Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-10 / 289. szám
p orvosi műszer Uj magyar nukleáris diagnosztikai orvosi m űszert mutattak be. (MTI-fotó—- Petrovits László felvétele) „Demokrácia66 brit módra 1 859-ben, amikor Charles -*■ Dickens megjelentette „Két város története” című regényét, Európát szociális viharok rázkódtatták meg, A megrettent angol burzsoázia úgy fogta fel az 1789—1793-as „féktelen’’ francia forradalom Dickens megrajzolta képét, mint saját magának szóló figyelmeztetést. És valóban, Dickens a maga módján figyelmeztette az uralkodó osztályt: vigyázzatok! Ha nem könnyítetek csak egy kicsit az angol népre rótt terhen, és nein adtok neki több szabadságot, Angliában szintén hullani kezdenek a kiváltságosok fejei, mint akkor Franciaországban. „Az emberek többé nem bírják elviselni azt, amit most elviselnek” — mondotta a nagy író. És Nagy-Britanniában a hatalom birtokosai megfogadták Dickens és a többi radikális tanácsát. Bár a dolgozó tömegek könyörtelen kizsákmányolása továbbra is folytatódott, bizonyos engedményeket tettek, — egy kicsit itt, egy kicsit ott. A robbanást sikerült elhárítaniuk. A kegyetlen kizsákmányolásnak az ügyes könyöradományok- kal való ilyen összekapcsolása az a jelenség, amely „brit demokrácia” elnevezésen ismert. Napjainkban lényege ugyanaz, mint Dickens korában. Az élet- és munkafeltételek a mai Angliában persze jobbak, mint a dickensi időkben voltak. De azt állítani, hogy az évszázados harc megszűnt, hogy az összes problémák megoldódtak és Anglia a tartós prosperitás államévá vált volna, olyan fantázia, amelyben senki sem hisz. Az összecsapás folytatódik és a politikai ügyeskedők ma is az apró engedmények taktikájához folyamodnak, hogy megőrizzék hatalmukat. Áz angoloknak még sohasem biztosítottak olyan anarchikus szabadságot, mint ma. Ezért örvend Anglia a „korlátok nélküli ország” hírnevének. És ennek a látszatszabadságnak szerfölött nagy a vonzereje. Rendkívül szabad ország Anglia például a sex, a fiatalság éretlen lázadásai, a divat, a kábítószerek korlátlan használata, az erotikával túlfűtött .«'dtóter- mékek kiadása termetén \ valóságban azonban kiderül, hogy „a szabad élvezetek” és a hasonló ..szabadság” bősége szűi-íti világnézetüket. És énnen ez az amire a „brit demokráciának” Irta: James Aldrige szüksége van. Ha netalán valakinek ezek a fejtegetések nagyon bonyolultnak és érthetetlennek tűnnek, igazságuk ellenőrzésére pillantson csak bele az egyik vaskos vasárnapi angol lapba, A z újság első oldalait a ter- jedelmes irodalmi rovat foglalja el. Finom kritikai cikkei és ragyogó esszéi alapjában a társadalom szexuális erkölcsével, az angol irodalom történetével, vagy a művészet és zene új kutatásaival foglalkoznak. E cikkek nagy része valóban érdekes. A következő rovat (amely nem kevésbé terjedelmes) a bizniszé, az üzleté. Ami itt olvasható, mindenképpen meggyőzi az embert a kapitalista rendszer fokozódó mohóságáról. S amíg az értelmiségiek ' a művészet és a sex kérdéseiről 6zóló rendkívüli érdekes kommentárokkal szórakoznak, nem veszik észre, hogy a nagy „biznisz” mindent elnyel maga körül. Sajnos a kiváló értelmiségiek sem szakítanak időt arra, hogy „demoikráciájukat” érintő alapvető kérdéseket tegyenek fel. Mindenekelőtt, demokrácia-e az, amikor a gigantikus vegyi, olajfeldolgozó és autökonszemek profitjukat napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra fokozzák, míg az átlag angolnak rö- vekvő erőfeszítéseket kell tennie a létszükségleti cikkek megszerzésére? Demokrácia-e, ez amikor a gyermekek hatalmas száma félművelt marad és esélyeik, hogy tehetségüket fejlesszék, bekapcsolódjanak a kultúrába, a semmivel egyenlőek? Demokrácia-e az, amikor a munkáspárti kormány ténykedésével, törvényeivel és korlátozásaival a szakszervezetek alapjait ássa alá? Demokratikus-e az a sajtó, amelynek birtokosai csak milliárdosok lehetnek? Allan Silliloe angol író egyik korábbi könyvében bemutatja a brit szociáldemokrácia képviselőjét, aki így szól a munkásokhoz: mindenetek megvan, a televízió, a . betevő falat, szombatonként a futball. Mit akartok még?” S az angol társadalom ma azt mondja a fiataloknak: „Szabadok vagytok, ami a sexet illeti, szabadon viselhettek hosszú hajat és miniszoknyát, használhatjátok az LSD-t, mi kell még