Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-12 / 240. szám
Örült a parancsnoki hídon Arnheiter kapitány hőstettei Külsőre nem látszott rajta semmi különc». Olyan volt, mint az átlagos amerikai tengerésztisztek: határozott, céltudatos, nyakkendője mindig szabályosan megkötve. Szerette a whyskit és a jó szivarokat. Egy sor kitüntetés tanúskodott katonai érdemeiről. A 43 éves Marcus Aurelius Arnheiter társaságban gyakran emlegette híres nagyapját — bizonyos Louis von Arnheitert, a repülés német úttörőjét. Csak sokkal később derült ki az Amerikai Haditengerészeti Minisztérium archívumából, hogy ilyen nevű repülő-úttörő sohasem létezett. No, de ne vágjunk a dolgok elébe. Az érdemes tengerész 1965. decemberében a hawaii Pearl Har- bor-i amerikai támaszponton átvette a .,Vance” nevű romboló parancsnokságát. A beiktatás után az új kapitány első ténykedése az volt, hogy kicseréltette a lakosztályához tartozó WC-csészét. Ragaszkodott, hogy az új csésze fehér színű legyen, mert az eredeti fekete színű „bántotta szépérzékét”. Ezt követőleg jelentette. hogy a Vance romboló harcra kész A vietnami térségbe irányították. Azt a feladatot kapta, hogy partmenti őrszolgálatot végezzen, a halászcsónakokat, dzsunká- kat ellenőrizze, nem csempésznek-e fegyvereket a partizánoknak. Ez a feladat azonban nem elégítette kj a harcias kapitányt, és hamarosan kidolgozta saját haditervét. A hajó egyik motorcsónakja állandóan a part közelében körözzön — csalétekként a partizánok számára. Ha az ellenség a csónakra támad, a háttérből feltűnik majd a Vance és a szabadságharcosok állásait a parton szét fogja lőni. önkénteseket próbált toborozni a legénységből a motorcsónak számára. Minthogy önkéntes jelentkező nem akadt, ő jelölte ki az „önkénteseket”. Útban Vietnam felé „harci diétát” rendelt el a legénység számára: túróból, kókuszvajból és gyümölcsaseléből. A matrózoknak égett ugyan a gyomruk, de tudomásul vették a „különleges felkészítést”. A hajó négy hét múlva érkezett a vietnami partokhoz és a Cipész szakmunkásokat, felsőrésztűzönöket betanított férfi és női munkásokat KÉT MŰSZAKRA FELVESZÜNK. Jelentkezés: Szekszárd, Kölcsey u. 4. sz. alatt reggel 6—14 óráig. (172) Varrónőket kiskosztümök gyártásához bedolgozónak azonnal felveszünk. Munkaellátottság állandóan biztosítva. Szekszárdi Patyolat Vállalat konfekcióüzeme, Mártírok tere 24. (180) legénység nem kis nyugtalansággal állapította meg, hogy a kapitány mindenütt partizánokat vélt fölfedezni. A dzsunkák ellenőrzése helyett, amelyekre parancsot kapott, a zárt hadműveleti területre hajózott. Elhatározta, hogy beavatkozik. „Az én helyem ott van, ahal harcolnak” — mondogatta. Pedig az elhagyott, homokos parton rajta kívül senki sem látott „ellenséges állásokat”. Arnheiter mégis elrendelte, hogy a partot tűz alá kell venni Az értelmetlen akció után így jelentett a főparancsnokságnak: „Már az első lövéssel megsemmisítettünk egy ellenséges állást.” Arnheiter a jelentést elküldte a sajtónak is, mellékelte hozzá az életrajzát Néhány nappal később a kapitány ismét gyanús mozgást észlelt a patron. Levetett. „Visszalőnek!” — állapította meg. S a tüzelést csak akkor szüntette be, amikor a parton már semmi sem mozgott. Partraszálltak, s megállapították az eredményt: a gránátok két tyúkot lőttek szét. Ismét ment a hadijelentés, mely szerint a Vance romboló Arnheiter parancsnoksága alatt ellenséges állásokat semmisített meg. A tisztek és a legénység egyre nagyobb aggodalommal figyelték a kapitány különös viselkedését, de nem kockáztatták meg az ellenállást, mert hisz ezt a tengerészeti törvények szigorúan tiltják. Két hónap múlva a felső parancsnokság ellenőrzésekor megállapították, hogy a hajó legénysége és tisztjei „depressziós A Gróf Pál utcai lakótelep felnőtt. Itt mindig történik valami. Ismeretlen tettesek szerdán reggelre felszedtek kit, alig három hete lerakott új padot. A