Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-28 / 303. szám

Edzőbizottság A Tolna megyei Kézilabda Szö­vetségen beiül megalakult az edzők bizottsága. Az alakuló ülésen Kárpáti András, a Tolna megyei Kézilabda Szövetség elnöke vázolta a bizottság előtt, álló feladatokat. Az edzőbizott­ság elnökének Tuba Gyulát, a gyönki gimnázium testnevelő tanárát válasz­tották. míg a titkári teendők el­látását Akoshegyi István szekszárdi ! estnevelő vállalta.' Az edzőbizottság elkészítette jövő A bonyhádi járásban 1« résztvevő­vel hetek óta folyik a járási sakk- bajnokság. A verseny a félidőn már túljutott, és eddig —- vesztett pontok Közgyűlés a repülősöknél Az MH3Z Gyulai György Repülő Klubja december 30-án. hétfőn 15 órakor tartja szokásos évi közgyűlé­sét. A ..B" kategóriájú repülőterek közül csak a Gyulai György Klub repülőtere működik, és remény van arra. hogy a jövőben is jó körülmé­nyek között tudja folytatni a mun­kát. Azonban a közgyűlésen sok fon­tos kérdésben kell döntöm a tag­ságnak. alakult évi munkatervét is. Ebben többek között szerepel, hogy három alka­lommal — szombat délutánonként — előadásokat tartanak, majd a ta­vaszi megyebajnoki forduló után két- három napos továbbképzést rendez­nek. Az első továbbképzésre január 11-én kerül sor Szekszárdon, a Szakmunkásképző Intézet Széchenyi utcai tom a termébe n. A továbbkép­zésen megtárgyalják a felkészülési időszak edzés- és gyakorlatanyagát. szempontjából — a 13 éves szászvári Karsa László áll legjobban, mivel a 8 fordulóban csupán fél pontot vesz­tett. Szavcsák Béla a 9 mérkőzésből másfél, Pál János a 10 fordulóból 2 pontot vesztett. Jó az eredménye Gyorsok Istvánnak is, aki 8 mérkő­zésből ‘2,5 pontot vesztett. Az élcsoport állása: 1. Pál János (Máza-Szászvár) 8 pont, 2. Karsa László (Máza-Szász­vár) 7,5, 3. Szavcsák Béla (Bonhádi Cipőgyár) 7,5, 4. Müller György (Má- za-Szászvár) 6,5. 5. Jenczer János (Máza-Szászvár) 6. 6. Benács József (Bonyhádi Cipőgyár) 5,5. 7.. Till Já­nos (Máza-Szászvár) 5. 8. Gyorsok István (Máza-Szászvár) 4 ponttal. [December 29-én, vasárnap kerül sor a következő fordulóra, amikor különösen izgalmasnak ígérkezik a Till—Szavcsák, a Karsa—Benács és a Gyorsok)—Novák találkozó. Szövetkezeti sportkör Megyénkben Dombóvárott alakult meg először a szövetkezeti sportkör, amelybe a volt Spartacus SK is be­olvadt. A szövetkezeti sportkör meg- alákulása óta eltelt idő elég volt arra,- hogy meggyőzze' a szakvezető­ket, másutt is hasonló sportköröket kelíl életre hívni. A dombóvári pél­dát felhasználva december 29-én. va­sárnap délelőtt 9 órákor Pakson a járási tanácson tartják ezzel kap­csolatos megbeszélésüket — ami, ha eredményre vezet, úgy rövidesen megalakul a Paksi Szövetkezeti Sportkör is. Abbahagyta Lindinger Lindinger Miklós, a Dunaföldvári Spartacus labdarúgócsapatának, kapu­védője, 12 éves aktív sportolás után, visszavonult. A sportkör vezetősége a közelmúlt napokban ünnepélyesen búcsúzott a csapat kapusától és ju­talomban részesítették. A