Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-20 / 221. szám

I '• ± autóbuszjárat Budapest— Harkányfürdó között Részletes menetrend a 4. oldalon A holland miniszterelnök Bonnűan Piet de Jong hollandiai mi­niszterelnök csütörtökön megbe­szélést folytatott Bonnban Kie­singer kancellárral. A megbe­széléseken részt vett Joseph Buns és Willy Brandt, a két or­szág külügyminisztere is. A megbeszélések középpontjá­ban az áll, hogyan lehetne a nyugat-európai együttműködést kimozdítani a holtpontról. Kie­singer szerda este, a holland miniszterelnök tiszteletére adott Vacsorán „elviselhetetlennek” nevezte azt az érzést, hogy az „európai politika” zsákutcába jutott. Hangoztatta, De Gaulle szeptember végi bonni látogatá­sától nem vár változást de ta­lán lehet olyan pontokat talál­ni, 'ahonnan kiindulva lépésről lépésre előre lehet jutni. A holland kormány — mint ismeretes — osztja az NSZK fel­fogását, hogy Nagy-Britanniát fel kellene venni a közös piac­ba. rOl>J9«| MEGYE ^ NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TQLNA MEGGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XVIII. évfolyam. 221. szám ARA: 80 FILLER Péntek, 1968. szeptember 20. Október 15-21: vietnami szolidaritási hét A Béke - v Hágta n ács nyilatkozata Helsinki (TASZSZ) A Béke­világtanács titkársága nyilatko­zatot tett közzé a vietnami nép­pel való szolidaritás hetének megtartásáról. A dokumentum rámutat, hogy a párizsi előzetes megbeszélé­sektől a világ a békét és a vi­etnami nép függetlenségét re­mélte. Ezeket a reményeket azonban meghiúsította az, hogy az Egyesült Államok makacsul visszautasítja a VDK bombázá­sának beszüntetésére irányuló jogos és ésszerű követelés telje­sítését. Ennek jegyében a Béke-világ- tanács támogatja azt a felhí­vást, hogy október 15-tői 21-ig tartsák meg a vietnami szolida­ritás hetét. A Béke-világtanács felhívja a vietnami háború el­len küzdő valamennyi szerveze­tet, egyesítsék erőfeszítéseiket és a szolidaritási hét keretében tartsanak gyűléseket, tüntetése­ket, gyűjtsenek aláírásokat az amerikai bombázás megszünte­tését követelő felhívás alá; fo­kozzák az igazságos harcát ví­vó vietnami riép anyagi meg­segítését célzó kampányt. Egységes állásfoglalás a vietnami nép mellett, az amerikaiak agressziója ellen Nagy jelentőségű kezdeménye­zések és állásfoglalások születtek az afro-ázsiai népek szolidaritási szervezetének szeptember 7. és 9. között Kairóban megtartott kon­ferenciáján, amelynek fórumán a harcoló Vietnam támogatásának erősítéséről tanácskoztak a kül­döttek. Erről nyilatkozott Har­mati Sándor, a Magyar Szolida­ritási Bizottság elnöke, aki ha­zánk delegációjának élén a na­pokban tért haza az Egyesült Arab Köztársaságból. — A vietnami nép iránti szo­lidaritás. őszinte, rokonszenv és nagyrabecsülés meggyőző erejű demonstrációja volt a kairói kon­ferencia. összesen 59 ország de­legátusai foglaltak helyet a tár­gyalóasztaloknál; képviseltette magát a Békevilágtanács, a De­mokratikus Ifjúsági Világszövet­ség, a Nemzetközi Diákszövetség és a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség is. Az európai szo­cialista országok közül a cseh­szlovák, a román és a magyar szolidaritási bizottság küldöttei vettek részt a konferencián. Felmentették Hajek külügyminisztert A CTK jelentése szerint Lud- vik Svoboda csehszlovák köz- társasági elnök csütörtökön sa­ját kérésére felmentette funk­ciójából Jiri Hajek külügymi­nisztert. Egyidejűleg a külügy­minisztérium vezetésével a kor­mány elnökét, Oldrich Cerniket bízta meg. A köztársasági elnök — a kor­mány előterjesztésére — csütör­tökön ugyancsak felmentette funkciójából Karel Hoffmannt, a posta vezérigazgatóját. Komócsin Zoltán Prágában Prága (MTI) Csütörtökön Prá­gában kölcsönös megállapodás alapján találkoztak Komócsin Zoltán, az MSZMP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Jtöz- pontr