Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-05 / 208. szám

t Vi Ami a tudósításokból kimaradt SZÖLLÖSI— HERB EL lil Az NB II-es Máza-Szászvári Bá­nyász nehéz győzelmet aratott va­sárnap. Viszonylag jó iramú Volt a mérkőzés, de a hazai csatársor ez­úttal nem hozta formáját, nem nyúj­totta azt a teljesítményt, amire ké­pes. Pedig a visszavágás erősen fű­tötte a hazaiakat, hiszen tavasszal Kaposvárott, a Kinizsitől l :0-as ve­reséget szenvedtek. Az érdekesség: Máza-Szászvárnak a gólt Szöllősi lőt­te, aki tavaly még a Bányász színei­ben játszott. Ugyanakkor az idén tavasszal Máza-Szászvárra került a Kaposvári Kinizsitől Herbei. A va­sárnapi mérkőzésen Herbei lett meg­bízva, hogy semlegesítse Szöllősit, ami sikerült is, — bár a kitűnő csatár ezúttal nem azt a feladatot kapta, hogy befejező csatárként, ha­nem inkább az előkészítésen dolgoz­zon. A mérkőzés egyetlen gólját Her­bei lőtte, volt csapatának, így ért­hetően örült a mérkőzés után, hi­szen sikerült egyenlíteni. A Szöl­lősi—Herbel-küzdelem 1:1-es döntet­lenre áll. DOMBÓVÁRI SIKER MOHÁCSON Vasárnap délelőtt 10 óra előtt pár perccel a Mohács—Dombóvári Spar­tacus bajnoki mérkőzés megkezdése előtt ünnepség keretén belül került sor a mohácsi labdarúgópálya avatá­sára, melyet 309 ezer forint költ­séggel korszerűsítettek Az ünnepsé­gen jubilált Gyévai István, aki leg­régebb óta tagja az együttesnek, ez alkalomból virággal és ajándékkal kedveskedtek neki a sportkör ve­zetői. A pályaavató sokáig emlékeze­tes marad a hazai csapat számára. Visszavágás fűtötte a hazaiakat, akik tavasszal 3:0-as vezetés után vere­séggel tértek haza Dombóvárról. Nagyszerű taktikát dolgozott ki erre a találkozóra is Gálosi, a csapat ed­zője és munkája ismét gyümölcsö­zött. A hallatlan lelkesedéssel játszó szövetkezeti csapat fegyelme­zett játékkal értékes 2 pontot hozott .el Mohácsról. Hiába játszott óriási fölényben a hazai csapat, a kitűnően védekező Spartacus védelmét nem „tudták^ áttörni. Elöl a II. félidőben — Kovács kiállítása után — csak Korpádi és Gaál tartózkodott, te­hát teljesen átengedte a Spartacus a^ámadásszövést a hazaiaknak, gólt affmban nem kapott a csapat, sőt a 84* percben, ha a játékvezető egy tfifcsit határozottabb, akár növelhet­te is volna egy gólos előnyét. Gaált a 16-oson belül buktatták, de a já­tékvezető a 16-osról ítélt szabad­rúgást. A dombóváriak nem rekla­máltak az ítélet ellen, és ettől keídve már ügyes labdatartással húzták ki a mérkőzés végét. Ha a csapat így játszik továbbra is, nem kell félnie majd a kieséstől. NÉGY ÉV UTÁN ISMÉT A PÁLYÁN A Bonyhádi Vasas a Steinmetz SE elleni, vasárnapi győzelmével szép bravúrt hajtott végre. A bonyhádia­kon kívül azonban kevesen tudják, milyen körülmények között került sor a mérkőzésre, illetve milyen gondja volt Losonczi edzőnek. Ebből néhányat: Pataki eltiltás alatt áll, Fazekas két hete, trombózisa miatt nem jöhet számításba. Fricsi porc­leválását Budapesten, a sportkór­házban a közeli napokban operál­ják. Szász térdsérüléssel bajlódik, orvosi kezelés alatt áll. Kovácsi bo­kája sérült, Mucska, mint ifjú há­zas, szabadságon van. Pl esz szomba­ton lakodalomban volt, ezért nem jönetétt számításba. így tehát az edzőnek hét játékost kellett