Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-06 / 183. szám
Egy kis község életéből ÉRTÉNVI iidüSzLei JÍ' rténybe a kíváncsiság vitt el. Hogyan él ennek a kisded községnek ezernél alig több lakossága a megyehatár „végein”, viszonylag közel Tamásihoz, a járás székhelyéhez, de a megyeszékhelytől, Szekszárdtól távol? Milyen gondjaik, örömeik, kívánságaik terveik vannak? Délután két óra van. A néptelen utcán a gépkocsi zavargását határozottan rossznéven vevő libacsapatok rebbennek szét. Még a kutya se ugat bennünket. A munkaképes emberek kint vannak a határban. A gyerekek? Azokat mintha a föld nyelte volna el. Úgy látszik rossz időpontot választottunk a kíváncsiság kielégítésére, mert a község gazdái sincsenek a községi tanácsnál. Az elnök beteg, a titkár valamilyen ankétra ment el, a tsz elnöke kint van a határban. Sebaj, az iskola igazgatója is tud egyet és mást a község életéről mondani, hogy a rögtönzött falukutatás ne fusson zátonyra. De őt, ha találom, ugyan hol találom most? Felkél íróasztala mellől készségesen az adminisztrátor. — Ott van! — mutat ki az ablakon. Hatalmas udvart látok, amely rendező kezek munkájáért könyörög. De szépen lehetne parkosítani! — Hol van az az ott? — A kapun túl tetszik látni tizt az autót? — Azt igen. — Aki alatta fekszik, az az iskola igazgatója. Átvágva az udvaron az iskola udvara felé kényszerűen ismerem el, hogy nem jövök éppen végszóra, mint a színdarabok újságírója. Nem is csodálkoznék, ha a nagy munkában levő igazgató csak kiszólna a gépkocsi alól, hogy várjak türelemmel, míg be nem fejezi az olajcserét. Nem így fogad. Uggyel-bajjal kecmereg ki a kocsi alól könyékig olajosán. Kiadós esők eshettek arra, ahol született! Úgy állok előtte, mint Gulliver az óriás előtt. Meghallgatja milyen okkal zavarom fontos szünidei munkájában és már kísér is befelé a tágas iskolaudvarra néző lakásba. Igaz, hogy Schlaugh Ede igazgató csupán egy év óta él Ertényben, de azért tud néhány hasznos dolgot mondani az érdeklődőnek, ö a művelődési háznak is az igazgatója. így elsőként nem az anyagi, hanem a szellemi, a kulturális ellátottság problémája kerül az asztalra. A tanácsházán láttam a Déryné Színház plakátját. Nem sokkal az évadzárás előtt járt itt a színház egyik társulata. Tehát, van színház, s van mozi. Éz utóbbi hetenként egy előadást tart, vasárnap. Kicsi a művelődési ház mozi- terme, de szépen berendezett. A községi könyvtárat nem tudjuk megnézni most, de az is itt található és egy öltözőnek is használt helyiség, ami többek között úttörőszoba. Legutóbb itt búcsúztatták a község nyugdíjba menő idős orvosát, dr. Gyöngyössy Imrét. Beköltözésre készen áll az új körzeti orvos otthona, ellátva minden szükségessel, vízzel, villannyal, rendelővel, háromszoba-komforttal. Félmillió volt. A község saját erőből épített otthont az itt letelepedő orvosnak, aki Somogybái jön. Innen a szomszédból, mondja kísérőm. De miért csak szeptemberben? Erre nem tud válaszolni. A modern óvodában csendes pihenő van. A parányi ágyakon délutáni álmukat alusszák a kicsinyek. Már amelyik alszik. Van, aki csalafinta módon csak mímeli az alvást, izeg-mozog, egyik-másik apróság még a kisettenkedést is megkockáztatja. Nem sejtik a kis szökevények, hogy az óvoda komlóidnak szakács nénije birodalmában rendezkedve észreveszi a kiszökdöső- ket. Egyszem szőke kislány csücsül a homokozó sarkában a tűző napon. — Hát te? — Ez az én lányom. A világ minden kincséért nem fekszik le ebéd után, így aztán szabadságot élvez