Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-10 / 264. szám

\a-gy nehézségek közepette, de megírtam ezt a levelet. Tudja, amint írtam, a feleségem folyton kérdezett: Nem győztem válaszolni. És ekkor rájöttem arra az igazságra, • ogy miért nevezik az anyanyelvet, anyanyelvnek. Ezt a titkot a szerkesztő úrnak is elárulom. Az anyanyelvet azért nevezik anyanyelvnek, mert ezt a nyelvet otthon a férjnek ritkán van alkalma alkalmazni. Lehet, hogy más esetben nem így van, de az biztos, hogy én legfeljebb csak írásban használhatom ezt a nyelvet, no meg akkor, ha kérdez a feleségem. Most, hogy ezt a levelet írom, éppen azt kérdi tőlem: — Johannes, mi ez a pokoli lárma ott kint? Dühösen válaszolok. — Egy autó akart jobb felé kanyarodni. — És? — És nem volt ott semmiféle utca. A feleségem kinézett és összecsapta a kezét: — Tényleg ez történt! Honnan tudtad? — Sejtettem. — És mit sejtesz még? — Azt, hogy az átöröklés-elmélet nem stimmel. — Miért? — Az anyád néma volt. És te nem örökölted. Erre aztán megsértődött. Én örültem, hogy most végre elgondolkozhatom a meztelen igazságon, amely Angliában jelent meg előttem. Nemrég a Stratford-on-Avon színházban bemutatták Marlow Faustját. A főszereplő nő ruhátlanul sétált a színpadon kétezer néző előtt. Ezt követően hama­rosan a televízió bemutatta Zola Nanájának tévéváltozatát, amelyben a címszerepet játszó nő a maga meztelenségében mutatkozott be. A meztelen valóságot mutatta. Ezek után már meg sem lepett, hogy a Haj című beat-darab ősbemu­tatóján valamennyi szereplő meztelen volt. Vettem egy le­mezt, John Lennon és legújabb szerelme, Joko Ono új leme­zét, amelynek borítólapján az énekespár nézett rám mez­telenül. A borítólap sarkán pedig ez a felírás volt olvas­ható: „Szó sincs új divatról, vagy tréfáról! Csak Isten két gyermekét ábrázolja ez a kép úgy, ahogy megszülettek!” A polinéziai Marques-szigetek bennszülötteinek is év­századokon keresztül egyetlen öltözékük a saját bőrük volt, amit tetoválással díszítettek. 1863-ban a hittérítők tiltották meg nekik ezt a szokást. A civilizáció nevében. És most a civilizáció nevében vetkőznek le az emberek. Az isten se érti ezt. Kétezerben majd megnézhetjük magunkat a tükörben. Az utcán, a bálban, az ebédlőben, mindenütt. Mert akkor mindenütt tükrök lesznek. Akkor majd így kérdezhetünk: ..Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, lesz-e időd holnap délben?” És ha a tükör így válaszol: „Lesz", akkor... Ne gondolja a szerkesztő úr, hogy megbolondultam, mert olyanokat írok, hogy a tükrök beszélni fognak kétezer­ben. A tükrök akkor sem szólalnak meg. de viselőik, igen. Én már láttam Amerikában ilyen tükörből készült női ruhát. Ezerötszáz parányi tükörből készült az új dívatú ruha és hozzá a tükörharisnya. íme, a jövőnk tükre. Ha belenéz az ember, elszédül, és ha belegondol, mennyit kell most csak egy ablaküveg be- vágatásáért járkálnia, akkor bele is őrül ebbe az új divatba. Ne adja az a..., hogy egy-két tükör kiessen a szoknyából, mert akkor, én inkább azt se bánom, ha a feleségem lyukas szoknyában jelenik meg, de én ugyan nem vállalom a tor­túrát. hogy a kiesett darab helyébe újat vágassak be. örömmel hallottam, hogy Magyarországon rendelettel sikerült megoldani a házaspárok veszekedését. Ezentúl, akik eddig kéthetenként veszekedtek, havonta csak egyszer fog­nak veszekedni. Több hivatalban ugyanis bevezették a havi egyszeri fizetést. Tehát csökkent a bürokrácia, de sajnos a bürokraták száma nem akar csökkenni. Éppen a napokban beszélgettem erről a kérdésről a neves íróval, Max Frisch-sel, aki a mo­dern társadalomban elharapózó bürokráciáról azt mondta nekem: — Tudja, Johannes, a tisztviselők olyanok, mint a könyvek a könyvespolcon: minél magasabbra helyezik őket, annál nehezebb hozzájuk férkőzni. Max Frisch kapitalista író, nem ismeri a magyar viszo­nyokat, tehát, amit mondott, az nem a magyar viszonyokat tükrözi, mert nálunk úgy lehet valaki bármilyen magas be­osztásban„ az ajtaja mindig nyitva áll — a még magasabb beosztásúak előtt. És, aki előtt nincs nyitva, az nem ünnepelhetett együtt hollandiai Scheveningen város káromkodás ellenes klub­tagjaival, akik nemrég ünnepelték klubjuk fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ritka idegzetű emberek. Kevés ilyen ember van a világon, mert mint a társaság által kiadott statisztikában olvasható: az emberek 98 százaléka káromko­dik. Mentségünkre legyen mondva, hogy ez a 98 százaiéi: nemcsak ránk, magyarokra vonatkozik, hanem a világ vala­mennyi emberére. Lehet, hogy mi az átlag fölött vagyunk, de erről biztosat éppen így nem tudok, mint ahogy azt sem tudom: mit csinálhattak azon kívül