Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
Egy sírkövásárlás története 1. A nyugdíjas kazánkovácsot felesége esténként örökké azzal nyúzta, hogy rendeljék meg a sírkövet. A szomszéd tyúkjaival járnak aludni, az öregasszonynak bőven volt ideje „győzködni” az urát. Bíztatta a nyugdíjas kazánkovácsot, hogy üljön fel a félnyolcas autóbuszra, menjen be a városba, beszéljen a kőfaragóval, hogy legyenek rendben ezzel is. Mire várnak? Egyikőjük a nyolcvanötöt tapossa, a másik a hetvenhetet. öt legfeljebb tíz év van még vissza.- Megrendelhetjük. De miből? — kérdezte a kazán- kovacs, s mosolygott is, mert arra gondolt, neki mindössze húsz forintja van. Az asszony elől Búgta el teher borra. Orvosság a fehér bor. Megiszik belőle két pohárral, és azonnal megszűnik a székrekedése. Az asszony kitalálta, hogy miből. Március 15-én a kis Ilkával bement a nagyszobába és leakasztották az ágy fölött lógó Golgotát. A szentképet átvitték Már, kusnéhez. Márkusnénak tetszett a Golgota. Megnézte, nincs-e véletlenül repedés az üvegen, másfelől megvizsgálta, nincs-e lepattogva a keretről az aranymáz. Sikeres meózás után kijelentette: hatszáz forintot a Golgota még a bolondnak is megér. — Itthagyom, kifizeted, mikor bírod — mondta az Öregasszony. — Most még ne hagyja itt. A gazdaság a jövő héten fizeti a részesedést, és ki tudja, mennyit kapunk? Egyedül a jó isten. Most még ne hagyja itt. Ha meglesz a pénz, akkor átszólok. Az öregasszony hiába várta, hogy Márkusné átszóljon. Meggondolta magát. A nyugdíjas kazánkovács felesége ajánlotta volna ugyan másoknak is a Golgotát, de nem merte megtenni. mert attól tartott, el fogják róla híresztelni, hogy vénságére pogány lett belőle 2. Tavaly nyáron meghalt a Toros szomszéd. De utolsó óráiban mi gondja lehetett neki? Semmi, hisz még bíró korában megvette a sírkövet, ami nem tegnap volt Most csupán az évszámot kellett „beleütni” a márványba. Az 1880 után odaírták, hogy 1967.. Ennyi az egész. Ettől kezdve Sármány Sándorné, született Zsák Etelka már napközben sem hagyta nyugton az urát: — Nem jobb, ha magad jársz utána? Legalább biztos. Mennék ép, csak bírnák. De négykézláb nem mehetek. Beszélj a mesterrel és mondd meg neki, abból a fajtából adjon, amit tizennyolcban vettem tőle az uramnak. Műmárvány nem kell. Inkább a másik fajta, drágább, de könnyebb tisztán tartani. A száraz verébszart lemosom egy kis lúgos vízzel és csillog a sírkő, akár a tükör. — Megrendelhetjük. De miből? — nézett rá a nyugdíjas kazánkovács. 3. Húsz esztendeje ismerem Zsák Etelkát, a kazánkovács nyugdíjas feleségét, de olyan idegesnek még soha nem láttam, mint ezekben a napokban, Toros szomszéd halála után. Változatlanul kiült a nyári konyha elé a kis ezékre, takarékossági okokból változatlanul homokkal dörzsölte le a lábosokról a kormot, de könnyű volt észrevenni, hogy nem figyel arra, amit csinál. Szabadságom utolsó napján, harangszó után megszólalt a tanácsháza tetején a „kisbíró” és bemondta: egyelőre a tanács nem ad ki új építési engedélyt mert a házhelyek elfogytak. Tulajdonképpen átkozott dolog ez az életszínvonal, gondoltam, hisz időnként erősen veszélyezteti a vezetők testi épségét. Ha van a tanácselnöknek egy