volna pótolni, ha lett volna kivel. De nem volt. Pénteken este szóltak Borsodi Istvánnak, hogy vasárnap neki kell beállnia, hogy tizenegyen tudjanak pályára lépni. Borsodi nem szabad­kozott tudta, ha négyéves kihagyás után őt kérik fel, nagy baj lehet. A mérkőzés előtt a játékosok meg­ígérték Losonczi edzőnek, betartják taktikai utasítását. ígéretüket bevál­tották és ennek köszönhető, hogy tartalékosán is két pontot szereztek Pécsett, a kitűnő Steinmetztől. SPORTPÁLYÁJUKAT FÉLTIK Tisztelt Szerkesztőség! Augusztus 29-én és 30-án községünkben egy né­met cirkusz adott műsort. Mi most nem a műsor nívójáról kívánunk ír­ni. Bizonyára felmerül önökben az a kérdés, mi köze a sportrovatnak ahhoz, hogy a tanácselnök a sport­körünk gazdaságvezetőjének azt vá­Népújság 6 laszolta — amikor az panasszal for­dult hozzá —; Kérem, a cirkusznak is meg kéül valahol élni! Igen, az valóban szép, hogy a cirkusznak a tanács helyet biztosított, s megtart­hatták az előadásaikat. De az már nem mindegy, hogy hol biztosított a cirkuszos sátornak helyet a ta­nács. Nem mindpgy, hogy a labda­rúgópályán. avagy a vásártéren, esetleg máshol. Véleményünk sze­rint a tanácsnak tisztában kellene lenni az itt felmerülő egészségügyi problémákkal is. Nem beszélve ar­ról, hogy a pálya azon részén, ahol a sátor áll, a gyep tönkremegy. Ami pedig a legjobban lehangolt bennünket, a kitört betonoszlopok és összeszaggatott drótok látványa volt. Nem tudjuk pontosan, hogy hány szombat délutánt és hány vasárnap délelőttöt dolgoztunk, amíg felállí­tottuk a betonoszlopokat, és ki­húztuk 3 drótot a pálya köré, tár­sadalmi munkában. Mi nagyon szí­vesen csinosítgattuk. szépítgettük a pályát, hiszen magunknak, és a fa­lunak csináltuk. De ezek után. . .? A sportpályát féltő zombai labdarúgócsapat játékosai NEM MINDENNAPI ESET Érdekes óvás érkezett a megyei labdarúgó-szövetséghez. Kéty meg­óvta a Bölcskén lejátszott — és el­vesztett — megyei B felnőtt labda­rúgó-mérkőzést. A kétyiek óvása szerint a játékvezető műhibát kö­vetett el, mivel a kiállított játékos helyett megengedte, hogy a tarta­lékkapus védjen. Nézzük csak, mi történt Bölcskén: a II. félidő elején a játékvezető a bölcskei csapat kapu védőjét kiállí­totta, mivel az tettleg bántalmazta ellenfelét. A kiállítás körül nem volt semmi vita, hiszen az elköve­tett szabálysértésért kiállítás jár. Mivel a labdarúgószabályok szerint mérkőzést kapus nélkül nem lehet játszani, így a bölcskeiek egy me­zőnyjátékost küldtek a kapuba, a kiállított kapusuk helyett. Néhány perc után közölték a játékvezető­vel, hogy cserére kerül sor. A já­tékvezető ezt tudomásul vette és en­gedélyt adott a cserére. Ekkor a ka­puban álló mezőnyjátékos lement a pályáról és helyette a csapat tarta­lékkapusa állt be. A labdarúgó-szövetség az ügyet nem tárgyalta, — elutasította —, mi­vel a kétyiek az óvást nem az elő­írásnak megfelelően, két példány­ban nyújtották be. A JT elnöksége azonban foglalkozott az üggyel és megállapította, a játékvezető nem követett el szabálytalanságot, ami­kor megengedte a cserét, mert erre a rendelkezések lehetőséget adnak. ILYEN A LABDARÚGÁS A Szedres—Nagymányok mérkőzés bővelkedett izgalmakban. A mérkő­zés első 20 percében Nagymányok nagy technikai