Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-25 / 251. szám
Idénymunkán a hajdani summások Most és régen ii. Az idénymunkások brigádvezetője dicséri az Alsótengelici Kísérleti Gazdaság gondoskodását. A népi rendszerben született és felnevelkedett huszonegy esztendős brigádvezető büszke arra, hogy az alsótengelici kastélyban laknak, ott, ahol valaha a báró élt. Bőséges reggelit, ebédet főznek nekik, ezt kint fogyasztják a határban. Amikor sötétedéskor hazatérnek, meleg ételt kapnak, forró fürdővíz, tiszta ebédlő, ízletes vacsora várja őket. Mondja, minden este fü- rödnek, mielőtt a parkettás szobákban lepihennének a hófehér, paplanos, tollpárnás ágyakba. (Vajon mit szólna a báró, a hajdani summástartó, ha az alsótengelici kastélyban esténként meglátná őket?) A vasárnap nekik olyan, mint a többi. Azt tartják, ha jnár eljöttek a családtól, minél többet egyhuzamban dolgozzanak. Reggel hattól napestig, ittlétük idején így megy szünet nélkül. Esténként a kastélyban néha felidézik a régi summásélet dalait, a gazdaságtól harmonikát is kaptak. — Az utolsó este ér a legtöbbet, az a legvidámabb. Én negyedik éve szerződöm el, de a többiek már hosszabb ideje — mondja a brigádvezető. Mari ángyót, és a többi idősebbet szólítja, ők még ismerik a régi summásnótákat. Tizennégy éves korukban kezdték a summáseietet Ök hárman, a hajdani summások csupán névrokonok. Mari ángyó, Bíró Lajosné ötvenéves. Az asszonyok között Bíró Istvánné ötvenöt esztendejével, a férfiak között pedig a hatvanegy éves Bíró József nyugdíjas bányász a legidősebb. Istenmezeje községben — mint mondják — nagyon általánbs ez a név, a fél falu a Bíró vezetéknévre hallgat. A brigadéros sajnálja, hogy akkoriban ő még nem járhatta az országot, ő erről még nem sokat tud mondani. Azt felelik neki, ne sajnálja, mert ő már szerencsés. — Sose felejtem el a Fejér megyei Ödönpusztát. 1934-ben és 35-ben fél esztendőre odaszegődtünk, úgy, hogy közben Tia- za se mentünk. Nem utazgathattuk el azt a kis keresetet. Dohánypajtában, mocskos istállóban háltunk, egy helyen lehettünk százan is — kezdi Mari ángyó. Juliska — aki keveset tud erről és élénken figyel — megkérdezi : — Milyenek voltak az ágyak, Mari ángyó? — Édes leányom, ott ágyak nem voltak. Pokrócot hazulról vittünk, vagy priccseken, vagy csak úgy a földön aludtunk, vegyesen, férfiak, nők sorjában. — Meleg étel? Amikor mi summások voltunk, nem ehettünk eleget még a bablevesből sem — mondja a másik asszony. — Itt meg mindig meleg és bőséges az étel, kávét, teát is kapunk. Hányszor megkérdik, kérünk-e még. Meleg fürdővíz? Hogyisne. Vettünk vizet a szájunkba és azt kifújva mosdottunk. Hiába, nem volt más. — Mi meg 1928-ban Hatvanban a puszta földön hemperegtünk, még dikó sem volt. Az asszonyok, lányok sokszor any- nyit ríttak az elevátor alatt, amennyit elgyőzött a szemük. Volt úgy, hogy a férfiak meg felöntözték az ebédet az istálló tetejére. — Miért? — Hát mert az étel szűz volt a zsírtól. Nem volt biz’a csillagos, mint a mostani. Miközben dóznijából cigarettát sodor magának, Bíró József elmondja, hogy akkoriban az asszonyok, meg a lányok félkezesek voltak. Nem úgy, mint most. — Mit jelentett félkezesnek lenni ? — Míg az emberek egészet, a nők fele részt kerestek. Egy hónap alatt látástól vakulásig dolgozhattak, hogy kilencven kiló búzát kereshessenek. Mindenkinek keserves volt ott az élete. — Tudnak-e még summásda- lokat? — Az öregebbjei. Strófákba szedtük, megénekeltük a sorsunkat. Most dallam nélkül elmondanak néhányat belőlük, egymást néha kisegítve. íme: „Intéző úr ha kijön a táblába, Keresztbe teszi a lábát a sorba, Nagymérgesen elkáromkodja magát, dolgozzatok, az anyátok csillagát. Dolgozzatok summás lányok eleget, ne egyétek hiába a kenyeret. Intéző úr az istenit magának, vágja ki a rosszát a szalonnának. Vagy vágja ki, vagy adja a kutyának, ne adja a hathónapos summásnak.” . — Mit szóltak hozzá? nünket, vagy haragudott ránk. — Elénekeltük mi a szemükbe — Mai dalaik vannak-e? — is. Hallgattak, vagy legyintet- kérdezem végül. tek, némelyik kinevetett ben- — Hogy is danoltuk, te Mari? „Ez a tábla kukorica de sárga, Talán bizony esőben lett kapálva. Abban bizony, mégis