Bizottság titkára és Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségé­nek póttagja, a Központi Bizott­ság tiikára. A nyílt elvtársi eszmecser« során kicserélték nézeteiket a mindkét felet kölcsönösen ér­deklő kérdésekről, különösen a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom problémáiról. A tárgyalásokon részt vettek még Gyenes András, az MSZMP KB külügyi osztályának veze­tője és Oldrich Kaderka, a CSKP KB nemzetközi osztályá­nak vezetője. Lengyel lapok Csehszlovákiáról A PAP lengyel hírügynökség tudósítói a CSKP Központi Bi­zottsága Elnökségének üléséről ki­adott közlemény Ismertetésével kapcsolatban sajtókörökre hivat­kozva megjegyzik, lehetséges, hogy; hamarosan csehszlovák párt­küldöttség utazik Moszkvába. A küldöttség, amelynek tagjai Dub- cek, Husak és Spacek lesz, újabb tárgyalásokat folytat a szovjet párt vezetőivel. Spacek nevét azért emlegetik, mert általános vélemény szerint a legnagyobb lehetősége van arra, hogy a CSKP új föderációs átszervezése után ő legyen a Cseh Kommunis­ta Párt első titkára. Szintén a lengyel hírügynökség tudósítói elmondják, hogy jólérte­sült források szerint a CSKP tag­gyűlésein felolvasták a párt köz­ponti bizottságának levelét, ame­lyet az összes pártszervezetekhez intézett és amely a moszkvai meg­állapodások teljesítésének szüksé­gességéről szól. Az említett forrá­sok úgy tudják, hogy a levelet a tagság igen őszinte, forró légkör­ben vitatta meg. Ami Óta Sik volt miniszterel­nök-helyettes kinevezését illeti Csehszlovákia belgrádi nagykö­vetségének kereskedelmi tanácso­sává, prágai szovjet megfigyelők annak a véleményüknek adnak kifejezést, hogy — mint a lengyel tudósítók írják — Óta Sik, aki az augusztusi események idején tün­tető szovjetellenes magatartást tanúsított, új beosztásában is foly­tatja hazája érdekei ellen irányu­ló tevékenységét, nem tartózkodik olyan nyilvános kijelentésektől, amelyek szelleme és tartalma el­lentétben áll a moszkvai megálla­podásokkal. A Zycie Warszawy tudósítója a brnói vásárról adott beszámolójá­ban felhívja a figyelmet arra, hogy eddig, a vásár fennállásának tíz éve alatt még nem volt példa arra, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen nagyarányú üzletkötésekre kerüljön s°r. Jugoszlávia például teljes olajfinomító berendezést vá­sárolt 13 millió dollárért, Romá­nia 200 megawattos turbinákat, Magyarország nagy értékű bánya- felszereléseket vett Csehszlová­kiától, Impozáns egységről tanúsko­dott a Dél-Vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front és a Vietnami Demokratikus Köztársaság képvi­selőinek beszámolóját követő vita is. összesen 49 küldöttség veze­tője szólalt fel. Valamennyien szenvedélyes szavakkal ítélték el az Egyesült Államok agresszió­ját, elvetemült bűneit és hitet tettek a vietnami nép igazsága, szabadsága, függetlensége mellett. A magyar küldöttség nevében jó­magam arról számoltam be, hogy hazánkban eddig már több mint százmillió forint gyűlt össze a lakosság adományaiból a viet­nami nép megsegítésére. Ugyan­akkor azt is elmondtam, hogy ok­tóberben új akcióval, esemény- sorozattal emlékezünk meg a vi­etnami hősök napjáról. — A konferencia záróülésén három dokumentumot fogadtak el egyhangú határozattal. A vi­lág népeihez, a nemzeti és nem­zetközi társadalmi, illetve poli­tikai szervezeteihez küldött fel­hívás a vietnami nép támogatá­sának erősítésére szólította a bé­ke, a haladás híveit. Kezdemé­nyezte, hogy október 15-e és 21-e között valamennyi földrészen rendezzék meg a vietnami nép iránti szolidaritás hetét. Az álta­lános politikai határozat az 1954- es genfi egyezmények aláírása óta eltelt időszak eseményeinek tük­rében mutatott rá az Egyesült Államok vétkességére. — Az ugyancsak egyhangúlag elfogadott akcióprogram felhívta a szolidaritási bizottságokat és más szervezeteket, hogy