Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-28 / 22. szám
MÚLT ÉS JELEN Foto: Bakó Jenő Ez történt Sztálingrádnál Egy katonai tolmács visszaemlékezései 1. EGY TAPODTAT SEM! .. .A hadparancs, amelyet Andrej Jerjomenko tábornok, front- parancsnok írt alá, ez alkalommal nem hasonlított a megszokott, végtelenül lakonikus, szinte száraz szövegekre. A hadi terminológia számára szokatlan, egyszerű, meleg és szívbemarkoló szavakból áll. Nehéz lenne pontosan idéznem. Arra viszont jól emlékszem, hogy édesanyánkról, nővéreinkről, feleségünkről és menyasszonyunkról, azokról volt benne szó, akik fasiszta rabságban sínylődnek, és szólt a bosz- szűállás órájáról, amely rövidesen eljön, a hőstettről, amelyet mindannak a nevében kell végrehajtanunk, ami tiszta és szent, a hőstettről, amelyet a Volga-parti erőd védelmezőitől vár a Haza ... Ma is magam előtt látom a földbe vájt erődítmény üszkfe falait, a Katyusa villogó torko- lattüzeit, harcostársaink izgatott, borotválatlan arcát, a könnyes csillogást a szemükben. A hadparancs váratlanul fejeződött be: megparancsolom, hogy november 20-án 0 órakor erőteljes ellentámadásba kell átmenni Sztálingrád környékén a németfasiszta csapatok ellen, és meg kell semmisíteni őket. (A délkeleti és doni .frontszakasz csapatai már ennek a napnak az előestéjén megkezdték offenzíváju- kat.) Értetlenül néztünk egymásra. Támadni? Mivel, milyen erőkkel? Képzeletünkben felmerült a legapróbb részletekig ismert kép. Az égen állandóan ott cikáztak a JU—87 mintájú zuhanóbombázók és a Messerschmidtek, a negyedik Richthofen légihadsereg gépei. Alattuk ott kavargóit a Volga, amely teljes négy kilométeres szélességében a felső folyásvidékről lezúduló, morajló zajló jéggel volt borítva. Az itt-ott előbukkanó vízfelszínen előtűntek a német csatalovak sodródó hullái, a legkülönfélébb törmelékek, és holttestek a gyűlöletes zöld egyenruhákban. Baloldali szomszédunk, Csujkov tábornok 62. hadseregének „produkciója" volt ez. Dühösen zajlott a Volga, mintha megvetéssel sodorta volna tovább a terhet a Kaspi-ten- ger felé. A Volga az orosz emberei:: régi barátja és táolálója ez alkalommal is segítségükre sietett. A folyó nartián védelmünk mint valamiféle óriási rugó a végletekig összepréselődött, hogy annál nagyobb erővel kiterjedve verje vissza a fasiszta hord«1-' támadását. Itt ezen a helven, ahol a döntő órában a haza sorsa forgott kockáin, a katonák szívV. Sztyepanov tartalékos százados, a Sztálingrádnál harcolt 7. gárdahadsereg törzskarának tolmácsa. bői jövő esküt tettek: „a Volgán túl számunkra , nincsen föld!” Egyszeriben mégis mintha cserben hagyott volna bennünket a folyam. A fasiszta kalózgépek már régen szétromboltak minden hidat, pontont, kompot. A jégpáncéllal borított vízrengeteg könyörtelenül szétzúzta az ingatag ideiglenes hidakat, amelyeket utászaink egyetlen éjszaka alatt építettek, hogy a folyó balpartjára szállítsák át a súlyos sebesülteket, és biztosítsák az élelmiszer- és lőszerutánpótlást a harcolóknak. Az ügyes volgai halászok éjszakánként merészen útnak indultak, hogy eljuttassák értékes szállítmányaikat, de korántsem jutott el mindegyik a célhoz. A hadtáp- szolgálatnál szinte egyenként számon tartották a lövedékeket és az aknákat, úgyszintén a meglehetősen sivár és egyhangú élelmiszertartalékot. Mi is nagyon jól tudtuk, milyen állapotok uralkodnak a folyó partjain. Hadseregünk, a 64. hadsereg (amelyet a sztálingrádi csata után 7. gárdahadseregnek kereszteltek át) papíron egész sereg hadosztályból állt. Egy-egy hadosztályban azonban nem szolgált több ember, mint egy hadi létszámú zászlóaljban, a ténylegesen harcképes katonák száma pedig még ennél is kevesebb volt. Ezért néztünk olyan értetlenül egymásra, amikor meghallottuk a parancsot: „Támadni!” Az offenzíva előkészületei jóval az X nap előtt, még szeptember közepe táján megkezdődtek. Valahol a Volga alsó folyásvidékén az éjszaka leple alatt és a legszigorúbb konspiráció keretei között friss hadosztályokat, tüzérségi és páncélos hadtesteket irányítottak át a másik partra. A balparton egyre gyűltek az új típusú harci repülőgépek gondosan álcázott kötelékei. A megadott időpontra a délnyugati, a doni és a sztálingrádi frontok csapatai elfoglálták kiindulóállásaikat az ellentámadás megkezdésére. Az offenzíva lényege az volt, hogy a Sztálingrádtól délre fekvő tavak vonaláról és északnyugatról mért nagy erejű csapásokkal meg kell semmisíteni az ellenfél erőinek zömét Olyan gondos alapossággal, any- nyira kifogástalanul végezték el a hatalmas előkészítő munkát, hogy az ellenoffenzíváról csupán néhány órával a hadművelet kezdete előtt