Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-19 / 246. szám
NYUGDÍJASOK A ' Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága dombori saját üdülőjében fogadta a vállalat nyugdíjasait. (Újsághír) ’— Kérem szépen, egy kis figyelmet kérek. Most egy suhanó kér szót. Köszönjük a vállalat vezetőinek, szakszervezeti bizottságának, hogy meghívtak bennünket erre a családi összejövetelre. •A „suhanc” Görbéi János, 87 és fél éves, ő is pohárköszöntőt mondott. . A még most is egyenes tartásé, hatalmas ember úgy magasodik ki társai közül, mintha széken állna. 1962-.ben ment nyugdíjba. Addig hajtotta a vállalat lovait, fogaton volt Görbéi bácsi. Ott volt, amikor alapították a vállalatét és vele mentek nyugdíjba a .,négylábú lóerők” — mint mondja. * 'ftj vugdíjasok ülnek körben a fehér asztalnál. Szokáshoz híven, most is Pruzsina János, — mint annyiszor e vállalatnál, — kitűnő halászlét főzött. — Azt gondoltam, hogy az idős emberek rossz étvágyúak, nem esznek (sokat, s kicsit rövidebb lével főztem a halat. Majdnem kevés lett. Hiába, tudnak még enni a ..gyerekek”. * Soha nem tudtam magam elképzelni nyugdíjasnak. Itt egy Olyan világot ismertem meg, amely semmiben sem különbözik a jópajtási együttléttől. Éppen úgy megruigdalják K. bácsi bokáját, mint amikor együtt A vásárlóközönség örömére megjelent a kereskedelemben a tranzisztoros rádiók családjának egy, a szovjet gyártmányú Sokaihoz hasonló tagja, a lengyel Minor. A megjelenés nem most történt, a kis készülékkel kapcsolatos panaszok később jelentkeztek és jelentkeznek. Félreértés ne essék, nincs a készüléknek konstrukciós baja, kifogástalanul működik, remek hangja van, amíg van mivel működtetni. De éppen itt a bökkenő. Az eredetileg rúd- elemes működtetésre konstruált Minort ugyanis a Medicor által előállított tölthető akkumulátorteleppel látták el. E telepet árban is, megbízhatóságban is veri a mondhatni fillérekbe kerülő rúdelem. Azaz, hogy csak verné, ha kapható lenne, de csak ritkán kapható, a kereskedelem nem megrendelés, hanem elosztás révén jut ehhez az áruhoz, néhány óra leforgása alatt el is adja ezt a keresett áruféleséget. A hop- ponmaradottak pedig elmondhatják magukról, hogy van egy csaknem kilencszáz forintos készülékük, aminek hol veszik hasznát, hol nem. Többnyire ez utóbbi érvényesül. Ha nemtetszésüknek igyekeznek hangot adni, az vesse rájuk az első követ, aki könnyű szívvel dobál ki több száz forintot haszontalanul ... Tehát, a gnómelem hiánycikk. Utoljára a nyáron találkoztam ezzel az áruval, lent a Balaton mellett. Azt mondják, késő bánat eb gondolat, én mégis sajnálom, hogy nem vásároltam, belőle sokat, eleget, mind a saját szükségletemre, mind pedig azoknak a boldogtalanoknak. akik már álmukban is ezt motyogják az álombéli villamossági boltba lépve: — Van gnómelem? inaskodott társaival, negyven évvel ezelőtt. — No, gyerek, hogy vagy, rég nem láttalak. — Nem, mert mindig úton vagy, mindig mászkálsz. * Grábics bácsi meséli: Negyven évig voltam kovács. A.Zt hiszi, fiam, meg tudtam válni a munkától? Dehogy. Pedig ekkorka kis gyomrom van ni, — öklén mutatja, mekkora, — a belemből is levágtak vagy két métert.. Naponta mégis kell a hét deci bor. A múltkor valami miatt nem dolgoztam, nem volt munkám, vagy valami hasonló. Hát beteg lettem. Csak sá- pitoztam a konyhában, az asz- szony borogatott, tablettázott, aztán fogtam magam, letámolyogtam a műhelybe. Kaparászni kezdtem. Találtam egy szép kazánlemezt. Begyújtottam, a vasat felizzítottam. Két patkót csináltam. Délben dupla porció ebédet ettem, egész nap másfél liter bort szopogattam el. Mert én szeretem az italt. Csak egy kicsit, mindig egy csipetnyit Munka közben nem is lehet ereikül meglenni. .. * XT ;em Ferenc alacsony, so_ vány, inas ember. Szép, ünneplő ruhában, ragyogó fehér ingben, mint lakodalomba, úgy érkezett a nyugdíjasok találkozójára. .. — Kilencszázti zenhattól hatvanig faragtam a, téglát. Most is. Azt hiszi, tégla nélkül tudnék élni? A fenét! Mi már az álláson halunk meg... — Nincs kérem. — Mikor lesz? — Nem tudjuk