Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-02 / 258. szám

,b oi.-aárcl névtára > da V. T&LfirA MEGYEI^ wiB-nBsnsc.' NÉPÚJSÁG- A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. évfolyam, 358. szám ARA: 80 FILLfiR Szombat. 1968. november 3. Johnson bejelentése Oz Egyesült államok beszüntette a VDK elleni hadműveleteket Johnson elnök csütörtökön este, washingtoni idő szerint nyolc órakor (magyarországi időszámítás szerint pénteken hajnali két órakor) bejelentette, hogy az Egyesült Államok meg­szünteti a VDK elleni légitáma­dásokat, haditengerészeti és egyéb hadműveleteket, pénte­ken, washingtoni idő szerint reggel nyolc (budapesti idő sze­rint délután két) órától. Az elnök közölte, a párizsi elő­zetes tárgyalásokon ezentúl részt vehetnek a saigoni kormány és a Nemzeti Felszabadítási Front kép­viselői. Az első ilyen találkozóra november 6-án kerül sor. Johnson hangoztatta, „okkal hiheti, hogy Észak-Vietnam azon­nali. termékeny, intenzív és ko­moly tárgyalásokat kezd” az elő­rehaladás érdekében. Kijelentette azonban, a döntés nem jelenti, hogy Délkelet-iÁzsiában „azonna­li béke” következik be. „Lehet­séges, hogy még nehéz harcok előtt állunk és minden bizony­nyal bonyolult tárgyalások követ­keznek” — mondotta. Mint az elnöki bejelentésből kitűnik, Viet­namban nincs szó fegyverszünet­ről, a harcok folytatódnak. John­son utalt rá, hogy az amerikai fél arra számít, a harcok fo­lyamán nem következnek be tá­madások a nagyvárosok ellen és — Johnson szavai szerint — tisz­teletben tartják a demilitarizált övezetet. Az elnök közvetve fi­gyelmeztetett arra, hogy adott esetben az USA felújíthatja a légiháborút, ha valamilyen ok­ból szükségesnek ítéli azt. A VDK párizsi küldöttségének sajtóközleménye Xuan Thuy államminiszter, a párizsi előzetes megbeszéléseken részt vevő VDK-küldöttség ve­zetőjének szóvivője pénteken a következő sajtóközleményt tette közzé: „1968. október 30-án Harri- man nagykövet és Vance nagy­követ, az Egyesült Államait kormányának képviselői érte­sítették Xuan Thuy állammi­nisztert, a VDK kormányának képviselőjét, hogy Lyndon B. Johnson, az Egyesült Államok elnöke 1968. október 31-én gmt éjfélkor, vagy 1968. no­vember 1-én gmt hajnali 1 órakor utasítást ad a légi, ten­geri és tüzérségi bombázások és minden más olyan cselek­mény megszüntetésére, amely a Vietnami Demokratikus Köz­társaság egész területe elleni erőszak alkalmazásával kap­csolatos, és hogy ez az utasítás 13 órával később lép teljes egészében hatályba. A vietnami probléma békés rendezésének keresése céljából 1968. november 6-ánál nem ko­rábban Párizsban sor kerül egy találkozóra, amelyen részt vesz­nek a Vietnami Demokratikus Köztársaság, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front, az Egyesült Államok és a Vietnami Köztársaság képviselői. Xuan Thuy államminiszter tu­domásul vette az Egyesült Ál­lamok kormánya képviselőinek fenti közlését és azt továbbítot­ta a Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormányához.” Harriman nyilatkozata Averell Harriman, a párizsi megbeszéléseken részt vevő ame­rikai küldöttség vezetője pénte­ken interjút adott a francia te­levíziónak. Az adást az Egyesült Államokba is közvetítették táv­közlési mesterséges hold segít­ségévek Harriman kijelentette: reméli, hogy Dél-Vietnam és a DNFF képviselői részt tudnak venni már a jövő hét szerdájára kitű­zött ülésen. Elképzelhető azon­ban, hogy a saigoni kormány még nem készült fel teljesen a kibővített tárgyalásokra és dele­gációját nem tudja kijelölni szer­dáig. Vannak azonban olyan (Folytatás a 2. oldalon.) EZ TÖRTÉNT November elsején végre meg­született a régen várt bejelen­tés: Johnson elnök közölte, hogy az Egyesült Államok megszün­teti a VDK