Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-27 / 253. szám
A i*ui» mitn^ m m -v^i, NÉPÚJSÁG OLVASTUK... :*^N»4*W»LWy>iXA£W' Megtörtént a megyei irodalmi pályázat értékelése A KISZ Tolna megyei Bizottsága által meghirdetett irodalmi pályázatra a vártnál kevesebb pályamunka érkezett. Mindössze hat pályázó beküldött írásaioól, novelláiból, verseiből kellett válogatnia a bíráló bizottságnak. — Ha a pályázatra beérkezett munkák számát, sőt átlagos színvonalát nézzük, első pillanatban azt kell mondanunk, a pályázat nem érte el a célját, mert mindössze hat pályamunka érkezett be, s színvonaluk alatta marad annak, amit joggal remélni lehetett volna — hangzik a lektori vélemény — Viszont a pályázók között akad egy, amely igazi tehetséget sejtet, olyant, mely fejlődést ígér és válóban reményekre jogosít fel, ha ebből a szempontból nézzük a pályázat eredményességét, azt kell mondanunk, célt ért a meghirdetés: egy tehetséges fiatalra irányítja a figyelmet. S így a KISZ-bizotteág az első díjat, s a vele járó ezer forintot, a tehetséges, fiatal Leskó Lászlónak ítélte ..Féltek-e a haláltól?” című munkájáért, amely a Népújság vasárnapi irodalmi oldalain meg fog jelenni. A második díjat nem adja ki a bíráló bizottság. A harmadik díjat és a vele járó 500 forint pénzjutalmat Tarczy Gyula kapja Galambdúcok című írásáért. Mit mond az ő munkájáról az értékelés? — Bár színvonalban messze elmarad Leskótól, azt kell rá mondanunk, novellája a „Galambdúcok” kiegyensúlyozott próza, s az elbeszéléshez is van érzéke, biztosan viszi végig a cselekményt, s a befejezés is hatásos. Hiba, hogy lélektanilag nem indokolja megfelelően szereplői cselekedeteinek belső indítóokait. A harmadik díjat elért Tarczy Gyula, valószínűleg nem számítót erre az eredményre. Annyira nem, hogy még a címét is elfelejtette közölni a KISZ-bizot*sággal. Ezt utólag pótolja, hogy megérdemelt díját átadhassák neki. A két díjon kívüli Kovácsy Tibornak a bíráló bizottság kiadott egy vigaszdíjat is. A vigaezdíj tárgyjutalom. Ítélet a Martinelli téri emberölési bűnügyben A Legfelsőbb Bíróság fellebbezés folytán ítélkezett a Martinen: tér 5. számú házban januárban elkövetett emberölés ügyében. A bűncselekményt Adamdk Gábor 24 éves segédmunkás és Szakács Jánosné Nagy Róza 43 éves, büntetett előéletű kávéfőző követte el. Közöttük korábban kapcsodat alakult ki. s megállapodtak, hogy elteszik láb alól a férjet, Szakács János, 47 éves nyomdászt. Az aszony és férje között nem sokkal a házasságkötés után gyakori volt a veszekedés, a verekedés Szakácsnő házassági bomtópert indított. Az asszony folytatni akarta korábbi életmódját, Szakács viszont nem akart elköltözni a lakásból, bírósági döntésre várt. A megbeszélt terv szerint Adamik elbújt a lakásban, majd Szakácsot, aki éjszaka tért haza, s lefeküdt aludni, megfojtották. A holttestet a Dunába akarták dobná, de ezt nem tudták megvalósítani, mert közben letartóztatták őket. A Legfelsőbb Bíróság az Adamik Gáborral szemben elsőfokon kiszabott. 12 évi szabadságvesztést 13 és fél évre súlyosbította, Szakács Jánosnéval szemben pedig helyben hagyta az elsőfokon megállapított 15 évi vesztést. (MTI) Paul Dickopf, a nyugatnémet ínügyi hivatal vezetője meg- löbbentő adatokat tárt a világ elé az NSZK-ban dúló bűnözési hullámról. Eszerint 1967-ben minden 15 másodpercben követtek el egy bűncselekményt Nyu- gat-Németországban, s ebben a számban a közlekedési kihágások nincsenek benne! Ez számszerűit azt jelenti, hogy összesen több mint 2 millió bűncselekményt követtek el, ami az eddigi legmagasabb szám az NSZK történetében. Paul Dickopf intézkedéseket sürget, mert mint parlamenti beszédében bejelentette, nem tudják szavatolni az NSZK-állam- polgárok biztonságát ilyen körülmények között. * Az időjárás nálunk is hűvösre fordult, de azért szerencsére messze elmaradunk a finnországi hidegtől. Sodankylae-ban