indítsanak új akciókat az Egyesült Államok vietnami agressziójának leleplezésére, bontakoztassák ki még szélesebb körben a vietnami nép anyagi megsegítésének mozgalmát. Ez történt Alapos hideg zuhanyt kapott az amerikai diplomácia: Pierre El­liott Trudeau kanadai miniszter- elnök látványos nyilatkozatban határolta el magát az Egyesült Államok külügyminisztériumának deklarációjától, amely ^védel­met” ígér az NSZK-nak „táma­dás” esetén. Az Egyesült Államok — hangoztatta Trudeau — saját belátása szerint cselekedhet, a NATO tagországaira azonban csak a szervezet közös határozatai ér­vényesek. A kanadai kormányfő szavai feltétlenül pozitív gesztus­ként értékelhetők; az USA északi szomszédja és NATO-partnere félreérthetet­lenül kifejezésre juttatta, hogy nem engedi magát beleránta­ni semmiféle veszélyes wa­shingtoni kalandba. Talán a Trudeau-nyilatkozat is hozzájárult ahhoz, hogy a mind nagyobb erővel kibontakozó vá­lasztási kampány során Nixon, az amerikai republikánusok elnök­jelöltje a szokásosnál békésebb húrokat pengetett. Kijelentette, hogy megválasztása esetén csúcs- találkozót kezdeményeznek a szov­jet vezetőkkel a nemzetközi prob­lémák megvitatására. Váratlan nyilatkozatának fő oka világos; a rutinos politikus rádöbbent, hogy az amerikai nép ellenszenvvel fo­gadja azt a növekvő hisztériát, amely — különösen a csehszlová­kiai fejlemények óta — Washing­ton magatartásában megnyilvánul és nem akar szavazatokat veszte­ni. Csehszlovákiából bizonyos sze­mélyi vonatkozású hírek érkez­tek. Hajek külügyminiszter meg­kérte Svoboda elnököt, mentse fel tisztségétől. Az államfő eleget tett a kérés­nek és a külügyek irányításá­val Cernik miniszterelnököt; bízta meg. Óta Sik volt minisz­terelnök-helyettesnek a belgrádi csehszlovák nagykövetség keres­kedelmi tanácsosává való kine­vezéséről — lengyel sajtójelen­tések szerint — prágai szovjet megfigyelők úgy nyilatkoztak: Sik, aki az augusztusi esemé­nyek idején tüntetőén szovjet­ellenes magatartást tanúsított, belgrádi beosztásában sem tar­tózkodik a moszkvai megállapo­dásokkal szembenálló nyilatko­zatoktól. A Pravda egy, a kom­munista párt vezető szerepéről szóló elvi cikkében többek kö­zött megjegyzi: „A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Veze­tőinek elmélete és gyakorlata sok tekintetben példaként szol­gált és lelkesítette a CSKP el­len támadó revizionista eleme­ket Csehszlovákiában”. Diákmegmozdulások az amerikai földrészen Szerdán este a mexikói had­sereg alakulatai behatoltak az egyetemi városrészbe, amelyet több mint hat hete tartanak megszállva a sztrájkoló diákok. Mintegy 3000 acélsisakos szuro- nyos katona rendőri erőkkel együtt elfoglalta az egyetem te­rületét. A karhatalmi alakula­tok eltávolították az épületekből a diákokat és meg nem erősí­tett hírek szerint közülük ötszá­zat őrizetbe vettek. Több pro­fesszort is letartóztattak. Csütörtökre virradó éjjel csa­tatérré változott az uruguayi főváros. Egyetemi hallgatók ba­rikádokat emeltek az orvoskar épületei körül és kőzáporral fo­gadták a közeledő rendőröket. Később ■ a jielybeli textilgyár munkásai csatlakoztak a tünte­tő diákokhoz. Az uruguayi szak- szervezetek korábban 24 órás országos sztrájkot hirdettek a kormány bérbeí'agyasztó politi­kája ellen. A sztrájk következ­tében nem jelentek meg a na­pilapok és várva maradtak az iskolák és .egyetemek Uruguay- ban. Az őszi beiratkozások alkal­mával zavargások kezdődtek a New York-i Columbia egyete­men, mintegy 150 diák megpró­bált behatolni az egyetem sport- csarnokába, hogy összégyűjtsék azokat a hallgatókat, akiket a tavaszi tüntetések miatt kizártak az egyetemről. Később a tilalom ellenére több mint 400 diák vonult be az egyik egyetemi épületbe, hogy részt vegyen a „diákok a de­mokratikus társadalomért” nevű szervezet által rendezett gyűlé­sen.

Next

/
Thumbnails
Contents