bombázását. Érthető, hogy a bejelentés perce óta a szerkesztőségi telexgépeken csak úgy áradnak a világ minden hír- ügynökségének' jelentései a hír visszhangjáról. Az AFP francia hírügynökség szerint washingto­ni hivatalos körök rámutatnak: ez még nem tűzszünet, csupán a katonai műveletek beszüntetése a VDK ellen. Fulbright szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, aki régi híve a viet­nami békének, úgy vélekedik, hogy a bombázások leállítása szükségszerűen az első lépés a tűzszünethez és a tárgyalásos bé­kéhez vezető úton. A szenátor szerint az USA- nak nincs szüksége vietnami támaszpontokra. Állást fog­lalt a Vietnamban állomáso­zó amerikai haderők teljes kivonása mellett! McCarthy szenátor szintén elégedett, hiszen Fulbright mel­lett talán ő a legrégibb követe­lője az Egyesült Államok e lépé­sének. Miközben üdvözölte John­son döntését, bírálta is az elnö­köt, amiért oly későn határozta el magát. Edward Kennedy sze­nátor ugyancsak örömmel üdvö­zölte a bejelentést. Nem érdektelen az amerikai „utca emberének” véleménye sem, amelyről a Magyar Rádió New York-i tudósítója, Ipper Pál küldött jelentést. A tv munkatár­sai számos New York-i járókelőt interjúvoltak meg az utcán. A legtöbben választási trükk­nek nevezték a bejelentés időzítését, noha Johnson maga beszédében hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem a választási hadjáratba kí­vánt beleszólni a döntéssel. (Úgy látszik, ezt legkevésbé az ame­rikaiak hiszik el neki.) Egy idő­sebb New York-i polgár csatla­kozott az előtte szólóhoz, misze­rint „legfőbb ideje!” és Johnson- nak ezt sokkal előbb kellett vöt, na megtennie. Figyelemre méltó a világvissz­hang. De Gaulle rendkívül elé­gedett, mert szerinte „megnyílt az út, amely elvezethet az indo­kínai békéhez”, örömét fejezte ki Jonas osztrák köztársasági el­nök is. továbbá Lyng norvég, Nilsson svéd, Härtling dán, Me­dici olasz külügyminiszter, a sváj­ci, a holland kormány és sokan mások. Beregovoi megérkezett Moszkvába Moszkva, Hável József, az MTI tudósítója írja: Georgij Beregovoj ezredes, a Szojuz—3 űrpilótája pénteken több órás repülőút után Bajko- nurból megérkezett a szovjet fő­városba. A különgép magyar idő sze­rint kevéssel déli 12 óra előtt szállt le a kozmosz hőse tiszte­letére zászló- és virágdíszbe öl­tözött vnukovói repülőtéren. Itt a tizenkettedik űrhajóst Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin, valamint a szovjet párt és állam más vezető személyiségei, Leonov, Nyikola- jev, Tyereskova és más űrhajós­társai, Beregovoj 70 éves édes­anyja, Marija Szemjonovna és felesége, Ligyija fogadták. Az ünnepélyes eseményt egye­nesből közvetítette a moszkvai rádió és televízió. Kint voltak a repülőtéren a Moszkvában mű­ködő külföldi tudósítók, a világ­sajtó képviselői. Georgij Beregovoj a szovjet hadsereg repülőezredesi egyenru­hájában lépett ki a négymotoros IL—18-as különrepülőgépből. A megjelentek „hurrá!” és „él­jen!” kiáltásokkal üdvözölték a kozmosz hősét, aki a repülőtérre leterített vörös szőnyegen hatá­rozott léptekkel haladt a dísz­emelvényhez és ott jelentést tett á Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének és a szovjet kor­mánynak. Jelentette, hogy a Szojuz—3 űrhajó feladatát sike­resen teljesítette a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 51. évfordulójának előestéjén, az űr­hajó berendezései kifogástalanul működtek. Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin orosz szokás szerint az egybe­gyűlt tömeg éljenzése közepette csókkal köszöntötte a 47 éves bá­tor űrhajóst. Ezután kozmonauta társai köszöntötték. Felesége és édesanyja, valamint lelkes úttö­rők csoportja virágcsokrokat nyújtott át neki. Ezután a repülőtéren felállí­tott lövegek 21 díszlövést adtak le Georgij Beregovoj tiszteletére, miközben a zenekar a szovjet himnuszt játszotta. A himnusz elhangzása után a Moszkvában akkraá^Tf^^diplo­£ máciai képviseletek vezetői kö­szöntötték Beregovoj űrhajóst. Hazánk nevében Szipka József, a Magyar Népköztársaság moszk­vai nagykövete gratulált a nagy­szerű sikerhez. • A repülőtéri fogadtatás után Georgij Beregovoj útja a Kreml kongresszusi palotájába vezetett, ahol forró hangulatú nagygyű­lésen találkozott a moszkvaiak­kal. Amerre csak gépkocsija elha­ladt, a moszkvaiak sokasága kö­szöntötte a kozmosz hősét. Bere­govoj valósággal államfői fo­gadtatásban részesült, gépkocsi­ját, valamint a szovjet vezetők gépkocsijait fehér sisakos moto­ros rendőrök kísérték. Nagygyűlés a Kremlben — Brezsnyev beszéde A Kreml zsúfolásig megtelt kongresszusi palotájában hatezer moszkvai jelenlétében került sor a moszkvaiak nagygyűlésére. Percekig zúgott a taps, amíg Beregojov elkezdhette beszédét. Köszönetét mondott a párt és a kormány gondoskodásáért, amely lehetővé tette a Szojuz—3 útját. Hangsúlyozta, a Szojuz—3 űrrepülése meggyőzően bebizo­nyította, hogy ez az űrhajó nagy­szerű kozmikus berendezés, ez az elvileg új konstrukció képes a tudományos kísérleti feladatok széles körének meg­oldására. Beregojov hangsúlyozta, hogy a repülés első napján érezte hely­zete szokatlanságát, majd hozzá­szokott a súlytalanság állapotá­hoz. Az elkövetkező napokban pedig megbarátkozott ezzel az állapottal. Az űrhajó kémlelő ab­lakán látni lehetett hatalmas er­dőségeket, nagy folyókat, tavakat, havas hegyláncokat, planétánk páratlan szépségű színeit. Az űr­hajó leszállása végtelen pontos­sággal történt. Ezután Leonyid Brezsnyev az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének és a Szovjetunió kor­mányának nevében üdvözölte a kozmonautát. Leonyid Brezsnyev köszöntöt­te a szovjet űrhajósok dicső csa­ládját, azokat is, akik már vol­tak a világűrben és azokat is, akik jövendő repülésekre ké­szülnek. A Szojuz űrhajók — húzta alá — a jelenkori tudomány és technika kiemelkedő eredményei. Konstrukciójuk és korszerű be­rendezésük lehetővé teszi a sza­bad manőverezést a röppályán és az űrhajó megbízható orien­tálását repülés közben és a le­szállásnál. Leonyid Brezsnyev a részt­vevők nagy tapsa közepette je­lentette be, hogy Georgij Beregovojt Leain- rendre érdemesítették és má­sodszor kapja meg a Szov­jetunió hőse címet. Mint Brezsnyev elmondotta, a hős kozmonautát kitüntették a „Szovjetunió űrrepülő pilótája” címmel is és a légierő vezérőr­nagyává nevezték ki. A világűr meghódításában ara­tott sikereink — folytatta a szó­nok — megtestesítik azokat az óriási társadalmi, gazdasági, kul­turális és tudományos átalakulá­sokat, amelyeket a szovjet nép hajtott végre a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után. Mindaz, amit a szovjet em­berek végrehajtanak a földön és a világűrben, a bé­ke tartóssá tételét, az embe­riség haladását szolgálja — hangsúlyozta az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára, majd így folytatta: az SZKP és a szovjet kormány nem egyszer kijelentette, hogy mi a világűr békés felhasználása mellett va­gyunk. Ennek céljából a szovjet kormány kezdeményezésére szü­letett az a szerződés, amely sza­bályozza az államok tevékenysé­gének elveit a világűr kutatása és felhasználása terén, ideértve a Holdat és más égitesteket is. Leonyid Brezsnyev beszéde után, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke taps és él­jen kiáltások közepette nyújtot­ta át Georgij Beregovojnak, a legmagasabb szovjet kitüntetést, a Lenin-rendet és egyben átadta a Szovjetunió hőse címmel já­ró aranycsillagot, valamint az űrhajós jel vényt is.

Next

/
Thumbnails
Contents