Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-02 / 231. szám
A qagy dorogi tsz az iskolabútorgyárnak, a mérőműszergyárnak yégez bérmunkát DOMBÓVÁRRÓL JELENTETTÉK Rendkívüli pártnapot tartanak október 2-án 17 órai kezdettel a dombóvári községi tanács nagytermében. A Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese, dr. Kulcsár Ferenc a külpolitikai helyzetről ad tájékoztatást. * A járás valamennyi községében a szabálysértési bizottságok ünnepélyes eskütételére került sor a napokban. Dombóvárott Bánhelyi Béla községi vb-elnök olvasta fel az esküt, dr. Németh József vb-titkár pedig tájékoztatást tartott az új bizottsági tagoknak. A járás vb-titkárai részére Kocsolán tartották pénteken az új szabálysértési törvény alkalmazásáról szóló _ megbeszélést. Ezen részt vett a megyei tanács igazgatási osztálya részéről Sólyom Sándor szabálysértési előadó is. * Szeptember végén járási tanácsülésen számoltak be tevékenységükről Gyulaj község vezetői. Ez alkalommal emlékezett meg Gyuricza István járási vb- elnök az elhunyt Visegrádi János volt járási tanácstag munkásságáról: közel egy évtizedig töltötte be a mezőgazdasági állandó bizottság elnöki tisztét. Gaál István A „FORRADALOM LÁNGJAI” A KMP, a KIMSZ és a Tanácsköztársaság megalakulásának 50. évfordulójára iskolánk úttörőcsapata is benevezett a „forradalom lángjai” akcióba — írja Neumüller Márta, a bonyhádi II. számú általános iskola úttörőriportere. őrseink szebbnél szebb benevezési lapot, értékes emléktárgyakat — hímzéseket, forradalmi jelképet, ízléses faragásokat — készítettek. A nagy napok naplójának elkészítését és egy nemes tett végrehajtását vállalták őrseink. A naplók szépségét országos szinten bírálják felül. Az évfordulók napján ünnepélyes csapatgyűléseket szervezünk. 92 LITER VÉR TAMÁSIBÓL,.. A Tamásiban megtartott térítés mentes véradónapok eredménye 92 liter vér. Szép számmal vettek részt a TÖVÄLL, az Orion, a_ vegyesipari ktsz, a kenyérgyár, a gépjavító vállalat, a téglagyár és a községi tanács dolgozói is az adakozásban. Kevésbé volt eredményes a szervezőmunka a járási tanácsnál: mindössze ketten vállalkoztak véradásra. Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.17: Dunajevszkij operett- és filmzenéiből. 8.55: Orvosi tanácsok. Hogyan éljen a szívbeteg? 9.00 Barokk muzsika. 9.34: Zűr és tapintat! Beszélgetés. 10.10: Szórakoztató zene Ránki György szerzeményeiből. 10.50: Egy ország, amelynek fele nincs. Bécs István mexikói útijegyzete. I. rész. 11.10: Erőss Béla és Hevesi József nótáiból. 11.28: A Szabó család. 12.15 Tánczenei koktél. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.21: Kóruspódium. A budapesti húsipari dolgozók központi férfikara énekel, vezényel: Kárpáti József. 13.30: Zenekari muzsika. 14.25: Színes népi muzsika. 15.15: Iskolarádió. 15.55: John Barbirolli két Sup- pé-nyitányt vezényel. 16.13 Szerelmi dalok. 16.43: Életem regénye. Móricz Zsigmond műve folytatásokban. XIII. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Zala Tóth Erzsébet és Domaliidy László nótákat énekel. 17.48: Tudomány és humanizmus. Korach Mór akadémikussal beszélget Kerényi Mária III. 18.03: Maria Callas énekel. 18.23: Fiatal tehetségek. Portrék tánczenével. 19.30: ősz és tavasz között. Babits Mihály verse. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye a Budapesti Zenei Heteken, vezényel: Lehel György. Kb. 21.20: Meditáció. Kb. 21.30: A mikádó. Részletek Sullivan—Gilbert operájából. 22.20: A végzet hatalma. Részletek Verdi operájából. 22.38: Pusztai hangverseny. Mai költők versei. 22.58: Schubert: D-dúr szonáta. (Szvjatosz- lav Richter zongora.) 23.38: Tánrzene. PETŐFI RADIO 10.00: Balettzene. 10.45: Hogyan segítik az egysejtű állatok a gyógyszerkutatást? Előadás. 11.00: Wagner: A walkür. — I. felv. Vezényel: Bruno Walter. 12.01: A budapesti koncert fúvószenekar játszik. 