Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-03 / 206. szám
„Fáskamrában lakunk, én Is dől „Tudják minek örülök legjobban: gozom, a férjem is dolgozik. Rét- ellopták a tyúkjaimat. Most én tegünk a téltől.” kire fogjam?” „Volt egy jól működő kultúreso- portunk. nagyon sajnáljuk, hogy felbomlott.” Foto: Bognár Zabolátlanság és türelem „A tehenész sört fizetett a fiatalembernek, később a tehenészt a fiatalember vasszékkcJ akarta fejbevemi. Szerencsére lefogták’'. Az életben nem egyszer, a bonyhádi cigányok amkétján ismételten tapasztaltuk, hogy a cigányok beiiső világában, temperamentumban, gondolkodásmódban, fellépésben, műveltségben, nagyon sok az eltérés. Az ankét resztvevői a bonyhádi cigányságot képviselték ugyan, de sok szempontból az eli thez tartoznak. Aíok közé, akik igazság szerint már túljutottak, kiléptek a putrik világából és valamiféle átmenetet reprezentálnak. Ennek ellenére ez az elit is roppant sok eltérést mutat. Alig, hogy megkezdtük az ankétet, az egyik fiatalasszony indulatos szavakkal annyira felbontotta a rendet, hogy már már úgy látszott, itt ugyan nem lesz ankét. Arra kellett gondolnunk, hogy nem tudják magukat fegyelmezni, szabad folyást engednek indulataiknak, de erről nem tehetnek. Néhányan felálltak és látványosan kivonultak a tanácsteremből, de nerr. csendben, hanem villogó szemekkel, szitkozódás és ökölrázás közepette. Kérőbb elszállt a mérgük és mintha mi sem történt volna, visszajöttek. Ugyanakkor a többség ugyancsak emelt hangon azt követelte, hogy egyszerre csak egy beszéljen. S itt jött a másik meglepetés. Megtudtuk az ankét végén, hogy az a fiatalember, aki kifejezetten irteUigens magatartást tanúsított, jegyzeteket készített, szép, szabatos magyarsággal fogalmazott, szóval ez a 'fiatalember rfé- hány pohár sör hatására képes ♦e!1os-n megváltozni. Úgy véljük, ez annyit jelent, hogy a nem megfelelő környezetben, rögtön kísértésbe esnek, és az ősi indulatok azonnal kitörnek belőlük, ugyanúgy, mint a magyarokból. A fiatalembernek az egyik tez tehenésze sört fizetett, amikor megelégelte a vendéglátást, vendége haragjában egy vasszékkel akarta fejbe verni. Szerencsére lefogták. Mérhetetlen sok tapintatra, nyugalomra, s higgadtságra van szükségük azoknak, akik a cigánykérdéssel foglalkoznak. Egy elhibázott mondat, egy sértő megnyilatkozás olaj a tűzre, és sok éves munka eredménye veszhet el, mehet kárba. Részt vett az ankét munkájában a közséci tanács vb-elnöke is. Imponáló higgadtsággal válaszolt a reá zúduló, nem éppen választékos megnyilatkozásokra. Megtehette volfta, hogy ugyanúgy elragadtatja magát, mint az ankét néhány résztvevője. Nem tette. E helyett őszintén elmondta a községi tanács emberséges, de következetes állásponját.. . Azt, hogy a lakáskiutalásokat is a nevelés szolgálatába állítják. Elsősorban, sőt kizárólag csak az a család kap lakást, aki erre a normális életbe való beilleszkedéssel rászolgál. Akik folyamatosan dolgoznak, a törvényeket betartják, ugyanolyan elbírálásbem részesülnek, mint mindenki más. Kiviláglott, hogy Bonyhádon a lakáshelyzet aggasztóan súlyos, és mindezt még tetézi, hogy a cigányság szempontjából szinte kétségbeejtő. Gyors változásra azonban sajnos nem lehet számítani. S ez azért is fájdalmas ügy. mert elsősorban a lakás- probléma megoldásával emelkedhetne ki mind több cigány- család a régi életmódból. Viszont akik már OTP-lakáshoz jutottak, azok is elégedetlenek. Egy fiatal mérnök ingyen készítette el néhány lakás tervét. Oláh Rudolfné, az egyik tulajdonos elmondta, hogy ezek a lakások az újelepen teljesen kirínak a többi közül. ..Már mesz- '-iről látszik a mi házunkon, hogy az cigányház. Olyan, mint egy tyúkól, szűk, kényelmetlen és rideg. Amikor