Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-24 / 250. szám
Idénymunkán a hajdani summások Messziről jöttek Tolnába, az Alsótengelici Kísérleti Gazdaságba. A Heves megyei bányászközség, a zengzetes elnevezésű Istenmezeje asszonyai a családjukat a férfiak pedig a bányát hagyták ott néhány hétre. A családfők a szabadságukat, az asz- szonyok pedig az otthoni néhány hét nyugalmát áldozzák fel, hogy megkeressék a jószágnak a természetben kapott kukoricát. A mai idénymunkások közül régebben sokan summások voltak. Becsülik a szorgalmukat A brigadéros tisztsége a családban maradt, az anyát a leánya követte. Az Alsótengelici Kísérleti Gazdaság őszi munkáinál szorgoskodó istenmezejei férfiak és nők első turnusának brigádvezetője egy tekintélyes, talpraesett, bő szoknyás asszony. A második csoportot az ő huszonegy esztendős asszonylánya vezeti. Mikor első alkalommal ott jártam, mással foglalkoztam. A gazdaság irodájában fel kellett figyelni a takaros, fejkendős, egyenes derekú asszonyra, akit Ten- kénének szólítottak. Észre kellett venni, hogy a kísérleti gazdaság agrármérnök igazgatója és a többiek megkülönböztetett figyelemmel paroláztak és tárgyaltak a jó kiállású, bő szoknyás asszony- brigadérossal. — Nagyon jól jártunk a fáradhatatlan Heves megyei munkásbrigádokkal. Az ősz; betakarításnál kisegítik a gazdaságot, — mondja Csonka Károly agrármérnök, a kísérleti gazdaság fiatal igazgatója. — Küzdenek-e munkaerő-problémákkal? — Voltaképpen nem. mert van törzsgárdánk és vannak gépeink. Nekünk viszont nem közömbös, hogy időben és maradéktalanul sikerüljön betakarítani az értékes vetőmagkukoricát, a répát és az egyéb terményeket. Biztosítékra volt szükségünk, hogy az ősz elején jött esőzés, a most mutatkozó korai fagy, a közelgő tél ellenére sértetlenül és időben biztonságba helyezzük a termést. Nem csalatkoztunk a Heves megyei munkaerőben, bennük kiváló dolgozókra leltünk. — Hogy kerültek ők ide a gazdasághoz? — Az Iregszemcsei Kísérleti Intézet főagronómusa, Sass János korábban másutt már dolgozott velük. Ö ajánlotta nekünk az istenmezejei brigádokat. Délután három órakor küldtük el a hívó táviratot Tenkénének — régi summásgazda, kitűnő szervező —, s másnap reggel már itt is volt. Miután megegyeztünk az anyagiakban, megtekintette a kastélyban, a helyszínen az elhelyezési lehetőségeket, és ezt követően aláírtuk a szerződést. Fegyelmezett megbízható, precíz munkások. Iregszemcsével megegyeztünk, hogy távlatilag is igénybe vesszük őket, később is számítunk rájuk a tavaszi és őszi csúcsmunka időszakában, — mondja Csonka Károly elvtárs, a kétkezi munkást nagyra becsülő kommunista igazgató. Tudja, elmondja, hogy az ebédet a hevesiek a mezőre kérik, a beutazással sem akarnak időt veszíteni. Rövid beszélgetésünk folyamán az igazgatótól többször hallani a „kiszolgáljuk őket” kifejezést. Szavának nem ad különös nyo- matékot, mellesleg mondja, nekem mégis szöget üt a fejemben. Jó érzés hallani a kvalifikált igazgatótól a reggel hattól napestig, sőt szombaton és vasárnap is a mezőn hajladozó emberek kiszolgálását. Árulkodik ez a két szó, tartalmazza a nehéz munkát végző, dolgozó ember ősi elismerését és mai segítését. „Felénk csak fa, meg kőszikla terem“ Hatalmas kukoricatábla közepén találjuk meg a huszonkilenc tagú, tarkaruhás asszonyokból és barázdált arcú, meglett bányászokból álló brigádot. Egyforma tempóval, mindannyian serényen dolgoznak. Ha szólnak, csak arról hallani, hogyan kéne jobban, gyorsabban és ésszerűbben. Kissé restellkedem. hogy a beszélgetés idejére lassul a munkatempó. Szívélyesek, mondják, hogy ne zavarjon, behozzák ők még. Juliskának szólítja itt mindenki a mostani brigadérost, Bíró Sán- dornét, Tenkéné leányát. Talpraesettségben anyja lánya lehet, pedig még csak huszonegy esztendős. Ha a Tenke családból váltották is egymást a vezetők, a brigád tagjainak egy része már harmadik hete itt dolgozik. Munkájuk gyümölcse, nemrégiben két vagonnyi kukoricát szállított