bokszolóink Mexi- cőban, hogy nem böksróttak, és most diszkréten miért ütlit- ék ki őket. t Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: ' A barátság követei Bátaszéktöl — Moszkváig ni. A látnivaló sok, az idő kevés. Annak, aki nem akar lemaradni a program szerinti városnézés­ről. múzeumlátogatásról, gondot okoz a vásárlás. Voltak, akik egy fél órára is elszaladtak a Gum áruházba. (A magyarok közül sokan tréfásan búmnak nevezték el.) A félórából leg­többször egy-kétórás rohanás lett. Az áruházban óriási a for­galom, az INTURISZT-vezető szerint napi egymillió rubel a bevétele. Akik csak egy kicsit is tudtak beszélni, könnyen tájékozódtak, de akadtak olyanok is, akik el­tévedtek a nagyvárosban. Két asztaltársunkkal, Németh Lajos- néval és Fricsi Jánosnéval tör­tént meg, hogy katonai kíséret­tel tértek vissza. Eltévedtek, egy mukkot sem tudtak beszélni, s a katona látva kínlódásukat, n szállodáig kísérte a megszeppent asszonyokat. A hetedik napot Kijevben töl­töttük. Az ott-tartózkodásból né­hány órás városnézésre futotta csak. Tisztelegtünk az Ismeretien katona síremlékénél. A búcsúestet Kijevben, a Szto- licsnij étteremben rendezték meg. A vacsorához vodkát és pezsgőt is szervíroztak. Igen emelkedett volt a hangulat. A pályaudvar szovjet utasai kö­rülállták a jókedvűen daloló magyarokat. Útban hazafelé az élményekről beszélgettünk. Széles Márton építőmunkást, szocialista brigád- vezetőt és társait az építkezés, a mély- és a magasépítés gépe­sítése érdekelte. Többször is megnéztek egy-egy építkezést. Széles Márton egyébként üzene­tet hozott egy gerjeni kislány­nak, akinek levelezőpartnerével Csapon, a határállomáson talál­kozott. És volt egy érdekes élmény, szán­dékosan hagytam utoljára. Sor­rendben is a búcsúzás utolsó per­ceiben, a Moszkvából való el­utazásunk pillanatában történt. Kímélve a gyaloglás fáradalmai­tól, városnézésre, kiállításokra, múzeumba és a pályaudvarra autóbuszon vittek bennünket. A Bukarest-szálló vendégeit szál­lító egyik autóbusz vezetője, a tolmács útján megkérdezte tő­lünk, van-e cecei az utasok között. — Cecei nincs, de simontor- nyai igen. Válaszolt Dudás An- talné. — Az még jobb, mondta a gépkocsivezető, s arról beszélt, 1945-ben néhány napig Simon- tornyán lakott. A család nevé­re — úgymond már nem em­lékszik, de emlékszik a mamá­ra, aki főzött neki, a papára, aki vele kártvázotf a nagv lányi"'. A Vörös tér és egy kis lányra, akivel sokat játszottak,, szánkóztak. Dudás Antalné kővé meredve, nem akart hinni a fülének. Mellette ülő társnője, Pollák Andorné figyelmeztette, hogy van valami hasonlóság a vonatban mesélt történet és a gépkocsivezető ál­tal elmondottak között. Nem lehetetlen, hogy a tizenkét név­aláíró valamelyike éppen ez az ember lenne. Ezután gyorsan peregtek az események. Dudás Antalné. kézitáskájából előke­Az Arhangels aranyozott kupo Iái. ■ív v ■ \ V0 • A Kremlben állandóan sok a látogató. rült az emlékkönyv lapja. A gépkocsivezető habozás nélkül bökött ujjával a nyolcadik név­re: — Ez vagyok én. , Az utasok megilletődve nézték a két ember örömét, de az idő ezúttal is sürgetett. Gyors cím­csere, ajándék, és egy golyós­toll, ami éppen a gépkocsivezető kezébe akadt. Meleg kézszorítás, ölelés, kölcsönös ígéret a levél­váltásra, ami majd személyes találkozással, meghívással foly­tatódik. Érdekes élmény. A há­ború viszontagságai között kez­dődött a barátság, a huszonhárom év után egy véletlen találko­zással folytatódik. Romantikus találkozás, amely komolyságától eltekintve beillenék egy operett­be. Szép élmény volt a Szovjet­unióbeli nyolcnapos utazás, ame­lyet a Hazafias Népfront, az MSZBT és az IBUSZ szerve­zett. Barátoknál voltunk, akik barátként fogadtak bennünket. Éreztük ezt az utcán, színház­ban, a baráti találkozón és min­denütt, ahol megfordultunk. Sok szépet láttunk, tapasztaltunk, szovjet emberekkel találkoztunk Néhány mozzanatot fénykénen is közreadunk, s azzal a szándék­kal tesszük, hogy felkeltsük az n1 vasók utazás iránti érdeklő­dését. Mert van egy találó szó- ’'"-mondás, amit érdemes meg­szívlelni : ..Egyszer látni többet ér. mint tízszer hallani valami­ről” POZSONYI IGNÁCNÉ Foto: DR. SÓLYOM SÁNDOR Építőkő, útalapkő, forgácskő, gránit dara, KOKLÄTLAN mennyi­ségben HELYSZÍNRE IS SZÁLLÍTVA, árengedménnyel szállít a Termelőszövetkezetek Épí­tőipari Közös Vállalkozása Szekszárd. Rákóczi u. 85— 87. (48) A Bátaszéki Kádár- és Fa­tömegcikk Ktsz szárító rész­lege Bátaszék, Bonyhádi út 7. szám alatti telepén vállal mindennemű faanyag mestersé­ges szárítását. vállalatok, szövetkezetek és magánosok részére A LEGRÖVIDEBB HATÁRIDŐN BELŐL. (87) ,io a bizonyság.

Next

/
Thumbnails
Contents