Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-22 / 17. szám
irány: az integráció TI. Országhatárok felett és alatt... „A kelet-európai országok .‘10 évvel ezelőtt az európai birodalmaktól függtek. Ke- let-Európa igen rövid idő alatt meg tudta szilárdítani gazdaságát, lényegesen növelte a termelést, a történelemben soha nem látott módon emelte a nép életszínvonalát. .. A kelet-európai országokban a legutóbbi 10 esztendőben végbement szocialista építés szinte csodának tűnik." S. Nearing ismert amerikai közgazdász idézett véleménye nem egyedülálló Nyugaton. A szakértők persze nem állnak értetlenül a szocialista „csoda” előtt. Látják annak belső forrásait, s elismerik hogy a KGST országok dinamikus fejlődését a szocialista gazdaság közös előnyei határozzák meg, amelyeknek kiaknázása ugyancsak együttes erőfeszítés eredménye. Az együttműködés, a munkamegosztás, mint a siker döntő külső tényezője — elfogadott megállapítás a szocialista világban, s kényszerű felismerés a tőkés rendszerben. A KGST az első olyan nemzetközi gazdasági szervezet, amelynek közvetlen célja a társult országok ipari fejlődésének elősegítése és ezen az alapon gazdaságuk általános fejlettségi fokának közelítése. A kérdés: milyen eredménnyel tör céljai felé? Erre választ ad az a tény, hogy az egy főre eső nemzeti jövedelem — amelynek az alakulása a legszemléltetőb- ben mutatja a fejlődést — 1950 és 1967 között Bulgáriában 4,1-szeresére, Romániában 4,1-szeresére, Lengyelországban 2,5-szörösére, az NDK-ban 3,7-szeresére, a Szovjetunióban 3,2-szeresére, Magyarországon 2,5-szörösére és Csehszlovákiában 2,3- szeresére emelkedett. A KGST-országok között maximális különbség az egy főre eső ipari termelés tekintetében több mint a felére csökkent. Tűnőben van az agrár- és ipáin országokra való feloszlás is. A szocializmus jövője, országainak gyorsabb előrehaladása szempontjából — minthogy a viharos ütemű tudományos-műszaki haladás korát éljük — kiemelkedő jelentőségű a technikai és a tudományos együttműködés. Nemzetközi becslések szerint az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban külön-külön több mint félmillió tudós, mérnök, kutató dolgozik. Ha ehhez hozzávesszük a kisebb szocialista országokban dolgozó kutatók, tudósok számát, amely több mint kétszázezer, akkor kiderül, hogy a KGST-államokban együtt több mint hétszázezer fő a közösen kamatoztatható szellemi tőke. Kiaknázásával egyrészt kiküszöbölhetők a párhuzamos, tehát felesleges kutatások, másrészt akis országok közkincsévé válhatnak azoknak a kutatásoknak az eredményei, amelyeket saját erejükből nem tudtak volna elvégezni. Éppen ezért nagy lépés volt a KGST közreműködésével elfogadott első, koordinált kutatási terv kialakítása, amelynek révén a tagországok 1964—1965- ben több mint 500 kutatási eredményt cseréltek ki A jelenlegi — 1966—70 évekre szóló — terv 140 kiemelt, és 500 általános — népgazdasági jelentőségű — kutatási programot koordinál. A legszervezettebb együttműködés a Dubnái Egyesült Atomkutató Intézetben valósul meg, ahol 12 szocialista ország tudósai közösen kutatják a nagy energiájú fizika és a magfizika egyes területeit, együtt kristályosítják ki azokat a vívmányokat, amelyeket a fejlett tőkés országok egymás előtt hétpecsétes titkos anyagként kezelnek. A KGST ..EMLÉKMŰVEI" De nemcsak a dubnai intézet hirdeti kőbe vésve, vasba ágyazva a szocialista országok együttműködését. Vannak a KGST-nek egyéb, földbe fúrt, vagy égre törő „emlékművei”, azok a közös létesítmények, amelyek az érdekelt tagállamok számára nélkülözhetetlenek. Már felsorolásuk is imponáló. A „Béke” villamos távvezeték, amely országhatárok felett ívelve hozza, viszi Csehszlovákia. Lengyelország. Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió között az áramot — attól függően, kinek van feleslege, s kinek hiánya. Az energiarendszer kapacitása, amelyet a prágai diszpécserközpont koordinál, már megközelíti a 40 ezer megawattot A „Baráteág” olajvezeték, amely az országhatárok alatt 1967 végéig 36,4 millió tonna olajat szállított a Szovjetunióból Magyarországra, az NDK-ba, Lengyelországba és Csehszlovákiába. A Közös Vagonpark, amely már 110 000 kocsival könnyít és gyorsítja meg a szállításokat. A Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank, amely egy közösen kialakított ún. átszámítási rubel (aranytartalma 0,987 gramm tiszta arany) felhasználásával intézi a bankkal szerződő felek között a kölcsönös áruszállításokNemzedékek Fotó: Bakó Jenő kai s egyéb fizetésekkel kapcsolatos elszámolásokat. A Csapágyipari Együttműködési Szervezet, amely a csapágygyártás fokozott szakosításával segíti hat ország iparát. Az Intermetall, amely ugyancsak hat ország részvételével alakult a kohászati termékek gazdaságos gyártására és a népgazdasági igények jobb kielégítésére. S folytathatjuk a sort a KGST elvei alapján, de két-, vagy többoldalú megállapodás