Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-05 / 208. szám

fl történészkongresszns és amit Tolna megyétől várnak A Magyar Történelmi Társu­lat, az Országos Helytörté­neti Bizottság, a Hazafias Nép­front más tudományos és népmű­velő szervekkel együttesen há­romnapos történész-vándorgyűlést rendezett Zalaegerszegen, augusz­tus 26 és 28 között. A kongresszus központi témája a helytörténet- írás, valamint a helytörténet sze­repe és helye az iskolai oktatás­ban volt. A kétszázfőnyi létszá­mot az egész országból összegyűlt kutatótörténészek, levéltárosok, muzeológusok, könyvtárosok, egyetemi és főiskolai előadók, gyakorlati pedagógusok és más helytörténeti kutatók tették ki. , Berend T. Iván, a Magyar Tör­ténelmi Társulat főtitkára elnöki megnyitójában már hangsúlyozta, hogy a gyűlés elé kerülő problé­mák a mai magyar történetírás egyik legkomolyabb, megoldásra váró kérdését érintik. Az első elő­adó Benda Kálmán kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa volt, aki előadását a „Helytörténetírás problémái” címmel tartotta meg. Valójában az előadás lényege nem is a hely- történetírás belső és külső kérdé­seivel foglalkozott, hanem az or­szágos történetírásunk illusztratív ténetírással szemben támasztott igényeivel. Kifejtette, hogy az or­szágos történetírásunk illusztratív jellegű, felállítja tételeit s azt egyes példákkal bizonyítja. Ezek a példák azonban kiragadottak, egyediek, egyes tájak egyes jelen­ségeire vonatkoznak és a mai tör­ténettudomány erősen kritikai szemlélete miatt nem kielégítőek. Az országos történetírók mind többször kerülnek dilemmába mert a felhasználható példák nem ad­nak kellő alapot a megnyugtató értékelésre, viszont a helyi törté­neti anyagok általában feldolgo­zatlanok. Fokozottabban jelentke­zik a helyi anyagok feldolgozásá­nak hiánya a modern történetírás kulcskérdéseit illetőén. Példának felhozta többek kö­zött, hogy a nagybirtok termelése általában ismeretes, de nincs kel­lő számú feldolgozás a jobbágy­ság, szegény nemesség termelésé­re vonatkozólag. A szellemi áram­latok hatásait is csak a vezető ré­tegek viszonylatában ismerjük, de nem tudjuk, hogy alsóbb rétegek miképp reagáltak azokra. Reagál­hattak-e egyáltalán, mert az sem tudott általában, hogy ezek az áramlatok eljutottak-e ezekbe a rétegekbe. Korábbi történetírá­sunk elsősorban politikai jellegű volt, ebből következett, hogy csak­nem kizárólag az irányító, ural­kodó rétegek viszonyait mutatta be. A ma történettudománya a dolgozó, alsóbb rétegek felé for­dul. „A népről kell írni, amelyet nem ismerünk helyesen és telje­sen a történelemből” — mondotta Benda Kálmán. A válaszra váró legfontosabb kérdéseket a következőkben je­lölte meg: Nincs pontos képünk a földrajzi környezet változásairól, akár az utóbbi század, akár a még régebbi időre. Sok munka a korábbi eseményeket a maival azonos földrajzi környezetbe he­lyezi s bebizonyosodott, hogy ez a legtöbb esetben téves. Nincsenek megbízható adataink a helyi né­pesség alakulására, a demográ­fiai tényezőre. A különböző össze­írások adatai sokszor szándéko­san eltorzítottak, hiszen azok adó­zás, katonai szolgáltatások céljá­ra szolgáltak. Sokkal megnyugta­tóbb adatokat várhatunk az egy­házi és állami anyakönyvek mód­szeres és kritikán alapuló feldol­gozásától, ezek a községekben, városokban, a megyei levéltárak­szanak. Ismeretlenek a falvak gazdálkodásának lényeges mozza­natai; hogyan termeltek, hogyan éltek, miből és hogyan táplálkoz­tak? Adatok vannak például arra, hogy sok helyen a háztartáson fe­lüli szükségletre is