küldték az anyagot, az ablakokra, az ajtókra rá volt írva: cigánylakás. Hát miért tesznek ilyen nagy különbséget? F' is költözünk innen” — mondta az asszony. Az ajtók és ablakok megjelölése megint csak azon furcsaságok közé tartozik, ami érthetetlen. A cigányokat ellenkezésre ingerli s ilyenkor hajlamosak rá, hogy saját fogyatékosságaikat az ilyen intézkedésekkel takarják. Az ankét résztvevőinek többsége — amint előző riportunkban beszámoltunk erről — dühkitörésekkel fűszerezve arról panaszkodott, hogy a munkahelyeken nem veszik be őket, kiközösített- nek érzik magukat. Imponáló józansággal az egyik házaspár erre azt válaszolta, hogy a cigányokon is sok múlik. Gyakran óriási találékonysággal a tréfás, vagy a nem rosszindulatú megjegyzéseket ürügynek használják fel arra, hogy vándorösztöneiknek engedelmeskedve munkahelyüket otthagyják. „Én évek óta a cipőgyárban dolgozom, soha nem érzem, hogy megkülönböztetnek. Szeretnek a munkatársaim. Én is becsülöm őket, nagyon ügyelek arra, hogy úgy viselkedjem, ahogy egy munkáskollektívában illik. Férjem is dolgozó ember, most csupán az a legnagyobb gondunk, hogy lakáshoz jussunk. Pénzünk is van.” Józanul, de indulatosan foglalkoztak az ankét résztvevői a cigánykérdés legrázósabb részével. Az egyik asszony felugrott és a tanácselnök elé sietett: — Maguk a gyengék, maguknak kellene erősebben fogni. Micsoda dolog, az én fiam is családot alapított. de nem dolgozik. Legalább harminc erős fiatalember lopja a napot. Ne engedjék” — kiabálta az asszony. S ne feledjük: cigányasszony. Ez aztán vihart kavart, mert mások azt kiáltozták, hogy mindegyik dolgozik valahol, míg mások ismét bizonygatni kezdték, hogy mindegyik dolgozna valahol, de nem lehet, mert a cigányt kiközösítik, megszégyenítik, s kitaszítják. Ember legyen a talpán, aki ebben a bonyolult kérdésben igazságot tud tenni. Egy azonban bizonyos: a normális munkáséletbe beilleszkedő cigányok- mélységes haraggal és felháborodással ítélik el a tekergőket, a nap- lopókat, az alkalmi tolvajokat. A dolgozó cigányok pontosan tudják, hogy a cigányság egészének kell szenvednie a „huligánokért”. Valaki meg is jegyezte: „Ha valaki cigány is és huligán is, az már nagyon csúnyán fest”. Mi viszont beláttuk, hogy a cigánykérdést kívülről soha senki nem fogja megoldani. Ezt csak ők tudják megoldani, a mi segítségünkkel. Kizárólag ők képesek egymásra hatást gyakorolni. Mióta a nyilvános WC „gondnoka” egy cigányasszony, azóta a környéken rend van. A temperamentumos gondnokasszony időnként söprűnyéllel bírja jobb belátásra az izgágákat. Tőle elfogadják, de ha más avatkozna közbe, akkor talán még vér is folyna. Ilyen esetben még a haragosok is kibékülnek, és összetartanak. Nincs tehát abban semmi túlzás, hogy ahol félezernél több a cigány lakosság száma, ott elengedhetetlen követelmény, hogy közülük is válasszanak tanácstagot. Sajnos Bonyhádon cigány tanácstag nincs. S nem mi mondjuk, a községi tanács vb-elnöke mondja, hogy „sajnos”. Minden szempontból hasznos lenne a kiemelkedő személyiségeket bátran bevonni a közéletbe. Mi minden további nélkül ki tudtunk volna választani az ankét résztvevői közül néhány derék cigány férfit önkéntes rendőrnek. Néhány szókimondó, aktív asszonyt a Hazafias Népfrontba, a nőtanácsba, az egészségügyi, vagy a családvédelmi bizottságba vezetőségi, illetve bizottsági tagnak kellene választani. Annál is inkább, mert ismét aláhúzzuk, hogy a cigány- kérdést csak belülről, és csak a cigányok tudják megoldani. Természetesen külső hivatalos segítséggel. SZEKULITY PETER (Folytatjuk.) Wilson az íróasztalán lévő nyilvántartólapra pillantott. Az adat igaznak bizonyult. A nyilvántartólap adatai szerint Edward Bennet 1948-ban Walpole-ban