kérem. A szekszárdi villamossági bolt vezetőhelyettese arról tájékoztatott, hogy éppen most kaptak 200 darabot. A múlt héten pénteken is volt, de pár óra leforgása alatt elfogyott. Arra nem tudott választ adni, miért rossz az áruellátásuk. Utalt viszont arra, hogy régebben kaptak ebből az elemfajtából a lengyelektől és csehek- től is. E tény arra enged következtetni, hogy a VBKM Akkumulátor- és Szárazelemgyára nem tud eleget tenni a szükségletek kielégítésének. Illetve nem tudott. Mert hiszen az import elem kikopott a kereskedelemből. De mi van akkor most? Kíváncsiak vagyunk, mit tegyenek azok, akik Minor-tulaj- donosok? Könyveljék el, hogy behoztunk, forgalmaztunk egy tranzisztoros készüléket, megdrágítottuk egy hazai készít- ményű és tökéletességében még kifogásolható akkumulátor- teleppel, ami ha tönkremegy, a Minor nyugdíjba tehető részlegesen, mert hiszen a szerencse forgandó. Aki a hét három napján azt hallja a kereskedelemtől, hogy gnómelem nem volt és nem tudják mikor lesz, az a további napokon feladja a keresést. Az a továbbiakban csak bosszankodik. Valami megnyugtató és jó megoldásra lenne itt szükség. Első lépésnek ajánlom, hogy csak olyan tartós fogyasztási cikkeket forgalmazzunk, amihez adott a hasznosítás, használatba vétel minden kelléke — olcsón. — óa — — No, az még odább van — szól közbe Schalli Antal. — Ö volt a vállalat legjobb művezetője. Most is gyakran emlegetik, példának állítják a fiatalok elé. — Amikor néha átugrok Szek- szárdra — mondja Schalli —. mindig nézem, hogyan állnak azok a házak, amelyeket én építettem. Nem kell szégyenkeznünk, öreg nyugdíjasoknak. * — Creg?! — kérdd, s mondja „fenyegetően” Nübl János, a híres ács. — Fiatotok vagyunk még, akik így bírják magukat, és még mindig dolgoznak, azok fiatalok. Még Görbéi bácsi is fiatal... Észre sem vettük, hogy már tíz éve nyugdíjasok vagyunk. Szalad az idő. — Szalad ám, — kesereg Nagy János bácsi, ő is jó hírű művezető volt — csak az egészség lenne olyan, mint korábban volt. A motor — mutatja mellén a szív tájékát —, a motor az már nem olyan, mint régen volt. * Az üdülőt jórészt a vállalat dolgozói építették társadalmi munkával. A nyugdíjasok nagy szakértelemmel vizsgálgatják a falazást, a vakolást, a műkő mozaiklapok lerakását. — A mozaiklapot művezetők készítették — mondja Mattesz József szb-titkár. — Látjuk legalább, hogy ők is tudnak dolgozni — mondja Sá- rosi István nyugdíjas technikus. Aztán úgy végig bogarássza az egész épületet, mintha most lenne a műszaki átadás. Elégedetten állapítja meg: — Azért fiúk, tudnak most is dolgozni a vállalat emberei. • I) ebulay Antal, nyugdíjas fő■*"' könyvelő Hamar János jelenlegi főkönyvelővel hosszas eszmecserét folytat a gazdálkodás időszerű kérdéseiről. Beavatkozik a beszélgetésbe Gáti György- ,né nyugdíjas számlalikvidátor is... És a nagy beszélgetés végén eredeti ötlettel áll elő De- bulai Antal: — Néhány sort beírtam ide az emlékkönyvbe — szépen bekötött könyvet mutat nyugdíjas társai felé — névsornak is felfogjuk az aláírást. Jövőre, kötelező lesz megjelenni minden aláírónak... Nevetés, kacagás. — Jövőre?! Úgy látszik a Tóni bácsi elfeledkezett arról, hogy már nyugdíjasok vagyunk — mondják többen is, s ez a névsorügy alkalom arra, hogy színig töltsék a poharakat finom fehér borral, és koccintsanak a nyugdíjasok barátságára... ♦ Mattesz József szb-titkár, Márkus László párttitkár elfogódot- tan jár-kel az idős emberek között. Alig győzik a sok kérdésre a választ: hogyan áll a vállalat a nyereséggel, mennyien dolgoznak, ki ment el, ki jött a vállalathoz. .. Késő délutánra jár már az idő, amikor a lemezjátszóra — mi mást is — a hatvannyolcas fesztivál lemezeit rakják fel. És a nóta, a tánc nem áll távol a nyugdíjasoktól. Dómján József né, Császár Mihályné, és a többi nyugdíjas felejthetetlen napot töltött Domboriban ... Csak Görbéi bácsi volt elégedetlen. A többiektől külön sétálgatott, hátr'atett kezekkel. Megállított egyszer, s azt mondta: — Látja, ezekkel én már nem tudok beszélgetni. Fiatalok, gyerekek ezek még. Úgy vagyok