Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-26 / 252. szám
i Tűz Kardon és Tamásiban >tM m Wm NÉPÚJSÁG M AGYAR,SiOCÍAUSTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN-,\G3 '.Ap!Ä Áthelyezik Párizs „gyomrát66 Kurd községben Horváth Gyula tsz-tag Hunyadi utca 29. szám alatti házának udvarán tűz ütött ki.- A felügyelet nélkül hagyott gyermek az előhagyott gyufával játszott, s felgyújtotta a felhalmozott lucemaszénát. A tüzet sikerült lokalizálni, mielőtt nagyobb kár keletkezett volna. Komolyabb károk keletkeztek a tamási Vörös Szikra Termelő- szövetkezet csibételepén. A helyiséget olajkályhával fűtötték, a biztonsági berendezések azonban nem voltak megfelelőek, s nem is ellenőrizték őket. Ezért a kályh begyulladt, s a hőt szállító ventillátor a nevelő helyiségbe füstöt és lángot fújt. Az éjjeliőr Nagy István vette észre a tüzet, igyekezett is elfojtani, s közben két kezén és arcán égési sebeket szenvedett. A tüzet sikerült megakadályozni, a kár mégis nagy, mert a nevelőbe került füsttől mintegy ötezer 25 dekás hibrid jérce elpusztult. A tűzesetek ügyében a vizsgálat még folyik. Döntött a párizsi városi tanács a híres Les Halles-negyednek, Párizs „gyomrának” újjáépítéséről. Az újjáépítést az tette időszerűvé, hogy a vásártelepet a jövő év elején kiköltöztetik az Orly-i repülőtér melletti Rungis- ban épített új vásárcsarnokba, amely saját teherpályaudvarral és teherautó-rakodóközponttal rendelkezik. A párisi városi tanács több hónapig tartó vita után elvetette a híres Les Halles-negyed újMegírtuk, hogy a világ első szívátültetését végrehajtó Barnard professzor saját kórházában fekszik, betegként. A híres szívsebészről most újabb hír érkezett: a fokvárosi Groote-Schuur kórház hivatalos jelentése szerint gyomor- és bélvérzéssel kezelik Barnardot. A jelentés közli, hogy a professzor túl nagy megterhelésnek volt kitéve az utóbbi időben: második szívátültetése után, amit Blaiberg fogorvoson hajtott végre, sokat utazott, a világ különböző részeiben előadásokat tartott, s közben kórházának betegeivel is törődnie kellett. A nagy megterhelés váltotta ki Barnard professzor gyomorvérzését. * t Onassis, a görög multimilliomos Kennedy özvegyével kötött házassága úgy látszik, egyelőre nem kerül le a világlapok címoldaláról. A Reuter hírügynökség jelentéséből például megtudjuk, hogy Onassis, a boldog férj, kénytelen volt megszakítani mézesheteit, s Skorpios szigetéről Athénbe repült, hogy a görög kormánnyal egy 400 millió dolláros üzletkötésről írjon alá szerződést. Jacqueline nem kísérte el férjét, aki viszont az Athénben várakozó újságíróknak örömmel jelentette, hogy „felséges napokat töltenek Skorpios szigetén”, ahol egyébként megjavult az idő, s a „fiatal” házasok fürdenek és halásznak. Egyelőre nem tervezik, hogy New Yorkba utaznak. Közben egy másik hírt is világgá röpítettek, de ezt Argentíjáépítésére vonatkozó grandiózus | és futurista terveket. A most kidolgozásra kerülő terv alapján hatalmas föld alatti kereskedelmi központ kiépítését tervezik az eddigi csarnoképületek alagsorának és pinceraktárainak helyén. A terület egy részén nagy könyvtárait, lakásokat és közöttük bizonyos számban olcsó bérű lakásokat kívánnak felépíteni. Tervezik a városnegyed műemlék értékű régi épületeinek felújítását és felső modernizálását is. nából. Onassis ugyanis 1922. november 22. óta argentin állampolgár. Buenos Airesben közölték, hogy argentin állampolgársága változatlanul fennáll, viszont a bejegyzett adatok némileg idősebbnek mondják a görög üzletembert. Eddig