Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-19 / 271. szám
A dombóvári Gundy Saroltának hívnak. 1964-ben érettségiztem itt, Dombóvárcin a Gőgös Ignác Gimnáziumban. Arra nemigen gondoltam, hogy külföldön fogok továbbtanulni, mégis így történt, Jelentkeztem és felvettek a harkovi állami egyetem genetikai tanszékére. A negyedik évfolyamot befejeztem. Még egy év és végzek. Szóval a Gőgösben érettségiztem és ezt nem véletlenül ismétlem. Büszke vagyok erre az iskolára és ha még egyszer kezdeném, megint ide járnék. Úgy tapasztaltam, hogy mindenhol tekintélye van. Tanáraimra, különösen osztályfőnökömre, Veres Józsefre és orosz tanáromra Ko- vácsy Tiborra sok szeretettel és büszkén gondolok vissza. Kovácsy Tibor kitűnő pedagógus volt, nagyon jó módszerrel oktatott. Nem hívott ki senkit sem felelni, az órán végzett munkára adta a jegyet. Annak idején a megyei közép- iskolás orosz versenyen jól szerepeltem. Harmadikban második; negyedikben első lettem és az országos versenyen is a középmezőnyben végeztem, Persze, amikor kikerültem, a fő probléma mégis csak a nyelv volt. Ezenkívül természetesen még sok új volt, amit meg kellett szokni. Harkov, a másfél milliós nagyváros, a maga százötvenezer egyetemistájával, az új tantárgyak, a több mint negyven ország diákja.* Zavarólag hatott és hat ma is, hogy ukrán nyelvű a rádió, a sajtó, mely nyelvet ugyan megértünk, de nem beszélünk. Az elmúlt négy évben külföldi kollégiumban laktam, a hagyományos kollégiumi rend szerint. Ebben a tanévben viszont elkészült egy rendszerében is teljesen új kollégium. Két és háromszobás lakásokat alakítottak ki, melyek egyikében két szovjet kislánnyal lakom együtt. A városban egyébként nyolcvan magyar tanul, közös KISZ-szervezetünk van, amelynek bizony kellett két-három év ahhoz, hogy jól összefogja ezt a kis kollektívát. Most már minden a legnagyobb könyvesbolt előtt. rendben megy. Gyakran látogat meg bennünket a moszkvai magyar nagykövetség egyik tanulmányi csoportja. Két ilyen csoport van a követségen. Az egyik velünk az Ukrajnában tanulókkal, a másik pedig a Szovjetunió más részén tanuló fiatalokkal foglalkozik. A fő téma természetesen ezeken a találkozókon a tanulás, de politikai kérdésekről is tájékoztatnak bennünket. Kialakult egy mozgalom: harc a hármasok ellen. Az egyetemünkön levő tíz magyarból nyolcán kitűnőek vagyunk, ketten pedig jeles rendűek. Akik az elején nem tanultak szorgalmasan — természetesen lemorzsolódtak, hiszen a követségtől kapott fegyelmit már csak a hazautazás követheti. Még rágondolni is rossz. Az ösztöndíjban is van különbség, de' természetesen nem ez a fő ösztönző. Az alap hetven rubelt mindenki megkapja, a jelesek hetvenhetet, a kitűnőek nyolcvanegyet. A különbség tehát nem nagy. Lassan befejeződik, ez az öt szép év és jelentkeznek a problémák, köztük a számunkra a legfontosabb, az itthoni elhelyezkedés. Aki itthon van, annak könnyebb, jobban tud tájékozódni, utána járni. De mi egy évben csak kétszer jövünk haza. Konkrétan, az én területem a molekuláris genetika. Már több helyen próbálkoztam. Jelenleg úgy néz ki, hogy például Karcagon, ahova minden valószínűség szerint megyek, rutinmunkát kell végeznem, melyet hároméves középfokú képzéssel bárki elvégezhet. Ennek ellenére természetesen bizakodom, há*ha mégis csak folytathatom a kint elkezdetteket, de ebben még sajnos nem lehetek biztos Befejezésül még csak annyit. Ha újra kezdhetném, először fizikus, majd kémikus lennék és csak utána tanulnék biológiát, meri ennek a viszonylag új, de ma már korántsem cs,-k leíró tudománynak a megértése az előző kettő alapos ismerete nélkül nagyon nehéz. Lejegyezte: Bakó Jenő A K-i termelőszövetkezet el-, nöke rezignáltén mondja: — Ha titkos szavazás lenne, talán ismételten megválasztanának. Sajnos, azt a hadjáratot, amely megindult ellenem, néhány hangadó irányítja. Elsősorban az a kifogás ellenem, hogy nem lakom itt, hogy sokszor vagyok távol. Alii számításba jött, mint új elnök, ideköltözne