halásztak; egyáltalán a halászat miképp volt szabályozva helyi viszonylatban, hogyan értékesítették a felesleget, hogyan jutottak el halstóllítmá- nyok a vízszegény vidékekre? Csaknem teljesen fehér folt a fa­lusi társadalom felépítése^ a job- bágycsaládok munkamegosztása, az un. nagycsalád kapcsolatának érvényesülése befelé és kifelé az önkormányzat és a közigazgatás felé. Ismeretlen perifériális vi­szonylatban az iskolázás, oktatás kérdése és ezzel szorosan össze­függ a falu és az egyház, illetve egyházak kapcsolata. Egy bizo­nyos időszakig lehetetlen figyel­men kívül hagyni az egyház sze­repét, mely a tanítással, a morál befolyásolásával lényeges tényező volt a falvak életében. Nem kis fontosságú kérdés annak tisztázá­sa, hogy hogyan érvényesült ez a szerep egyvallású és hogyan a ve­gyes, lakosságú községben? Kifejtette Benda Kálmán, hogy ezeknek a kérdéseknek a megvá­laszolása a helytörténetírás fel­adata. Ezekre választ a vidéki le­véltárosok, múzeológusok, könyv­tárosok, pedagógusok, jogászok, lelkészek, mezőgazdászok tudják megadni. E helytörténeti kutatók munkája előfeltétele annak, hogy a történettudomány a most készü­lő tízkötetes Magyar Történetben időtálló munkát adhasson. H asonló volt a második elő­adás állásfoglalása. Ezt Kiss Géza, a Pécsi Tanárképző Főiskola adjunktusa tartotta „A helytörténet helye, szerepe és ta­nításának problémái az iskolai oktatásban” címmel. . Kifejtette egyrészről, hogy a történelem, a tudomány, az irodalom és a tech­nika nagyjai kivétel nélkül sze­retettel ragaszkodtak egész éle­tükben szűkebb hazájuk, pátriá­juk emlékéhez és oda vissza­visszatértek, ugyanakkor ezek la­kói büszke örömmel tartották szá­mon azokat, akik körükből nőt­tek ki. E kettős kapcsolat teszi a helytörténetet az iskolai általá­nos történelemtanítás népszerűsí­tő segítőjévé. Másrészről arról beszélt, hogy a közvetlen környe­zet múltjából vett konkrét pél­da igen alkalmas eszköz a haza­fias nevelés, a szocialista ön­tudat és internacionalizmus ter­jesztése folyamán és így a hely- történet szerepe túlmegy a szoro­san vett történelemtanítás hatá­rain és benyúlik az osztályfőnöki órák területébe is. A pedagógu­sok mennél több, jó helytörténeti olvasókönyvet, egyéb feldolgozást várnak, hogy azokat munkájuk­hoz felhasználhassák. A sok értékes hozzászólás mel­lett a két előadás helytállóságát a második napra tett tudományos jellegű központi téma vitája szol­gáltatta. Wellmann Imre, a Me­zőgazdasági Múzeum főigazgató­helyettese a most kétszáz éve végrehajtott Mária Terézia-féle urbárium, vagyis a jobbágyszol­gáltatások rendezéséről tartott előadást. Az általa elmondottak, valamint a rendkívül színes és értékes hozzászólások nyomán kiderült, hogy az 1767. évi királyi rendelkezés az alapjául szolgáló nyugat-dunántúli jobbágyviszo­a földesurak oda tudták juttatni őket. Ezeket a helyi sajátságokat a helytörténetírás fedte fel. Mindezeket a nemrég megala­kult Tolna megyei Helytörténeti Bizottság képviseletében végig­hallgattuk. Érzéseink a hallottak­kal kapcsolatban meglehetősen vegyesek voltak. Egyrészről meg­nyugvással jegyezgettük a kérdé­sek mellé azt a rendelkezésünk­re álló hatalmas anyagot, mely­nek feldolgozásával minden fel­vetett kérdésre a megyénkre vo­natkozó helyzetet meg tudjuk ál­lapítani. Azt is jólesően vettük tudomásul Berend T. Iván zár­szavából, hogy a tanulmánykötet­ben történő feldolgozást az egyik legjobb formának ítélik és köte­tünket kedvezően fogadták és ér­tékelték. E megnyugtató érzések­kel együtt azonban igen erős ag­godalmunk támadt. A