12.15 Földindulás. Tömörkény István és Móra Ferenc publicisztikai írásaiból. 12.35: Zongoramüvek. 13.17: Könnyűzenei híradó. 14.00: Kettőtől — hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Dali dali dal. Szép Ernő regényét rádióra alkalmazta: Vargha Balázs. '18.50: Hangverseny a stúdióban. Tóth Lajos oboázik, Antal Imre és Frey- mann Magda zongorázik. 19.30: Tánczene. 20.30: Muzsikaszó. 21.30: Fél évszázad távolából. Tisza István Szarajevóban. Dr. Galántai József docens írása. 21.50: Üj lemezeinkből. 22.32: Üj jugoszláv könnyűzenei felvételekből. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 2. lecke. 19.10: A jazz kedvelőinek. A Ramsey Lewis trió hangversenye felvételről. 19.47: Mozart: G-dúr zongoraverseny. 20.20: Operarészletek. 21.27: A Jana- cek-vonósnégyes hangversenye a Prágai Tavaszon. MAGYAR TV 18.00: Hírek. 18.05: Pályaválasztási tanácsadó. 18.25: Kisfilm. 18.35: Nótaszó. 18.55: A világ térképe előtt. Aktuális külpolitikai műsor. 19.05: Esti mese. 19.15: Egervári találkozó. Riportműsor. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Zerkoviíz-dalok. Részletek a Slágermúzeum c. inüsorsorozatból. 20.35: Pilóták pizsamában. Magyarul beszélő NDK tévéfilm. I. rész. 21.25: Lemezalbum. Carmen. Részletek Bizet operájából. 22.15: Tv-híradó. — 2. kiadás. . JUGOSZLÁV TV 17.25: A Vojvodina-Glasgov Rangers labdarúgó-mérkőzés közv. 19.15: Népszerű zene. 20.35: Képernyő a képernyőn. 21.35: Arcképek Dolgozókat felvesznek Felvételre keresünk három- műszakos munkára 16 evet betöltött női dolgozókat, fonó- és betanított gépmunkásnak jó kereseti lehetőséggel, minden második héten szabad szombattal. Vidékieknek albérletet biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben, vagy személyesen adunk Budapesti Lenfonógyár, Budapest XI. Karolina út 17. munkaügyi osztály. (24) Beton- és Vasbetonipari Művek Pécsi Gyára heti 44 órás munkaidő foglalkoztatással pécsi, hirdi, komlói és dombóvári telepeire építőipari, vagy építőanyag-ipari technikumot végzett fiatal férfi és női munkaerőket alkalmaz laboránsmunkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél. Pécs, Bolgár Néphadsereg út 10. (14) A nagydorogi homokon még aggasztóbban jelentkezett az aszály, mint másutt. De ugyanakkor már jelentkeznek a nagyüzemi gazdálkodás adta lehetőségek kihasználásából adódó eredmények is. Gyura Józseffel, a gazdaság főagronómusával közösen vizsgáltuk meg a korábban leggyengébb homoknak számító táblán a kukoricát. Kifelé menet a legrosszabbra voltam elkészülve, de kellemesen csalódtam. A múlt évben talajjavított táblán 14—15 mázsa termés mutatkozik. Ha a tőszám nem a hagyományos 10—12 ezer lenne, akkor 20 mázsa körül alakulna a termés. Az öntözött cukorrépa 200 mázsát ad, a napraforgó a tavalyi 6 mázsával szemben 8 mázsás terméssel fizet. Ezek még nem jelentik a maximumot, de a határ nagy részé rekord termés- eredmények elérésére a legfejlettebb agrotechnika alkalmazá- sával sem képes. A tagság jövedelmének emelése, a jelentkező családtagok és fiatalok számára munkaalkalom teremtése érdekében új utakat is kell kéresniök. A nagydorogi gépállomás megvásárlásával a tsz több olyan épülethez jutott, amit kihasznál ni nem tud. Kézenfekvő lett volna társulási alapon tsz-gépjavitót létrehozni, de nem voltak hozzá partnerek. Az egyik helyiségben tehát két szakmunkással asztalosüzemet létesítettek. Az asztalosoknak munka kellett, majd a munkához újabb asztalosok. Ma már megfelelő gépekkel ellátott igazi üzemben 18 szak-, betanított és segédmunkás dolgozik az iskolabútorgyórnak fotelköpenyt, lábat, karfát és szánkót gyártva bérmunkában, futószalagon. De már alakul egy újabb szalag is. Itt nyílászáró szerkezeteket gyártanak majd. A jövő hónapban mér harmincán dolgoznak az asztalosüzemben. Az észtergaüzem kisebb. Mindössze négyen dolgoznak itt. A szekszárdi