el számukra a gazdaság a messzi Heves megyébe, az akkor hatvantagú brigád kétheti keresetét. Tenke Juliskával váltunk néhány szót. — Vajon miért szánták rá magukat. hogy ilyen messzire eljöjjenek? — ök is messzire jöttek el értünk, mi meg megtaláljuk a számításunkat. A mi falunk, Istenmezeje népe már évtizedekkel ezelőtt megszokta, hogy évente kétszer otthagyja az otthonát, és elmenjen kukoricát keresni. így lesz a jószágnak ennivalója, ösz- szeszedik a népet és mi útrakelünk. A mi vidékünkön nem terem meg a kukorica, amit odahoznak, ötszáz-hatszáz forintjával mázsája megfizethetetlen. A mi vidékünkön, felénk csak a fa. meg a kőszikla terem, — mondja elnézően mosolyogva. — A gazdaságok távolabbra vannak. Szívesen jövünk, ha egyszer délre terem a kukorica, és jól fogadnak bennünket, — mondja a bányászfeleség, az ifjú brigádvezető. (Következik: MOST ÉS RÉGEN) SOMI BENJAM1NNÉ Úttörő faladat Szekszárdon a II. számú általános iskola ötödikes diákjai a városi pártbizottságtól kapták feladatként, hogy minél több konkrét dolgot tudjanak meg 1919-es hősökről. Állapítsák meg ezek tevékenységét, különös tekintettel a szekszárdiakra. A képen látható diákok egy nyolcadikos paj tás vezetésével lemásolják a szekszárdi emlékműről a neveket, melyeket ezután a feladatnak megfelelően feldolgoznak. Foto: Bakó Jenő. Egy lyukasára fele Megismertük a W—50-eseket Több mint egy hétig tartózkodott magyar autóközlekedési küldöttség az NDK-ban. A Német Demokratikus Köztársaság legkorszerűbb tehergépkocsi-gyártó üzeme, valamint az AUTOKER vendégeként tanulmányozta egy közlekedési szakemberekből álló küldöttség az NDK járműiparát. A küldöttségnek tagja volt Piegl Ferenc, a 11-es AKÖV igazgatója is. — Mit látott, mit hozott igazgató elvtárs az NDK-ból? — Az autóközlekedési szakemberekből álló küldöttség azzal a céllal utazott az NDK-ba, hogy megismerkedjen Európa egyik legkorszerűbb tehergépkocsi-gyárával, ennek termékeivel. Benyomásaim kedvezőek. A gyár, ahol a W—50 kocsikat készítik, Európa legkorszerűbb üzemei közé tartozik. Futószalagon készül a tehergépkocsi és a W— 50-esek sok-sok változata. Küldöttségünkkel megismertették a legkülönbözőbb típusú járműveket, láttuk alkalmazásukat nehéz terepen, országúton, különleges helyzetben. Az a véleményem, hogy korszerű járművet gyárt az NDK ipara. — Ezt látták, és mit tudnának itthon hasznosítani? — Ismeretes a Népújság olvasói előtt, hogy vállalatunk járműállományát korszerűsíteni akarjuk. A tipizálás kérdése ma már mindenütt gyakorlat. Mi hozzáfogtunk a ZIL-kocsik beszerzéséhez, de ez nem zárja ki azt, hogy valamely főnökségünk járműállományát ne W—50-esek- ből állítsuk össze. Október 28-án lesz a járművek Tolna megyei bemutatkozása, itt nemcsak a mi szakembereink ismerkedhetnek meg a W—50-esekkel, hanem azok a tsz-ek, gazdasági üzemek is, amelyek járműállományukat fejleszteni akarják. A mi útviszonyainknak megfelelnek az NDK tehergépkocsijai. Most vizsgáljuk, hogy milyen mértékben fogjunk járműállományunk fel- frissítéséhez W—50-esekkel. Azt elmondhatom, hogy a kocsik nem drága üzeműek, javításuk egyszerű, szóval alkalmasak arra, hogy Tolna megyében is megismerjék, alkalmazzák ezeket a járműveket — mondotta tapasztalatairól Piegl Ferenc igazgató. — Pj — A BESZÉLGETÉS óraközi szünetben kezdődött el a mázai általános iskola parányi igazgatói szobájában az igazgatónővel és helyettesével. Csöngetéskor a helyettes elköszönt, de ketten maradva is ugyanazt a témát boncolgattuk. Kimondatlanul, megfogalmazatlanul is a falu és a város között ma még fennálló különbségek voltak az eszmecsere tárgya. Máza, nemrég még bányászfalu volt. Képében, külső megjelenésében az is maradt. Nyilván az maradt az emberek belső tartásában is, igényeik fejlődési görbéiben szintúgy. Nyugtató rendezettség, kulturáltság sugárzik a falu utcájának házsoraiból és amit először állapít meg az idetévedt idegen az az, hogy európai arca van ennek a nem túl népes községnek. A jólétet