Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-05 / 3. szám

Téli mimha r>incobelyen „Vadvendéglő” a kesel yűsi vadászház előtt. Otthon is elvégezhetik Áz idén 1,3 millió forint bevétel Télen 250 tag dolgozik A pincehelyi Vörösmarty Tsz tagjainak tv-antenna készítő mun­kájáról, mint melléktevékenység­ről, annak idején írt a Népújság, kellő méltatással. Már az elején látszott, hogy az ipari munkát még az idős parasztasszonyok is el tudják sajátítani, és örömmel végzik. Igen jól jött a fizikailag nem nehéz, állandó foglalkozást jelentő munka sok szövetkezeti tagnak, családtagnak. Aa Idei év eredménye egy­millió 300 ezer forint értékű bérmunka, amit a Budapesti Híradástechnikai Vállalat adott a Vörösmarty Tsz-nek. Az antennakészítés, összeszerelés, valamint egyéb alkatrészek szere­lése 72 személyt foglalkoztatott mostanáig. Palóc Tamás, a közös gazdaság elnöke örömmel adott számot ar­ról, hogy újabb munkát találtak a szövetkezet tagjainak, és ez a lehetőség szinte korlátlan. Az ed­digi hetven dolgozó mellett még legalább százan kapnak munkát A Kender- és Jutagyár elfekvő hulladéka, a kötegekben lévő, el­szabdalt fonalmaradék. Tonna­számra van ilyen anyag a gyár területén. A kötegből ki kell húz­ni a szálakat, takácscsomóval ösz- szekötni és orsóra felgombolyíta­ni. Igen értékes anyag ez a fonal, mert juta kell hozzá, azt pedig tőkés importból nyerik. A darab fonalat semmire nem tudták hasz­nálni, összekötözve viszont jelen­tős értéket képvisel. A pincehelyi Vörösmarty Tsz a Nemez- és Rost- feldolgozó HTSZ közvetítésével jutott ehhez a munkalehetőség­hez. Együttműködési szerződést kötött a szövetkezet és a htsz, en­nek alapján a htsz saját anya­gaiból is ad munkát, és közvetít, koordinál más üzemekkel. A pincehelyiek új melléktevé­kenységéhez régi varrógép, vagy rokka kell csupán, semmi más. A varrógépre, illetve annak vázára felerősítenek egy textilipari alkat­részt, az úgynevezett spindlit, ami­re ráhúzzák az orsót és a varró­gép, illetve a rokka meghajtásával az összekötözött fonalat az orsóra tekerik. Sok háziasszony akar ebben a munkában dolgozni. Szemtanúja voltam annak, hogy a szövetkezet elnöke megtanította a takácscsomó kötésére Andics Bélánét. Andicsné csak érdeklőd­ni ment az antennaszerelő mű­helybe, (az utolsó antennákat ké­szítették és csomagolták, már százezren felül), és itt találkozott Palóc Tamással. Néhány perc alatt el is sajátította az asszony a bonyolult csomókötést. Azzal búcsúzott, hogy a kidobott varró­gépéhez szerez valahol egy kere­ket, aztán jöhet a fonalköteg. Rendkívül örült ennek a lehető­ségnek, mert kisgyerekei miatt nem tud házon kívül dolgozni. Hogyan lehetséges, hogy éppen ők fedezték fel a kender- és juta­gyári „hulládéit” feldolgozható­ságát. Sok utazás, utánajárás, üz­leti tárgyalás eredménye ez, és az ilyen jellegű munka eleinte na­gyon szokatlan volt Palóc Tamás­nak. Korábban hosszú ideig iő- agronómusként dolgozott. Ügy mondja: nehéz volt a rögtől elsza­kadni. A dolgot megbeszélték az egész tagsággal, vagyis azt, hogy ha aránylag gyakran nem találják az elnököt, ne legyen emiatt mél­tatlankodás. A szövetkezet vezetői és más vezető beosztású dolgozói természetesen tudják a feladatu­kat és önállóan dolgoznak. Tulaj­donképpen így jó ez és szükséges is; nem mindent az elnök irányít, hanem megoszlik a munka. A melléktevékenység a söprű­kötéssel is bővült a szövetke­zetben. Külön üzem ez, .76 embernek ad munkát, két mű­szakban. Körülbelül 60 ezer söprűt kötnek a téli időszakban. Traktorosok, és más foglalkozású férfiak végzik a nehezebb munkát, asszonyok és lányok pedig megvarrják a söp­rűt. összesen mintegy 250 szövet­kezeti tag, illetve családtag talál munkát egész télen, az állatgon­dozókkal együtt. Palóc Tamás megjegyezte, ez még nem a maxi­mum, további megoldásokat kell keresni annak érdekében, hogy minden tag elég munkához jusson, egész esztendőben. (gém énei) Az AKÖY hibázott — fizet Minden bizonnyal meglepődve olvassák kis írásunk címét azok, akiknek a korábbi években vala­milyen ügyük volt a 11-es Autó­közlekedési Vállalattal. Mert valljuk be, a közlekedési válla­latok mintha kissé