a faluba. Az elnököt, B. Á-t az év elején választották meg. — Olyan megegyezéssel jöttem, hogy nem költözöm ide, mivel a járási székhelyen saját házam van... L. elvtárs, a párttitkár ezt mondja: — Nekem személy szerint az elnökkel szemben nincs semmiféle kifogásom, Anyagilag jól áll a szövetkezet, a kedvezőtlen területi adottságok ellenére is, ebben neki is van része. Csak a közvélemény kifogásolja, hogy nincs itt mindennap kora reggeltől késő estig, este, vagy éjszaka kevésszer ellenőrzi az állattenyésztést, a traktorosokat, így lehetőség van a feketemunkára ... Az elnök: — Itt az emberek csak azt látják, hogy dél felé jövök ki. Mindenkinek külön-külön magyarázzam meg, hogy alkatrész után jártam, vagy a banknál, vagy valamelyik vállalatnál? — Az ellenőrzés csak az elnök feladata? A brigádvezetők, a gépcsoportvezető, a főagronó- mus? A párttitkár válaszol: — Azok alig. Megmondom őszintén, a brigádvezetőktől alig függnek ... Aki korábban volt elnök, helybeli, két éven keresztül, az nem volt eléggé képzett erre a posztra. Ö állandóan ótt volt az emberek között, de alig mozdult ki valahova. A K-i termelőszövetkezetben most, a mezei munkák befejezése után az a legizgalmasabb téma, hogy maradjon-e a jelenlegi elnök, vagy jöjjön egy másik, aki odaköltözik? A K-i jelenség mindentől függetlenül jó néhány gondolatot ébreszt, amelyeket egy kérdéssel lehetne összefoglalni: Mivel foglalkozzon az elnök? Hogy tulajdonképpen mivel foglalkozzon, azt a gazdaság; a tagság érdekei határozzák meg. Illetve sokhelyütt még a tagság szemlélete. Az elnöknek kora hajnalban kell kelni, hogy még a jószággondozók előtt ott legyen az istállóban, este ö csukja be az ajtót, legyen ott a növénytermesztők munkakezdésekor, ellenőrizze, hogy a trakoros valóban 35 centi mélyen szánt, hogy jól állították-e be a vetőgépet, járjon a nehezen besze- rezhétő alkatrészek után, de mindenkor — még vasárnap is — legyen nyitva az ajtaja minden tag előtt, gondoskodjon arról, hogy a József bácsi háztáji kukoricáját hazavigye valamelyik fogat, este ellenőrizze a fogato- sokat, traktoros «Cat, gyalogmunkásokat, nem visznek-e magukkal egy kis „pót abrakot” a háztáji jószágnak, ellenőrizze az éjjeliőröket, tárgyaljon a különböző vállalatok megbízottaival, legyen ott a silózásnál, a gyapjúátadásnál, és mindezen felül még legyen ott számos és számtalan helyen. Vajon, van egyáltalán tsz-el- nök, aki mindezt képes egyedül elvégezni? Ha netán lenne, akkor aligha van szükség az ag~ ronómusra, a brigádvezetőkre ... A helyzet az, hogy vannak szövetkezetek, ahol még az a legfőbb követelmény, hogy az elnök előzze meg reggelente a jószággondozókat, Másutt egyáltalán nem tartanak arra igényt, hogy az elnök intézze a háztáji kukorica hazaszállítását is. hiszen ott vannak az arra hivatott vezetők, akik arra is képesek, hogy intézzék a tagok ki- sebb-nagyobb gondját-baját. Egyszóval, az igények szövetkezetenként változnak. Mellékesen megjegyezve: a megyében tán egy tucat tsz-elnököt is fel lehetne sorolni, aki nem lakik helyben, aki sokszor egész nap nem látnak — és a tagság tudja. - hogy bárhol is van, a kB'zSs- ség érdekében tevékenykedik. Az érem másik odala, hogy az elnökön is nagyon sok múlik, mégpedig azon, hogy milyen vezető gárdát alakít, nevel ki maga körül. Aki minden intézkedési jogot magának követel, annak a feje felett előbb-utóbb átcsapnak a gondok, elvész a részfeladatok között. Egy elnökkel szemben alapvető követelmény, hogy mindenkor türelmes legyen a tagsággal szemben. Nem lehetne ugyanezt kérni egyik-másik szövetkezet tagságától is? Vagy az elnök olyan ember, aki már egy év alatt is csodákra képes? BI. Harkovról — Dombóvárottleivel foglalkozzon az elnök? miiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiir iiiiiiiMimiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiHiiiiHtiiiiiiiimiiimiiiiiiii I Világjáró 1 GALAMBOK Szekszárdon tizenhármán hódolnak egy igen érdekes hobbynak, a postagalambá- szatnak. Ki