Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-24 / 302. szám
ÉGTÁJAK karácson if a 1. Karácsony a nyugat-ausztráliai tengerparton. A karácsonyt megelőző napokban készült a kép, strandidő a tengerparton, iskolás gyermekek jókedvűen fürödnek. Azaz, ebben a pillanatban jókedvűen kiszaladnak a langyos vízből, mert a tanítónő éppen cápaveszélyt jelez. Nagy vész nem lelhet, a cápa különben sem szereti a túl sekély parti vizet. 2. A kép elárulja, ez a táj már valamivel zordabb a mienknél, úgy 30—10 fokkal. A karácsony előtti napokban pontosan mínusz 55 fokot mértek a Sarkkörön túl a Szovjetunióban. Az öltözék is ennek megfelelő, a sarkvidéki sapka csak a szemet hagyja szabadon, a hideg így elviselhető, főleg azok számára, akik itt születtek, ezen a tájon és szervezetük alkalmazkodott az időjáráshoz. 3. Karácsony táján szántanak Algériában, az Atlasz-hegység lábainál. Tizi Űzi falu festői környékén így december vége felé májusi időjárás uralkodik. A parasztok ilyenkor vetik meg a jövő évi kenyér ágyát. 4. Megfagyott orgona. Ez persze soha nem szól, nem szolgáltat zenét a karácsonyi miséhez, n^ert valójában a vízesés fagyott meg és a természet formálta orgona alakúra a tezúduló vízsugarakat Észak-Finnor- szág szikláin. így karácsony táján megszámlálhatatlan kisebb és nagyobb jégorgonában gyönyörködhetnek az arra járó turisták. A pince csapóajtaja tárva ^ volt, apa odalentről rendelkezett: — Még egy csatos üveget l Emma! Hallod? Egy csatosat/... Anya a hurkát sütötte, de nyitva kellett hagynia a kamra ajtaját, mert apa minduntalan felkiáltott valamit a pincéből. Tisztára öblögetett üvegekbe fejtette le odalenn a bort az ünnepi nyitott hordóból. Anyának éppen elég dolga akadt a konyhában, de nem maradhatott nyugton. — Nem lennél olyan szives? — szólt ingerülten a fiának. Kálmus, mintha nem is hallotta volna, beletemetkezett a Verne könyvbe a hokkedlin. — Kálmus! A füleden ülsz? Nem lennél olyan szíves?... — Mit? — nézett fel a fin. — Emma! — türelmetlenkedett apa a pincében. — Egy csatosat! — Ejgy csatosat — mondta anya Kálmusnak. — Láthatod, hogy nem érek rá. — Mit csináljak a csatossal? — Vidd le apádnak a pincébe. De fintorok nélkül, igen? Kálmus lecsúszott a hokJcedli- ről, hóna alá csapta a Vemét, és becsoszogott a kamrába. Csörömpölt, zörgött. — Nem találom... — Ott lesz a polcon. — Kapom már végre azt a csatos üveget? — harsogta az apa. És anya kintről: — Kálmus, mozogj már! — Jó, jó.. — Ne mondd nekem mindifi ezt a jó-jó-t- — mérgelődött anya a sercegő hurkák fölött. — Megtaláltad? — Kálmus! Ne und magad, nekem ne und magad már megint! — Nem unom magam. — Nahát! — A csatos nyakánál habzott a bor. Apa elcsippentette a gumicsövet, magasra emelte, óvatosan kivette a hordóból. Bezárta az üvegei, le- törölgette. — Köszönsz nekik.. — Jaj, ezt már tudom! — Nahát! És illedelmesen átadod. A szüleim küldik ezt a kis semmiséget a doktor úréknak... — Nem mondom azt, hogy semmiséget. — Hát akkor mondj mást. — Mit? látod?! Nem tudod mit kell mondani, de kritizálod az embert! — Apa nem mert kiegyenesedni, nehogy beverje a fejét a bolthajtásba. A sapkája már úgyis tele volt pókhálóval. — És csak akkor ülsz le egy percre, ha marasztalnak, ha kínálnak. .. Süteményből csak egy falatot... És ha kérdeznek a tanulmányaid felől... — örülnek, ha elmarhatják a piát, nem fognak sokat kérdezősködni. A pa dühösen tekintett fel: — Ezt a beszédet nem tűröm! Érted?! És Bereczkiéknél is illedelmesen beszélj. Ne hozz rám szégyent. Tudják, hogy rendes család vagyunk.., — Tomi mesélte, hogy Bere.cz- ki nagy piás. — Tomi! Ki az a Tomi? — Ott lakik a házukban. álmus a könyvvel, meg az üveggel lekúszott a pincébe. Apa a pókhálós bolthajtás alatt görnyedt, takony gumicsö- vön szippantotta a bort a palackokba. — Tessék! — nyújtotta a lépcső aljáról Kálmus az üveget. — Mindjárt menned kell! — mondta apa. — Nekem? — Te jó isten! Mosakodj meg egy kicsit és vegyél fel rendes ruhát. Csak nem így akarsz átmenni Bereczkiékhez? — És aztán ott majd mit mondjak nekik? — Ne kezd már megint, jó? — De mit mondjak nekik? — Már elmagyaráztam. Kellemes ünnepeket kívánsz. Rendesen meghajolsz, érted? És Be- reczkinének érthetően kezitcsó- kolomot köszönsz, nem pedig a fogad között makogod azt a kez- csóklom-ot, ahogy szoktad. És megmondod, hogy édesapád... nem: a szüleid küldik ezt a kis semmiséget.., — Akkor azt mondják, minek hoztam. — Mit minek hoztál? — Apa