Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-17 / 295. szám
NÉPÚJSÁG *?SAS-vecolöjP^otts^ga .és a megyeitakacÍ:*. 4 Pro Musiea kamarazenekar és Kocsis Albert hangversenye Az Országos Filharmónia bérleti sorozatának talán legszívesebben várt eseménye zajlott le az elmúlt héten. A Szekszárdon nagyon népszerű Kocsis Albert hegedűművész vonzereje telt házat hívott a megyeháza nagytermébe. De várakozással néztünk a Pro Musiea együttes bemutatkozása elé is. A MÁV szimfonikus zenekarából alakult kamarazenekarban igen jó képességű együttest is- mertünk meg. Műsorösszeállításuk nélkülözött ugyan egy igazi parádés számot, amit vállaltak viszont, abban maradéktalanul helytálltak. Egy kis lélegzetű Vi- valdi-szimfónia stílusos előadásával kezdték műsorukat. A zenekar fő száma Haydn 1767-ben írt B-dúr szimfóniája volt. Az ekkor Kismartonban élő mester 104 szimfóniája közül e 35. mű még nem sorolható a klasszicizmus teljes tisztaságú, magasrendű megnyilvánulásai közé. Inkább csak a kísérletező mester egyik érdekes állomása, amelyben feltűnt a menüett-tétel vidám, lendületes humora és a zárótétel sodró ereje. A Mazopust Rezső hangversenymester irányításával játszó zenekar fegyelmezetten, kiegyensúlyozottan szólaltatta meg a művet. Legnagyobb sikerüket egy ráadásul adott Co- relli-tétel könnyed, elegánsan virtuóz előadásával aratták. A műsorban meghirdetett Szabó Csilla megbetegedése miatt Kocsis Albert beugrásszerűen játszotta Bach E-dúr hegedűversenyét. Az első tétel rutinmuzsikálása után a második tétel áradó költőisége, szólista és zenekar igazi egymásra találása, szerezte a szünet előtt a legszebb perceket. A hangverseny kimagasló eseménye Mozart 19 éves korában írt A-dúr hegedűversenyéhez fűződik. Kocsis Albert ebben a féktelen jókedvet hirdető műben, a maga tüzes temperamentumú, behízelgő dalolását, csodálatos hangszépségét, lenyűgöző előadásmódját. egyszóval kivételes tehetségét csillogtatta. Bátran mondhatjuk, hogy emlékezetes, nagy produkciót formált. A muzsikálás felszabadult boldogsága itt átragadt a zenekarra és adott a közönségnek kivételes élményt, az előadónak pedig megérdemelt nagy sikert. A műveket ismertető ifj. Thész László jól szolgálta az est sikerét. Húr Notórius tolvaj a bíróság előtt Tróján István kurdi lakos már fiatal korában összeütközésbe került a törvénnyel. Legutóbbi, 2 év 4 hónapi börtönbüntetéséből kedvezménnyel ez év januárjában szabadult. Tróján csak július 22-ig bírta az életet bűncselekmények nélkül. Bonyhádi munkahelyén felmondott, távozásakor azonban a munkásszállásról dolgozótársai pénzét is magával vitte. S bár a lopott összegeket visszafizette, ez sem javulását mutatta, mert szeptember 15-én a dombóvári rendőrség újabb bűncselekmények miatt őrizetbe vette, illetve előzetes letartóztatásba helyezte. Ilyen törvény is van... ötven damaszkuszi fiatalembert letartóztattak, azzal, hogy túl hosszú a hajuk, s ezzel megszegték a törvényt. Az ifjakat az állami borbély vette kezelésbe, majd 48 órára becsukták őket. A eziriai kormányzat ugyanis rendeletet adott ki, amely szerint a fiúknak manapság divatos hosszú hajviselete nem férfias, s ezért rövidre kell vágatni frizurájukat, nehogy „puhányoknak és nőieseknek” lássanak. A rendőrség minden hosszú hajú fiatalt őrizetbe