nektek?” Ez aztán az önelégült „demokrácia!” ... Sülitoe, úgy vélte, hogy a televízió és a futball még távolról sem „minden”, ma pedig a gondolkodó fiatalok többsége érti meg, hogy a hosszú haj és a szabad szerelem távolról sem az igazi szabadság. A közelmúltban a vietnami hazafiakat támogató 60 ezres tömegtüntetés zajlott le Londonban. Az emberek azonban nemcsak azért mentek az utcára, hogy követeljék a vietnami háború befejezését. A menet fiatal résztvevői nagyobb lehetőségeket, követeltek a művelődés megszerzéséhez, követelték, hogy biztosítsák jövőjüket. A fiatalság kijelentette, hogy nem akar rendőri megtorlások fenyegetése alatt élni és nem tévesztik meg az apró engedmények. Ma Angliában nem telik el nap anélkül, hogy itt vagy ott ne kezdődnék sztrájk. A sztrájkmozgalom fokozódása azt mutatja, hogy többé a munkások sem érik be alamizsnákkal. A „brit demokráciát” egyesek fejlődő és életképes intézménynek tartják. Ha azonban Angliában él az ember és nem huny szemet a valóság felett, nem ez a véleménye. * James Aldrige ausztráliai származású angol Író. Realista regényeiben a dollárimperializmus és a fasizmus ellen harcol, s egész munkásságával a béke és haladás ügyét szolgálja. 1953-ban Nemzetközi Békedíjjal tüntették ki. Leghíresebb műve a nálunk is ismert: „Diplomaták”. A Sárköz—Völgységi Vízitársulat, Bonyhád, Somogyi u. 1. Tel.: 19. FELVESZ KUBIKOSOKAT, KOTRÖMESTEREKET, NEHÉZGÉPKEZELŐKET SZEKSZÁRDI MUNKAHELYRE. — Fogd be a szád, te gyáva kukac — torkolta le Hensley. — Az ajtót mindenesetre nyitva hagyom, hátha időközben még valaki meggondolja magát — mondta Stewart, azután Shaw-val átment a nége rek hálóterméhez. Csak négyen álltak az ajtónál szabadulásra várva. — Csak ennyien? — csodálkozott Stewart. Shaw kinyújtotta amúgy is hosszú nyakát és bekiáltott: — Jake! — Nélkülem — kiáltotta vissza Jake a sötét teremből. — Jake gyere. Hiszen mindig összetartottunk. Gyere, menjünk együtt. — Maradok. Itt meleg van, enni kapok... Shaw bement a terembe barátja fekvőhelyéhez. — Légy észnél, gyere. Együtt elmegyünk New Yorkba. Van egy címem, ahol ellátnának hamis iratokkal... — Hagyj békén, Willie. Isten veled. Ezüstláncon függő, fából faragott amulettet adott Shaw-nak. — Vidd ezt magaddal. Rajtam mindig segített — mondta. Shaw csalódottan elfordult. A többi néger izgatottan megtárgyalta a helyzetet. — Hol maradtok ti kafferek! — kiáltott a terembe Stewart Shaw még egyszer visszanézett barátjára. Jake nyugodtan feküdt a priccsen, s a mennyezetre bámult. Stewart karonragadta a tanácstalan Shaw-t. Négy néger követte őket az irodához, ahol a tizenegy fehér már várt rájuk. Christie-vel és Andersonnal együtt, akik a külső őrtornyok tövében várakoztak, összesen tizenkilencen voltak. Tizenhét fegyenc nem tartott velük. Stewart felállt az íróasztalra és egy kézmozdulattal csendet parancsolt — 38 — — Mindenki hoz konzervet és takarót? Rendben van, Akkor induljunk, de csendben. Az őrség közeli lakóházaiban még világosság van. Libasorban, egymás után a páncélkapuhoz mentek, Christie egy gombnyomással kinyitotta az automatikusan működő kaput. Az őrtornyok tövében pisztolyok és puskák hevertek. Majd minden szökevénynek jutott fegyver. Az egyetlen géppisztolyt Stewart vette magához. Zsebébe nyúlt és egy autókulcsot dobott Shaw-nak. _ — Te és büdös négereid üljetek abba a Chryslerbe és tűnjetek el minél előbb — mondta. Shupe őrmester kocsijára mutatva. Shaw értelmetlenül nézett rá. — Hagyd, hogy veletek menjek, Yank. Hiszen mindig Összetartottunk... Stewart fenyegetően felemelte géppisztolyát. — A szagotokat sem állom! Rajta, pusztuljatok! Az öt néger beszállt a kocsiba. A gyújtogatásért és emberölésért élethossziglanra ítélt Bon Council ült a kormánykerékhez. A kerekek forogni kezdtek, kavicsot szórtak a várakozó fehérekre, majd Council csavart egyet a kormánykeréken és a kocsi megindult. — De hiszen rossz irányba indultak! — kiáltott fel Anderson. A kőbánya felé mennek. — Hagyd, menjenek, ahova akarnak. Még száz méternyire sem voltak, amikor a jobb első kerék lecsúszott az útról. A kocsi oldalra dőlt az árokba. A négerek egymás után kiugrottak, egy pillantást vetettek a kocsira és hevesen gesztikulálva visszafutottak a fehérekhez. — Nézd csak a marhákat — mondta Andenson. — Még kocsit sem tudnak vezetni. — 39 —