bedugaszolta az egyik üveget; a csatosból kicsöpögtette az utolsó vízcseppeket is, és megszlvta a gumicsövet. — Mit beszélsz? Hogy mit minek hoztál? — Semmi. — Ne hallgass te a Tomira. Rám hallgass! — Te is mondtad! — Én?! Mit monltam én?! Na, halljam csak, mit mondtam én? — Anyának. — Azt mondtam, hogy Berecz- ki doktor úr iszik? — Apa a pincelépcsőhöz ugrott. — Emma! Hallod?! Emma!... Kálmus odább húzódott: — Nem azt mondtad. Mást mondtál. Azt mondtad anyának: nehogy elfelejtsünk ajándékot küldeni annak a hülye Bereczki- nek is, mert a végén még nem intézi el az építési engedélyt. Apa felháborodásában megfeledkezett a bolthajtásról, sziszegve tapogatta a fejét. Elöntötte a méreg: — Én ezt a szót, hogy hülye, soha nem, is használom! Ez a te szavad! Ezeket te cipeled haza az iskolából... Emma! Emma, hallod?!... Anya megjelent a pincelejárónál. — Mit akartok? — Hallod, mit mond a fiad? Hogy én... Bereczkire... hogy és Bereczkit lehülyéztem. — Igen, na és?. — Mit? Hogy én?! Te is ezt mondod? — Jaj, nem érek rá, odaég a hurka! Ha feljössz, hozd magaddal a céklát. Vagy küldd fel Kálmussal. Kálmus megkerülte apát: — Na, melyik az a bor? — öltözz át, addigra becsomagolom. — Apa sértődötten rakosgatta az üvegeket. Kis megcímzett cédulák sarkát szorította sorra a dugók alá: Dr. Bereczki, Fóti igazgatói, Gerendásék... — Nem tudjátok ti az illemet! Méghogy én Bereczkit! Micsoda kellemetlen... még gondolni is... Kálmus felmászott a grádicsokon. Anya a tűznél állt, pirosán, kapkodta kezét a fröcsögő zsír elől. — Át kell öltöznöm — mondta Kálmus. — Jó, hogy nem kell előtte elmennem fodrászhoz is. — Na, csitt, csitt! — figyelmeztette anya. If ire felöltözött, apa már seu lyempapírba csomagolta a palackokat. — Mutasd csak magad! — állt eléje. — Hadd nézzem a frizurádat. És hogy van megkötve ez a nyakkendő? Tizenöt éves vagy, kicsit adhatnál magadra... Na, jó. Vigyázz, ne koccanjon a kerítésnek a szar tyor. Csöngetsz, kijönnek, megmondod ki vagy, bemutatkozol érthetően! Ne felejts el meghajolni kicsit. Csak egy kicsit, így, érted? — Apa megragadta a vállát, előre rántotta. — Nem ennyire! Finoman! Kellemes ünnepeket kívánsz, és azt mondod, hogy a szüleim küldik a kedves doktor úrnak, tisztelettel, ezt a kis semmiséget... Kálmus arca megrándult: — Röhejes! Apa alig értette — Mi röhejes? — Ez az egész. Ez az egész, olyan röhejes... Apa nem talált szavakat: — Hát ez... ez!... Emma! 'Hallod? Ez neki röhejes! Egy rendes úri modor neki röhejest Anya háttal állt, hajlongott a tűznél: — Menj, Kálmus, siess' Fogadj szót apádnak. — Én nem tudom, mire tanítanak titeket az iskolában — méltatlankodik apa. — El se tudom képzelni! Jó! Hát akkor csináld, ahogy akarod! Akkor csináld a te modorodban! Ne törődj vele* hogy mit szólnak hozzá Bereczkiék. Ne törődj vele, hogy levonják a konzekvenciákat... Mit érdekel téged, mi? Téged csak a te vucakságaid érdekelnek! A gitár, a mozi, meg a... — Kálmus! — szólt anya. — Menj már! Nem érsz vissza vacsorára! — Megyek — dünnyögte Kálmus lehajtott fejjel. — Mégy — bólogatott lemondóan apa. — Minden teher, amit én kérek. Amit én mondok, ez röhejes!... Kálmus fogta a szatyrot, indult. — Kszcsóklom... A pa utána kiáltott: — Ren- jrl desen köszönj att! Ne így! — Kálmus eltűnt a sötét udvaron. Apa betette a konyhaajtót. — Jaj, nem tudom, mi lesz be tőle! Semmi tekintélyéi sztélét s semmi társadalmi érzék... — Majd felnő... — mondta békítőleg anya. — Majd felnő és megtanulja. ÉGTÁJAK karácson \ga 5. Karácsonyi kép a Gardaia oázisból, pálmákkal, a Szahara kellős közepén, a marabitok földjén. A lakosság itt már ezer éve mohamedán, nem ünnepük a karácsony, de ha az lenne, tűző, sivatagi napsütésben ünnepelnének, az oázisok dombjaira épült festői falvaikban. 6. Ez a kép a szomszédban készült. Csehszlovákiában. A karácsonyi szünet előtti utolsó tanítási napon sítalpon vidám az élet. ök máris bizonyítják, ha még nem is a jég hátán, de a hó hátán már megélnek. 7. Az emberiség egyik legrégibb települési helyén, Damaszkuszban, Szíria fővárosában, ilyen a közvetlen karácsony előtti látvány. A kétszázezer lakosú világváros házain fehéren szikrázik a nap, rohannak az autók és szamarán csendesen baktat egy szíriai paraszt. 8. Nem hazai kép ez, de formára nagyon ismerős. így első pillantásra, mint a Margit-híd, karácsony előtti hóesésben. Valójában pedig a kép Krasznojarszkban készült, kiemelve a folyón átívelő híd téli pompáját K, I,