legalább olyan hamar lehet konstatálni, mint azt, ha egy település lakói nehéz körülmények között, az átlagot alig megközelítő szinten élnek. Kevés ilyen települése van a megyének, de akad még számos. Az iskolába is azzal állítottam be, hogy megnézem a gyerekeket. A gyerek, tükre a családi életnek, anyagi helyzetének. A kép, itt az iskolában is ugyanaz, ami elbűvölt az utcán a villaszerű házak előtt elhaladva. És látják, tudják ezt azok is, akik itt élnek: a pedagógusok. Meséli az igazgatónő, hogy nemrég Pesten járt, részt vett egy kísérleti matematika-oktatási bemutatón. Nem tudom, harminc évvel ezelőtt hány falusi pedagógus jutott el szakmai tapasztalatcserékre, bemutató tanításokra. De nem is ez a fontos most. Hanem amit ennek az iskolának gazdája, vezetője megfigyelt. — A gyerekek öltözetét, gon- dozottságát fürkésztem egész idő alatt és nem tudom én megfogalmazni, mi volt az, ami eltöltött, talán büszkeségféle, meg öröm is. Máza egy falu. De a mi gyerekeink sokkal intenzívebben sugározzák a családi jólétet, gondoskodást. Egy tizenharmadik kerületi, Váci úti iskolában jártunk. — És a képességek és ami a mindennél lényegesebb, a tudás? — Lehet, hogy adottságaink nem vetekedhetnek a pesti iskolák tárgyi, személyi adottságaival, de nem panaszkodhatunk eredményeinkre. ELMONDJA, hogy 3,6—3,8 a tanulmányi átlag. Akik innen középiskolába kerülnek, megállják a helyüket. Igaz, problémát okoz például a bonyhádi gimnáziumba járóknak a matematika, de van erre kitűnően bevált orvosság, a művelődési ház matematika-szakkörében. Minden hétfőn részt vehetnek a középiskolások a matematika-szakkör foglalkozásain. Majd egy vargabetűvel az iskolatelevízióhoz fűződő eleven kapcsolatuk kerül szóba. Érdekes, hogy az iskolatelevízió kínálta segítséget, amit ma már nem győznek dicsérni, eleinte idegenkedve fogadták a pedagógusok, kivált az alsótagozatos nevelők. És most? Az iskolatelevízió győzött, programja ma már beleépül a tantervbe, tanmenetbe, a gyerekek remekül aktivizálhatók a képernyő segítségével; szorgalmasan küldik be a kidolgozott feladatlapokat a Televíziónak, mert ez is egyik föltétele annak, hogy az iskolatelevízió által meghirdetett szaktárgyi versenyeken részt vehes- senk. Tavaly Szemes Klári nyert dicsérő -i- oklevelet és kapott könyvjutalmat egy irodalmi dolgozatáért a Televíziótól. Képek' alapján kellett megírnia egy mesét. A most. nyolcadikos Füzesi Gabi, Hernesz János és Czódor Gizella — a két utóbbi bányászcsalád gyermeke — fizika-kémia vetélkedőben vettek részt. A már középiskolás Her- gert István hetedikes és nyolcadikosként a mázai általános iskolát képviselte a matematikavetélkedőben. HATÁROK város és falu között? A határok elmosódásra vannak ítélve, a különbségek feledésre. Máza, lakóinak közreműködésével ebben előbbre tart, mint néhány belső tolnai község, de a példa vonzó és követésre talál, mert ki az manapság, aki jól él és nem akar még jobban, majd a még jobbannál is jobban élni minden tekintetben? LÁSZLÓ IBOLYA Kisfilm készül a tamási szőlőfeldolgozóról A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépesítési Vállalat, amely a Tamási Termelőszövetkezetek Cnálló Közös Vállalkozása szőlőfeldolgozójának gépi berendezését tervezte, kisfilmes készít az új létesítményről. A kisfilm, Kádár Károly géptervező irányításával készül, belső használatra, ami azt jelenti, hogy a vállalat az érdeklődő termelő- szövetkezeteknek a tamási üzemet mutatja be, mint olyant, amelyben a vállalat saját tervezésű, korszerű gépei, berendezései üzemeinek. '— Egyrészt azért választottuk ezt az üzemet, mert itt üzemelnek legkorszerűbb gépeink, másrészt pedig azért, mert a kivitelező, Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igen szép és minőségileg kifogástalan munkát végzett — mondja Kádár Károly. Egyébként a tamási szőlőfeldolgozó „ikertestvérét” jövőre kezdik építeni Kajárpécen, de szó van arról, hogy hasonló üzem épül Kölesden is. Népújság 5 1968. október 84.
