Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-15 / 217. szám

X Meglepő avar lelet Gyönkön László Gyula professzor feltevését igazolja Gyönkön, a vásártér utca egyik házánál vízvezetékárok- ásás közben egy longobárd sír került elő, s ennek alapján a szekszárdi múzeum kutatásokat kezdett a lelőhelytől körülbelül 50 méternyire, a tsz szántóföld­jén és a régészek megdöbbené­sére egy egészen késői, a Vili. század végi, vagy a IX. század eleji avar etnikumhoz köthető Tenstíorészre bukkantak Rosner Gyula, a kutatást ve­zető régész elmondotta, hogy a gyönki leletnek elsősorban tör­téneti értéke és háttere rendkí­vüli jelentősége, különös tekin­tettel a Dunántúl, a ezen belül a Mezőföld VIII—X. századi történetéhez. — A gyönki és a nemrégiben Tamásiban feltárt avar temető egyre inkább meg­győz bennünket arról, hogy a fent említett történeti korról — a Vili—X. századról — eddig vallott történetszemléletet erő­sen át kell értékelnünk — hang­súlyozta a kutató, majd így folytatta: — Kétségtelen, hogy László Gyula professzor a legújabb népszerűsítő. de , tudományos alapossággal megírt: Hunor és Ma gór nyomában című munká­jában bizonyos etnikai problé­mákat vetett fel a honfoglalást FI!-nyelviskola és egyetemi előkészítő tanfolyamok Szekszárdion Már korábban hírt adtunk ar­ról, hogy októberben a megye néhány községében és a megye- székhelyen a TIT szervezésében különböző nyelvtanfolyamok és egyetemi előkészítő tanfolyamok indulnak. Azóta nap mint nap egyre több telefonhívást kap a szekszárdi Garay János Gimná­zium. A telefonálók a tanfolya­mokról kérnék különböző fel­világosítást. Az érdeklődés talán sokkal nagyobb, mint azt az il­letékesek előre gondolták. A leg­gyakrabban megismétlődő kérdé­sekre a következő válaszokat ad­hatjuk: Orosz, német, francia, angol, olasz és latin nyelvtanfolyamot indít a TIT Szekszárdon. Egye­temi előkészítő tanfolyamat pedig matematikából és fiziká­ból tartanak. A tanfolyamokra általános és középiskolai tanu­lók, felnőttek is jelentkezhetnek. A felnőttek számára kezdő éis haladó csoportokat is szervez­nek. A tanfolyamokat a Garay Gimnáziumban tartják. Október elsejéig lehel, bármelyik tan­folyamra jelentkezni, mivel a tanévnyitás harmadlkán lesz. Pihenő varsák megelőző időszakra, és ez a két temető mindenképpen a leg- masszebbrr.enően támogatja kon­cepcióját, miszerint — s ez már az én véleményem is, a két te­mető és egyéb más leletek, ku­tatóéi eredmények alapján —, a Mezőföld területén az avar népesség, mint vezető etnikum, tömegesen tovább élt, és nem csupán a honfoglalást várta be, hanem párhuzamosan együtt élt a honfoglaló magyarsággal, s erőteljesen részt vállalt a szent- istváni államalapítás munkájá­ban — ismertette Rosner Gyula. Gyönkön és Tamásiban is avar sírokat, csontvázakat, eszközöket, méltóság jel vényeket, jeleket ta­láltak. Rendkívül érdekesek a temetkezési szokásokkal össze­függő rítusok, amelyek teljesen megegyeztek az ősmagyarokéval, a leletek bizonysága szerint. A kutatásokat még ebben az évben tovább folytatja a Balogh ’Ádám Múzeum, s ha szükséges­nek mutatkozik, akkor évekre ki­terjedő kutatási programterveze­tet dolgoznak ki. (B. L.) WUM Stjj, Tanár avatás Több száz pedagógus fejezte be az idén tanulmányait a Pée&í Tanárképző Főiskola levelező tagozatán, köztük sokan megyénk­ben működnek. Felvételünk - az egyik csoport avató ünnepség?»» készült. Nem tűr halasztást a múzeum előtti baleseti veszély elhárítása A lap hasábjain keresztül már többször sürgettük Szektszárdoai, a Mártírok tere és a Mészáros Lázár utca kereszteződésének közlekedésrendje nincs megold­va, állandó balesetveszély áll fenn gyalogosok, járművezetők számára egyaránt. Mégsem tör­ténik semmi! A héten is immár a második baleset történik ezen a helyen. Tegnap délelőtt Kiss János szek­szárdi lakos lovas kocsijával haj­tott itt és összeütközött a Gaál János felsőnánai lakos által ve­1 Névnap: Enikő, . SZEPTEMBER A Nap kél 5.21 érakor. 