úgy szerepelt 39 éves felesége mellett, hogy 62 éves, állampolgársági iratai szerint pedig pontosan 68, ugyanis 1900. szeptember 21-én született. * Az indiai Uttar Prades államban megdöbbentő rituális gyilkosságot fedezett fel a rendőrség. Uj Delhitől 320 kilométerre La városában egy kereskedőnek azt mondta egy vándor próféta, milliomos lesz, ha emberáldozatot mutat be Sivának. A kereskedő egy 12 éves koldusfiút fogott el s az ünnepen lefejezte és Sivának áldozta. A fiú barátai végignézték a szörnyű szertartást, s tőlük szerzett tudomást a rendőrség a gyilkosságról. Az elmúlt egy hónap alatt már történt egy hasonló rituális gyilkosság Indiában. * Pablo Picasso, korunk egyik legnagyobb élő festőművésze pénteken ünnepelte születésnapját. A mester, bár a közelmúltban súlyos májbetegségen esett át, ma is fiatalos kedvvel dolgozik. 87. születésnapján a világ minden tájáról elhalmozták jókívánságokkal. A lottó nyerőszámai: 3, 13f 24, 35, 43 Az október 28-án a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Székházában megtartandó nyilvános havi tárgynyeremény-sorsoláson a 41. lottó játékhét szelvényei vesznek részt. BÁLESETEK figyelmetlenségből Dunaföüdváron az Előszállási út 66. szám előtt Ács István kis- apostagi lakos figyelmetlenül vezette motorját s elütötte az úton. gyalogosan áthaladó Balogh György dunaföldvári lakost, akit súlyos sérüléssel kórházba szállítottak. Közúti baleset történt ugyanezen az úton nem sokkal később Gödön Ferenc dunaföldvári lakos erősen ittas állapotban ingadozva hajtott kerékpárjával, s összeütközött a vele azonos irányban motorral hajtó dr. Andrási Ferenc dunaföldvári lakossal. Mindketten könnyebben megsérülteik. Vesztergombi József szekszárdi lakos a városban a Béri Balogh Adám utca 87/a szám alatti ház előtt balra kanyarodott személy- kocsijával, s összeütközött az utána motorral érkező Sírok István dávodi lakossal, akí köny- ny ebben megsérült. A balesetek ügyében a rendőrség a megfelelő intézkedést megtette. MOZ Bonyhád: A kétarcú gyilkos (Jugoszláv film), Dombóvár: A nagymenő (Olasz—francia film) Szekszárdi A Sah táncosnője (Szovjet film), Tamási: A kétszemélyes ketrec (Csehszlovák film), Tolna: A hivatás kockázata (Francia film). TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—SS. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér L Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft Felelős vezető: Szén István Index-szám : 25 069 Névnap: Dömötör. OKTOBER A Nap kél 6.19 órakor, OÁ nyugszik 16.37 órakor. 4hU A Hold kél 12.20 órakor, SZOMBAT nyugszik 19.44 órakor. — Ügyeletes orvos Szekszárdon: központi és hétvégi ügyelet a rendelő- intézetben. Telefon: 12—062. Az ügyelet kiterjed Szálkára, Sióagárdra és Harc községekre. — Ügyeletes orvos Dombó várott: dr. Ács Miklós Dombóvár, Arany János tér 2. Telefon: 12—24. Rendel: szombaton délután 5—6-ig, vasárnap délelőtt 10— 12-ig, a központi orvosi rendelőben, utána a lakásán található. — Befejeződött az átvétel, kezdődik a feldolgozás. A Me- csekvidéki Állami Pincegazdaság szekszárdi átvevőtelepe az ősz folyamán mintegy hat és fél ezer mázsa szőlőt vásárolt fel a termelőktől. A termés már az erjesztőkádakban várja a további feldolgozást. — „Egy őrült naplója” címmel Gogol monodrámáját mutatják be Szek- szárdon, a Soós Sándor városi művelődési központban, Bánffy György 'közreműködésével, hétfőn este nyolc órai kezdettel. — Autóbuszváró- helyiséget épített Kisvejkén a termelőszövetkezet építőbrigádja, a községfejlesztési alap fel- használásával. Uj