Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-21 / 222. szám

VOUW MM* MEF1IJSAB Mézesnapok Szekszárdion A Szonda—5 megkerülte a Holdat Moszkva (TASZSZ) A Szonda —5 elnevezésű automata űrál­lomás, amelyet szeptember 15-én bocsátottak fel a Szovjet­unióban, folytatja repülését. A programnak megfelelően szeptember 17-én moszkvai idő szerint 6 óra 11 perckor módo­sítást hajtottak végre az állo­más pályájában. Az űrállomás térbeli tájékozódásának és prog­ramszerű fordulatainak végre­hajtása után bekapcsolták azt a berendezést, amely közölte az űrállomással a szükséges módo­sítás nagyságát. A végrehajtott manőverezés eredményeként az állomás új repülési pályára tért át, hogy kutatásokat végezzen a Hold kozmikus térségének fizi­kai jellemzőiről. 1968. szeptember 18-án a Szonda—5 automata űrállomás körülrepülle a Holdat. 1959 ki­lométerre közelítve meg annak felszínét. Az űrállomással fenntartott rádiókapcsolat szabályos, folyta­tódik a különböző berendezé­sektől nyert tudományos infor­mációk vétele. A berendezé­sek normálisan működnek, a légnyomás és a hőmérséklet a megadott kereteken belül mo­zog. A kozmikus térség tudomá­nyos kutatásával kapcsolatos programját a Szonda—5 auto­mataállomás teljesítette. A föl­di számítóközpontban folytatják a kapott adatok feldolgozását. MOZI Konyhád: Melyik úton járjak? (Amerikai iUm). Dombóvár: Egy Dér® é® egy nő. (Francia Ilim). Dunaföldvár: A ltoltak visszajárnak. (Magyar aim). Paks: Egy nehéz nap éjszakája. (Angol aim), Szekszárd, Qaray: A magányos viila titka. (Angol aim). Tamási: Granada, Ad­digi (Olasz etatt. TOLNA MEGYEI NÉFÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei (Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—oi, 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: katona jozsef Telefon: 1—20—11, 1—20—10. Késéül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 17 Ti Felelős vezető: Széli István Index-szám: 25 08» Tolna megyei Állami Épí­tőipari Vállalat a Tolnai Testi Így ár építkezéséhez azonnali belépéssel (elvesz központiliítés- szerelnkel, vízvezeték- szerelőket, lakatosokat, ácsokat, kőművesekéi, kubikosokat, segédmunkásokat. Bérezés teljesítménybérben, valamint 8 százalék kiemelt bérpótlék. A távollakóknak munkás­szállást és különélést Pótlék folyósítását biztosítjuk. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán Szekszárd, Tar esay V. u. Irodaház. (287) Kutyaügy A dunaföldvárlaic szerint olykor nem éppen veszélytelen megközelí­teni a községi művelődési házai. A bejárati folyosót ugyanis alkalmasint egy cseppet sem biztató külsejű ku­tya cerberusként őrzi, ,,aki" — han­gulatától függően — vagy békésen eltűri, hogy valaki bemenjen, vagy sokat sejtető morgással riogatja a látogatókat. A d umaföld váriak elbeszélése után magam i® kiváncsi voltam a ,,müve- lődésiltáz-őrző” kutyára, sikerült ta­lálkoznunk: ott ült ..őrhelyén", a be­járati folyosón, ahol még kitérni sem lehet előle. Szándékait illetően n«m volt kedvem próbálkozni ... Kutya egy ügy ez, az biztos. foto: Bakó A lottó nyerőszámai : 31, 32, 53, 55, 64 3,5 millió felvétel másodpercenként A francia Sopelem gyár külön­leges kamerát állított elő, amely- lyel másodpercenként 3,5 millió felvételt lehet készíteni. Objektív- jét úgy szerkesztették meg, hogy fokozatosan hétszáztól 1200 mil­liméterig meghosszabbítható. A kamera rendkívül gyors mű­ködése speciális felvételeket tesz lehetővé. így például le lehet fényképezni robbanásokat, na­gyon sebes mozgásokat. A világ sportja A labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupájáért: Adó Hága— Grgzer AK 4:1 fi :1). A labdarúgó Vásárvárosok Ku­pájáért: Leixoes—Arges Fitesti 1:1 (1 :0). * 6:6 arányú döntetlen eredmény- nyel ért véget az NDK—I ugoszlá- Via ifjúsági válogatott labdarúgó- mérkőzés. Atlétakörökben nagy szenzá­ciót keltett az amerikai Jay Sil­vester Renoban dobott 65 40 méte­res új diszkószvető világcsúcsa. (Az AFP hírszolgálati iroda sze­rint az eredmény nem 66.40 méter hanem ..csak" 68,39 m ) Jayton Jordan az amerikai at­létacsapat vezetője kijelentette: — Úgy hallom, hogy többen két­ségbe vonták a világcsúcs hitele­sítésének lehetőségét. Az aggodal­maskodókat megnyugtathatom, hogy teljesen hiteles körülmé­nyek között született ez a valóban fantasztikus eredmény. Vélemé­nyem szerint semná akadálya sem lehet az úí világrekgrd elismeré­sének. Silvester sorozata a következő volt: 68.28 m, 66,73. ki, 67-9"'• 63,09, 66.15. Ezek szerint tehát: Sil­vester négyszer döntötte meg elő­ző, 66,54 méteres rekordját. Le­mérték a kilépett dobását is, ez 76,10 méter volt. — Biztosra veszem azt. hogy Jay még az idén, talán az olimpia előtt — eléri már a 70 métert is kilépés nélkül — fejezte be nyilatkozatát Jordan. A MQlmőberi rendezett úszó­versenyen a 400 méteres gyors- úszásban Gunbar Larsson a své­dek elsp számú úszó olimpiai re­ménysége 4:05.3 perces, a jelenle­gi világcsúcsnál jobb idővei győ­zött a norvég Mécsen előtt, aki 4:11.6 perccel új norvég csúcsot rte el. Punnak Larsson eredményét . un lehetett hitelesíteni, mert 25 p égeres uszodában érte el. Ezen a távon a világcsúcsot a kanadái Hutton tartja 4.09.5 pere­céi, i Kijevben lejátszották a Síjpass?- kij—Korcsnoj sakkvilágbajnoki elődöntő hetedik játszmáját. Korcsnoj a 35. lépésben feladta a küzdelmet és így Szpasszkij előnye ismét 2 pont. A 01 főből álló kenyai olimpiai küldöttség ..kapitánya” a 3000 m-es síkfutás világcsúcstartója Lipchoge Keino lesz. Nevesebb kenyai spor­toló még az 5 és IQ 000 méteren rajthoz álló Naftali Temu. vala­mint az 1064- évi olimpián öoo m-es bronzérmes Wilson Kipruguu A lengyel olimpiai küldöttség 271 főből áll, megoszlásuk: 186 sportoló, 85 vezető, köztük 32 ed' zö, 12 versenybíró, io orvos és gyúró. A nyugatnémet távközlési igaz­gatóság közlése szerint az ATS—3 műholddal nem lehetséges színes képek továbbítása Európába, de ugyanígy nem biztosítja a nemzet­közi hangot és az aláfestő hangot, zajt. Éppen ezért mint a darmstadti hivatal vezetői elmondták, a kü­lönböző nyelvű kommentárok to­vábbítására más lehetőséget kell találni. Ezek egyike az lehet, hogy egy 69 csatornás kábelen Kanadán keresztül találják meg a kapcso­latot majd az Early Hird műhold közvetítésével a továbbítást a kon­tinensre. Az olimpia költségeiről napvi­lágot látott már egy számítás. Ere­detileg 1.05 mhliárd pezó, kb 75 millió dollár költségkihatásra gon­doltak, de ez az évek folyamán kétszeresére nőtt, tehát csaknem 150 millió dollárra. A részletes bevételi tervek kb 129 millió dol­lár jövedelmet mutatnak ki, á Pil­lanatnyi ráfizetést tehát 30 millió dollárra számítják. — de különbö­ző elgondolásukkal ás újabb ötle­tekkel — a lehetőséghez képest a minimumra próbálják csökken­teni; Baleseti krónika Nemes István Elemér mohácsi lakos teherkocsival balesetet oko­zott Szekszárdon a Keselyűsi úton. Figyelmetlenül vezetett, s áttért a baloldalra és összeütkö­zött Ferenc József szekszárdi mo­torossal. A baleset következtében Ferenc súlyos sérülést szenvedett. Megszegte az előzés szabályait Schaubert Ferenc szekszárdi