távol állná­nak mindentől, és az ő szabály­zataiktól eltérni, lett légyen az bármilyen jogos kérés, nem vol­tak hajlandók. Merőben más most a helyzet. Egyik olvasónk — Till György, Tamási, Dózsa Gy. u. 53. — pa- naszlevelet küldött az AKÖV ve­zetőinek, mert megszüntettek egy járatot, emiatt a munkába, illetve hazajárása körülményes, károso­dott is. mivel bérletüket nem tudták tovább használni. A panaszra új módon reagált az AKÖV. így válaszoltak töb­bek között: „Csak félreértés tör­tént a személyzet részéről, ugyanis, amikor tudomást sze­reztünk a járat kimaradásáról, azonnal intézkedtünk. Az tény, hogy némi kis változás történt a nagy befogadóképességű kocsik miatt, azonban a panasz tárgyát képező járat közlekedését ez a változás nem érintette... Mivel a november 25-i 2965/196. számú j járat a vállalat hibájából maradt 1 ki, T. Cím részére a havi bén* letjegy összegéből a részarányos pénzt hajlandó vállalatunk visz- szatéríteni, mivel minden törek­vésünk arra irányul, hogy az utazóközönség által fizetett min­den forintért megfelelő ellenszol­gáltatást biztosítsunk." Tehát, az AKÖV fizet. Mond­hatnánk talán azt, hogy ez „ne­mes gesztus”, vagy „emberséges cselekedet”? Korántsem. Hisz ter­mészetes dologról, üzletről lévén szó, itt a tisztesség mindkét fél részéről minimális követelmény. Az utas a i/evő, az AKÖV az el­adó. Az áru Till György és tár­sai esetében rossz volt, így — visszafizetés révén — adtak elég­tételt. S ez a természetes. Uj az ügyletben csak annyi, hogy eddig ilyen jelenséggel nem. találkoz­tunk ... Pedig az elmúlt években nem egy járat maradt el...- Pj ­képújság 5 1969. január S. félelmetesen szép télen a gemenci erdő. Azt monajáü, hó nélkül nem tél a tél, a zajló Duna és a Sió men­tén ilyenkor ködbe vesző ősrenge­tegben. Újévre azonban megkapta hó­bundáját a híres vadrezervátum. Szarvasfalkák nyüzsögnek a vadetető helyek hóabroszos tisztásain. Időkö­zönként leltűnik mellettük néhány sötétebb folt: vaddisznók habzsolják, a figyelő szarvas tehenekre rá se he­derítve, a kiszórt kukoricát. ^ A szarvasoknak, őzeknek körül­belül ötvenöt etető-helyre szállítjuk naponta hét fogattal a vadgesztenyét és a lucernaszénát. Ugyanennyi szó­róhelyen kapnak a vaddisznók is ku­koricát, főleg azért is, hogy a téli vadászatok idejére csapatokba tere­lődjenek — magyarázta Party István, a gemenci vadrezervátum vezetője. A keselyűs! vadászház előtti hó­borította tisztás téli .vadvendéglőjét” már ismeri az ország, legalább is fényképekről. Ugyanis, szinte minden télen elzarándokolnak ide budapesti fotóriporterek is, hogy szarvascsordát fényképezzenek. Ha szerencsés idő­pontban érkeznek, s türelmesek, száz­kétszáz szarvast, köztük pompás agancsd. bikákat, s a szomszédságuk­ban „csemegéző” őzeket és vaddisz­nókat is lencsevégre vehetnek. Még­pedig egészen közelről. Party István egy esetleges túl ke­mény téltől félti nagyon szarvasait, bár felkészültek a takarmányozásra télvíz idejére. De az átszenvedett je­ges árvizek emlékeinek víziója min­dig lidércnyomásként éled fel gondo­lataiban. Ezért is örömmel hallottuk a vadászvendégeket kísérő dr. Cson­tos Gyulának, a Gemenci Állami Er­dő- és Vadgazdaság igazgatójának köz­lését arról, hogy vadmentő dombokat emelnek a vízügyi igazgatóság köz­reműködésével az árterület! erdőré­szekben. ősz óta már öt, egyenként 150—200 méter hosszú töltésszakaszt építettek, amelyek mindegyikén mint­egy 200 nagyvad: szarvas, őz vad­disznó találhat menedéket és ott tá­rolt élelmet a dunai árvizek, így a j égtor laszok okozta kiöntések idején. Az idén további öt „vadszigetet’’ emelnek, s ezék építését — ahogyan az anyagi erőből telik, mivel egy- egy ilyen domb létesítése csaknem "00 000 forintba kerül 1— a későbbiek­ben is folytatják. Ez már egyik ered­ménye az erdő- és vadgazdálkodás összhangba hozásának, amelyet az or­szágban elsőként a Dunaártéri Állami Erdőgazdaság és a Gemenci Vadgaz- dasás korábbi egyesítésével tettek lehetővé. Szöveg: BALLABÁS LÁSZLÓ Képek: BAKÓ JENŐ Jeges világ emléke. Ködbe vész a renge teg a zajló Siónál. Naponként hordják a takarmányt az etetőhelyekre. Gemenc télen

Next

/
Thumbnails
Contents