értelmében kialakult formákkal: öt szocialista ország együttműködik a kórházak exportjában, magyar—bolgár viszonylatban létrehozták az Ag- romas és az Intransmas közös vállalatokat és így tovább. Minden közös létesímény és vállalat alapító levele méltó dokumentuma annak, hogy a KGST-országok együttműködése lépést tart a korral. S éppen ezért ahhoz is hozzá kíván járulni, hogy a tagországok lakossága a kor követelményeinek szintjén elégíthesse ki szükségleteit. A KGST emberközelben is érezteti hatását. Tagországai évente hét százalékkal növelik a fogyasztási áruk cseréjét, hogy növeljék a hazai áruválasztékot. Mert ez fontos része a két világrendszer versenyének, amelyről legközelebb szólunk. Pálos Tamás (Következik: Erősödő pozíciók a világgazdaságban.) Népújság 4 — Nem szabad elvesztened az idegeidet — mondta Lexington halkan, lánya fejét simogatva. — Tudom, hogy ez nehéz, de nem szabad még egyszer megtenned,, ami* az előbb tettél. ígérd meg, Judy. Bíznod kell bennem. Istenem, mit nem adnék, ha ettől megkímélhetnélek! — Mit csináljunk vele? — kérdezte Byers a többieket. — Csak pillanatnyi pánik fogta el — mondta Lexington. — Ezentúl nem fog bajt és nehézséget okozni. Erről kezeskedem. — Ne papolj olyan ünnepélyesen. Mit csináljunk vele? — Van pincéje a háznak? — kérdezte Anderson. Lexington bólintott. A konyhába vezette a gengsztereket, s felemelte a pincelejárat csapóajtaját. Byers karon ragadta a síró lányt, s levonszolta az ablaktalan pincehelyiségbe. Sok más limlomon kívül egy régi dívány állt benne, egy mosógép és egy polc, tele üvegekkel. — Ezen a díványon kedvedre bőghetsz — mondta — 139 — Christie. Eloltotta a villanyt, leeresztette a csapóajtót, bezárta és zsebre vágta a kulcsot. Lexington fáradt szemében fenyegető fény villant fel. — Ha leányomnak ott lenn, csak a haja szála is mesg- görbül, akkor meglincseltetem magukat! Még akkor is, ha rámegy az életem! — Félreismered a helyzetet öreg — mondta Byers. Egyáltalán nem vagy olyan helyzetben, hogy bármivel is fenyegethetnél bennünket. — Ha lánya nem okoz nehézséget, nem történik semmi baja — szólt Christie. — A négert távoltartjuk tőle. A nappaliban újra kényelembe helyezték magukat, a televíziót nézték szótlanul. Egy idő múlva Shaw felkiáltott: — Mi lesz az ebéddel? Én már megéheztem. Christie Lexingtonhoz fordult. — Van-e itthon élelmiszere? — Nem tudom. A háztartásról Judy gondoskodik. — Mutassa meg a hűtőszekrényét. Néhány doboz babkonzervet és fagyasztott húst találtak. Christie kibontott öt doboz húst, egy fazékba tette, s a villamos tűzhelyen megmelegítette. Lexington némán szemlélte a műveletet. Habár agya a tudós agyának precizitásával működött, még mindig nem látott kivezető utat kétségbeesett helyzetükből. Még halvány reménysugárt sem. A kényszerű tétlenség gyötörte a legjobban. A szökött fegyencek helyzetébe képzelte magát, és egyáltalán nem ringatózott ábrándokban sorsát illetően. A szökevények este biztosan elhagyják a házat, de gondoskodni fognak továbbszökésük biztosításáról. Lexington nem volt olyan naív, hogy azt higgye, a gengszterek megelégszenek majd fogadkozásával, hogy nem jelenti az esetet a rendőrségnek. Tehát három lehetőség közül választhatnak: vagy megölik őt és Judyt; — 140 — vagy magukkal hurcolják mindkettőjüket; vagy túszul magukkal viszik egyiküket, őt, vagy a leányát. Az utóbbi lenne számára a legborzasztóbb! Nem volt határozott terve, amikor a konyhában tapogatózó beszélgetést kezdett Christie-vel. Habár a televízióban beolvasott hivatalos közleményből tudta, hogy Christie gyilkos, mégis őt látta a legemberségesebbnek. — Bízik benne, hogy sikerülni fog a szökésük? — kérdezte tőle fojtott hangon. Christie a fazék tartalmát kavargatva vállat vont. — Majd elválik — mondta. — Ha engem kérdezne, azt mondanám, adják fel a tervüket. Nincs esélyük. — Csakhogy én nem kérdezem magát. — Amíg szökésben vannak, csak rontanak helyzetükön. Folyton újabb és újabb bűncselekményeket kell elkövetniük, hogy továbbjussanak. Végül mégiscsak elfogják magukat, s akkor még több lesz a rovásukon, mint azelőtt. — Mit számít az? Élethossziglanra vagyok ítélve. Sorsomon már semmi sem ronthat. Élethossziglanra ítéltek semmiért, ártatlanul, érti? — Igazán? — Látom, hogy nem hisz nekem. Persze, hogy nem hisz. Azt gondolta, mesebeszéd; minden fegyenc azt állítja, hogy ártatlanul ül. De mi hasznom van, ha meg is győzöm arról, hogy ártatlanul ülök? — mondta legvintve és tovább kavarta az ételt. — Egyébként, mi köze magának hozzá1? Mit érdekli macfá't a 7 fírt sorsom — Ne mondja ezt,’ Christie! Ha valóban ártatlan, talán tehetek valamit az érdekében. — Majd segítek én magamon. A magam módján. Felkutatom és megtalálom az igazi gyilkost. Mit gondol, miért égettem savval lvukat a talpamba? Miért fűrészeltem hosszú éjszakákon a rácsot Ivy Bluffben? Ugyanis a kitörést én terveztem ... — 141 — 1969. január 22.