padokat betontruskóstól együtt bedobták a parkba. Valamely autótulajdonos szombaton reggelre végighajtott a pázsiton. Egy autó kerekeit, nyilván „javítás” céljából leszerelték. A Tarcsay utcai részen egy Trabantos szigorú következetességgel végighajt naponta kétszer a gyöngykavicsos parkuton. Valamelyik reggelre a volt árok fölött valaki épített egy kis „bungalót". Mi célból, kinek az engedélyével? Másnap, vagy tán harmadnap ugyanitt egy másik épületfélét készített valaki. H. Gy. kerékpárját és a házban még nyolc kerékpárt ismeretlen tettes hétfő reggelre „kibelezett”. Betörnek egy ablakot a csintalan kis kölykök? Ugyan, ez már nem is esemény. Tegnapelőtt megállít szomszédom: — Szerkesztő úr, elfogták a tolvajt... Igen tolvajt fogtak. Fiatalkorú gyereket, ő szerelte, lopta a kerékpárokat, ő volt a besurranó tolvaj... És az a ház félszáz lakója, ahol a gyerek és szülei, testvérei laknak, már epedre várja, vigyék el a gyereket javítóba. Büntessék meg szüleit. Ja, igen, majd elfelejtettük: A kis tolvajék lakásában már tűz is volt egyszer. állapotban vannak”. A hadbírósá- gi tárgyaláson derült ki később, hogy a kapitány a legénységet állandóan nyugtatószerek szedésére kényszerítette, úgy, hogy már szinte beszámíthatatlan állapotban voltak. A parancsnokság vizsgálatot rendelt el. Mielőtt azonban az eljárást megindították volna. Amheiter kapitány még egy haditettet kívánt végrehajtani. Parancsot adott, hogy egy — a közelben cirkáló állítólagos kínai tengeralattjárót süllyesszék el, ha kell, akár atomtöltetű rakétával is. Egyik tiszt figyelmeztette, hogy ennek az akciónak beláthatatlan következményei lehetnek, mire Arnheiter kijelentette: „Egyelőre én vagyok a kapitány!” Szerencsére nem bukkantak tengeralattjáró nyomára. Néhány nappal később, — pontosan 99 nappal a parancsnokság átvétele után — a kapitányt rádióparanccsal Saigonba rendelték. A hadbíróság Arnheitert be- számíthatatlannak minősítette, és azonnal leváltotta. Eddig a történet, amelyről a Stem című nyugatnémet képeslap számolt be. A dolgot talán ezzel le is zárhatnánk. De óhatatlanul felmerül a kérdés: az emberiség érdekében nem kellene-e előbb megvizsgáltatni az Amheiterek elmeállapotát, mielőtt az atombombát rájuk bízzák. GÁTI ISTVÁN A lakótelepen mindennap történik valami. Az este egy gyereket a jó édesapja szedett le a mászótorony tetejéről, mert a gyerek felmászott, de lejönni már nem tudott ... És ha este nyitott ablak mellett akarsz pihenni? Nem lehet, mert az ablak alatt a padokon ül tucatnyi hosszú sörényű legényke és ők adnak éji zenét teljes hangerőre állított táskarádiókból ... Elkészült — két év után — a Dani-köz járdája. Nem avatták fel, a közönség maga vette birtokba. Lezárták, amikor elkészült, gondolom, hogy kis ünnepséget akartak rendezni az építőknek ... Este ismeretlen tettesek eltávolították a korlátokat, a közönség birtokba vette az új járdát, ünnepség nélkül. A lakótelepen mindig történik valami. Rendbontás, csendhábo- rítás, ablakbetörés, lopás, besur- ranás . . . Mindig történik valami. Talán egyszer azt is megérjük, hogy rend is lesz a lakótelepen.- Pl Népújság 4 JEGYZET Valami mindig van... Felugrott az ágyról, magára kapta pongyoláját, lábujjhegyen az ajtóhoz osont, s halkan kinyitotta egy ujjnyira. Kilesett, s Bürkét látta a lépcső felé menni. Felöltőt vitt a karján. A lány már ezt is furcsállotta, a nagy hőségre való tekintettel, de még jobban meghökkentette, amit a felöltő alatt látott. Eddig csak gengszterfilmekben volt alkalma ilyesmit látni: géppisztolyt. Ijedten, rémülten visszahőkölt. — Mi a szándéka ennek a rokonszenves fiatalembernek a géppisztollyal? Kétszer is ráfordította az ajtóra a kulcsot, s a tikkasztó hőség ellenére egész testében remegve a paplan alá bújt. * Burke lassan sétálva haladt a Nightingale Street felé. Az utca néptelen volt, csak egy-két emberrel találkozott. Helen Pokus lakásával szemben