ugyanis, amely az ország északi részén van, mínusz 31 fokot mértek, ami itt az évszázad rekordja. Finnország déli részein is hideg az idő: Helsinkiben a hét végiére mínusz nyolc fokra sülyedt a hőmérő higanyszála. ft Kennedy özvegye nem kerül le a világlapok címoldaláról. Most az amerikai hadsereg szóvivője közölte, a házasságkötés miatt nem engedik, hogy Kennedy özvegyét első férje mellé, az arlingtoni temetőben temessék el halála után. Egy másik hír szerint Jacqueline Onassis pillanatnyilag vajmi kedveset törődhet ezzel, ugyanis egészen más lehetőségek nyíltak meg előtte. Az olasz sajtó jelentései szerint Athénben olyan hírek keltek szárnyra, hogy Onassis lesz Görögország államelnöke! E hirt azzal hozzák összefüggésbe, hogy a hajótulajdonos most kötött egy több száz millió dolláros üzletet a görög állammal. Ehhez azonban meg kellene változtatni a görög alkotmányt, mely egyelőre az ország élén csak királyt, vagy régenst és miniszterelnököt ismer. Vagy pénzért az alkotmányt is meg lehet változtatni? Mindenesetre, ha a hír igaznak bizonyul, még egy jelentéktelen adminisztrációs ügyet is el kell intézni, Onassis ugyanis pillanatnyilag argentin állampolgár... Sophia Loren, a világhírű filmszínésznő férje, Carlo Ponti, Genfben házat vásárolt felesége részére, 1,4 millió svájci frankért. Lorenék hosszabb ideje Svájcban élnek, s a hírek szerint nem is akarják elhagyni az országot. Letelepedésük egyik, s talán legfőbb oika: Sophia Loren anyai örömök élé néz. Karácsony és újév között várják első gyermekük születébét. Bonyhád: A kétarcú gyilkos (Jugoszláv film), du. Don Gábriel (Lengyel film). Dombóvár: A nagymenő (Olasz—francia film), Paks: A makrancos hölgy (Olasz—angol—amerikai film). Szekszárdi A kasztiliai sólyom (Spanyol film). Tamási: A kétszemélyes ketrec (Csehszlovák film), Tolna: Fantomas a Scotland Yörd el- ien (Francia—olasz film), du. A bokszoló (Lengyel film). TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyat Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—28—61. Riadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: i—20—ll. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 40. Telefon: 1—20—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dii egy hónapra 17 Pt Felelős vezető: Széli István index-szám; 25 088 — Én a feketenadrágóst párté lom. mert a fehér kezdte... (A Schweizer Illustrierte karikatúrája.) „Szállj, te büszke ének“ Másodízben rendezik meg november 3-án a forradalmi és munkásmozgalmi dalok fesztiválját. A fesztivált ebben az esztendőben a Komszomol megalakulásának 50. évforlulója alkalmából, a KPM és a KIMSZ megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére rendezik Szekszárdon, a régi megyeháza dísztermében. A rendező szervek között van a KISZ Tolna megyei Bizottsága, a megyei tanács művelődésügyi osztálya, és a MÉSZÖV igazgatósága. A fesztiválra tizennégy kórus jelentette be részvételét. Ott lesz a bonyhádi, a két dombóvári, a gyönki, a szekszárdi, a tamási és a tolnai gimnázium kórusa, a bonyhádi, a hogy eszi és a mözsi fmsz vegyeskórus, a szekszárdi és a tamási pedagógus kórus, a szövetkezeti madrigál kórus és a né. metkéri művelődési ház vegye»* kara. A hangverseny előtt megnyitói beszédet dr. Gyugyi János, a Tolna megyei Tanács vb-elnokhelvetu tese mond majd. 1 Névnap: Szabina. OKTOBER A Nap kél 6.20 órakor. 