értesültünk. Nem is szólva persze az ellenségről, * amelyet váratlanul ért az ellen- támadás ... Magától értetődik, hogy azon az éjszakán, amikor a 64. hadsereg a másnap kezdődő ellenoffen- zívára készült, senki sem hunyta le a szemét. Senki sem titkolta izgalmát és szüntelenül óráinkra nézve tartottuk számon: mennyi van még hátra az X. óráig. És egyszeriben a szürke, hajnali félhomályt óriási tűzfolyam világította meg, sok ezer különböző kaliberű ágyú szólalt meg. Egyidejűleg a Volga felől motorok nehéz zúgása hallatszott: egymást követő hullámokban megjelentek a bombázók. Kezdetét vette a történelmi jelentőségű támadás. (Folytatása következik) — Végeredményben még mindig a kezünkben tartjuk jaz öreget —* mondta Anderson a többiekhez fordulva, akik ugrásra kész fenevadként állta): mögötte az itaitól elhomályosult szemmel. — Ne törődj velem, Andy. — szólalt meg Lexington. — Az a fő, hogy Judy biztonságban van. Byers pisztolya agyával Lexington vállára sújtott. — Hallgass, öreg, téged nem kérdeztünk! “ Ne, hallgass rájuk, Andy! — folytatta Lexington a iajdalomtol meggörnyedve. — Én már leéltem életem javát, Hiltont mélyen meghatotta az apa magatartása. —- Nem kell meghalnia, Mr. Lexington — mondta neki. , ~ Meddig hallgassuk még ezt az ostoba fecsegést? — szolt közbe Byers ingerülten. Anderson leintette. Nyugodt, higgadt hangon Hiltonhoz intézte szavait: — Magának van egy ütőkártyája, és nekünk is van egy ütőkártyánk. Megtehetnénk, hogy lepuffantjuk mindkettőjüket, mielőtt a rendőrök értünk jönnek. Ez az egyik lehetőség. A másik, az, hogy üzletet kötünk. — 154 — — Éppen ezért jöttem ide. — Halljuk, a javaslatát. — Szabadon bocsátják Lexingtont.. i — És mit kapunk cserébe? — Átengedem a kocsimat, ellátom magukat élelmiszerrel, pénzzel és minden egyébbel, amire a szökéshez szükségük van. — Vigyázzatok, mért rászed bennünket! — szólt közbe Byers. — Bízd csak rám! — válaszolta Anderson —, majd Hiltonhoz fordult: — Először is kocsival, élelmiszerrel el vagyunk látva. Másodszor, ki biztosít bennünket, hogy nem küldi nyomunkba a rendőrséget? — Becsületszavamat adom! — Mesebeszéd, barátocskám! Ilyen alapon nem kötünk üzletet. Ennél jobb javaslatom van: túszul magunkkal visszük az öreget. Amíg a kezünkben tartjuk, maga nem árulhat el bennünket. Két nap múlva szabadon bocsátjuk. Akkor már elég messze leszünk irmen. — Vigyenek engem magukkal! — Megőrültél, Andy! — kiáltott közbe Lexington. — Én megyek velük, ez a legjobb megoldás mindannyiunk számára. — Ön túl idős ilyen kalandhoz. — Én könnyebben, jobban megvédhetem magam. — Az első alkalommal lepuffantanak! — Nem hiszem, Mr. Lexington. Biztosíthatom magam ez ellen. — Ezeknél senki sincs biztonságban. Jobban ismerem őket, mint te. — Tudok egy módot, hogy ne árthassanak nekem. Útközben minden két órában felhívom önt, Mr. Lexington. S ha egyszer elmarad a hívás, tudni fogja, mit kell cselekednie. — 155 — » Anderson, aki eddig nyugodtan hallgatta beszélgetésüket, most türelmetlenül közbevágott. — Elég ebből a kölcsönös lovagiasságból. Ostobaság amit mond. S ha két nap múlva szabadon bocsátjuk? Akkor a rendőrség pontosan tudni fogja, merre keressen bennünket. Csak néhány utat kell lezárnia, s máris benne vagyunk a csapdában. — Mr. Lexington nem fogja közölni a rendőrséggel, hogy honnan jelentkeztem. És ha mégis megteszi? — Egyáltalán nem fogja megtudni, honnan hívom fel. Hiszen közvetlenül felhívhatom, a telefonközpont követí- tése nélkül. És maguk ellenőrizhetik, hogy mit mondok neki. — Még csak ez hiányzik! Minden második órában megállni telefonálás végett! Gondoljon ki valami okosabbat. — Nagyon szép volt tőled, Andy, hogy ezt felajánlottad — mondta Lexington —, de magad is beláthatod, hogy céltalan. Én megyek velük, nem hiszem, hogy ártani fognak nekem. — Semmi esetre sem engedhetem, hogy velük menjen! — ellenkezett Hilton. — Ezzel nem nyerünk semmit! — Dehogy is nem. Judy biztonságban van, és ez a legfontosabb. — Istenem, Judy. Egészen megfeledkeztem róla! — mondta Hilton karórájára pillantva. — Rögtön vissza kell mennem. Mindjárt letelik a negyed óra. Lexington karon ragadta. — Egy pillanatra még, Andy. Megkövetelem tőled, hogy tartsd be az utasításaimat. Nem értesíted a rendőrséget, ha elmentem velük. Oak Ridge-ben közöld, hogy beteg vagyok Senkinek sem szabad megtudnia az igazat. Andy tiltakozva a fejét rázta. — 156 — Bútorboltok figyelem! Megérkeztek a cseh. lengyel, jugoszláv, román és szovjet bátorok. Te le* rendelésre azonnal szállítjuk. mr av !• 1 f j r r f Bútorértékesítő Vállalat j>agy teli bútorvásár! Rákospalota Telex 787 ___________________________________________<2I3i