megnőtt magasba, most vagyok a szeretőmmel haragba’ Sárgadinnye nem egyez a göröggel, az én szívem nem egvez a tiéddel. Mert a tiéd csalfasággal van tele, megcsalná az enyémet, ha lehetne.” Ugye van különbség a két rigmus hangulata és témája között? A többiek teszik a dolgukat, nem szólnak, hogy jöjjönekmár. Belelendültek az emlékezésbe és a nóták felidézésébe, de men- niök kell. így búcsúznak: „Nem lehet össze sem hasonlítani a maival. így jó, ahogy most van. Hej, nagyot fordult a világ.” A hajdani summások az Alsótengelici Kísérleti Gazdaságban tapasztalják, hogy az elsüllyedt múlt helyén olyan új világ született, melyben növek- becsülete. szik a kiegyenesedett gerincű, munkaszerető kétkezi dolgozók SOMI BENJAMINNÉ üzemágak, új gyártmányok Uj üzemágnak számít a Szakáíy Testvérek Építőipari Ktsz-nél ae öntöde. Február óta dolgoznak a? új telephelyen Szekszárdon a gázcseretelep mellett. Készülnek a vízelosztó csap tormái, melyeit be bronzot öntenek. Az előtérben Turda Sándor. Az utóbbi időben a szekszárdin kívül még három kertmozi-tető- szerkezet készült el a telepen. S zállításra vár az alsóőrsi és bala- tonakarattyai vasszerkezet. A képen Szungel Komád és Preimayei A döbröközi bankban Azt mondják, hogy Döbrököz gazdag község. Nem véletlenül kapott ilyen jelzőt: Tolna megye nyugati felében ez az egyik leggazdagabb község. Takarékszövetkezete — vagy ahogyan itt nevezik: bankja — idestova tízéves, s állandóan szaporodik benne a pénz. Közel ezer betétest tartanak nyilván, és ezeknek körülbelül 70—75 százaléka még egyetlen egyszer sem jelentkezett kölcsönért. Maga a takarékszövetkezet ügyvezetője, Katus Gyula is hangsúlyozza: — A mi adataink egyértelműen azt igazolják; hogy ebben a községben jól élnek az emberek. 1 — Az idei év milyen változást hozott e takarékszövetkezet életében? — kérdeztük az ügyvezetőtől. — Az egyik leglényegesebb, hogy nagyobb az önállóságunk, mint korábban. A másik pedig, hogy nagyobb mértékben nőtt a betétállományunk a tervezettnél: 1 800 000 forintot terveztünk, és már a 2,6 millió forintnál tartunk. — Kivételi hullám volt-e az idén? — Nem. Tavaly néhányan kivették a pénzüket, mert nem tudták, hogy mit hoz az új gazdasági mechanizmus. A bizalmatlanság azonban gyorsan szétf oszlott. — A csehszlovák események idején sem volt kivételi láz? — Észre sem vettük. Pedig a pénzintézetek azonnal megérzik, ha a tömeghangulat kedvezőtlen. Akkor is inkább szaporodott a betétünk. — Melyik rétegből kerül ki a betétesek zöme? — A betétesek 80 százaléka szövetkezeti paraszt. Mint érdekességet említem meg, hogy sokan még a havi előlegből is tesznek a takarékba. A zárszámadáskor a szövetkezet 4,5 millió forintot rajtunk keresztül fizetett ki betétkönyv formájában. Az idei év jellegzetességéhez tartozik, hogy megnőtt a hiteligény is, azt azonban csak részben tudják kielégíteni. Érdekes kettősség: az egyik oldalon a sok megtakarított pénz, a másodikon pedig a rendkívül nagy hiteligény. Tavaly szeptember 30-ig 558 személynek adtak hitelt, az idén ugyanezen időszakban 565-nek, de rengeteg hiteligényt nem tudtak kielégíteni. Az ügyvezető szerint akad hónap, amikor 100 kérelmet is el kell utasítani, mert nincs pénz. Arról egyelőre még nincs kép, hogy miért nőtt meg ilyen hirtelen a hiteligény. A falut ugyanazok az emberek lakják, mint korábban, de nem változott az egyes családok törekvése sem: a fő cél most is a bútorvásárlás, házátalakítás. A hitelnyújtási lehetőségek j ugyanakkor csökkentek: tavaly ; a betétállománynak jóval nagyobb hányadát adhatták ki hitelként, mint az idén. A hitel- nyújtási lehetőség egyenes arányban van a betétállomány nagyságával. Eszerint növekedni kellett volna a lehetőségeknek, hiszen az állomány jelentősen nőtt. Csakhogy, amíg tavaly az állomány 70 százalékát adhatták ki kölcsön forrnájá- j ban, addig az idén 40-et. A múlt hónapban például mintegy félmillió forintot tett ki az a hiteligény, amit a megcsappant lehetőségek következtében cl kellett utasítani. Ferenc. Teljesen új üzemág indul be november elsején — a szövődé. Jelenleg a gépeket szállítják és egy csoport asszony és lány Budapesten tanul, akikkel beindítják a munkát. B. F. Foío: Bakó Jenő