mérőműszergyárnak végeznek bérmunkát. Jövőre már 8 főre nő a dolgozók száma. Még csak tanulják a szakmát öt varrógép mellett az asszonyok egy ideiglenes helyiségben, de pár nap és szalagszerűen beindulhat ugyancsak az iskolabú- torgyár részére bérmunkában vállalt sátorvarrás. Két műszakban tíz asszony, de jövőre már harminc dolgozik az addigra minden igényt kielégítő műhelyben. E három tevékenység a tsz 17 millió forintos bruttó termelési tervében, jövőre már 3—4 millió forintot hoz a közösségnek. Délczeg József AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK: kőműves, ács, vízvezeték-szerelő, központifűtés-szerelő, lakatos szakmunkásokat, kubikosokat és segédmunkásokat. Munka télen is biztosítva: Bérezés teljesítmény szerint! Szállást, étkezést biztosítunk. Hazaulazási költséghozzájárulást jogosultság szerint fizetünk. Felvétel esetén az utazási költséget térítjük. Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat Székesfehérvár, Ady Endre utca 13. (23) NEMCSAK ELŐÍRÁS GAZDASÁGI ÉRDEK IS AZ ELEKTROMOS. VALAMINT NYOMÁS ALATTI BERENDEZÉSEK, -ENTRIFÚGÁK, TURBINÁK RENDSZERES MÉRÉSE cS FELÜLVIZSGÁLATA A hibás berendezések életveszélyesek, tartós üzemzavarokat, súlyos anyagi károkat okozhatnak! ÜZEHBÍZT0SSÁ6I élgép | SZOLGALAT BUDAPEST. IX. SOROKSÁRI ÖT 48,T:340-21> VÁLLAL AZ ORSZÁG TERÜLETEM érintésvédelmi méréseket (MSZ 172/1—67 szerint) szigetelésvizsgálatokat (hálózatok, transzformátorok és kettős szigetelésű készülékek) elektromos készülékek felülvizsgálatát (MSZ 1600—58 szerint) villámhárító-méréseket. teljesítmény- és meddőteljesítmény-méréseket érintésvédelmi rendszerek javítását nyomás alatti berendezések, valamint centrifugák és gőzturbinák vizsgálatát. Vidéki kirendeltségek: Pécs. Hegyalja út 20. Hódmezővásárhely, Dimitrov u. 1. Zalaegerszeg, Kisfaludy u. 11. Debrecen, Vörösmarty u. 9. (26) BALOGH ANDRÁS Apróhirdetése k... A szekszárdi I. számú'(Garay a ÍV. számú. kertvárosi iskola a fűtési idényre fűtöket felvesz. Munkabér megegyezés szerint. (3Í) Felveszünk éjjeliőrt és gyors- és gépírónőt. Élelmiszer- és Vegyianyag Nagykereskedelmi V. Szekszárd, Bogyiszlói út. (30) Gépipari technikus 10 éves gyakorlattal állást vállalna Szekszárdon. Ajánlatokat ,. Lakás szükséges 22 625” jeligére, Pécs, Sallai utcai hirdetőbe kérem. (3) ban lévő kétszoba- ko'mfortos lakásomat elcserélném sürgősen hasonlóért, szekszárdira. Miklós Kálmán, Szabadság tér 8. (34) Állami Borpincészet takarítónőt felvesz. Jelentkezés Szekszárd, Be- zerédj utca 2. szám alatt. (U) Felvételre keresünk hálózati ellenőrt. Jelentkezés; Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Decs, Kossuth L. u. 24. (7) Bonyhádon. közpornKétszoba-konyha. összkomfortos új ház melléképületekkel, beköltözhetően eladó. Szabó János Szekszárd-Szőlő- hegy. Újtelep 42. (21) Jó karban lévő ,.D'* Csepel motorkerékpár eladó. Kindl József Nagymányok, Béke utca 2. (20) Szoba-konyhás, kertes ház, azonnal beköltözhetően eladó. Szekszárd, Kossuth utca 50. (1) Családi ház. pincével, kúttal eladó. Apró Mihály, Szekszárd, Klapka utca 22. (2) 350 cm3 burkolt IZS. oldalkocsira vizsgáztatva, fizetési kedvez- ménnyesl eladó. Szekszárd, Zrínyi 3. (lfl) Értesítjük T. ügyfeleinket, hogy a törköly bérfőzését 1968. október l-ével megkezdtük. Előjegyzéseket már most. felveszünk a vállalat telephelyén, vagy a 12—166-os telefonszámon. Tolna megyei Szeszipari Vállalat. Szekszárd. (28) Szekszárdi, központi kétszoba-öszkomfortos lakásomat elcserélném egy szob a-ö ssz kom foltosra. ..Helyben" jeligére, a hirdetőbe. (32) Megrendelés Megrendelem a Tolna megygi Népújságot 1968 ............................................bő, 1-től. 1 7,— Ft havi előfizetési dij mellett. \z összeget postára adtam a túloldali (postán kézbesítőnek fizetem) A lapot az alábbi címre kérem indítani: Pontos cím: Néy: Község; TJtca, házszám: I