megye job­bágyainak 18. és 19. századi vi­szonyaira hatalmas anyagunk van. A levéltár őrzésében van a hőgyészi gróf Apponvi-urada- lom úriszéki anyaga az 1740res évektől 1848-ig terjedő időből. Egyed Antal 1828-ban összeirat- ta a falvak életére vonatkozó legfontosabb kérdéseket. Az egy­házi és állami anyakönyvek má­sodpéldányai mérhetetlenül hosz- szú sora van polcainkon. A job­bágykérdés rendezésének iratai a , „jobbágyfelszabadításig” min­den községre szintén megvannak. A plébániák, parókiák értékes história domusai és egyházköz­ségi jegyzőkönyvei tartalmazzák a válaszokat Benda Kálmán kér­déseire. Tudjuk, hogy szerte a megyében még előttünk is is­meretlen értékű, de bizonyosan jelentős anyag lappang, vagy fél­tő kezek őrzésében van, mégis egy megoldatlan kérdés van előt­tünk: „Ki fogja megszólaltatni, kivallatni ezt a hihetetlenül ér­tékes és még most némán hall­gató irattömeget? Ki fogja mag­nóra venni a ma még élő öregek vallomásait a múltról, a múlt olyan titkairól, melyekről az ira­tok is hallgatnak? 0 Tolna megyei Helytörté­neti Bizottság a napok­ban kezdi meg munkáját. Első célunk, hogy eddigi adataink alapján felvegyük a kapcsolatot a megyében működő helytörténeti kutatókkal: pedagógusokkal, jo­gászokkal, lelkészekkel, mezőgaz­dasági szakemberekkel és min­denkivel. aki szeret; kutatni me­gyénk múltját. A történelmet hi­vatásszerűen kutatók kis létszá­ma mellett ez' a társadalmi ösz- szefogás, ez a nagy munkaközös­ség célszerű munkája lehet képes megadni az országos történetírás­nak azokat az alapadatokat, me­lyet tőlünk várnak. Ezek össz­munkája adhatja a tanárok, ta­nítók és diákok kezébe a hely- történeti olvasókönyvet és csak ez képes arra. hogy távlati ter­vünket, a modern megyei mono­gráfiát megvalósuláshoz segít­hesse. A Zalaegerszegen felvetett kér­dések, a megyei Helytörténeti Bi­zottság megalakulása, a helytör­ténet iránt eddig is megnyilvá­nult nagy érdeklődés egvüttesen biztatóak, mégis szeretnénk, ha hívó szavunk minden ismerős és eddig ismeretlen helytörténeti kutatóhoz eljutna. Célunk elérése érdekében szeretnénk közülük mennél többet sorompóba szólí­tani és velük együtt dolgozni! DR. PUSKAS ATTTT.A ban találhatók meg. Ugyanitt lel­hetők fel a járványokra, háborús pusztításokra vonatkozó leghite­lesebb adatok és ezek feldolgozá­sa nélkül a gondolati módszerek­kel kialakított központi feltevé­sek bizonytalan alapokon nyug­nyokon valóban segített. Az ország más vidékein élő parasztok, félsza­badok részére nem egy esetben kedvezőtlenebb helyzetet terem­tett. Voltak, akik eddig legalább formailag nem éltek a jobbágyság jármában, a rendezés során mégis Népújság 4 1968. szeptember S. — Ilyen csúfos felsülés! — keseregte azután. — Fenn­tartottuk az egész első oldalt nyilatkozata számára, s most törhetjük a fejünket, mivel töltsük meg. No majd dühöng a főszerkesztő! * Habár a rablótámadás óta csaknem két hónap telt el, Boston még mindig nyüzsgött a magándetektívektől, kalan­doroktól és szerencsevadászoktól. Többet közülük a károlt biztosítótársaságok, a Commercial Union of New York és a Lloyds London szerződtettek, de a legtöbben a saját szakál­lukra dolgoztak, nyomoztak. Sokan utolsó megtakarított dol­lárjukat tették erre a kártyára, abban a hiú reményben, hogy kinyomozzák a bankrablókat, vagy legalábbis biztos nyommal szolgálhatnak a rendőrségnek és megkapják a mesés 235 ezer dolláros jutalmat A műkedvelő detektívek lázas tevékenységet fejtettek ki. Keresztül-kasul járták a várost, éjtszakánként a sötét parkokban leskelődtek — de ott bankrablók