fölényben volt de fokozatosan feljött Szedres és nem­csak kiegyensúlyozott lett a játék, hanem a hazaiak kezdeményeztek többet. Ezalatt Varga kétszer is jó helyzetbe került, de a kínálkozó al­kalmat nem tudta értékesítem. A II. félidő 7. percében közel állt Szedres a vezetéshez. Igaz, hogy nem a csatárai révén, hanem Kozma jó­voltából, amikor rendkívül veszé­lyes hazaadását Erős, a nagymá- nyokiak kapuvédője csak nagy ügy- gyel-bajjal, szerencsével tudta tisz­tázni. Mindössze 30—40 másodperc telt el. amikor a labda már a szed- resi 16-oson belül pattogott. Cser jutott a labda birtokába, azonban egy felesleges cselt akart még csi­nálni, ami nem sikerült. Demeter megszerezte a labdát és átadását Farkas juttatta a mindössze 16 éves de kitűnően védő Bálint Béla kapu­jába. Tehát 40 másodperc alatt Nagymányok kapuját öngól fenye­gette, és csak a szerencse mentet­te meg őket ettől, viszont a hazaiak­nak elég volt egy rossz cselezés, hogy gólt kapjanak. Érdemes meg­említeni, a 16. percben Nagymányok ismét közel állt a gólszerzéshez, de Demeter mintaszerű fejese a kapu­fáról pattant vissza. A mérkőzés be­fejezése előtt három perccel a ha­zaiak egyenlíthettek volna, amikor Varga fejese után a labda túlment a kimozduló kapuson, de Telekinek sikerült menteni. A mezőnyjáték alapján Nagymányok győzelme fel­tétlen megérdemelt, h.iszen minden szempontból a hazai csapat fölé ke­rekedett, Váradi játékvezető úgy­szólván hibátlanul vezette a mérkő­zést mindkét csapat és a szedresi közönség megelégedésére. Nem vol­tak viszont megelégedve azok a szekszárdi szurkolók, akik annak reményében nézték végig a mér­kőzést, hogy Nagymányok vereséget szenved. vasárnap mar eldől A Tolnai Vörös Lobogó NB Il-es női kézilabdacsapata az elmúlt va­sárnap nem játszott bajnoki mérkő­zést — szabadnapos volt. — Eredeti­leg Tatán kellett volna játszaniok, azonban az ellenfél visszalépése miatt a találkozó elmaradt. A tolnai' csa­pat a tavaszi szezonban nyújtott gyenge teljesítménye miatt válságba került. Többen abbahagyta a spor­tolást, akiket új játékosokkal kel­lett pótolni, közben az edző is meg­vált az egyesülettől — szerződést bontott — így Sáth Sándor vállára nehezedik minden. Addig, míg a megyebajnokságban szereplő férfi­csapatnál nemcsak edző, intéző, még szakosztályvezető is van, addig a női csapatnál nincs szakosztályvezető, edző és intéző. így érthető, hogy Sáth Sándor borúlátó és szerinte vasárnap eldől, sikerül-e az NB II- ben maradni, vagy sem. A tolnai lányoknak sorsdöntő lesz a Kör- nyei MEDOSZ elleni mérkőzés, mely­re Tolnán kerül sor, a délelőtti órákban. Az NB II. utolsó helyezett­je Tata — mint már említettük — visszalépett. A 11. helyen a Kürnyei MEDOSZ áll, hat ponttal, a hétpon­tos Tolnai Vörös Lobogó mögött Amennyiben sikerül győzni, úgy Tolna három pont előnyhöz jut Kör- nyével szemben és ez — remélhe­tőleg elég lesz ahhoz, hogy megka­paszkodjanak a tolnaiak az NB II- ben. NEM AZ AKARAT HIÁNYZOTT A Szekszárdi Dózsa labdarúgói az idei szezonban egyetlen mérkőzésre sem készültek úgy, mint a vasárna­pira. Talán éppen ez volt a baj. mert a nagy akarás szinte megbé­nította a játékosokat. A csatárok a legjobb helyzeteket is kihasználatla­nul hagyták, ugyanakkor