15 nyugszik 17.56 órakor. A Hold kél 31.59 órakor, VASÁRNAP nyugszik 14.34 órakor. Foio. ßakv — Ügyeletes orvos Szekszárdon: közpon­ti és hétvégi ügye­let a rendelőinté­zetben. Telefon: 12 —062. Az ügyelet kiterjed Szálkára, Sjóagárdra és Harc községekre. — Ügyeletes orvos Dombé várott: dr. Kedves Ottilia Dombóvár, III. ut­ca 35. Telefon: 10— 47. Rendel: vasár­nap délelőtt 10—-12- ig a központi orvosi rendelőben, utána a lakásán található. ügyeletes állatorvos Szekszárdon: dr. Rappay József Szék - szárd, Ady Endre Utca 18. Telefon: 12—373. Az ügyelet szombat déli 12 órától hétfő reggel 6 óráig tart. Kiter­jed Szekszárd, Őpsén.V. Sióagárd területére. Ügyeletet tar _ még az állat- kórház szakállator­vosa. — Növényvédelmi és állategészségügyi továbbképző előadá­sokat tartanak me­gyénkben, gyakorlati bemutatóval egybe­kötve. Az első fog­lalkozást a gabona- "álék kártevőiről és betegségeiről nagy érdeklődés kísérte íácánkemn, a. me­gyei növényvédő ál­lomáson. — Az ország ga­bonatermése 20 ezer vagonnal több a ta­valyinál. Az utóbbi évek jó termésered­ményeinek következ­tében állandó a me­zőgazdaságban a rak­tárgond, annak elle­nére, hogy a Gabo­natröszt négy év alatt több mint 70 ezer vagon raktár­teret épített. — Egyre jobban terjed országszerte az iregszerpcsei ta­karmánytermesztési módszer. Az Alföl­dön, például Báes- Kiskun megyében széles körben alkal­mazzák és az idén már Borsod megyé­be is eljutott az ireg- szemcsei kutatóinté­zet jól bevált mód­szere. — Nagy lottónye- nyeremény Szekszár­don. Nem minden­napi szerencséje volt annak a szekszárdi lottózónak — nem akarta magát meg­nevezni — aki a 36. játékhéten a 8 266 135-ös szelvé­nyén négyes talála­tot .ért el, s több mint 26Ö ezer forint­ra tarthat számot. — Találtak egy férfiorkánkabátot. i Jogos tulajdonosa át­veheti a tamási já­rási rendőrkapi­tányságon. VÍZÁLLÁS­JELENTÉS Szeptember 14-én. A Duna vízállása: Dunaföldvárnól 166 cm, Paksnál 266 cm. Bajánál 316 cm. A Sió vízállása: Palánknál 48 cm, Borjúdnál 21 cm, Si­móntornyánál 1Í8 cm. A Nádor vízállása: Sióágúi'dnál 68 cm. SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhő­zet, elsősorban dél­nyugaton záporok, esetleg zivatarok. Mérsékelt, napköz­ben élénk déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok­nál 19 fok volt. zetett autóbusszal. Kiss leesett a kocsiról, de 'szerencsére nem sé^ riilt meg. Az egyik ló azonban töréses sérülést szenvedeti, a kónyszerlevágásra került. Az előző napokban két fiatal motoros került itt életveszélybe, s a zsúfolt forgalmú keresztező­déi. közlekedési rendjének bal­esetmentes biztosítása még min­dig késik. Értesülésünk szerint a közlekedésrendészet e probléma megoldására már javaslatot tett, de a KPM illetékesei késleked­nek a rendezéssel, A tegnapi eset is mutatja, nem lehet várni, sürgősen intézkedni leélj! Csoboth Márton, a bút aszóki fogyasztási szövetkezet pótkocsis vontatójával Várdombon, az plső- nánai elágazásban figyelmetle­nül hajtott, s egy szabályosan szembe jövő motoros elé ka­nyarodott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mintegy ötezer forintra te­hető. A balesetek ügyében a nyomo­zás még tart. M Q1 / konyhád; Bolondos vakáció (ma* gyár—roman íúm). Hombóvár: Rita* a vadnyugat „réme” (olasz Paks: Egy remete Rómában (ólasz film), du. Nikki (amerikai film),. Szekszárd Garay: Phaedra (amerikai film)- du. Regényes éi&t (szovjet-- francia film), Szekszárd kert: A bi­zánci aranykinea (csehszlovák tűm). Tamási: A P—2 nem jelentkezik (szpvjet film). TOLNÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megye: Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETiUTS FFRENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17, Telefon: 1—29—01. t—99—01. Kiadja: Tolna megyei Ugpkladő Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA íűzskf Telefon: t—so—u. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca «8. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft Felelős vezető: Szél] István Uidez százru 15 069

Next

/
Thumbnails
Contents