Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-04 / 233. szám

A kézilabda megyebajnokságért Hőgyész nyerte a kiesési A megyei kézilabda-bajnokság va­sárnapi, 18. fordulójában csupán há­rom mérkőzést, játszottak. Az Sz. Bőrdíszmű—Dombóvári Kesztyűgyár női mérkőzésre a vendégcsapat nem jelent meg, távolmaradásuk ügyét a szövetség október 9-én tárgyalja. A vasárnapra kiírt Tolna—Máza-Szász- vár, Mözs—Stmontornya és a Kocso- la—Nagydorog mérkőzés később ke­rül megrendezésre. Nagy érdeklődés kísérte a Hőgyész —Gyönk férfimérkőzést, ahol a két csapat a kiesés elkerüléséért vívott rangadót. Váltakozó játék után az első félidőben a hazai csapat három­gólos előnyt szerzett. A játék máso­dik részében Gyönk erősített, de így is csak 11:8-ra tudtak szépíteni. Az utolsó percekben nagy iramot dik­tált Hőgyész és a hatgólos győzelme megérdemelt. A hőgyésziek pont­számban beérték Máza-Szászvárt, a 7. helyet a. jobb gólarány dönti el Máza-Szászvár javára. A Hőgyész— rangadót Gyönk találkozón nem kevesebb, mint hét játékos került kiállításra. Izgalmas, nagy küzdelmet hozott a Bonyhádi Cipőgyár—Sz. Kórház férfimérkőzés. Ezen a találkozón a küzdelem és a helyenkénti kemény játék dominált A játékvezető négy bonyhádi és két szekszárdi játékost állított ki. A listavezető kórház csa­pata háromgólos vezetést szerzett az I. félidőben. Szünet után fokozódott az iram, és az egységesebb vendég­csapat harcolta ki a győzelmet. A Bonyhádi Cipőgyár—Szekszárdi Kórház női mérkőzésen könnyedén szerezte meg 11 gólos győzelmét a szekszárdi csapat. A győzelemben nagy részük volt a Schróth testvé­reknek, akik ezúttal is nagyszerűen játszottak és 11 gólt szereztek. Eredmények: Nők: Bonyhádi Cipő­gyár—Sz. Kórház 6:17 (2:9). ifi: 0:1 (0:1). Férfiak: Hőgyész—Gyönk 15:9 (6:3), ifi: 9:11 (3:5). Bonyhádi Cipő­gyár—Sz. Kórház 14:18 (5:8), ifi: 17:6 (7:3). A Dombóvári VSE és Tengelic még veretlen ősszel NB III. Megyebajnokság: 1. Dombóvári VSE 7 4 3 — 19:2 11 1. Nagymányok 7 6 — 1 22:5 12 2. SZ. Öózsa 7 5 1 1 16:6 11 2. Fadd 7 ti — 1 32:10 12 3. Baja 7 3 3 1 15:4 9 3. Tengelic 6 4 2 — 17 :4 10 4. P Helyiipar 7 4 1 2 13:12 9 4. Sz. Vasas 7 1 2 19:7 9 5. Steinmetz SE 7 3 2 2 11:7 8 5. Fornád 7 4 1 2 9:6 9 6. P. VoJán 7 3 2 2 11:8 8 6. Kisdorog 7 4 — 3 14:12 8 7. Mohács 6 2 3 1 11:7 7 7. Alpári SE 6 3 — 3 10:14 6 8. Pécsi BTC 7 2 3 2 8:6 7 8. Simontornya 7 2 2 3 8:12 6 9. Kaposvári V. 7 3 1 3 10:16 7 9. Paks 5 2 1 2 9:9 5 10. Kaposvári D. 6 2 2 2 7:5 6 10. Tolna 6 1 2 3 9:10 4 11. Pécsi EAC 7 3 — 4 9:10 6 11. Szedres 6 2 — 4 8:20 4 ^12. Dr. Spartacus 7 1 4 2 4:6 6 12. Gyönk 7 2 — 5 6:26 4 13. Bonyhád 7 2 1 4 9:15 5 13. Bátaszék 7 1 1 5 14 :24 3 14. Bábod-7 1 2 4 9:12 4 14. Tamási 6 1 1 4 3:11 3 *15. Sárbogárd 5 — 3 2 2:7 3 15. Bogyiszló 5 1 — 4 6:15 2 16. Szigetvár 7 — 1 6 6:37 1 16. Dunaföldvár 2 — *1 '1 4 15 1 fl hátralevő AKIK A BAJNOKSÁGRA EűEi_.YEáEK 1. Sz. Dózsa 22 13 6 3 51:22 32 Baja (otthon), • Mohács (idegenben), DVSE (o). K. Dózsa (i), Steinmetz SE (i). P. Helyiipar (o), Szigetvár (o), Bábod (i). 2. Pécsi BTC: 22 12 6 4 45:23 30 Mohács (o), DVSE (i). K. Dózsa (o), P. Helyiipar (i). Szigetvár (i), Stein­metz SE io), Bábod (o), Sár bogár d (i). 3. Baja 22 12 6 4 37:19 28 Sz. Dózsa (i), P. Volán (o), Bonyhád (o). Mohács (i), K. Dózsa (i), DVSE­(0) . P Helyiipar (o), Steinmetz SE (1) . 