a véde­lemnek két hibája elég volt ahhoz hogy a bőrgyáriak győzelemmel hagyják el a játékteret. Pedig a kö­zönség ezen a mérkőzésen nagy számban vett részt, csak éppen* a döntő pillanatban elmaradt a lel­kesítés, buzdítás, szótlanul nézték a csapat vergődését. Pedig könnyen lehet, hogy buzdítással, bíztatással másként végződik a küzdelem. Ér­demes a játékvezetőről is említést tenni. Ezúttal még a legvérmesebb Dózsa-szurkolók — nem beszélve a vezetőségről — elismerte, hogy a Somogy megyei Bálint szinte hibát­lanul vezette a mérkőzést. A megyei labdarúgó-szövetség főtitkára Vígb János például így nyilatkozott: Régen láttam ilyen jó, úgy is mondhatnám, hibátlan bíráskodást. EDZŐ A SÉRÜLTEK LISTÁJÁN Négy hete történt: Nagymányokon a felnőtt- és az ifjúsági csapat két- kapus edzésén Dormány László edző is „beszállt’'. Egy ártatlan eset­nél Lemlével összerúgtak és az edző fájlalta lábát. Néhány perc után já­tékosai az öltözőbe segítették de ak­kor még senki nem gondolt arra, hogy az edzőnek eltörött a lába. Másnap még bement munkahelyére, de mivel erősödött fájdalma, né­hány napig otthon maradt és egy hét múlva derült ki, hogy törése van. Szekszárdon a kórházban tették gipszbe Dormány lábát, így a Fadd elleni mérkőzésen nem tudott ott lenni, csak a kerítésen át nézte csa­patának vereségét. Azért a keríté­sen át, mert fekvő gipsze miatt csak lakásának ablakából mely a sportpályára néz, láthatta a veresé­get. Ezalatt Teleki vette át Dormány tisztségét. Amikor Dormány járó- gipszet kapott, ismét ott volt az ed­zéseken és irányította játékosainak Újságpapír (makulatúra) eladó 4,—Ft/kg Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér I. felkészítését. Néhány napja került le lábáról a gipsz és fogadkozik, a jövőben még jobban vigyáz lábára. IGAZUK VAN Nem mindennapi sportszerűtlenség történt vasárnap. A Várdomb—-Dal- mand megyei B. felnőtt labdarúgó­mérkőzés elmaradt, mert a hazai csapatnak mindössze három játékosa jelent meg. A vezetőség még vasár­nap este megtárgyalta a szakosztály helyzetét és úgy döntött, visszalép­nek a bajnokságból. Egyetértünk a vezetőséggel, mert nem kötelező sportolni. Ha a várdombi fiataloknak fontosabb az Illés-zenekar műsorát meghallgatni, vagy az őcsényi hon­védelmi napon részt venni, úgy men­jenek oda, de ne járassák; le a Köz­séget, ne tegyék nevetségessé sport­köri vezetőiket. Egyetértünk a veze­tőségnek azzal az álláspontjával, hogy nem hajlandók könyörögni senkinek azért, hogy sportoljanak. Jövőre, a járási bajnokságban elöl­ről kezdik, de akkor csak olyanok jöhetnek számításba, akik az idén — ezek főként az ifjúsági játéko­sok — nem hagyták cserben az egyesületet. A Színészválogatott Szekszárdon A Szekszárdi Dózsa vendégeként szeptember 8-án, vasárnap délelőtt 10.30-kor a Dózsa-s porttele pen a SZÜR-on szerepelt Színészválogatott szórakoztató műsorral egybekötött labdarúgó-mérkőzést játszik a Szek­szárdi öregfiúk ellen. A Színészválo­gatottban az alábbi játékosok Szere­pelnek: Aradszky László, Bodrogi Gyula. Bujtor István, Fonyó József, Fillöp Zsigmond, Garas Dezső, Hor­váth László, Hadics László, Juhász Jácint. Kormlős András, Koós János, Kazimir Károly, Németh Sándor, Fapp László háromszoros olimpiai