helyett csak szerelmes párokat találtak —, álöltözetben ellepték a ki­— 118 — kötői csapszékeket és lebujokat. Néhányan közülük lépve mentek Reszkető Eddie-nek, aki egy ideig gond nélkül, jó­létben élt kiagyalt meséjéből. A bankrablás keltette izgalom már-már elülőben volt, amikor történt valami, és újra felborzolta a kedélyeket, lázba hozta a rendőrséget, az FBI nyomozóit és a szám­talan kalandort és szerencsevadászt. Tom Bullet, tizenegy éves fiú és társa, a tizenkét éves Sol Finkelstein Sommerville külvárosában, a Mystic River folyó partján játszottak. Játék közben Tom az egyik bokor tövében pisztolyt talált. A lelet arra késztette őket, hogy tovább kutassanak, és csakhamar még egy pisztoly került a kezükbe. Egész estig a pisztolyokkal játszottak. Hazatérve a kis Tom büszkén megmutatta apjának a talált játékszert. Először is néhány pofont kapott, aztán ap­ja elvette tőle a veszedelmes játékszert — a revolver sze­rencsére nem volt töltve —, ás lakásuk ajtajából a kapu­bejáratban álló szemeteshordó felé hajította. Nem jól cél­zott, a revolver a hordó mellé esett. Később, az éjszakai órákban az őrszemes rendőr megtalálta s magával vitte az őrszobára. Buliéitól Sol Finkelstein apja is értesült fiának lele­téről. Ö is a iszemeteshordóba dobta a revolvert, de előző­leg egy fejszecsapással használhatatlanná tette. Másnap reggel az őrszemes rendőr összehasonlította a talált revolver számát az ellopott revolverek listáján sze­replő számokkal s megállapította, hogy a Brink's bankház pénztárosaitól ellopott négy revolver közül való. Rögtön ér­tesítette Fred Gaines felügyelőt. Azonban az FBI ez alka­lommal is egy orrhosszal* megelőzte a rendőrséget. Tíz perccel Gaines előtt az FBI egyik nyomozója állított be a — 119 — sommervilled őnszobára és lefoglalta mindkét pisztolyt, mert időközben a másikat is megtalálták Finkelsteinék szemeteshordójában. Ettől a naptól kezdve megváltozott a csendes perem­város élete. Az FBI és a rendőrség nyomozói Somerville majd minden lakosát kihallgatták. A kutató különítmények éjjel-nappal , dolgoztak. Fényszórókkal világították meg a Myistic River partját, aknakutató készülékekkel végigfésül­ték a folyó medrét. Sok minden előkerült az iszapból: egy ócska tolókocsi, töméntelen vödör és más edény, szám­talan rossz esernyő, sőt egy gépkocsironcs is. A 2,7 millió dollárt azonban nem találták meg, mint ahogy a Brinks bankházból elvitt, másik két pisztoly sem került elő. A sajtó és a rádióállomások közlése alapján a magán­detektívek, kalandorok és szerencsevadászok valósággal megszállták a Somerville-t. A rendőrség kénytelen volt be­avatkozni. Rendőrök zárták körül a peremvárost és csak azt engedték oda, aki igazolni tudta, hogy mi járatban van. A tevékenységükben meggátolt magánnyomozók pa­nasszal fordultak a felsőbb hatóságokhoz, azt állítván, hogy a rendőrség megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy ki­derítsék a tetteseket — pusztán csak azért, hogy magának szerezze meg a tetemes jutalomdíjat. Panaszuknak azon­ban nem volt foganatja. Lassanként elült a hisztéria, annál is inkább, mert a nyomok ködbe vesztek. Az FBI mit sem kezdhetett a két pisztollyal, mert még ha lettek is volna rajta ujjlenyoma­tok, a gyerekek keze eltüntetett minden nyomot. Joe McGinnis, aki a pisztolyokat a folyóba dobta, egy­kedvűen olvasta a két gyerek szenzációt keltő leletéről és az azt követő széles körű nyomozásról szóló híreket. Erről a részről sem fi. sem bandáját nem fenyegette veszély. — 120 —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents