természetesen meg i.s kell fizetni. A Volán kapcsolatba lépett tucatnyi» külföldi utazási irodával, itthon pedig a Pannónia vendéglátóipari céggel. Nagyvonalú, elegáns. szolgáltatásait csak elsőosztályú szinten adó cég a Volán. Csodálkozunk ezek után, amikor arról hallunk, hogy. a szekszárdi Sió-csárdát a Volán meg akarja vásárolni? Nem. Természetes, hogy a Volánnak vannak olyan szakemberei — _ és pénze is a cégnek —, amelyek révén fel lehet támasztani, megreformálni a Sió-csárdát. Mert erre, valóban szükség van. A tárgyalások, az adás-vétel még nem fejeződhettek be. Hisz a szekszárdi fmsz-nek is mérlegelni kell a dolgokat, a Volánnak úgyszintén. Az üzlet azon- bau — szinte biztosra vehetj k — létrejön. Támogatják a város vezetői is ezt az adás-vételt. Elsősorban azért, mert a Siócsárda árából az fmsz a város területén tud majd korszerű vendéglőt építtetni, másodsorban pedig a Volán-csárda nem úgy funkcionál majd, mint elődje. Még létre sem jött az adásvételi szerződés, máris kiszivárognak a tervekről á hírek, hogy mit kell majd változtatni a csárdában. Elsősorban a fűtést. . Aztán egy kis szálloda-félét építtet a Volán, talán majd ég- autómosót is.. . Szép tervek. / város, a megyeszékhely és az országutak utasai nyernek majd ezen az üzleten, a Volán-csárdán, — P.i — Népújság .) 1969. január 15.