velük is, mint a lányokkal, már azokat sem ismerem ... Görbéi bácsi húsz évvel idősebb, mint a többi nyugdíjas. — Pálkovács — Népújság 4 1968. október 19. Panaszkönyv helyett Hiánycikkbővitéssel járó választék Nincs olyan vastag börtönfal, amelyen nem jutna keresztül titkos üzenet. Senki sem tudja pontosan, ki indította el útjára 1954. szeptember 5-én a springfieldi börtönben a következő üzenetet: „Pápaszemes Joe, figyelem! Triggert 'megszöktették a walpole-i börtönből. Vigyázz magadra. McGinnis újabb támadást tervez ellened!” Hosszú utat tett meg az üzenet, sokan sokat kopogtattak a falakon, arrííg eljutott Joseph O’Keefe cellájába. A gengszter az ágyán feküdt, és búsan elmélkedett sorsán. Lehangoltságához az is hozzájárult, hogy hozzá méltatlan alakokkal volt kénytelen megosztani celláját. Egy zsebtolvaj, egy kerítő és egy jelentéktelen betörő volt a cellatársa. Az egyik közülük megragadta a lábán. — Hé! Nem hallottad az üzenetet? Neked szólt Már megint alszol? Három szempár irányult rá leplezetlen érdeklődéssel. — Mit akartok tőlem? — kérdezte O’Keefe. — Hagyjatok békén! — 232 — — Az imént lekopogták, hogy Trigger megszökött a börtönből, s McGinnis még mindig az életedre tör. — Úgy? — jegyezte meg Pápaszemes Joe egykedvűen, és a másik oldalára fordult. A zsebmetsző megragadta a vállán, és alaposan megrázta. — Úgy látszik, nem értetted meg, amit mondtam. Trigger szabadon van, s McGinnis újabb támadást készít elő ellened. — Értem — mondta O’Keefe. — És mit fogsz csinálni? — Semmit. — De kell valamit tenned! — Miért? Ugyan hagyjatok már békén! Egy órával később O’Keefét a börtönigazgatóhoz vezették. — Az a hír járja, hogy az életére törnek — mondta. O’Keefe csak megvonta a vállát. *— Nem félti az életét? — kérdezte a börtönigazgató. O’Keefe nem válaszolt. — Még ma érintkezésbe lépek az államügyészséggel — magyarázta az igazgató. — Habár nem hiszem, hogy itt valami baja eshet, mégsem akarom, vállalni a felelősséget. Ez a börtön meglehetősen régi, másutt nagyobb biztonságban lesz. Mit szól hozzá? Szállítsuk el innen? — Tegyen, ahogy jónak látja — válaszolta O’Keefe únottan, mintha nem is róla volna szó. Már másnap, erős őrizet alatt, a Boston közelében lévő Cambridge-be szállították, és az ottani új, Middlesex börtönben helyezték el. Egyes zárkát kapott, ajtaja előtt állandóan fegyveres őr állt. O’Keefe élete megért ennyit az igazságügyi hatóságoknak. _ 233 — Gondoskodásuk akkor sem szűnt meg, amikor értesültek, hogy 1955. január 26-án Folly Beach fürdőhelyen kézre került Elmer Burke-Trigger bérgyilkos. Egy detektív tetten érte egy áruházban amint női fürdőruhát lopott, A barátnőjének szánta. A rendőrszobán azután kiderült hogy a detektív pompás fogást csinált. Nem közönséges áruházi tolvajt fogott el, hanem régóta körözött többszörös gyilkost. A körözőlevél adatai pontosan egyeztek a letartóztatott tolvaj adataival, Trigger hiába tiltakozott, ujjlenyomatai alapján ráolvasták, hogy azonos a keresett bérgyilkossal. Dél-Karolina állam hatóságai átadták a New York-i rendőrségnek. A bostoni hatóságok kérésére Triggert újra kihallgattak az O’Keefe esetről, de ezúttal sem volt hajlandó megmondani, kitől kapott megbízást a gengszter leterítésére, sem azt, hogy kik szöktették meg a walpole-i börtönből. 1955 nyarán Elmer Burke-Triggert a New York-i bíróság hatszoros gyilkosság címén halálra ítélte, s röviddel később a Sing-Sing börtönben villamos székbe ültették. Egy este Fred Gaines felügyelő a szokottnál tovább maradt a rendőrségen. A kantinban ült, kávét ^ivott, elbeszélgetett fiatalabb társaival, amikor a pincérnő a telefonhoz hívta. — Mr. Pino kéri a készülékhez. Sürgős közölnivalója van. Gaines gyorsan kihörpintette kávéját. Nem tudta mire vélni Pino jelentkezését. Már hetek óta nem találkoztak, mintha szándékosan kerülték volna egymást. — Mi újság Tonny?' — kérdezte. — Beszélnem kell veled, Fred. Sürgősen. Most, rögtön — mondta Pino az izgalomtól rekedt hangon. — Rajta, mondd el, mi a bajod. — Nem a telefonba, Fred. Feljöhetnék hozzád a hivatalba? — 234 —