a többiek érdekében. — Az óvoda? — Az is saját erőből épült. Hm... nem is olyan kis község ez az Értény, ha erejéből ennyi mindenre telik. Most panasz következik. Annyifelé kellene a pénz, de a községi tanács csak évi tízezer forintot tud adni kulturális célokra. Itt van például az ifjúsági ház. Tessek megnézni ezt a padlózatot. Kísérletképpen kaptuk ezt a ragasztott burkolatot. A ragasztás rég elengedett, bukdácsolni lehet csak rajta, nortalanítani, tisztán tartani egyáltalán nem lehet. Az már igaz, hogy a szépen berendezett, televízióval ellátott klub összhatását nagyon '■ontja a nyaktörö padlózat. Ráférne a kicserélés, de nem lehetetlen az sem, ha rászánja ma- r'át a falu fiatalsága, hogy erre a célra összehozza a szükséges összeget. Övék az ifjúsági ház! . A tágas klubszoba mögött egy kisebb he- b/iség. Szertár lenne, ha éppen szükség lenne szertárra. A község sportélete elsorvadt. Az dősebbek szerint azért, mert a fiatalok nem becsülték meg a kapott szereket. A fiatalok szerint azért, mert az idősebbek, a község életének irányítói „nem tartják fontosnak” a sportot, nem áldoznak rá. Van ebben némi igazság. De csak némi igazság! Megtudom, hogy míg másutt, szerte a 'megyében mind. több termelőszövetkezet Ismeri fel a művelődési ház, a népművelés anyagi támogatásának szükségességét és járul hozzá jelentős összegekkel a kulturális létesítmények fenntartásához, addig itt, Értényben a termelőszövetkezet elzárkózik az. áldozatvállalás elől. Sok az öreg mondják, az ő szociális segélyezésükre kell a pénz. Szép dolog az öreg tsz- tagokkal való törődés, node csak nem megy a kulturális alapról is az összes felhasználható pénz a szociális segélyezésre! éjikor azt hallom, hogy az iskola tanulóinak összlétszámú 95, meg kell állapíta- nőm, nem a föld nyelte el a gyerekeket, mint ide jövet gondoltuk. Dehogy. Értényben erős hagyománynak bizonyul az egykézés. A fiatal is kevés. Kérdés, hogy maradnak-e itthon szívesen a fiatalok, ha nem találják meg a munka mellett az okos szórakozás, önművelés olyannyira szükséges lehetőségeit? Ilyen szemszögből vizsgálva a termelőszövetkezet kérlelhetetlennek látszó elzárkózását, bőven van mit meggondolni! Probléma még a víz. Kevés a jó víz. Ez a gond ugyancsak nagy anyagi erők összevonását igényli. Ut- és járdaépítés is van még a köz- ségfejlesztési tervben. Milyen a közellátás? Nem panaszkodnak rá. Sőt! Dicsérik, méghozzá olyasmiért, ami csupán az aszályos idő miatt számít különösen áldásosnak. Azzal dicsekednek, hogy még a zöldség- és gyümölcsellátással sem volt bajuk eddig. — Nagy kár ezért az iskola udvarába torkolló nagy udvarért, itt a tanácsházánál — mondom. — Parkosítani akarjuk. Itt kint lehetne csinálni táncparkettet, hogy nyáron itt szórakozhassanak a fiatalok. Gondokat, örömöket, kívánságokat, terveket kerestem Értényben. íme, találkoztam mindennel. Lassan, céltudatosan, ahogy az egy kis községtől telik, valóra válnak a kívánságok, tervek. Türelmetlenek a fiatalok? Hát tessék! Szedjék össze találékonyságukat, erejüket. Ök is sokat tehetnek azért, hogy ne kelljen sokáig várni egy-egy új, elsősorban nekik, őket szolgáló eredményre! L. I. — Hol vagytok olyan sokáig? — kérdezte. — Valami baj van talán? McGinnis megnyugtatta: — Semmi baj. Minden a legnagyobb rendben. * i A következő kedden Keményöklű Jimmy fültőmirigy- gyulladásban megbetegedett. Mivel McGinnis nem akarta azt a hetet kihasználatlanul hagyni, helyette Pápaszemes Joe-t rendelte kísérőül Baker mellé. Az volt a