Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-10 / 264. szám

a külpolitikában Moszkva és Washington állt a héten a figyelem fókuszában, a legfontosabb eseményeket a két szuper nagyhatalom tővárosából jelentették. Az immár hagyományos VÖRÖS TÉRI DÍSZSZEMLÉN es felvonuláson a rzovjet nép egyszerre adott hírt a békés épí­tő munka új eredményeiről, va­lamint arról a páratlan haditech­nikáról, amellyel kepes megvé­delmezni a szocializmus vívmá­nyait. Az ünnep alkalmából el­mondott beszédeket — Mazurov felszólalását és Grecsko marsall szavait — annál nagyobb érdek­lődés várta, hiszen az SZKP Köz­ponti Bizottságának legutóbbi ülésén a külpolitikai kérdéseket is megvitatta. A nyilatkozatok alaphangja továbbra is az a rea­litásokon nyugvó, magabiztos jó­zanság volt, amely kifejezi Moszkva békés egymás mellett élési törekvéseit, de nem táplál illúziókat a nemzetközi fejlődés jelenleg különösen bonyolult és el­lentmondásos szakaszával kap­csolatban. November 7-ét természetesen az egész világon megünnepelték. jól tükrözte ez a nap a Szov­jetunió növekvő nemzetközi tekintélyét. Korunk bonyolultságát mutatja viszont, bogy a szomszédos Cseh­szlovákiában a hivatalos megem­lékezésekre néhány provokáció vetett árnyékot. Ez utal arra is. hogy milyen komoiy erőfeszíté­sekre van szükség Prágában a szocializmus következetes hívei részéről. Washingtonra Á SZOROS ELNÖKVÁLASZTÁSI KÜZDELEM amerikai történelem legnagyobb arányú győzelmét aratta. Ám e viszonylag rövid idő alatt fel­élte és elpazarolta minden er­kölcsi tartalékát. Nixon most az eddigi legkeservesebb választási sikert mondhatja magáénak. (Századunkban Wilson kapott ki­sebb szavazati arányt). Olyan kö­rülmények között keli kormá­nyoznia, amikor sem a szenátus­ban. sem a képviselő’názban nincs többsége. Ha tehát Johnson így elmálasztotta korábbi tömegbá­zisát, Nixont méginkább fenye­getheti a veszély, hogy kicsúszik lába alól a talaj. Nyilván erre utalnak azok a hírek is, hogy Nixon ..koalíciós kormányt" sze­retne létrehozni, sőt esetleg ma­gát Humphrey-t is bevonná a kormányba. A személyi kombi­nációkon tű] az a lényeg, miként tud szembenézni a 37. elnök e felgyülemlett problémacsomaggal WASHINGTON ÁRNYÉKA pán egy kis közjáték voU — sokkal inkább figyelemreméltó, hogy a legerősebb nyugatnémet, kormánypárt egy magasvasút- megállónyira az NDK államha­tárától, az önálló politikai egy­ségnek számító Nyugat-Berlin- ben tartotta tanácskozását. Ez a tény önmagában is felért egy súlyos pjovokációval, amit csak tetézett a megbeszélések tartal­ma. Az úgynevezett ..berlini program” a CDU-nak azt a szán­dékát mutatta, hogy nem akar változást, tovább kíván haladni az eddigi politika veszélyes vá­gányain. Réti Ervin Hétfen tafiik a LEMF tkongresszusa Varsóban hétfőn összeül a Len­gyel Egyesült Munkáspárt kong­resszusa — sorrendben az ötö­dik, 1948. december óta. amikoi a szociáldemokrata és a mun­káspárt egyesítő kongresszusa vé­get vetett a lengyel munkásmoz­galom hosszú megosztottságának- ■ A kongresszust kiemelkedő történelmi évfordulók övezik: ezekben a napokban és hetekben ünnepük ugyanis Lengyelország függetlensége visszanyerésének és a Lengyel Kommunista Párt megalakulásának 50. a Lengyel j Egyesült Munkáspárt létrejötté- í nek a 20. évfordulóját. Most 25 ' esztendeje, hogy a Lengyel Mun­vetítette a reflektort. Végül is a köztársaságpárti Nixon lett az elnök, akinek politikai feltáma­dását csodával határosnak tart­ják. Pedig ennek a csodának egyszerű a magyarázata: a Johnson! politika olyan mérvű népszerűtlenséget ért el. hogy szinte tálcán kínál­ta a győzelmet az ellenzék­nek. Talán ez az egész elrökválasz- tási kampány leginkább feljegy­zésre méltó mozzanata. Négy esztendővel ezelőtt Johnson az borult a héten Párizsra: elma­radt a szerdára tervezett né­gyes tárgyalás. A közvetlen in­dok a saigoni rendszer makacs­kodása volt. Régi igazság azon­ban, hogy a farok sohasem szokta csóválni a kutyát. A Thieu-csoport azért ment bele az időhúzásba, mert az