4. Dombóv. VSE: 22 10 7 5 38:20 27 PEAC (i). PBTC (o), Sz. Dózsa (i), P. Volán (o). Mohács (o). Baja (i). Bonyhád <o). K. Dózsa (i). 5. Pécsi EAC 22 11 4 7 41:23 26 DVSE (o), K. Dózsa (i). P. Helyi­ipar (o), Steinmetz SE (i), Bábod (i), Szigetvár (o), Sárbogárd (o), D. Spar­tacus (i) 6. Steinmetz SE: 22 11 4 7 37:28 26 SPORT A labdarugó-szövetség fegyelmi bi­zottsága Hornits Jánost (Tolna) és Bogos Bazárt (Cikó) október 7-ig, Köteles Zoltánt (Kéty) december Sí­ig tiltotta el a játéktól. Az ugyan­csak kétyi Illés Albert október 7-ig került eltiltásra. * A Magyar Sakkszövetség a közel­múlt napokban küldte meg a megyei sakkszövetségnek a minősítések jó­váhagyását. Mesterjelölt címet szer­zett: Terebesi Zoltán (Bonyhádi Ci­pőgyár). Mesterjelölti címet erősített: dr. Boros György, Kiss Ernő, Sipos József) mindhárman a Tolnai Vörös Bobogó versenyzői.) Csillagot szerzett: Obiián Andor és Till János (Máza- Szászvár) I. osztályt erősített: Ba­ranyai Bajos (Tolnai Vörös Bobogó). A Tolna megyei Atlétikai Szövet­ség október 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap Szekszárdon rendezi a megyei serdülőbainokságot. Szomba­ton az ,,A” kategóriába tartozó ver­senyzők a Dózsa-sporttelepen 15 órá­tól versenyeznek, míg vasárnap a „B” kategóriába tartozók 11 órától mérkőzések Sárbogárd (i), D. Spartacus (o), K. Vasas (i), PEAC (o), Sz Dózsa (o), PBTC (i), P. Volán (i). Baja (o). AKIK A KIESÉS EBBEN KÜZDENEK 13. D. Spartacus: 22 4 9 9 21:31 17 P. Helyiipar (o). Steinmetz SE (i), Szigetvár (o) Bábod (i), Bonyhád (i), Sárbogárd (o), K. Vasas (i), PEAC (O). 14. Sárbogárd: 20 ti 4 10 29:34 16 Steinmetz SE (o), Szigetvár (i). Bá­bod (o), Bonyhád (i), K. Vasas (o), D. Spartacus (i), PEAC (i), PBTC (o). A felsoroltakon kívül még elma­radt mérkőzésük: Mohács (o). K. Dózsa (ol­lő. P. Helyiipar: 22 5 5 12 28:40 15 D. Spartacus (i), K. Vasas (o), PEAC (i), PBTC (o). P. Volán (o), Sz. Dózsa (i), Baja (i) Mohács (o). 16. Szigetvár: 22 — 5 17 20:85 5 Bábod (i), Sárbogárd (o), D. Sparta­cus (i). K. Vasas (o), PBTC (o), PEAC (i), Sz. Dózsa (i), P. Volán (o). hírek a városi sporttelepen vetélkednek egymással. • A megyei labdarúgó-ószövetség a megyei I. és a megyei B. osztályban szereplő labdarúgócsapatok vezetői részére október 7-én, hétfőn dél­után 14 órakor megbeszélést tart. Ezen az elmaradt mérkőzések ügyé­ben igyekeznek közös álláspontot kialakítani, és — amennyiben erre mód van — megállapodni az elma­radt mérkőzések új időpontjában. * A városi sakkbajnokság állása: 1. Műszergyár 17.5 ponttal, 2. Gépja­vító I. 17, 3. Épíüők I. 16J5, 4. Bőr­díszmű 14, 5. Népibolt 13 5, 6. Alpári SE 12.5, 7. GELKA 10., 8. Gépjavító II. 9, 9. AKÖV EL 8.5, 10. Vasipari 7, 11. Építők n. »6.5, 12. AKÖV I. 6 ponttal. < * Szekszárdon, a városi labdarúgó- szövetség rendezésében október 5-én, szombaton kezdődik a serdülő korú­ak labdarúgó kupája. Ezen hét csa­pat vesz részt. A mérkőzéseket szom­bati és hétfői ntapokon játsszák a csa­patok. SAKK A Solingeni Sakkozó Társaság fenn­állásának 100. évfordulója alkalmá­ból nemzetközi sakkversenyt rende­zett. amely szép magyar sikerrel vég­ződött Az első helyet veretlenül Bengyel Bevente nemzetközi nagy­mester szerezte meg. íme a győz­tes egyik játszmája. Réti megnyitás: Bengyel O’Kelly (Belgium) Solingen, 1968. 1, Hf3, Hf6, 2. c4, e6, 3. g3, d5, 4. Fg2, Fe7, 5. 0—0, 0—0, 6. b3, c5, 7. Fb2, Hc6, 8. e3, b6 9. Hc3, Fb7, 10. cd:, ed: 11. d4, Be8, 12. Bel, Bc8, 13. Bel !, He4? (Sötét megelégeli a száraz pozíció játékot, ez a kezdeményezés w.ZciiDan uáirányos számára) 14. He4:, de: 15. Hd2, ed: 16. Fe4:, de: 17. Be3:, Ha5, 18. Bc8:, Vc8: 19. Ve2! (Most látható világos 13. lépésének haszna: fenyeget a Fe4 valamelyik ellépése. Sötétnek nem sikerül vilá­gos nyomását az e-vonalon elháríta­ni.) 19. —, Vd7, 20. Fb7:, Hb7: 21. Hf3, Hc5 (A huszár e6-ra igyekszik, de világos ezt megakadályozza.) 22. Hd4!, Kf8, 23. Vc2, Fg5, (Jobb volt 23. —, g6. mert 24 Vc3-ra Ff6 min­dent véd) 24. Be8: -f, Ve8:25. Vh7:, Vei4- 26. Kg2, g6, 27. Vh8-f Ke7, 28. Hf3, Ve4 (Sötét szerencséjére ez a lekötés még „benne van” az állás­ban. így menteni tudja a g5 futárt) 29. h4, Hd3, 30. Fc3, (30. Fa3-f és 31. hg: nem nyert volna tisztet, mert sötét Hel-f-kal fenyegetett) 30. —, Fel, 31. Ff6-f sötét feladta. 31. —, Ke6 után a nyerés útja a következő: 32. Ve8-K Kf5 33. Vf7:!, Hel-f 34 Kfl!. Hf3: 35. Fg5-h Kg4, 36. Vd7-f, Vf5 37. VÍ5:-K Kf5: 38. Fel: két gya­log előnnyel, vagy 36. —, Kh5. 37. g4-f !, Vg4: 38. Vh7 f és matt. Végállás: Kosárlabda NB II Nők: 1. Bp. Pedagógus 15 15 — 843:609 30 2. Bp. HSC 15 14 1 761:495 29 3. Baja 15 11 4 857:722 26 4. Szeks<zárd 15 10 5 750:599 25 5. Kiskunfelegyh. 15 9 6 773:682 24 6. Szeged 15 7 8 751:817 22 7. Pécs 15 7 8 849:774 22 8. MAFC 15 6 9 752:714 21 9. Kecskemét 15 4 11 544:713 19 10. Kistext 15 4 11 654:812 19 11. Nagykőrös 15 3 12 594:890 18 12. Közg. Egy. 15 15 577:868 15 Férfiak: 1. Székesf. Ép. 15 13 2 9411872 28 2. Csőszerelő 15 12 3 1126:916 27 3. Táncsics 14 10 4 1132:928 24 4. P. Postás 15 9 6 1012:981 24 5, BEAC 14 9 5 914:854 23 6. Baja 15 6 9 916:1039 21 7. GEAC 14 6 8 886:931 20 8. Bp. HSC 14 5 9 794:891 19 9. PEAC 14 5 9 825:1013 19 10. Szeged 14 4 10 904:966 18 11. Szekszárd 14 4 10 828:911 18 12. Közg. Egy. 14 3 11 801:977 17 Vasárnap folytatódik A megye minden részéből A közelmúlt napokban végignéztük a szakmunkásképző intézet testnevelési óráját Szekszárdon. A bitumenes kézilabda- pályán Bányai Mária testnevelő irányítása mellett már folytak a bemelegíti gyakorlatok, az IjC vasas osztály tanulóinak. Né­hány perc múlva a kézilabda alapismereteivel foglalkoztak a fiatalok. Közben labdaátadást, labdavezetést kellett gyakorol- niok, végül a testnevelő engedélyezett néhány perc focit, amely­ben még az eddiginél is nagyobb lelkesedéssel és aktitntással vet­tek részt. A szakmunkásképző intézet testnevelőinek nehéz fel­adattal kell megbirkózniuk, hiszen tanulóik a megye különböző részeiből kerülnek hozzájuk, és az alapképzésük is egyenlőtlen. Nagy számmal vannak a fiatalok között olyanok, akik az alap. vető elemekkel csak itt ismerkednek meg, és ha ezeket vesszük figyelembe, az intézet sportolóinak eredményei, teljesítményei egészen kiválóak. Október 6-án folytatódik a megyei sakkcsapatbajnokság. A tavaszi forduló során minden csapat öt mérkőzést játszott, eddig legjobban a Tolnai Vörös Lobogó szerepelt és ezzel a bajnokság élén állt. Az őszi rajt előtt Így fest a sakkcsapat­bajnoki táblázat: 1. Tolnai VL 5 48,5 2. Máza-Szászvór 5 37,5 3. Dombóvári VSE 5 35,— 4. Szekszárdi Vasas 5 33.5 5. Harci Tsz SK 5 18,5 6. Medinai Tsz SK 5 7,— Népújság 1968. október 4.

Next

/
Thumbnails
Contents