vesz és 48 órára lecsu- kat. Közben természetesen az állami borbély megfosztja díszüktől a fiatalokat. Ha egyszer ilyen a tövény ... A 21. sz. Autóközlekedési Vállalat Siófoki Üzemegysége gépkocsivezetőket felvesz Pécs, Kincsesbánya, Százhalombatta, Halimba kirendeltségeire és változó dunántúli munkahelyeire. Jelentkezni lehet az üzemegység balatonkiliti telepén. (199) A bonyhádi járásbíróság a notórius tolvajt 8 hónapi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. Egyúttal elrendelte Tróján le nem töltött 9 hónap 11 napi szabadságvesztésének végrehajtását is. Tíz év múlva egymilliárddal többen leszünk ? Tíz év múlva egymilliárd fővel növekszik a föld lakossága. A népességszaporodás háromnegyed része a fejlődésben elmaradt, szegény országokra esik. Soha nem sejtett, elképzelhetetlen éhínség, rettenetes méretű éhhalál fenyeget ezeken a területeken — jelentette ki C. P. Snow egyetemi tanár, a fultoni (Egyesült Államok) Westminster College-ben tartott előadásában. A kérdést már évek óta tanulmányozó tudós szerint az éhínséget csak úgy lehetne megelőzni, ha a fejlettebb országok nemzeti jövedelmük húsz százalékát a fejlődésben elmaradt országok megsegítésére fordítanák. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártiról: tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—28—61. Riadja: Tolna megyei LspüadO Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: l—20—11 1—20—10 Részül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—*1. Terjeszt! a Magyar Posta Előfizethető bármely w- ‘»hivatalnál ts Kézbesítőnél 'fizetési díj eay hónapra 17 F> Felelős vezető: Széli István index-szám: 35 009 Rendkívüli íottó-futalomsorsolás Hétfőn, Münnich Ferenc utcai székhazában tartotta a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság „ünnepi akciójának” első rendkívüli tárgynyeremény-sorsolását. A húzáson az 50. játékhét szelvényei között összesen 500 nyereményt sorsoltak ki. Gyorslista az 1968. december 16-án megtartott, 50. heti rendkívüli jutalomsorsolásról. A gyorslistában x-szel megjelölt szelvényiszámok 2000 forintos vásárlási utalványt, az é-vel jelölt szelvényszámok 2000 forintos éléskamra-utalványt, míg a megjelölés nélküli számok 1000 forintos vásárlási utalványt nyertek. Az alábbiakban a pécsi körzetben vásárolt nyertes szelvények számait közöljük. 060 792. 093 575, 119 783, — 1 201 557, 1 213 325, 1 219 381, — 1 220 459. 1 223 072. 1 228 189x, 1 235 332. 1 236 009, 1 243 418, 1 251 671x. 3 216 23?x, 3 220 620, 3 233 251, 3 409 721, 3 417 802, 3 419 626, 3 419 644, 3 427 706, 3 4.32 066. 8 006 843é, 8 008 275, 8 008 133, 8 012 890. 8 024 093x, 8 025 844, 8 040 406x, 8 046 027, 8 087 799, 8 109 106, 8 114 038, 8 127 498, 8 131 876, 8 133 067, 8 135 916, 8 191 215, 8 201 288, 8 210 307, 8 210 307, 8 217 742, 8 223 912, 8 257 028, 8 260 042, 8 264 472, 8 276 683, . 