csepp esze, akkor most fogja magát, és három hétre eltűnik a faluból. \ 4. A nyugdíjas kazánkovács 1945 nyarán vonult nyugdíjba. Maradhatott volna még, de azt mondta: harmincöt évig csináltam, csinálja most már más, ennyi nekem elég. Később, az alacsony nyugdíj miatt bánta, hogy „nem húzott le” még vagy tíz esztendőt, de a dolgokat már nem lehetett visszacsinálni. „Legalább eladhatnám a szabadjegyeket”. Elhatározták, öregségükre a városból visszaköltöznek a közeli B. községbe. Ott a ház a nagy kerttel „Mióta bérlő bírja, nincs úgy rendben tartva, ahogy én szeretném. Rendes ember a kéménysöprő, de ha egyszer nem a sajátja, nincs rá gondja”. A kazánkovács városi lakását a gyerekek foglalták el. A nyugdíjas kazánkovács resteilte ugyan, hogy vasutas létére a falu végén kénytelen lakni, dehát mit tehet? Mindig' ráhagyta az asszonyra, most ellenkezzen vele vénségére? Beszegődött inkább az állami gazdaságba üzemanyag-raktárosnak. 1955-ben hagyta ott a gazdaságot, mert megunta a biciklizést. Tíz kilométer oda, tíz kilométer vissza, sok. Beállt a termelőszövetkezetbe. A tagok vastapssal vették fel Sármány Sándort A nyugdíjas kazánkovács másnap bekarikázott a városba dicsekedni. Fehér bort ivott, mert székrekedés ellen kizárólag ez az orvosság. A termelőszövetkezetben mindent csinált, amit csak mondtak neki. „Semmitől nem félnék Sármány bácsi, ha még húsz olyan emberem volna mint maga” — dicsérte a fő- agronómus. „Nincs baj főagronómus elvtárs, de a nyugdíj, a nyugdíj bizony több lehetne.” A főagronómus azzal ütötte el a szót hogy aki dicsekszik, annak adni kell, aki panaszkodik, attól el kell venni. Ebben az időben mindenki panaszkodott. Divat volt a panaszkodás. Egyedül a tanácselnök tartozott az optimisták közé. Lendületesen bizonygatta a gyűléseken, hogy nőtt az életszínvonal. A gazdák nem hitték el neki. 1960-ban megkezdődött a határban a talajok javítása, rendezése. Hadseregnyi gépes ember szállásolta el magát a faluban, és fizettek, mint a köles. Az állami gazdaság pecsenyekacsára rendezkedett be. Az asszonyok is kezdtek eljárni pénzt keresni, hisz hívták őket. A gazdaságban először százezer pecsenyekacsáról beszéltek, később már félmilliót termeltek. A termelőszövetkezetnek is bevágott néhány esztendő, s egyszercsak Sármányék faluvégi házából „Tiszta udvar, rendes ház” lett— és a falu közepe. A vöröskeresztes fémtáblát a kis Ilka helyezte el a falon. Mikor Zsák Etelka meglátott, örvendezve kiáltotta: na te híres komenista, látod, kitüntetést kaptam. 5. Kertjükben minden megtermett: a krumpli, a zöldbab, a paprika, a paradicsom, a főznivaló tök, a szilva, minden. Mikor a szivafákról lekerült a termés, Zsák Etelka lekvárt főzött. A nyugdíjas kazánkovács ősszel szokta felásni a kertet, mert az őszi eső olyan, mint a mélyszántás. Tavaly ősszel Zsák Etelka boros teát főzött az urának és a fehérmázas bögrében kivitte oda, ahol ásott. Kedvezett neki. — Nem sok ez neked? — Lassan csinálom. Ráérek — mondta a nyugdíjas kazánkovács. Gondolhatják mi lett a vége. Fele kertet eladták házhelynek. A gazdaság főszakácsa vette meg. „Eleget csavarogtam, meg akarok állapodni” — mondta s két részletben fizette ki a házhely árát. ötezret adott foglalóul, ötezret januárban, mikor eladta a vállalatnak a hízó disznókat. 