97 nyugszik 16.36 órakor. i A Hold kél 13.11 órakor, VASÁRNAP nyugszik 21.01 órakor. — Ügyeletes orvos , Szekszardon: központi és hétvégi ügyelet a rendelő- intézetben. Telefon: 12—062. Az ügyelet kiterjed Szálkára, Sióagárdra és Harc községekre. — Ügyeletes orvos Dombó várott: dr. Ács Miklós Dombóvár, Arany János tér 2. Telefon: 12—24. Rendel: vasárnap délelőtt 10—12-ig a központi orvosi rendelőben, utána a lakásán található. Ügyeletes állatorvos dr. Magyari Jenő, Az ügyelet kiterjed Szekszárd, Öcsény, Sióagárd és Szálka területére. Ugyeletet tart még az állatkórház szakállatorvosa. — Öttalálatos a lottón! Nyereménye 1 698 961 forint. Négy találatot 154 fogadó ért el, nyereményük egyenként 11 032 forint. Három találatra 188 forintot, a két találatra 11 forintot fizetnek. — Hétfőn gépkocsibemutató Szekszardon. Hétfőn délelőtt a 11-es AKÖV szekszárdi főnökségén a W—50-es NDK-gyártmányú tehergépkocsik bemutatóját tartják. — Jubileumi verseny. A DÉDÁSZ dolgozói a jubileumi verseny során azt vállalták, hogy egész évben 600 ezer forint értékű színesfémet takarítanak meg. A legutóbbi értékelés szerint ez ideig 728 ezer forint értékű színesfém- hulladékot adtak el, vállalásukat túlteljesítették. — Kovács Ottó őcsényi repülőoktató megválik megyénktől. A repülőgépes növényvédő szolgálat országos iskolájának oktatója lesz, november 1-től. Kovács Ottó hosszú ideig tanította megyénkben a vitorlázó repülőket. — Befejezte a búzavetést az Alsópéli Állami Gazdaság — másfél ezer holdon került földbe a jövő évi kenyér. Az idén 19 mázsás átlagtermést értek el — most őszön úgy vetettek, hogy jövőre meghaladják a húsz mázsát — Társtettesként elkövetett társadalmi tulajdont károsító lopás miatt ítélte el a paksi járásbíróság Kern Ferenc és Szegletes Tibor paksi lakosokat. Mindkettőjüket 3—3 hónapi szabadságvesztéssel sújtották. Szegletesnek le kell töltenie azt a hathónapi büntetést is, amit korábban garázdaságért mért rá a bíróság. — Uj termék, a filcszárú és bélelt fejű meleg csizma gyártását kezdte meg a „Földvár” Gumiipari Ktsz. Az első szállítmányt az újdonságból Szombathelyre, az ottani AGROKER-nek a napokban küldték el. — Ifjúsági klubot alakítanak Tengeli- cen. November 2-án, az első klubfoglalkozásra a „Kiváló ifjúsági klub” címmel kitüntetett kölesdi ifjúsági klub fiataljai látogatnak Ten- gelicre, hogy segítsenek az indulásnál, átadják tapasztalataikat — Dombóvár — „filmközpont”. A dombóvári filmklub — mint az ország legjobban működő vidéki klubja — lesz a házigazdája ezután minden Tolna megyei filmes rendezvénynek, fesztiválnak. A filmszakkörvezetők országos tanfolyamának fog» lalkozásait is Dom» bóvárott tartják me# KÖZLEMÉNY Felhívjuk a gaa* dasági vezetők szí» vés figyelmét arra, hogy a gazdasági egységeket kizárólag abban az esetbe® vehetjük fel a Tol®» megyei adattárba, ha a korábban között feltételek szerint ae anyagot és a meg» rendelést novcui bog 2-ig megkapjuk. Tolna megyei Lap» kiadó Vállalat, Szefcc szárd, Béla tér Ü — A MEDOSá munkavédelmi hin» adója közli. hogf változatlanul nő a mezőgazdaságban a balesetek száma: 1966-ban az év eis^ háromnegyedében 207, tavaly 201, aa idén eddig 256 bah* eset volt. — Felvették a Köz* ponti Szaktanácsadó Címjegyzékbe a Tol» na megyei állami gazdaságok labora« tóriumát is (Szék» szárd-Palánk). Szer» ződés alapján ag- rogeodéziai, talajvé» delmi, takarmánytermesztési, takard mánvozási, erdőgazdálkodási, borászati szaktanácsadást végez a laboratory um. VÍZÁLLÁSJELENTÉS 1968. október 26-án, A Duna vízállásai Dunaföldvárnál 172 cm, Paksnál 238 cm, Bajánál 338 cm, Bá» fánál 190 cm. A Sió vízállását Palánknál —, Borjúdnál 31 cm, Sy montornyánál —, A Nádor vízállása* Sióagárdnál 65 emí FELHŐS, HŰVÖS IDŐ Várható időjárás ma estig: felhős, hűvös idő, legfeljebb néhány helyen eső. Mérsékelt keleties szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. Tanú Jenöné temetése Dunaföldváron A 41 éves korában tragikusan elhunyt Tanú Jenőmét, született Magó Erzsébetet, a százhalombattai tűzeset egyik áldozatát, Dunaföldváron szombaton délután nagy részvéttel kísérték utolsó útjára. A Fehérvári úti temető kápolnája előtti ravatalt éUxx-itouák munkahelyének, a Dunai Kőolajipari Vállalatnak a koszon! i is. Szeretett munkatársuk végtisztességére eljöttek a vállalat dolgozói közül is mintegy negyvenen, s a gyászoló családnak, Tanú Jenőnek és kislányának mélységes együttérzésüket fejezték ki.