sportember azonban nem vált meg teljesen a zöld gyeptől, mert mint mondotta edzői tanfolyaniot végzett, melyről a közelmúltban kapta meg a minő­sítést. Ennek alapján — mint labda­rúgó-oktató — vállal edzői munkát. ÉLMÉNYEK- ÉRDEKESSÉGEK Fél pont előny Grosics Szekszárdon A cím egy kicsit megtévesztő, mert. Grosics Gyula, a híres sport­ember nem azért tartózkodott Szek­szárdon — az ünnepek előtt — hogy edzői szerződést .kössön. Mint a Bu­dapesti Volán Utazási Iroda vezetője, tanácsokat adott a szekszárdi. Volán irodai munkatársainak. Grosics Gyu­lától megtudtuk, hogy a Budapesti Volán SC-nél működik, mint szak­tanácsadó. MOZI Konyhád: Amerikai feleség. (Olasz -ófrancia film.) Dombóvár: Egy ember az örökké­valóságnak. (Angol film.) Dunaföldvár: A meztelen pásztor­lány. (Csehszlovák film.) Paks: Trans-Európa express. (Fran­cia-belga film.) Szekszárd: Lány a három tevével. (Csehszlovák film.), du. A balerina és rajongója. (Szovjet film.) Tamási: Ne ingereljétek a mamát. (Olasz film.) Tolna: A ,,Salurnus” nem válaszol I—II. (Szovjet, film.) ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ *■/ v V 4jv *i 4 «­4 * «• ♦ ♦ f ő ♦ 4 ♦ ♦ ♦ ♦ * t * ♦ * f é i * O ♦ * A „Utcahosszal“ nyertem Máté Lázár, Bonyhád Tizenegy éves voltam, de már nagy szorgalommal látogattam, az ökölvívóedzésekét. Fiatal korom ellenére tudtam, csak kemény, szorgalmas munkával lehet ered­ményeket elérni. 1962-ben a m.e- gyebajnoksáQ után a területi baj­nokságot is megnyertem. Még ugyanebben az évben az országos vidékbajnokságon lettem első. Ekkor még mindig nem voltam 17 éves. így nem ' szerepelhetterp NB ll-es mérkőzéseken. 1964-ben a Magyar ökölvívó Szövetség Külön engedélyével minden második mérkőzésen szorítóba léphettem, azt talán mondanom sem kell. mi­lyen nagy izgalommal készültem az első NB Il-es viadalomra. Erre Bonyhádon került sor a PVSK elleni mérkőzésen. Mérlegelés után a nézők között hamar híre ment, hogy én is he­lyet kaptam a csapatban. Néhány megjegyzés megütötte a fülem, ami bizony elég lehangoló volt. Többek között ilyenek: — Mit akarnak ezzel a kölyök­kel? Az első percben úgyis ki­ütik. — Ki volt az az őrült, aki a PVSK ellen szerepelteti Mátét? — Szegény gyerek, azt hiszem ma elveszik a kedvét az ökölví­vástól. , Ilyen előzmények után léptem a szorítóba. A közönség hidegen fogadott, egyetlen buzdítás sem hangzott el. Én viszontN nagyon akartam, és az előzmények elle­nére is nyugodt voltam. Ellenfe­lem — Zomi — csak az első perc­ben tudott komoly ellenállást ki­fejteni, attól kezdve akkor és ott ütöttem meg. ahol akartam. Az első menet közepén a közönség hidegsége feloldódott és zúgott a ..Hajrá Máté! ’ a ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Ereztem, megnyertem a közön- v ség bizalmát, ami további erői Y adott. A 3. menet végén nyűgöd- t tan vártam az eredményhirdetést, a biztos voltam győzelmemben. A ^ mérkőzésvezető mikor kihirdette ^ az eredményt: ..Győz Máté", a a közönség nagy ovációval fogadott. $ és miután kiléptem