elnökvá­lasztások eredményét várta. Azt reméli, hogy az új adminisztrá­ció, a Pentagon vezetőinek nyo­mására, ismét merevebb állás­pontot foglal el a vietnami há­ború ügyében. A kör visszaveze­tett tehát az Egyesiül Államok­ba. Amennyiben az amerikaiak valóban komoly szándékkal kí­vánnak tárgyalni, könnyen meg- regulázhatják engedetlen szö­vetségesüket. Annál is inkább, mert a VDK és a DNFF hármas­ban is hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal. A színfalak mögött az érintkezés nem szakadt meg, a hírek sze­rint az elmúlt napokban is folyt bizonyos amerikai—vietnami pár­beszéd Párizsban. Az igazi tár­gyalások előfeltétele azonban, hogy Washington kibúvók és hátsó gondolatok nélkül kész le­aven azokra. A sok bonyolult fejlemények között, az elmúlt hét Kiesinger kancellárnak pofon-egyszerű volt. Szó szerint értendő: Beata Klarsfeld asszony nyilvánosan megszégyenítette á Nyugat-Ber- linben megtartott CDU-kong- resszuson. Ez természetesen csu­Vásdroljon termelőtől! A .Szikrai Állami Gazdaság borbási faiskolája lerakatait újra meg­nyit olt a. Kecskeméten, a Vacsi közön. Kecskeméten. Borbáson. Kiskunfélegyházán, Beloianisz u. 11. Dunavecsén. József Attila u. 34. Lajosmizsén. Vörösmarty u. 20. Kiskőrösön. Akasztói út. (Toldi S zakszövetkezet) Kalocsán, Foktői u. 1. Hódmezővásárhelyen, Tanácsköz' ársaSág tér. 49, szám alatt. Gyümölcsfaoltványok nagy választékban. Díszfák, díszcserjék, bokor- és f utórózsák különböző szí­nekben. Alma- kajszi- és őszibarackoltványokból újdonságok új fajták! Keresse fel lerakatainkat! (125) A Svenska Dagbladet és a Gagens Nyheter című stock­holmi napilap szerdai számában részletesen beszámol a Magyar Kereskedelmi Kamara küldött­ségének egyhetes svédországi út­járól és ezzel kapcsolatban ki­adott közös közleményről. A Svenska Dagbladet kiemeli, hogy svéd technikai napokat rendez­nek a jövő évben Magyarorszá­gon, a Dagens Nyheter pedig hangsúlyozza, hogy a magyar— svéd kereskedőim! forgalom a hatvanas években megkétszere­ződött. A mexikói diákvezetők úgy határoztak, hogy továbbra sem vesznek részt az egyetemi elő­adásokon. A bojkott fő célja a több száz bebörtönzött c’iák sza­badon bocsátásának kieszközlése — jelentette ki az egyik diák­vezető. * Helsinkiben szombaton kezdte meg munkáját a Finn Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak ülése. Megvitatják a párt új programjának tervezetét és a nemzetközi helyzet kérdéseit * Szombaton a fővárosi II. ke­rületben, az Ady Endre utca és a Szemlőhegyí út sarkán fölavat­ták a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség új budapesti szék­házát. Az athéni katonai bíróságelőtt folyó úgynevezett öszeesküvési perben az ügyész halálbüntetést leért Alexanrosz Pansgülisz fő­vádlottra. a Papadopulosz ejleni merénylet elkövetőjére. * A Román Kommunista Pari legutóbbi KB-ülése ajánlásának megfelelően ' szervezik a szocia­lista egységfrontot Romániában. Az egyiUtlakó nemzetiségiekhez tartozó dolgozók megyei taná­csainak alakuló gyűlései kijelöl­lek a megyei nemzetiségi dolgo­zók tanácsának tagjait, valamint a helyi képviselőket a . Román Szocialista Köztársaság nemzeti ségi dolgozóinak tanácsaiba. káspárt közzétette híres prog­ramnyilatkozatát. A pártkongresszus előkészüle­teit a lengyei politikai élet rég nem tapasztalt tel élénkülése jel­lemezte. A kongresszusi előké­születek során az ideológiai mun­kára fordították a legnagyobb figyelmei. Ezzel kapcsolatban megkülönböztetett figyelmet for­dítanak a sajtó, rádió és televí­zió tevékenységére. A szerkesz­tőségeket az elmúlt hónapokban új káderekkel erősítették meg. Intézkedéseket hoztak a művész- . és írószövetségek; az egyete­mek, főiskolák és tudományos intézmények pártszervezeteinek megerősítésére. Gyakorlati lépé­sek történtek az iskolák eszmei­politikai nev'előíunkciójának a fokozására és arra. hogy a társa­dalomtudományokat mindenütt a marxizmus—leninizmus elveit valló pedagógusok oktassák. Bizonyos káderváltozásokra ke­rült sor az egyetemi és főiskolai tanári