Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-25 / 20. szám
Nem adnak többet 6:0-ás előnyt az ellenfélnek Nagymányok új játékosai MEGKEZDTÉK AZ ALAPOZÁST A BONYHÁDI NB II-ES ÖKÖLVÍVÓK — MESZ ÉS MAKK BONYHÄD SZÍNEIBEN — JÓ SZEREPLÉST VÁRNAK — Fiúk, egy kicsit halkabban, mert nem halijuk saját szavunkat sem. — mondta Tóparti József edző, a Bonyhádi Spartacus ökölvívóinak öltözőjében. A kérés indokolt volt, mert vagy 2>en gyűltünk össze az aránylag kis méretű öltözőben. ' Megérkeztek a vidéki ökölvívók is, és fel hatra már felkészülve várták edzőjüknek, Czinkóczi Lászlónak „indulj!'’ parancsát. Mint megtudtuk, az Ökölvívók ezen a napon Majosig és vissza futva tették meg az utat, ami 0 kilométernek felel meg. Miután visszaérkeztek, a tornateremben folytatták az edzést, ahol addig Tóparti József a kezdőket tanította a helyes mozgásra, lélegzetvételre, és általában az ökölvívás legalapvetőbb fortélyaira. Mikor a két csoport egyesült, a sportolók száma 39 körül volt. Addig, míg Tóparti edző a fiatalokkal csak atlétikus erőnléti edzést tartott. az NB n-es kerettagokat Czinkóczi már erősen megdolgoztatta. Mivel Czinkóczi csak társadalmi edző és továbbra is szerepel a ringben, így nemcsak bemutatta a különböző gyakorlatokat, de talán ő végezte azokat leggyorsabban és legszorgalmasabban. Az ismertebb versenyzők közül ott láttuk Lukácsot, Dénest, Horváthot, Fehért, Szemcsukot, Nieszt. Viszont nem láttuk Máthét. Máthé munkahelyi elfoglaltsága miatt nem lehet itt a mai edzésen. Sajnos, őnála ez már többször előfordult, de reméljük, a vezetőség ezt a jelentéktelennek tűnő ügyet is megoldja. Mert ez tényleg jelentéktelennek tűnik azokhoz, amelyeket már megoldottak eddig. Sikerült beszélnünk edzés után Tóparti Józseffel, és Czinkóczi Lászlóval. Első kérdésünk: vannak-e új versenyzőik? — Igen. Horváth Jenőt, aki papírsúlyban indul, a Kőszegi Ágyterítő- gyártól igazoltuk. A Szekszárdi Dózsa két versenyzője is a mi színeinkben szerepel már. Makk János légsúlyban, míg Niesz József nehézsúlyban. — Hány versenyzője van az NB Il-es keretnek, és mikor kezdték az alapozást? — Január 9-én kezdtük az alapozást, heti három alkalommal van edzésünk. A keretben 18 ökölvívó van. — Hallhatnánk valamit a terveikről? 1— A felnőtt versenyzők közül legalább hármat várunk a magyar bajnokságon a legjobbak közé. Erre minden esélyünk megvan. Az idén már ott leszünk az egyéni, és a minősítő versenyeken. Ami az NB H-t illeti, az idén már nem lesz az, ami tavaly volt, hogy 4, esetleg 6:0-ás előnnyel vehetik fel ellenfeleink Bonyhád ellen a küzdelmet. Minden súlycsoportban tudunk versenyzőt küldeni a szorítóba. és ha figyelembe vesszük az erősítést, valamint tavalyi eredményeinket, ennek alapján azt reméljük, hogy az élmezőnyben . égzünk. — kas — Tanfolyam SAKK Máza-Szászvár készül Január 28-án, kedden este 6 órakor kezdődik Kisdorogon a Bonyhádi Járási Labdarúgó Szövetség játékvezetői tanfolyama. Ezt a Ktsdorogi MEDOSZ rendezi, melyre Újvári Mihályt kérték fel. Eddig 15-en jelentkeztek, de remélik, ez a szám kedd estig tovább növekszik. A Máza-Szászvári Bányász megye- bajnokságban szereplő sakkcsapata február 26-tól kezdi a felkészülést Sántha István oktató vezetésével a bajnokságra. A csapat tagjai vasárnap Lelátó épült Győrén A Győréi Termelőszövetkezeti Sportkör megbeszélést tartott, melyen a sportolókon és a szurkolókon kívül megjelent Batai Miklós községi párttitkár, Nemes Ferenc tsz-elnök, valamint Kovács István vb-elnök is. Az értekezleten megbeszélték, hogy a labdarúgópályán lelátót építenek. A jelenlevők határozatot hoztak, hogy társadalmi munkában megépítik azt a lelátót, melynek alapozása az elmúlt év őszén megtörtént. így a termelő- szövetkezet és a