6. „Hazahozattuk, kivitettük a temetőbe, és felállíttattuk. Valódi márvány. Mikor lemosom szappanos vízzel, csillog, akár a tükör. Lett volna rá vevő, talán száz is. Az utcán megálltait a kőfaragó kerítése előtt, és bámulták. Utóbb a kőfaragó papírzsákot rakott rá és kiírta, hogy eladva. Kapós lett, mint az új bútor. Egy kövesdi ember száz forintot ígért rá, csakhogy megkapja. A kőfaragó szólt a fiamnak — az meg mindennap előtte biciklizik el a gyárba — Lali, vigyék a sírkövet sürgősen, mert eladom. Fuvarost akartam fogadni, de a főagronómus azt mondta: ne fogadjanak maguk fuvarost. Naponta bejár a teherautó takarmánytápért, érte megy és kihozza. Jó. Mégis száz forintomba került. Ennyit kaptak az emberek. Megszolgálták. Féltem, hogy majd megre- pesztik, vagy letörik a sarkait, de nagyon vigyáztak rá. Szépen a helyére tették. Azért haragudtam csak rájuk, mert a boravalóból áldomást ittak, és a vénembert berugatták. Mi kell neki? Örökké a tütűkén jár az esze. Mikor még bejárt a műhelybe, hét végén zsákba tette a tízliteres kis hordót, és ment Tisza- kürtre megtölteni. Ha ráhagyom, nem lesz itt sírkő ítéletnapig. Ez a harmadik. Az elsőt megboldogult első uramnak csináltattam, a tizennégyes háborúba veszett oda, a másodikat a szüleimnek vettem huszonnyolcban. Mindig én jártam utána. Most végre nyugodt vágyó);, a miénk is megvan. Az a szép, ha mindent maga rendez el az ember. Ne tartozzon senkinek. Nekem nincs adósságom. A fiamat felneveltem, az unokámat ruháztam, iskoláztattam, a vén totyakost tisztán tartottam, öt öltöny ünneplő lóg még most is a szekrényben. Melyik kazánkovácsnak lóg öt öltöny ünneplő a szekrényben? Mikor megjött a műhelyből, vagy utóbb a csoportból, a kiskonyhában ledobta magáról az olajos gúnyát, én meg oft álltam mellette és adtam rá a tisztát. Eleinte dörmögött, végül megszokta." 7. Ebben a házban a rend törvény. Zsák Etelka kétrét görnyedve jár, de a padlást az idén még felmázolta. Az egérlyukakat ősszel tapasztja be. Kezdettől fogva mindig a helyén van minden: a rézmozsár, a kenyértartó kosár, az ecetesüveg, az unoka ballagási fényképe, a szerszámos láda, a húsvágó bárd, Lali régi sztahanovista oklevele, a tízliteres kis hordó, a néprádió, a fal védő, minden. A Golgotát a kis Ilkával akasztották vissza az ágyak fölé: „Annak adom majd, áld megérdemli". Ä nyugdíjas kazánkovács a fele kertet ezen az őszön is felásta. Utána hívta a kis Ilkát és üzent a boltosnak: szerezzen neki a boltos tavaszra ötven kiló pétisót. Nitrogénnel akarja „megnyomatni” a kertet, hogy jövőre duplán teremjen. SZEKULITY PÉTER Húsz év múlva A rajzoló bolondos ötlete Birney Lettick rajzolónak bolondos ötlete támadt. A Ladies Home Journal című képeslap részére képzeletbeli rajzot készített arról, milyen lesz húsz év múlva néhány mai világhírű nő. Balról-jobbra: Linda, Johnson elnök lánya ilyen lesz 45 éves korában. Jacqueline Onassis 60 éves korában. Grace Kelly monacói hercegnő 60 éves korában. A 4. kép az 55 éves Sophia Lorent, az 5. az 57 éves Elisabeth Taylort ábrázolja. Hogy jók-e a rajzok? Majd 20 év múlva kiderül. (Telefotó — AP—MTI—KS)