a ringből, 4 többen elkaptak, a levegőbe do- ♦> háltak, majd ölelgettek, lyégül már 4L attól féltem hogy megfulladok. J Amikor ismét magamhoz tértem. * meg is jegyeztem: — Még a szárítóban is jobban éreztem magam, mint amikor do- ’ báltatok. Üveg- és Porcelán NAGYKER Vállalat Tolna megyei lerakata ÉRTESÍTI ÜGYFELEIT, HOGY 1969 január 2-től 15-ig tartja éves vagyonmegállapító leltárát! Ezúton minden kedves vevőjének kellemes ünnepeket és eredmé­nyekben gazdag boldog új évet kíván. (230) A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Őszintén — a polgári véde­lemről. 8.40: Kálmán ImrRs: Cigány- prímás. Részletek. 8.50: Az öröin- szinvfónia Tompa László verse. 8.55: Lakatos Sándor népi zenekara ját­szik. 10.10: Wagner: Tannhäuser — előjáték és Vénuszbarlang-jelenet. 10.32: Halgassuk együtt! Kroó György műsora. Il.p9: Rádiószánház. Ázó nappalok, ázó éjjelek, suttogják, ég veled. (Isin). 12.15: Kedvelt régi me­lódiák. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: Mit tud egy sétabot? Gianni Rodari jelenete. 13.22: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 14.04: Kóruspódium. A Frankel Leó Mű­velődési Ház leány-kamarakórusa énekel. 14.14: Néhány perc tudo­mány. 14.19: Szimfonikus zene. 15.08: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. 15.58: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Életem. Gorkij regényét rádióra alkalmazta és rendezte Gál István. IV. rész. 17.05: Könnyűzene. 17.50: Mi újság az Operaházban? 18.30: Beszlgetés Ap­ró Antallal, a minisztertanács elnök- helyettesével. 19.30: Vidám percek. 19.46: A Rádió Dalszínházának be­mutatója. Planquette: Bip van Winkle. 22.15: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk! PETŐFI RADIO 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. 11.59: Haydn-művck. 12.47: Beszédes Kata. Vidám jelenet Kiss Lajos népgyűjtéséből. 12.58: Zenés mesék. 14.08: Népdalok. 14.30: Előhang. A jövő hónap magyar iro­dalmi műsoraiból. 15.00: Britten: Al­bert Herring. Háromfélvonásos ope­ra. Vezényel: Britten. 17.38: Palcsó Sándor népdalokat énekel. 18.05: Elő­deink — kortársaink. Találkozó a ICIMSZ régi tagjaival. 18.55: Hang­verseny a stúdióban. Pongrácz Pé­ter oboázik. Katona. Ágnes és Frey- mann Magda zongorázik. 19.30: Ilyen a tenger. Váci Mihály verse. 19.35: Schumann-kórusok. 20.30: Uj köny­vek. (Ism). 20.33: Krízis. Dokumen­tumműsor. 21.31: Az MRT szimfoni­kus zenekarának felvételeiből. 22.00: Kár lenne elmulasztani. . . Januári ajánlatunk a komolyzene barátainak URH 18.05: HaugLemezparádé. 18.58: D«e Falla: A háromszögletű kalap — ba­lett. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. Kistétényi Melin­da orgonaestje. Bach-művek. Köz­ben: 20.20: Külföldi tudósoké a szó. Kb. 21.25: Cosi fan tutte. Részletek Mozart operájából. 22.17: Montreux-i jazzfesztiváJ 1968. MAGYAR TV 17.25: Pedagógusok fóruma. 1&.00: Hírek. 18.10: Igor Sztravinszkij zene­szerzői arcképe. 18.40: A világ tér­képe előtt. Aktuális külpolitikai műsor. 