feladata, hogy falazzon Bakernek, amíg ő a zárakon bíbelődik. Az ötödik, vagyis az utolsó előtti zár pontos lenyomatát kellett azon az éjszakán elkészítenie. Mint mindig, most is Spagetti Costa volt a különítmény harmadik tagja. Ezen az éjszakán, 1949. július ötödikén, minden összeesküdött ellenük. Fél órával éjfél után, útban Nort End felé, hirtelen egy rendőrségi őrszemes kocsi fényszórója villant fel előttük, és két motorkerékpáros rendőr közrefogta Costa fekete Cadil— 43 — lacját. Costa lefékezett, ösztönszerűen pisztolyához nyúlt, de Pápaszemes Joe szó nélkül a kezére sújtott. Baker a hátsó ülésen gyorsan letakarta zubbonyával szerszámait. — Kérem a kocsi okmányait — mondta az egyik rendőr. Zseblámpájával megvilágított egy cédulát, azután az okmányokat, majd lehajolt és megnézte az autó rendszám- tábláját. Azután szó nélkül visszaadta a kocsi papírjait, s sapkájának ellenzőjéhez emelte kezét. — Mi történt? — érdeklődött O Keefe. — Semmi különös. Egy fekete Cadillac Cabriolettet keresünk. Két órával ezelőtt ellopták Dorchesterben. De a maguké egyébként sem Cabriolett. Bocsánat a zavarásért. Jó éjszakát. — Jó éjszakát, — mondta O Keefe barátságosan. — Bizonyára ismét valamilyen ifjú lopta el, hogy tetszelegjen nőjének. — Nem tudom. Lehetséges — mondta a motorkerékpáros rendőr, és elhajtott. Néhány perccel később Baker és Costa ismét majd meghalt a rémülettől. O Keefe kívül maradt őrnek. Ök ketten álkulccsal kinyitották a bankház mellékbejáratát. Mihelyt felértek a lépcsőn és befordultak a folyosóra, villámgyorsan a padlóra vetették magukat: a gépfegyverállásban villany égett! Tanácstalanul néztek egymásra: hogyhogy, itt van az őr? Talán csak nem tévesztették el a napot? Hiszen kedd van! Mozdulatlanul lapultak a padlón, és várták, megmozdul-e valaki a gépfegyverállásban. Azután Spagetti nesztelenül, óvatosan megkerülte a mellmagasságú betonépítményt, összesen mintegy öt métert kúszott. Baker fájdalmasan összeszorította a fogát. Overall- jának zsebén keresztül egy reszelő mélyen belefúródott a combjába. Rettenetesen fájt, de moccanni sem mert, még csak szisszenni sem. — 44 — Costa közben elérte a betonhengert. Óvatosan bekémlelt az egyik lőrésen. Baker villámgyorsan latolgatta esélyeit. Ha Costa most lövöldözésbe keveredik, ő megléphetne az ajtón. Átkozta magukat, hogy a kocsit olyan messze hagyták, egészen a Hull Streeten. De ha elég gyorsan rohan, akkor még a kikötőt is elérheti, hiszen csak háromszáz méter addig ... Costa felegyenesedett és csodálkozva, de megnyugodva mondta egészen halkan. — Üres. A halkan kiejtett szó is robajszerűen érte Baker fülét. — Elfelejtették a villanyt eloltani — tette hozzá Costa. Baker fekve maradt, mintha megbénult volna. — Mára elég volt — morogta kiszáradt torokkal. — Syere Spagetti, menjünk. Egy pillanatig sem maradok itt tovább. Időközben O Keefe a gyermekjátszótér kerítésénél állt, a Brinks bankház szomszédságában, a Prince Streeten. Százméteres körzetben nem volt egyetlen kő, falkiszögellés vagy bármi más, amit nem ismert volna, még abból az időből, amikor a szemközti házban lakott özvegy Paddocknénál, mint albérlő, Godfrey Brown néven. Pápaszemes részére a Prince Street nem rejtegetett titkot. Ismerte az embereket, akik ezen a környéken laktak, a lányokat, és asszonyokat, akik bizony nem a legutolsó divat szerint öltözködtek. Szegény emberek laktak erre, akiknek nem tellett jobb, szebb lakásra. Újra rágyújtott, s gyors mozdulattal elhajította az égő gyufát. — 45 — (55)