szórakozásból, ki szenvedélyből, ki játékos kedvel foglalkozik a posta- galamb-tenyésztéssel, amely közelebbről nézve nem éppen olcsó szórakozás. A városban működő pos- tagalamb-sportszövetségnek 13 tagja van, köztük Keresztes József, fiatal autószerelő, aki bár nemrég óta tag, nyolc oklevelet és néhány értékes tárgyjutalmat nyert világjáró postagalambjaival. A szövetség májustól kezdve augusztus végéig rendez versenyeket, amelyre a galambászoknak fel kell készülniök. — Tulajdonképpen miből áll a felkészítés? — A postagalamb-tenyész- tés eredményeit a versenyek sikereivel mérjük. A tenyésztői munka szépségét a versenyben elért eredmények megkétszerezik — válaszol a kérdésre Keresztes József, s elmondja, hogyan kezdte. — Már gyermekkoromban szívesen foglalkoztam galambtenyésztéssel. Csereberéltem, szaporítottam az állományt. Néhány évvel ezelőtt aztán áttértem a posta- galamb-tenyésztésre, majd felvételemet kértem a szövetségbe. Kezdetben nagyon egyszerűnek tűnt a galam- bászkodás. Később rájöttem, nem elég az állományt szaporítani, hanem tapasztalatokat kell gyűjteni és a szak- irodalommal is meg kell ismerkedni. — Minden kezdet nehéz. Milyen segítséget kapott az idősebb galambászoktól? — Nálunk az egyesület tagjai sportszerető, sportszerű emberek. Hagyomány, .hogy segítik a fiatalokat, a kezdőket. Engem is segítettek. Látták, hogy nem a pillanatnyi fellángolás vezetett az egyesületbe, hanem a sportszerűség és az állatok iránti szeretet. Nem is fukarkodtak a segítséggel, az ‘állomány kialakításában segítettek, aztán rávezettek a helyes takarmányozásra, megtanítottak a galambok egészségvédelmére, idomítására, röptetésére. — Az oklevelek után arra lehet következtetni, hogy Keresztes elvtárs most már komoly versenyző. Mikor kezdett versenyezni? — A versenyben való részvétel igen komoly munka eredménye. Csak azután kezdtünk versenyezni — mondta többesszámban — amikor láttam, hogy madaraim már alkalmasak erre. Természetesen először területi versenyen vettünk részt, Kaposváron, Sopronban, Budapesten, Záhonyban. Az itt elért jó eredmények után neveztünk be külföldi versenybe. Az első oklevelet 1963-ban, a Brnóban megrendezett versenyen nyertük. Most- már nyolcvan postagalambom van, s köztük nem egy, amelyikre nagyon büszke vagyok. Ezek vár világlátott galambok megjárták Brnót, Lipcsét, Drezdát és helyezést értek el. Ez a madár második helyezést ért el, percenként 1297,1 méteres repüléssel — mondja és szeretettel simogatja piros szemű, hamvasszürke kedvencét. — Hogyan bonyolidik le egy verseny? Gondolom, nem mindennapi látvány. — A versenybe nevezés a szövetség útján történik. A mi szövetségünk ezekben az M—9-es jelzésű ketrecekben Budapestre szállítja a galambokat, ahonnét a jelzett helyre továbbítják. Gyönyörű látvány, amikor a postagalambok a feleresztés után köröznek, majd betájolják magukat és a szélrózsa minden irányába szétröppennek. — A versenyzés bizonyos rizikóval jár, mert nyilván nem biztosak abban, hogy a versenyző galambok vissza is térnek. — Abban sohasem lehetünk biztosak. A több száz kilométeres út sokféle veszedelemmel jár. Az időváltozás, zivatar és a vadmadarak veszélyes ellenfelei a postagalamboknak. Aztán előfordul olyan is, hogy lelkiismeretlen emberek befogják őket. Ezért mondjuk, hogy költséges kedvtelés, hobby a postaga- iamb-tenyésztés. — És mit szól ehhez a felesége? — kérdezem a fiatal- asszonyt? — Kezdetben, amikor láttam, hogy milyen költséges, nem túlságosan lelkesedtem. Időközben aztán és is megszerettem ezeket az okos, ragaszkodó kis állatokat, őszintén szólva, csodáltam tájékozódó-képességüket, ragaszkodásukat, elsősorban azt, hogy több száz kilométerről is hazatérnek, s tudják, melyik háztetőre szánjanak. Most már és is szívesen foglalkozom velük, ha férjem nem ér rá, etetem őket. Aztán egy- egy verseny alkalmával együtt izgulunk azért, hogy nyertesen hazatérjenek. MMiJiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiii POZSONYI IGNÁCNÉ