ült. Ki eszelte ki a dolgot? A nevét akarom tudni. — Ha szabad megjegyeznem: ha megdöglök sem tudok neveket eszemben tartani. Reszkető Eddie bizalmaskodó vigyorral az arcán a főfelügyelőhöz hajolt az asztal fölött és suttogva megkérdezte: — Hogyan állunk a jutalomdíjjal? Kaphatnék-e valami előleget? Wilson felvett egv kartonlapot, s azzal legyezte magát, hogy ne érezze a whisky átható szagát. — Mennyi kellene? — Ha szabad megjegyeznem, hogy... — Szóval mennyit akarsz? — Mit szólna kétszáz dollárhoz? — Pusztulj innen, te szemtelen alak. — Százötven. — Mondom, pusztulj, hogy ne lássalak. — Száz. ' — Legfeljebb ötvenet adok. — 112 — / — Nem bánom, legyen kilencven. — ötvenet mondtam. Ez az utolsó szavam, megértetted. — Tegyen még tizet hozzá, biztos úr — kérlelte Eddie. — Vigyen el az ördög, megkapod a hatvan dollárt. De ha félrevezetsz, ha becsapsz, akkor saját kezemmel szorítom ki belőled a szuszt, megértetted? Becsöngette a rendőrt. — Gondoskodjon arról, hogy ez az úr — válla fölött hüvelykujjával Bennet felé bökött — holnap reggel megfü- rödve, megborotválkozvü, s mindenekelőtt józanul jelenjen meg a kihallgatáson. Vezesse egy olcsó panzióba. Holnap reggel menjen érte, vásároljon neki öltönyt, inget, kalapot, cipőt, s azután vezesse ide. Rongyait rögtön dugja a kályhába és égesse el. Ma estére rendeljen vacsorát. Itt van hatvan dollár a költségekre. Ami marad belőle, tartsa magánál, egyetlen centet se adjon neki, mert levonatom a fizetéséből... Akármire is kérne pénzt magától, ne adjon neki, mert úgyis elissza. — Legyen szabad megjegyeznem — szólt közbe Reszkető Eddie — szívesebben alszom valamelyik cellában. Nem szeretem a panziót, a cellában, ha szabad megjegyeznem, sokkal otthonosabban érzem magam. — Nem bánom, legyen meg a kívánságod — mondta Wilson, majd utasította a rendőrt: — Zárja egy cellába. Miután a rendőr elvezette Bennetet, Wilson felrántotta az ajtót és utánuk kiáltott: — De előbb vigye a zuhanyozóba! Habár Clark Gable-val nem is lehetett összehasonlítani, Edward Bennet mégis elegáns világfi volt ahhoz képest, amilyen állapotban előző nap Wilson előtt megjelent. — Ülj le Eddie. Akarsz egy cigarettát? — 113 — — Egy pohár whiskynek jobban örülnék, ha szabad megjegyeznem. Egy pohár whiskyt. — Már megint1 kezded? — De ha elmondtam mindent, biztos úr, ugye, akkor kapok egy pohár whiskyt? — Nem egy pohárral, egy egész üveggel. Minél előbb beszélsz, annál előbb ihatsz. Reszkető Eddie elgondolkozva vakargatta a fejét. — Ha szabad megjegyeznem — mondta vontatottan — nem is tudom, illik-e, hogy eláruljam társaimat. — Ne .látsszad meg a moralistát — szólt rá Wilson. — Nalam nem érsz el célt vele. Nem hiszem, hogy lelkifurdalásod támadna amiatt, hogy ... Pedig nyugodtan elhiheti biztos úr. Ha szabad megjegyeznem, a magamfajta emberben is van becsület... Rendben van, elhiszem, hogy nehezedre esik — legyintett Wilson, mert nem volt kedve ahhoz, hogy vitába szálljon Eddie-vei a betyárbecsületről. — Most végre tudni akarom azok nevét, akKc a walpole-i börtönben kitervezték a Brin's bankház kirablását. Mert ugye ott tervezték ki? — Igen. — Kik? — Willie Sutton volt a főnök. — Úgy, Willie Sútton — jegyezte meg Wilson gúnyosan. — Nem azt mondtad, hogy 1948-ban? A walpole-i börtönben? — De igen — bólintott Eddie buzgón. — Willie Sutton megkérdezte tőlem, hogy vele tartok-e. Igen, ezt kérdezte tőlem. — De te természetesen visszautasítottad az ajánlatot — fűzte hozzá Wilson főbiztos vészjósló szelídséggel a hangjában, — Igen, természetesen visszautasítottam. Csináld magad a dolgod Willie, mondtam neki. Engem hagyj ki a játékból. Nem szeretek ilyen veszélyes dolgokban részt venni. — Hogyan fogadta Willie' a visszautasítást? — 114 —