karban. A kongresszusi tézisek vitájá­ban kiemelkedő helyet foglal! el az ország gazdasági helyzete. A tézisek vitája . felölelte a párt eddigi politikáját. Megmu­tatta. hogy a tömegek helyeslik a párt tevékenységét és terveit, s hogy 'a LEMP egységben erő­södve érkezett el V. kongresszu­sához. Találkozott a két vetélytárs Nixon számit Humphrey tanácsaira Fówler amerikai pénzügymi­niszter és Katziehbach külügymi- niszterhelyettes pénteken este be­nyújtotta lemondását. Hírügynök­ségi jelentések szerjnt Johnson elnök a lemondást elfogadta. A hírügynökségek rámutatnak, hogy a két politikus távozása a szokásokhoz híven történik és a közeljövőben sorra leköszönnek majd a Johnson-kormány tagjai. Pénteken Floridában találko­zott a két vetélytárs, az 5-én el­nökké választott Nixon és ellen­fele, Humphrey alelnök. Nixon tréfásan megjegyezte: „Te már mehetsz pihenni, én meg most kezdek munkába”. A repülőtéren a két politikus félórás, rendkí­vül szívélyes beszélgetést folyta­tott és megállapodott abban, hogy a jövőben együttműködik. Humh- rey-t elkísérte Muskie is, a de­mokrata párt volt alelnökjelöltje. A megbeszélés után Nixon új­ságíróknak kijelentette. hogy Humphrey „igen jó személyes ba­rátja". és örömmel veszi,’ hogy az alelnöktől támogatást, tanácsokul kaphat. A következő években Ni­xon többször is igénybe akarja venni Humphrey tanácsát, első­sorban külpolitikai vonatkozás­ban. Mindketten feladatuknak tart­ják, hogy fáradozzanak a nemze­ti egység helyreállításán. A Reuter közlése szerint Ni­xon a közeljövőben találkozni fog Johnson elnökkel is és be­hatóan megvitatja vele a vietna­mi kérdést. Nixonhoz közel álló körök szerint az új elnök legfőbb feladatának tekinti vietnami irányvonalának kialakítását, kor­mánya tagjainak kinevezései és költségvetési politikájának meg­formálását. A döntések nyilvános­ságra hozatala december 5-e után várható. ülést tartott a CSKP Központi Bizottságának Elnöksége A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának El­nöksége Alexander Dubceknek. a Központi Bizottság első titká­rának elnöklésével pénteken ülést tartott. Az ülésen megvitatták a központi bizottság november 14-re összehívott plénuma elé terjesztendő beszámoló terveze­tét. Megtárgyalták azokat az in­tézkedéseket, amelyeknek célja a normalizálás további menetének biztosítása, a párt egységének és vezető szerepének megszilárdítá­sa. Az elnökség újból megállapí­totta, hogy a tömegtájékoztatás­ra nagy felelősség hárul a nor­malizálás további menetéért, és hangsúlyozta, hogy a tömegtá­jékoztatásnak tevékenyen támo­gatnia kell ezt a folyamatot. Az elnökség elhatározta, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt küldöttséggel képviselteti magát a Lengyel Egyesült Munkáspárt hétfőn megnyíló V. kongresz- szusán. A küldöttséget Jozef Lenárt, a központi bizottság el­nökségének póttagja, a közpon­ti bizottság titkára vezeti. Az elnökség jóváhagyott egy tervezetet, amely a központi bi­zottság decemberben tartami plénumának előkészítésére vo natkozik. Ezen a plénumon meg vitatják majd a közeljövő gaz dasági politikáját, valamint föderatív államjogi elrendezés sei kapcsolatban az állami, szer vek felépítését. A Szlovák Nemzeti Tanács elnökségi ülése Pénteken ülést tartott a Szlo­vák Nemzeti Tanács Elnöksége. Az ülés napirendjén szerepeltek Szlovákia területi, közigazgatási felosztásának problémái. Az el­nökség külön bizottságot alakí­tott a területi-közigazgatási fel­osztás tervezeteinek elkészítésé­re. Megvitatták egy magyar nyel­vű állami irodalmi kiadó létre­hozásának tervét, amely a Cseh­szlovákiában élő nemzetiségek helyzetéről nemrégiben elfőj dott alkotmánytörvény értein ben alakul meg. Az elnökség tárgyalt a to rendnek az utóbbi napokban t tént megsértéséről. Az elnöki ezzel összefüggésben megálla tóttá: a nemzeti bizottságok, állami szervek, a politikai társadalmi szervezetek felada hogy megfelelő eszközökkel f lépjenek a közrend megsér ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents