Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-31 / 256. szám
1918 október 31 Őszirózsa Tolna megyében ii. Ezen az éjszakán Budapesten a tömegek, az utcán voltak, tüntettek, megmutatták erejüket, hogy azok, akik elerőtlenedtek, erőt tudjanak maguknak meríteni. Volt ennek az országnak ugyan egy napja kinevezett miniszterelnöke, voltak rendcsinálásra kijelölt tábornokai, de ezen az éjszakán — talán először a monarchia ötvenéves életében — a tábornokoknak nem voltak engedelmeskedő csapataik. Kora reggel már csak egy kiút volt: a tömegek kívánságát tekintetbe venni: kinevezni Károlyi Mihály grófot. Ha a király ezt nem teszi meg, maga fölé emeli a nép, de ezzel le is dönti az amúgy is ingatag trónt. Szekszárdim, a Tolnavármegye és Közérdek című lap ezen a napon adja hírül, hogy a Hadik-kormány tagjai még nincsenek kinevezve. A Budapesten aznap délelőtt 11 órakor feladott távirat még elhallgatja, hogy Károlyi Mihály kinevezését megkapta. Arról is hírt ad ez a távirat, hogy „Becsben tegnap délután a fekete-sárga zászlókat letépték a középületekről és kikiáltották a köztársaságot .” Tolnán rendkívüli közgyűlésre hívták össze a községi képviselő- testületet. Virányi Károly főjegyző, mint előadó bejelenti „a mindenki által ismert rendkívüli helyzetre hivatkozva, amikor Magyarország községeinek is sietniük' kell, hogy hazafias kívánságaikat képviselőtestületük útján kifejezésre juttassák, előterjeszti a világháború okozta jelenlegi helyzet által kívánt javaslatot, melyet a képviselőtestület nagy hazafias lelkesedéssel egyhangúlag elfogadott?’ 'y „Kívánjuk a magyar állam teljes függetlenségét, területeinek csorbítatlan épségét; a hazai, évszázadok óta együtt dolgozó különböző ajkú népek békés együttműködését; a magántulajdon megvédését; a családi tűzhely szentségének oltalmazását; a nemzeti társadalom olyan berendezését, mely minden munkának gyümölcsét biztosítja; az anyaföldnek azok kezeihez juttatását, akik azt verejtékkel megmunkálják; a ma még szervezetlen, az ország lakosságának négyötödét tevő falusi nép érdekeinek kielégítését és az ország sorsának intézésében olyan arányit befolyását, amely többségi jogon, véráldozata és munkája alapján megilleti.” Ezt a határozatot 21 képviselő- testületi tag fogadta el egyhangúlag. Ennyien ebben a nehéz háborús évben még Tolnán sosem jelentek meg a közügyek intézésére. Az előző napi vármegyei közgyűlés mintha tovább folyt volna. A Tolnavármegye és a Közérdek legközelebbi számában „BELÉPÉS A KÁROLYI PÁRTBA" cím alatt bejelentik, hogy a lap főszerkesztője határozta el magát erre a lépésre. Dr. Leopold Kornél a következő levelet intézte a párt elnökéhez: „Igen tisztelt pártelnök Ur, még soha nem volt annyira szükség, az erők tömörítésére, összetartozó együttműködésre, mint most, ezekben a sorsdöntő időkben. Éppen ezért elhatároztam, hogy belépek a Károlyi pártba, amit mél- tóztassék tudomásul venni. Szinte álomszerű gyorsasággal következett be mindnyájunk politikai ideáljának: a teljes állami függetlenség megvalósításának lehetősége, aminek szolgálatában készséggel ajánlom fel csekély erőmet.” Ezt a levelet az a dr. Leopold Kornél írta. aki október 30-án egyedül jelentette ki, hogy a német barátságot kifejező határozathoz nem járul hozzá. Ennek a németbarát ügynek a hullámai még tovább fodrozódtak. A Tolnamegyei Közlöny november 3-i számában „A német népet nem lehet azonosítani vezetőivel” című írásában utal arra. hogy a közgyűlés berekesztése után is szó esett ifj. Leopold Lajos kétértelmű javaslatáról. Megírja, hogy a Nemzeti Tanács részéről is helyeslő visszhangra talált. „Jászi miniszter — mint illetékes helyről tudjuk — értesítette az indítványtevőt, hogy javaslatának szellemét, de annak minden szavát is osztja, aláírja és hogy felhatalmazza ennek nyilvános kijelentésére.” Jászi Oszkár a Károlyi kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárcanélküli minisztere volt ekkor, a polgári irányzatot képviselte. 1914-ben még így ír: „Ez a rettenetes háború Közép- Európa magasabb gazdasági és kulturális egységét fogja létrehozni Németország hegemóniája alatt.” 1918-ban, amikor már nem lehetett beszélni „Németország magasabb gazdasági és kulturális hegemóniájáról”, másképpen fogalmaz: Közép-Európa immár csak mint agresszív és militarisz- tikus alakulat jöhet létre, mint excluzív német—magyar fegyver- barátság, nem pedig — miként mi akartuk — az összes itt élő nemzetek szabad konföderációja.” Ezek után aligha csodálkozhatunk azon, hogy a német hadilobogó eltávolításán felfortyanó megyei honatyával teljesen egyetértett. „Képviselők a fronton44 Ez a címe az október 31-i Közérdek egyik cikkének, de tévedés lenne azt gondolni, hogy a képviselők harcolni mentek a frontra. „A 48-as Alkotmánypárt több képviselő tagja, köztük Sztanko- vánszky Imre, a kölésdi kerület képviselője, a frontra utazott, hogy a katonaságot a helyzet felől felvilágosítsák." A másik lap, a Tolnamegyei Közlöny következő számában azonban az alábbi meglepő híradás van: „A NEMZETI TANÁCS VISSZAHOZATJA A FRONTRA MENT MUNGO KÉPVISELŐKET. A Nemzeti Tanács a következő parancsot adta ki: a fronton levő katonákhoz! A Nemzeti Tanács tudomására jutott, hogy Kazy József báró... és Sztankovánsz- ky Imre képviselők a frontra utaztak, hogy a hadsereget a Nemzeti Tanács ellen lázítsák. A Nemzeti Tanács felszólítja a fronton levő katonákat, hogy az illető képviselőket haladéktalanul szállítsák vissza. Budapest, 1918. október 31. A Nemzeti Tanács.” Ebben a változó eseményekkel teli időben szinte nem lehet csodálkozni. hogy a másik félt támogató Tolnavármegye és a Közérdek „TÉVES HÍRLAPI KÖZLEMÉNY” cím alatt viszont november 14-én arról számol be: „az újság hírek teljesen alaptalanok.” Olvashatjuk itt hogy Sztankovánszky kajdacsi birtokáról Budapestre akart utazni, amikor felismerték. Az utasok fel akarták tartóztatni és egy főhadnagy, aki szintén a vonaton volt — Sztankovánszky tudtával — a Belügyminisztériumtól kért utasítást telefonon a sárbogárdi állomásról. Azt a választ kapta, hogy az újsághírek alaptalanok, s ezzel ,.az incidens” befejeződött. Itt csak annyit jégyzünk meg, hogy Sztankovánszkyék visszaszállítását október 31-én nem a Belügyminisztérium rendelte el, hanem a Nemzeti Tanács. Október 31-én csak az esti órákban tette le az esküt a Károlyi kormány és annak belügyminisztere: gróf Batthyány Tivadar, Szekszárd képviselője. Ennek a kormánynak egyik legjobboldalibb tagja éppen Batthyány volt, decemberben ki is lépett a kormányból. Ez a két részből álló ismertetés szándékosan kapta az „Őszirózsa Tolna megyében” címet. Őszirózsás forradalom csak Budapesten volt és azzal, hogy tömegerejével uralomra segítette a Nemzeti Tanácsot, hogy az új kormány proklamálta a függetlenséget, felszakította a német szövetséget és kifejezte őszinte békevágyát, a forradalom elérte célját. November 1-vel új időszak kezdődött: a második magyarországi polgári demokratikus forradalom. Annak viszont, ami Pesten történt és a pesti eseményeket megérlelő előzményeknek, Tolna megyében is voltak kihatásai. Ezt akartuk feltárni. A megyei közgyűlésen tisztázódott, hogy a megye urai fenn akarják tartani a Habsburg birodalmat és ezen belül saját hatalmukat. Ebben egységesek voltak. A döntő többség az összeomlásnak ezekben a számukra is igen tragikus pillanataiban sem akart szakítani a nyomort kiváltó német mi- litarizmussal. A német hadilobogó ügyén azonban már meglátszott egy bizonyos, de egészen mérsékelt megoszlás. Ennek adott kifejezést dr. Leopold Kornél és betetőzte állásfoglalását azzal, hogy amikor a vele együtt ülésező megyei honatyák elhatárolták magukat Károlyi Mihály gróftól, ő maga ehhez a párthoz csatlakozott. Nehéz azt ma már megállapítani, hogy mennyi volt ebben a lénésben az érzés és mennyi volt a számítás. Egy tény: a megye egyik igen nagy tekintélye így döntött. Sztankovánszky és mungó (kiszipolyozó, vérszopó) képviselő- társainak ügye addig érthető és összhangban van a megyei vezetők politikai elképzelésével, amíg a katonák között a Nemzeti Tanács ellen akartak hangulatot kelteni. A Belügyminisztérium mentőakciója viszont már mutatja azokat a szakadékokat, amelyek a Károlyi kormányban képviselt rétegek, osztályok és áramlatok között megvoltak. A német hadilobogó ügye és Jászi Oszkár miniszter ebben elfoglalt álláspontja szintén ezekre a véleménykülönbségekre utalnak. Bár ifj. Leopold Lajos a másik Leopold támadása után arra hivatkozik, hogy Németországban is megindult egy demokratizálódási folyamat, lehetetlen nem meglátni a német hadilobogó és Károlyi Mihály éltetése közötti kapcsolat kiélezését. Éppen gróf Károlyi Mihály osztályától az a tiszteletre méltó következetesség határolja el, amire példát másnál találni nem lehet. A Budapesten 1918. október 30 —31-én végbement őszirózsás forradalom nagy tömegeket, különböző foglalkozású, pártállású, gondolkodású embereket fogott össze. A közös bennük, ami ezt a tömeget összefogta a háború, a dualizmus és az elnyomás tagadása volt. Budapesten ez hatalmas demonstrációvá megfé- kezhetetlen elemi erővel tudott kifejlődni. Ennek Tolna megyében nem voltak meg a feltételei. Egyedülálló a Tolna község képviselő-testületének határozata. Már maga az, hogy országos viszonylatban egy nem is olyan nagy község ilyen deklaráció meghozatalára összehívja vezetőtestületét. igen nagy öntudatra mutat. Maga a határozat a függetlenségről, a különböző ajkú népek együttéléséről, a parasztság politikai szerephez juttatásáról, érettségükről tanúskodik. A hajtóerők itt is vegyesen működnek: „A minden munkának gyümölcsét” biztosító rendszert polgári, sőt erősen kapitalistává teszi azt a minden szó. S amennyire vegyes elemekből tevődött össze a megyegyűlés, a tolnai képviselőtestületi ülés képe, ugyanolyan vegyes elemekből alakult ki a magyar polgári demokratikus forradalom 1918- ban, a tisztuláshoz hosszabb idő kellett. Dr. Puskás Attila — Semmi! Úgy tűnt, mintha megállt volna valaki az utcán, az ablakunk alatt... És nagyon kérlek, ezentúl ne hívj Edvinnek. Hiszen tudod, mi a nevem... ŐSZI ETŰDÖK A következő napot otthon töltötte Prieditisz. Amikor Milda hazaért, bátyját ugyanúgy találta, ahogyan reggel elköszönt tőle. — Hát te? Ki sem mozdultál? — Valahogy nem akaródzik — mondta Prieditisz. — Szoktatgatnom kell magam ahhoz, hogy végre fedél van a fejem felett. Estére Prieditisz kifogyott a cigarettából. Leszaladt a sarki dohányboltba, de azonnal visszatért. Legközelebb csak három nap múlva mozdult ki ismét a házból. Sétált egyet a városban. Ettől az estétől kezdve a férfi mind gyakrabban járt el otthonról. Mildának feltűnt, hogy bátyja kedélye megváltozott. Esténként elővette hegedűjét és vidám lett dalokat játszott. Egyszer alaposan becsípve érkezett haza. — Elhelyezkedtem, festeni fogok! — újságolta örömmel. Két hét múlva, munkából jövet Milda tortát és egy üveg bort talált az asztalon: — Igyunk az első fizetésemre, nővérkém! Milda boldog volt. Izgalma elmúlt és elpárolgott gyanúja is, amit az első éjszaka ébresztett benne. Edvin új életet kezdett, s nővére hitte, hogy végre révbe jut... Egy éve múlt annak, hogy az egyik tanyánál megölték Alfréd Reiksztins amerikai kémet. Lidumsz őrnagy akkor úgy gondolta, hogy az állambiztonsági szervek rövid idő alatt elcsípik és ártalmatlanná teszik a többieket is. Reiksztins társai azonban nyomtalanul eltűntek. Lidumsznak időnként az volt az érzése, hogy Alksznisz alezredes túl könnyedén fogja fel az esetet. — Hiszen ő maga mondta, hogy Reiksztins nem egyedül jött, — füstölgőit magában az őrnagy. — Akkor mire vár? Mindenkit be kell vetnünk és folytatni a nyomozást. Igen, de hogyan és hol? Szabad perceiben többször átböngészte a térképeket, amelyeket a kémek a Druvasz tanyánál dobtak el, s újra meg újra átvizsgálta Reiksztins kémfelszerelését. Abban reménykedett, hogy felfedez valamit, ami támpontot adhatna a további nyomozáshoz. Ám mindezeket a tárgyakat alaposan megvizsgálták annak idején a szakértők, s ő sem talált semmi újat. Most, hogy jelentést tett Alksznisznek, s megbeszélték a soron lévő feladatokat, az őrnagy nem távozott el rögtön csoportfőnökétől: — Remélem, azért nem ejtjük el végleg a tavalyi határsértők esetét, alezredes elvtárs? — kérdezte Lidumsz. Az alezredes elmosolyodott: — Magának mi a véleménye? — Tenni kellene valamit. Hová tűnhetett a másik határsértő? \ — 5 — Az alezredes felkacagott: — Ne haragudjon Lidumsz, de hányadszor teszi fel már nekem ezt a kérdést! Ismétlem csak azt mondhatom: nem tudom. Tény, hogy a Reiksztinssel együtt jött kém semmiféle aktivitást nem mutat. A gazdái bizonyára talonban tartják. Aztán egyszerre csak mozgolódni kezd és hallatni fog magáról. Akkor majd... Petrisz Priaditisz ecsetje alól bánatos, komor tájképek kerültek ki. A férfi rossz hangulatban volt. Szobája falat őszi etűdökkel aggatta tele. Mindegyiken ugyanaz a téma: esős táj, komor, szürke ég, mocsár, őszi erdő. Prieditisz zárkózott, hallgatag lett. — Mi van veled? — kérdezte olykor Milda. — Hányszor mondjam még? Nemsokára kiállításom lesz. Nagy próba előtt állok. — Ne idegeskedj, biztosan minden rendben lesz — nyugtatgatta Milda. Prieditisz azonban nem mondott igazat testvérének. Hiszen senkinek sem jutott eszébe, hogy kiállítást rendezzen képeiből. Az egészet csak testvére kedvéért találta ki. És nemcsak ebben hazudott neki. Prieditisz seholsem dolgozott. Hogy honnan volt mégis pénze? Már egy éve abból élt, amit régi ismerőse, Vera Knik- szon házivarrónő adott neki. Hiszen kihez is fordulhatott volna? Ki is emlékezne ebben a nagyvárosban, ahol az emberek mindig sietnek, és mindenki saját ügyeivel van elfoglalva, ki is emlékezhetne rá. az eltűnt világcsavargóra? Csak egyvalaki nem felejtette el, az a nő, aki lányságát adta neki. Tizenöt éve történt. A vékonyka varrólány már az esküvői ruháját is megvarrta, de ő becsapta Verát s eltűnt, mint akit a föld nyelt el. Most hirtelen újra belépett az életébe. Azt hazudta, hogy tizenöt éven át csak őt szerette, s rá gondolt szüntelenül. A nőben új reményeket ébresztett. — G —