8 278 900, 8 285 249, 8 296 S34, 8 302 776, ■8 318 216, 8 336 158, 8 345 289, 8 346 241, 8 376 649, 8 385 921, 8 409 701, 8 420 823x, 8 421 733, 8 461 391, 8 477.640, 8 482 629, 9 222 351, 9 230 548, 9236 353, 9 407 966. A nyertes szelvényeket 1969. január 6-ig kell 'eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15). A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Anyakönyvi hírek (PaksJ November hónapbaji a. paksi anya-* könyvi kerületben 25 születést, 13 házasságkötést és 5 halálozást anya* könyveztek. Születések; Wiszthaller Zoltán. Géí ringer János. Kolompár Vince. Hanoi Teréz, Dobls Attila József, Patkó Zoltán, Wayer Csaba, Pálvölgyi MÚ* ria, Szabó Ferenc, Rózsa Erika* Györgye György, Süth Gabriella, Szili Erzsébet, Pach Gábor, Rőhberg József Ledneczki László, Elek Sán* dór, Frast Gábor, Imre Mária. Németh Zsuzsanna, Ulbert Katalin Erzsébet. Láng Zoltán, Horváth Ildikó Zsuzsanna, Balogh Etelka, Kerekes Szilveszter. Házasságkötések: Hipszki Ferenc— Weisz Mária, Maros Miklós—Prant* ner Katalin, Nagy István—Pámer Ma* tild, Gszelmann Henrik!—Wolf Erz séf bet, Feil Ferenc—Oprovcsán Magdolna, Teleki István—Haag Mária. Ist- vándi Lajos—Szilasi Klára, Vajer Ferenc1—Máj er Erzsébet, Tóth Ferenc —Aj pl Mária. Katona Sándor—Wolf Klára Till Ferenc—Radványi Katalin. Weller Mátyási—Fritz Mária, Kolozsvári Sándor—Neseff Mária. Halálozások: Diósi József né. Palotai János, Ottó Ferencné, Kollos Géza. Vas Antalné. Mindenféle Latin-Amerikábél is jelentkeztek magyar egyetemekre Közismert, hogy a világ leghíresebb egyetemein megtalálhatók a magyar, illetve magyar származású tudósok, écuíatók. Ez kelthette fel az érdeklődést a magyar egyetemek, tudományos intézmények iránt. Az utóbbi időben egyre több levél érkezik a világ minden tájáról — a tengerentúlról és a nyugat-európai országokból —, a kint élő, magyar származású és nem magyar fiataloktól, amelyben az iránt érdeklődnek, miként folytathatnák tanulmányaikat Magyar- országon. Kulturális kormányzatunk arra az elhatározásra jutott, hogy helyt ad a kéréseknek és megteremti a feltételeket ahhoz, hogy aki hazánkban kíván tanulni, arra módot találjon.. A jelentkezőknek a választott szakból — a hazai szokásoknak megfelelően —, felvételi vizsgát kell tenniük. A jelentkezőknek — a magyar fiatalokhoz hasonlóan — egészségileg is alkalmasaknak kell lenniük a választott szakra. A tandíj — egy akadémiai évre — 1500 dollár. Ebben bennfoglalíatik a képzés, valamint a teljes ellátás költsége és az egészségügyi gondoskodás. A fölvett vendégdiák együtt lakik és dolgozik magyar társaival az egyetemi kollégiumban. Aki nem tud magyarul, díjmentesen vehet részt magyar nyelvtanfolyamon. Tandíjkedvezményt, vagy -mentességét azok a jelentkezők élvezhetnek, akik a magyar nyelv és irodalom, a magyar történelem, valamint a hungarológia fogalomkörébe eső tárgvakat — néprai7nt — választanak. A Magyarok Világszövetsége. mivel hozzá i? számos ilyen irányú MOZI Bonyhádi: Kétszemélyes ketrec. (Csehszlovák film.) du. A koppányi aga testamentuma. (Magyar • film.) Dombóvár: Csend és kiáltás (Magyar film.) du. Találkozás a minaretben. (Jugoszláv film.) Dunaföldvár: Az apáca. (Francia film.) du. Vasáradat. (Szovjet film.) Paks: Gyermekrablás Wiesbadenben. (NDK film.) Szekszárd: A hét Cervi fivér. (Olasz film.) Tamási: Isten és ember előtt. (Magyar film.) Tolna: Dákok. (Román—francia fi“»-) kérdéssel fordultaik, tanulmányozza annak a lehetőségét, miként támogassa a magyar származású hallgatók magyarországi képzését. Ez idő szerint már tanulnak a hazai egyetemeken az USA-ból, Kanadából, Japánból, Francia- országból és Svájcból érkezett fiatalok. A jövő tanévre vannak már jelentkezők Latin-Amerikából