egy sötét kapualjba húzódott, akár a vadász a leshelyére. Vele szemben, Helen Pokus második emeleti lakásában még égett a villany. Trigger rágyújtott, nagyokat szívott cigarettájából, de tenyerét a parázs elé tartotta, hogy eltakarja az áruló fényt. Egy közeli templom toronyórája négyet ütött, azután még egyet, mélyebbet. — 2l4 — Egy óra. V; Röviddel később a szemközti házban kigyulladt a folyosóvilágítás. Trigger gépiesen géppisztolyához nyúlt. Még mélyebben a sötét kapualjba húzódott, és lassan húszig számolt. Számtalan éjszakai leskelődéséből tudta, hogy a lépcsőházi lámpa kigyulladásától számítva körülbelül húsz másodpercig tart, amíg nyílik a kapu, és O’Keefe az utcára lép. Most is így volt. Csakhogy O’Keeke nem egyedül bukkant fel a ház kapualjában: szeretője kikísérte. — Buta liba! — gondolta magában Trigger. — Ha nem \ tűnik el menten, ő is a fűbe harap, mert tanúkra igazán nincs szükségem ... Helen Pokus futó csókkal búcsúzott szeretőjétől. O’Keefe az utcára lépett. Trigger várt, amíg a nő mögött becsukódott a kapu. Csak az úttest —• mintegy 25 méteres távolság — választotta el áldozatától. Egy parkoló gépkocsi egy pillanatra , eltakarta O’Keefet, azután szabad volt a tér. Trigger nem habozott. Nyolc másodpercig tartott az első sortűz. Csak egy aszfaltra hullott töltényhüvely halk csörömpölése törte meg a lövéssorozat kattogását követő halotti csendet. Óvatosan kikémlelt rejtekhelyéről. O’Keefe a járdán kuporgott, s Trigger már-már azt hitte, hogy ezt a megbízatását is teljesítette, amikor leterítettnek vélt áldozata két- három ugrással autója mögött termett. A bérgyilkos még magához sem tért ámulatából, s máris tűz villant az autó első kerekénél. Gépies mozdulattal visszarántotta fejét a fedezékbe, s abban a pillanatban öt golyó csapódott be közvetlen közelében a falba. — Hol a hatodik? Azt hiszi, hogy túljárhat az eszemen? Egészen hétrahúzódva levetette kabátját és az utcára dobta. A kabát még a levegőben volt, amikor keresztülfúrta a hatodik golyó ... — 215 — Trigger tudta, hogy ellenfelének legalább tizenkét másodpercre van szüksége, hogy újra töltsön. Nem akarta ezt bevárni. Kiugrott rejtekhelyéről és hosszú sorozatot küldött az autó első kereke irányában, azután eldobta a géppisztolyt, felkapta kabátját, elrohant és néhány perc múlva már Mrs. Hutton házának kapuja előtt állt lihegve. Röviddel később öt rendőrségi riadókocsi érkezett a csatatérre. A környező házak ablakán riadt fejek jelentek meg. A rendőrök rögtön körülzárták az egész háztömböt. Az utcának azon az oldalán, ahol Trigger állt, megtalálták a géppisztolyt. Negyven kilőtt töltényhüvelyt szedtek össze. A másik oldalon három méter hosszúságban keskeny vércsík vezetett a kék autóhoz, amelynek elő kerekén a gumi cafattá volt lőve. Helen Pokus vallomása megerősítette a rendőrség gyanúját, hogy O’Keefe részes volt a lövöldözésben. A nő minden ízében reszketve a következőket mondta: Joseph O’Kefe röviddel egy óra után hagyta el lakásomat. A kapuig kísértem. Rögtön visszamentem a házba. Még az első emeletre sem értem, lövöldözést hallottam az utca felől. Felrohantam második emeleti lakásomba, kinéztem az ablakon, s láttam, hogy az utca túlsó oldalán, a szemközti kapubejáratból valaki kidobja a kabátját. Ugyanabban a pillanatban lövés hallatszott az innenső oldalról. Lenéztem, s kocsija mögé húzódva megpillantottam ismerősömet, Joseph O’Keefet. Megsebesülhetett, mert jobb kezével hol bal melléhez, hol bal csuklójához kapott. Újabb lövéssorozat érkezett az utca túlsó feléről, utána O’Keefe meggörnyedve elfutott a Wales Street irányában, a másik, az ismeretlen lövöldöző a Bemard Street felé menekült. Megállapításom szerint 178—180 cm magas, karcsú, 30—35 éves, magas homloka van, dús barna haját hátrafésüli. A földről felkapott kabátja szürkés színű, nadrágja valamivel világosabb szürke. Nem viselt nyakkendőt, — 216 — 1968. október 12.