bajnok, Suka Sándor, Tahy-Tóth László, Szir­tes Ádám, Zen the Ferenc. A mérkő­zésen dtr. Hegedűs János konferál*, Kerékpár Országos bajnok Bajai és az Sz. Spartacus csapata A Miskolcon szerepifi szekszárdi ver senyzfik: balról második (állva): 6e* renday János edző, A Magyar Kerékpáros Szövetség szélytelenebb” számokban állt rajt- az elmúlt szombaton és vasárnap hoz. A repülő-rajtoa bajnokságban Miskolcon rendezte az országos sa- Fejős félkerékkel, Bajai tenyérszéles- lakpálya-bajnokságot. Ezen nyolc seggel szorult a második helyre, a város 54 versenyzője vett részt, ahol pályát Jól ismerő hazaiak mögött, a szekszárdiak kitűnően szerepeltek. A nap legizgalmasabb versenyét Az első napon a felnőtt négyezer mintegy ötezren nézték végig. Ez a méteres üklözöbajnokságban Fejős négyezer méteres négyes üldöző csa- mindössze egytized másodperccel patbajnokság volt, ahol nagy küzdelem­szenvedett vereséget. A szekszárdi ben, a Szekszárdi Spartacus gyö- fiúkat azonban megvigasztalta Bajai zött. (Edző: Gerenday János.) Sándor, aki a négyezer méteres Érdemes megjegyezni, hogy a szek- egyéni ifjúsági üldözőbajnokságbsn szárdi versenyzők részvétele sokáig első lett. (Edző: Gerenday János.) vajúdott, és csak a többi versenye- A 16 éves Bajai Sándor két hete a ken megtakarított pénzen és a me- területi bajnokságon négy számban gyei TS segítségével tudtak elindu)- lett első és a szombaton nyert baj- ni. A kitűnő formában lévő verseny- nokság rátette a koronát egész évi zők felkészüléséhez a Festő Ktsz el- munkájára. nöksége nagy segítséget adott, amit Vasárnap folytatódott a verseny, a .versenyzők országos bajnoki gyb- Ranga bukott és ezután csak a „ve- zelemmei viszonoztak. A Tanács csapata győzött A bajnokságot nyert Tanács csapata. Nagyobb volt az érdeklődés, mint arra számítottak. Pedig nem NB Ili­as, vagy megyebajnoki csapatok ját­szottak, hanem csak a vállalatok, üzemek, hivatalok dolgozóiból rög­tönzött együttesek mérkőztek egymás­sal. A nyolc csapat közül — mely részt vett a paksi üzemi labdarúgó- bajnokságban L— a Tanács és a Ktsz játszotta a döntőt. A két csapat így állt fel: Tanács: Berger — Solt, Weisz, Kun, Aradi, Bodahelyi, Garai, Csikai, schönekker. Darnai, Lakatos. Ktsz: Weisz — Nicki, Bagó, Bán, Lampert, Falusi, Prantner, Szabó. Nyitrai, Kovács Meeker, ötszáz néző előtt került sor az izgalmas találkozó­ra, ahol még arról is gondoskodtak, hogy a mérkőzés előtt, szünetében, majd a végén zenével szórakoztassák a közönséget. Ez a Cipész Ktsz tasm-í burazenekarának érdeme. Jó iramú, színvonalas mérkőzésen, l:l-es fél­idő után, 2:l-re győzött a Tanács csapata, így ők jutottak a bajnoki címhez é.s a kupához. A mérkőzés után rövid ünnepség keretében Szin- ger Ferenc, a Paksi Járási TS elnöke adta át a győztes csapatnak a kupát, majd külön jutalomban részesült Schönekker József, aki a legtöbb gólt rúgta a bajnokságban. Ugyancsak ju­talmazták a legidősebb játékost, Ba­gó Bélát, míg a legsportszerűbb csa­patot — az Építőipari Ktsz — okle­véllel díjazták. A bajnokság végered­ménye: 1. Tanács, 2. Téglagyár. 3. Építőipari Ktsz, 4. Tsz Közös Vállal­kozás 5. Vasipari, 6. Építőipari Ktsz, 7. Rendőrség, 8. Betontelep. 1968. szeptember 5.

Next

/
Thumbnails
Contents