és az északi országokból. Apa a fiához: — Mit szeretnél a legjobban? — Szeretnék IV. Henrik idejében élni. — De miért? — Mert akkor nem kellene megtanulnom mindazt, ami azóta történt. * — Egy előkelő londoni klubban két úr beszélget: — Tehát új lakájt szerződtetett? És jé modorú legalább? — Nem tudom. Még nem láttam józanul. — Hogyhogy? Állandóan részeg a lakáj? — G nem. Én! * A török diplomatát egy párizsi fogadáson megkérdezi az újságíró, miért hagytak fel azzal a szokással, hogy a hűtlen asszonyokat két macskával együtt egy zsákba varrva a Boszporuszba dobják? A diplomata így felelt: — Nem. volt elég macska. 1 i Névnap: Lázár. DECEMBER A Nap kél 7.26, nyugszik 17 [ 15.54 órakor. A Hold kél 4.38, nyugszik KEDD | 13.34 órakor. — Négy brigádban, a járás tizenegy községében végzett vizsgálatot a szekszárdi járási pártbizottság gazdaságpolitikai bizottsága, az osztály- és rétegviszonyok alakulása a lakosság politikai arculata témakörben. A sokoldalú, szerteágazó felmérések a járási pártbizottság januári ülésén kerülnek megvitatásra. — A nőtanács, valamint a helyi Vöröskereszt megrendezte a hagyományos öregek napját Mórágyon. A helyi tsz az öregek részére ünnepi ebédet adott. A községi kultúrházban megjelent mintegy 40 öreg lakót Nagy Árpád a kultúrotthon vezetője, valamint úttörők köszöntötték. Azok részére, akik nem tudtak az ünnepségen részt venni, az ünnepi ebédet a lakásukra szállították. A részt vevő öregek jó hangulatát mutatja, hogy magyar nótákat énekeltek, amit az ünnepség résztvevői magnószalagra vettek emlékezésül. (L. B.) — Kétnapos tanfolyamot szerveztek a Paksi Járási Párt Végrehajtó Bizottság határozata alapján december 16—17-re az újonnan megválasztott pártitkárok és pártvezetőségi tagok részére. A tanfolyamon mintegy százan vesznek részt. A*/. első előadást Kontra Sándor, a járási pártbizottság titkára tartotta. — Szabálytalan előzés közben súlyos sérülést okozott egy kerékpárosnak augusztus 7-én a községben Görbe Sándor bogyiszlói lakos. A baleset után Görbe csak megnézte a sérültet, de további segítséget nem nyújtott neki. Ezért a szekszárdi járásbíróság kilenchónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és 600 forint pénzbüntetésre ítélte. — Nem adta meg az áthaladási elsőbbséget. Ezért augusztus 27-én Si- montornyán egy útkereszteződésben pótkocsis vontatójával Halász Péter igari lakos összeütközött egy motorossal aki súlyos,, utasa könnyű sérülést szenvedett. A szekszárdi járásbíróság héthónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. — 632 000 forintot szavazott meg a megyei tanács végre- hajó bizottsága a fadd-dombori üdülőtelep vízkárelhárítási és partvédelmi munkálataira, még az' 1968-as költség- vetés terhére. — A lápafői Vöröskereszt-szervezet vezetőcégválasztó taggyűlésén 60-an vettek részt. Az elmúlt 4 év munkájáról szóló beszámoló után megajándékozták a kis község 38 véradóját. Az új vezetőség megválasztása után egészség- ügyi filmet néztek meg a vendégek — írja Sütő Sándorné. GYENGÜL A HIDEG Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, többfelé, elsősorban a Dunántúlon hazavás, havas eső. Mérsékelt időnként élénk déli, délnyugati szél. A hideg tovább gyengül. Várható legmagasabb nappali, hőmérséklet, mínusz 1 —plusz 4 fok között.