18.50: Tájak, városok, embe­rek. Romániai képek. 19.05: Esti me­se. 19.20: Mindenki újakra készül. . . Lapok az 1918—19-es forradalmak irodalmából. (December). Móricz Zsigmond: Uj földesurak. 19.30: Be­szélgetés Apró Antallal, a miniszter­tanács elnökhelyettesével. 20.00: Tv- liíradó. 20.20: Fekete, fehér — igen, nem? A IX. és a XXI. kerület ve­télkedője. 21.30: Ruha teszi a nőt. . . A moszkvai GUM Áruház zenés di­vatbemutatója. 22.00: Tv-híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 16.35: Fiúk és lányok. 17.15: Az írástudatlanság felszámolása. 18.20: Ifjúsági játék. 19.20: Szóban és kén­ben. 20.35: Humoros adás. 21.35: Vi­deoton. 21.50: Sorozatfilm. OSZTRÁK TV 15.45: Képeskönyvben lapozgatva. Gyermekműsor. 16.10: Az ifjú Jaeo- biter. (2. rész). 16.55: Divatújdonsá­gok. 18.00: Jó éjszakát, gyerekek! 18.05: Hétről hétre. 18.25: Rövid hí­rek. 19.90: Elbűvölő Jeannie (24). ’ 19.45: Tv-híradó. 20.60: TV-játék. f2. rész). 21.10: Sporthírek. 21.40: Tv- híradó. 21.50: Éjszakai fiimműso- runk: Két hős a hóban. róhirdetések. •.. A p Egy pár fiatal magyar igásló eladó. Szekszárd, Bethlen G. u. 10. Meg­tekinthető : reggel 5-3- ig- (223) Egyszoba-konyhás ház mellékhelyiséggel eladó. Szekszárd. Szőlőhegy 24«. (224) Háromszobás-kony hás ház mellékhelyiségekkel eladó. Szekszárd, Remete u. 44. Érdeklődni lehet: Bocskai u. 34. (238) Gyakorlattal és érett­ségivel rendelkező dol­gozót keresünk köny­velői munkakör betöl­tésére. Jélentkezni lehet az AKÖV Személyzeti és Munkaügyi Osztályánál. Szekszárd, Tarcsay v. u (2») Munkát vállalna má­sodállásként műszaki rajzoló képesítéssel ren­delkező dolgozó. 23261. „Sürgős” jeligére a hir­detőbe. (236) December 8-án há­romnegyed 19-es vona­ton Szekszárdiéi—Báta- székig elvesztettem ..Alpinisz” szovjet gyártmányú rádiómat. Kérem a becsületes megtalálót a legköze^- lebbi rendőrőrsön adja le. (245) Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat gya­korlattal rendelkező gyors és gépírókat ke­res felvételié a válla­lat központjába. Je­lentkezés ; Szekszárd. Mártírok tere 5—7. Sze­mélyzeti előadónál. (227) Szilveszterezzen a Sió-csárdában! Kitűnő ételek és italok. Tom­bola, zene és malac- sorsolás. Asztalrendelés az üzletvezetőnél. Tel.: 12—989. (246) 38 éves 167 magas nőtlerl műszaki, árva lány ismeretségét kere­si házasság céljából. ..26—34-ig'” jeligére a hir­detőbe. (243) Vállalatok figyelem! \ Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat hőkezelő üzeme I960, évre nagy mennyiségű kötőelem nemesítését vállalja, rövid batáridőre. Ezenkívül vállal: betétedzést lágyítást normalizálást öregbítést, valamint s z e r s z á m e d z é s ( Ár: megegyezés szerint Érdeklődni lehet: a vállalat termelési osztályán. Címünk: Veszprém, Viola u. 12. Telefon: 121—72 (207) Irodagépteehnikai Vállalat Szekszárdi Kirendeltsége, Szekszárd, Rákóczi út 13. Tel.: 147—24. ! elhívja a kedves megrendelői Jgyeimét, hogy december 30-án és 31-én leltározás miatt sárra tart. (233)

Next

/
Thumbnails
Contents