létesítmény a községben a gázcseretelep is. Csaknem minden második háznál van Kisvejkén gázpalack. ¥ HÍREK — Szakszervezeti választások előtt. Készülnek megyénkben is a szakszervezeti vezetőségválasztásokra. összesen 53 500 szervezett dolgozó él a megyében, és 2881 bizalmit választanak meg. — Szerdán, október 30-án takarékos- sági ankétot rendez Döbröközön a Hazafias Népfront és a takarékszövetkezet. — A paksi járásban a termelőszövetkezetek vízrendezésre rét- és legelőjavításra, erdő-, gyümölcs- és szőlőtelepítésre összesen 23 millió 12 000 forint ártámogatást kaptak. A vízrendezési keretet már teljes mértékben felhasználták. — Önkéntes rendőrnek adta ki magát, s e minőségben magánlak- és egyéni szabadság megsértésének bűntettét követte el Böhl Ferenc Nagydorog alsószigeti lakos. A paksi járásbíróság 2 hónapi szigorított büntetés- végrehajtási munkahelyen eltöltendő szabadságvesztésre ítélte. VÍZÁLLÁSJELENTÉS 1968. október 25-én. A Duna vízállása: Dunaföldvárnál 183 cm, Paksnál 252 cm, Bajánál 366 cm, Bá- tánál 190 cm. A Sió vízállása: Palánknál 79 cm, Borjádnál 31 cm, Simontornyánál 125 cm. A Nádor vízállása: Sióagárdnál 78 cm. KÖDÖS IDŐ Várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, sokfelé köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10—15 fok között, az erősen ködös, helyeken, egykét fokkal tíz fok alatt. Olvastak... Egész sor tudomány, sőt talán az egész emberi tudás legnagyobb kérdése, hogyan keletkezett az élet, hogyan kelt életre az élettelen anyag. A választ tudományosan megalapozott feltevések egész sora keresi. Az egyik legújabb gondolatot Róka Gedeon tanár, a TIT csillagászati választmányának titkára vetette fel és ismertette az Uránia csillagvizsgáló őszi előadássorozatának megnyitásaként. Ez a hipotézis abból indul ki, hogy néhány éve egyes meteoritokba zárva megkövesedett egysejtűmaradványokat és olyan nagy molekulájú szerves vegyülete- ket véltek felismerni, amelyek nagyon hasonlítanak a földi élő szervezeteket felépítő ve- gyületekhez. Később kiderült, hogy az előbbiek a törpe parlagfű pollenjei, tehát földi eredetű anyagok, amelyek már a leérkezés után kerültek a meteoritokba, a szerves vegyületek viriitt már elektromos kisülések, illetve különféle sugárzások segítségével egyszerű szervetlen anyagokból ugyanezelcet a szerves Mit mond a tudós az élet kialakulásának útjáról? szont minden jel szerint „készen” érkeztek a világűrből, ahol azonban élő szervezet közreműködése nélkül, szervezetien anyagokból alakultak ki. Ezt az utóbbi feltevést kísérletileg is lehet igazolni. Laboratóriumban ugyanis sikevegyületeket mesterségesen létrehozni. Innen viszont valószínűleg fár csak egyetlen lépés az élet megjelenése. Ezek a szervezetlen anyagokból keletkezett szerves vegyületek azonban olyan lassú, hosszan tartó átalakulások eredményei, amelyeknek időszükséglete felmérhetetlenül sokszorosan haladja meg a földi légkörön való áthatolásuk, illetve ezt követő földi tartózkodásuk tartalmát. Vagyis a szervezetién anyagokból a szerves vegyületeknek még a Föld környezetén kívül, a meteor világűrben útja közben kellett kialakulniuk. Erre alapítja tehát Róka Gedeon azt a merésznek látszó feltételezését, hogy a meteoritokban talált szerves molekulákat az élő anyag előfutárainak kell tekinteni. Ebből pedig az következik, hogy a világegyetem bármely pontján bekövetkezhet az élet megjelenését megelőző utolsó lépés is. Az út a szervetlen anyagtól elvezethet az élet megszületéséhez. (MTI) Az olimpián — Starti (A Stem karikatúrája.)