tanács segítségével épült új öltöző után 150 szurkoló részére lesz lelátójuk. Az építkezést Bodony János kőművesmester vezeti, míg a tető elkészítését Cárth János és Bittner József ácsmesterek vállalták. A segédmunkához tett felajánlásoknál. kitűnt, hogy munkaerőből nem lesz hiány. Szóba kerüli a labdarúgócsapat helyzete is. Erről Mózes György sportköri elnök tájékoztatta a szurkolókat. Elmondotta; a csapat edzéseit, továbbra is Bodony Béla vezeti. és a cél a II. osztály nyugati csoportjában középmezőnyben végezed. Bejelentette, hogy 20 játékos kezdd a felkészülési a bajnoki idényre, köztük Sárközi és Kh'.zi. akii Nagymányokról, valamint Palkovics Fábián, akit Iz- ményböl igazoltak át. — Dékány — délelőtt 9 órakor a szászvári KISZ- helyiségben találkoznak. A sportkör legfiatalabb sakkozói erősen készülnek az év ifjúsági versenyére. A serdülő házibajnokság előreláthatólag Lakos János és Csábrák Csaba között dől el. Rajtuk kívül jól szerepel még Csáki Ferenc és Borsos Ernő. Az ifjúsági házibajnokságban eddig Katos Sándor és Lakos János ßzerzett legtöbb pontot, szám szerint 4-et, majd utánuk Csábrák Csaba és Borsos Ernő következik 2—2 ponttal. A verseny érdekessége: a fiatal sakkozóiénak' önmagukkal is kell küzdeni, ugyanis Sántha versenybíró azokat, akik verseny közben beszélnek. vesztesnek tekinti. A nők is szervezkednek, és már folyik a serdülők házibajnoksága. Eddig Strigencz Erika vezet, Zádori Éva, Sántha Ilona, Móka Klára és Szeli Klára előtt. A közeljövőben még Váraljáról és Nagymányokról várnak jelentkezőket a női csapatba. Téli úttörőolimpia A Magyar Úttörők Szövetsége Gyöngyösön rendezi a téli úttörőolimpia második részét. Tolna megye válogatottja Péter Albert bátaszéki nevelő vezetésével a következő versenyzőkkel vesz részt: Szánkó: leány Bíró Margit, fiú: Kétyi László, a síváltó tagjai: Horváth István (Szedres). Parti István és Novak Zoltán. A pajtások a szedresi fiú kivételével, valamennyien bátaszékiek. Hírek A lengyeli szakiskola vezetői és tanulói úgy határoztak, hogy megszervezik a sakkszakosztályt. Erre az alkalomra meghívják Sántha Istvánt, aki már rendezett szimultánt az iskolában, és segítséget adott a szervezéshez is. A terv szerint ai alakulás után . szimultán revans-mér- kőzésre kerül sor 30—40 fiatal és Sántha mesterjelölt között. * A Bonyhádi Járási Asztalitenisz Szövetség üzemi, egyéni és csapatbajnokságot rendez asztalitenisz sportágban. Az üzemek, vállalatok, intézmények helyi versenyeit március elsejéig kell megtartani. Március 1-20- ig Bonyhádon, Hőgyészen és Szász- várott kerül sor a területi döntőre. * A Tolna megyei Kosárlabda Szövetség február 22. és 23. között rendezi Szekszárdon, a közgazdasági technikum tornatermében az MNK megyei selejtezőjét. Nevezési határidő február 10. * Január 26-án, vasárnap 9 órakor Szekszárdon a megyei TS hetyiségé- ben tornaversenybírói vizsgát tartanak. A megyei szövetség szerint az idén már csak azok működhetnek mint versenybírák és pontozóbírák, akik versenybírói igazolvánnyal rendelkeznek. Széles János hátvéd (Máza-Szász- várból). Szulics István kapus (Bogylszló- ból). Hódosi István csatár (Komlóból). Szekeres Sándor hátvéd (Bogyiszlóitól). Boros hord ók, ászok hordók, kádak, puttonyok, szapulók és mindennemű kádáripari termékek javítását vállaljak. fíátasxéki Kádár és Fatömegcikk Kiss Möziifet és fakessás részére vállalunk psrketfakészífést, hozott anyaghói bérmunkában is. A kereskedelem felé vállalunk mindennemű nyélárukészítést bármely mennyiségben. Teleheiyttnkön olcsó áron azonnal kiszolgálunk szabványtól eltérő 50—100—200 literes ümstierdókat. Cím: Bátaszék, Bonyhádi út 7. Telefon: 39. , (236) Takács Ede hátvéd (Komlóból). Strényer Béla csatár (Győréből),