la­kos, amikor személykocsival a 6- os úton Szekszárdról Bonyhád felé hajtott. Először az előzendő autóbusznak, majd egy szembe­jövő teherkocsinak ütközött. A baleset során Schaubert és utasa könnyebben megsérültek. Jelen­tős anyagi kár is keletkezett, a három Járműben-ez aatotegy-38- ezer forintra tehető. Garai Bajos pécsi lakos pót­kocsis teherkocsival a 6-os *u 115-ös kilométerköve közeiäjwa elütötte az előtte kerékpárral sza­bályosan haladó Kókány Jénán Paks csámpai lakost, aki kön*- nyebben megsérült. Szabó Julianna pálfai iskolás kerékpárral a Kossuth Bajos ut­ca és Lenin utca kereszteződésé­ben egy szabályosan közlekedő pótkocsis vontató elé hajtott A leányka a baleset következtébe» könnyebb sérülést szenvedett A balesetek ügyében a rendőr­ség a megfelelő intézkedést meg­tette. . — Névnap: Máté. SZEPTEMBER A Nap kél 5.29, nyugszik 91 17.44 órakor. émm X A Hold kél 3.53, nyugszik SZOMBAT 17.31 órakor. — Ügyeletes orvos Szekszárdon: köz­ponti és hétvégi ügyelet a rendelő- intézetben. Telefon: 12—062. Az ügyelet kiterjed Szálkára, Sióagárdra és Harc községekre. — Ügyeletes orvos Dombóvárott: dr. Gyöngyössy György Dombóvár, Beze- rédj út 34,/ Telefon: 12—94. Rendel: szombaton délután 5—6-ig, vasárnap délelőtt 10—12-ig a központi orvosi ren­delőben. Utána a lakásán található. Ügyeletes állatorvos Szekszárdon: dr. Bertha Béla Szek­szárd, Kossuth La­jos utca 6. Tele­fon: ^4—649. Az ügyelet ’ kiterjed Szekszárd, Öcsény, Sióagárd, és Szálka területére. Ügyeletet tart még az állat­kórház szakállator- vosa. — Műszaki átadás előtt a bonyhádi technikum. Az épí­tők az utolsó simí­tásokat végzik az új bonyhádi techni­kumon. Megkezdték ez épület takarítá­sát, a járdák építé­sét és az épületcso­port közötti terület rendezését. — Növényvédelmi és méregkamrake- zelő-tanfolyamokat szerveznek Dombo- l'iban a megyei ta­nács üdülőjében az őszi-téli időszakra. Ezekkel régi adós­ságot törleszt a me­gye mert a mezőgaz­daság nagyfokú ke- mizálásához képest a szakmunkások képzése nagyon el­maradt — 180 falusi em­bert üdültél az idén megyénkben a biz­tosítási és önsegé­lyező csoport. Az üdültetést és a se­gélyek kiutalását a két tsz-szövetség hatáskörébe vonták, de a biztosítást to­vábbra is az Állami Biztosító intézi, a csoporton belül. TANFOLYAM — INGYEN A Hazafias Nép­front Szekszárd, vá­rosi elnöksége és a városi művelődési ház összefogásával ismét megkezdődik az orosz nyelvtan- folyam kezdők és haladók részére. A tanfolyam, amelyre bárki jelentkezhet, ingyenes, csak be­hatási díjat kell fizetni. Jelentkezni és bővebb felvilágo­sítást kapni á váro­si művelődési ház­ban tehet. vízállás­jelentés Szeptember 20-án. A Duna vízállása: Dunaföldvámál 153 cm, Paksnál 206 cm, Bajánál 292 ' cm. A Sió vízállása: Palánknál 75 cm, Borjádnál 70 cm, Simontornyánál 109 cm. A Nádor vízállása Sióagárdnál 72 cm. MEGNÖVEKVŐ FELHŐZET Várható időjárás ma estig: nyugat fe­lől megnövekedő felhőzet, legfeljebb a nyugati és északi megyékben kisebb eső. Napközben kis­sé megélénkülő dé­li-délnyugati szél. Helyenként reggeli köd. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. KOZLEMCNT A bajai Duna-hiú építési munkálatai miatt a jelenleg érvényben lévő forgalom korláto­zását az alábbiak sze­rit» hétfői napokra is kiterjesztjük. Hétfői na­pokon a vágányzárás­ba eső 3113b, 3143b és 3313b számú vpmttok masait — a jelenlegi gyakorlat szerint — vonatpótló autóbuszok­kal és a Dunán át kompon átszállással to­vábbítjuk. Magyar Államvasutak igazgatósás»

Next

/
Thumbnails
Contents