Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-04 / 182. szám

Romain Gary: A hamisítvány — Az Ön Van Gogh-ja hatni- ismeretien feladó nem fűzött »ítvány! semmiféle magyarázatot. Fiatal S..a New York-i műgyűjtő lányt ábrázolt a kép, akinek leg­hátradőlt karasszék ében, jelezve, feltűnőbb vonása különösképpen hogy az ügyről nincs több mon- visszataszító, horgas sasorra volt. danivalója. Vendége, Baretta S... szórakozottan nézte a képet, sajtgyáros sápadtan tekintett rá. majd a papírkosárba hajította. Tudta, hogy S... szava döntő Másnap postabontáskor ugyan- súllyal esik latba, s ha egyszer olyan képet talált. Titkára a hét közzéteszi véleményét, akkor a münden napján elé tette ugyan- háromszázezer dollárért vásárolt annak a képinek egy újabb és festményt soha senki nem fogja újabb másolatát. Végül, amikor többé hitelesnek elfogadni. Tud- már nyolcadszor került íróaszta­la ő maga is, hogyan áll a do- Iára a hosszú orrú leányarckép, log, de remélte, hogy meglágyít- egy rövidke írást is talált mel­hatja a nagytekintélyű férfit, lette: „Az ön kollekciójának leg- Hangját könyörgőre fogta: szebb remekműve hamisítvány”. — Ez az utolsó szava? S... megvonta a vállát. Nem lá­— Csodálom, hogy olyan tisz- tott semmit ezen a groteszk teletre méltó úr, mint ön, efféle fényképen, ami őt magát, vagy piszkos ügyletben akar bűntár- festménykoliekcióját illetné. Már sává fogadni. éppen behajította ismét a papír­Az olasz sajtgyáros arcvonásai kosárba, ahogy az elmúlt napok- megkeményedtek, szeme diihö- ban, amikor hirtelen kétség le­sen villant, amikor kihátrált S... gyintette meg: a szem, az ajkak dolgozószobájából. S... maga is és az arc tojásdad alakja halo- felállt, s a kellemetlen incidens ványan emlékeztette Alfierára. után átment a szalonba, hogy fe- — Ugyan, nevetséges — gon- lesége társaságában keressen dolta S..., de aztán mégis meg- megnyugvást. Ha beletemette nézte a borítékot. Olaszország- arcát a nő csodálatos illatú ha- ban adták fel. Eszébe jutott, jába, minden bajról megfeledke- hogy feleségének saámlálhatatlan zett. Két évvel ezelőtt nagykövetség estélyén unokatestvére s egyéb rokona él a libanoni ott Mivel éppen náluk vendé- isimerte geskedtek Alfiera szülei, eltökél­meg Alfierát. a feleségét, aki egy te, hogy majd a vacsoránál meg- végisőkig elszegényedett szicíliai mutatja nekik a képet, hátha herceg leánya volt. Tizennyolc ők tudják a magyarázatot, éves lehetett ékkor, s ritka szép- így is történt. A zsebéből elő- ségével azonnal magára vonta húzta a borítékot, s a felesége S... figyelmét. Erről a szépség- elé tartotta. ről úgy vélekedtek: a természet — Nézd drágám, ezt találtam csupán azért alkotta, hogy be- a reggeli postámban... bizonyítsa, még mindig többre Aliiéra élsápadt Ajka meg- képes, iránt bármilyen művész, remegett, szemét elöntötték a Ragyogó fekete haj koronája, mint- könnyek, s közben könyörgő pil- ha nem is kapta, hanem adta lantást vetett apjára. A herceg, volna fényét a napnak, alatta a aki épper^ halat evett, hirtelen homlok, a szemek, az ajkak cso­dálatos harmóniát alkottak. A fuldokolni kezdett. A hercegnő­nek, aki éppen Callasról és az finom, de határozott vonalú orr opera előző esti előadásáról szó valami olyan könnyedséget adott ló, megfellebbezhetetlen vélemé- az arcnak, mely megmentette a nyét közölte, megállt a villája a túl szabályos, tökéletes mester- levegőben. S... ebben a zavart műveken eluralkodó hidegségtől, pillanatban vette észre, hogy Hiszen Aliiéra arca valóban az anyósának orra bizonyos ha­volt: mestermű. sonlóságot árul el a fotón lát­S... huszonkét évvel idősebb ható lány orrával, noha közel volt nála, de ez nem okozott sem olyan groteszk. Akaratlanul kettejük között zavart. Az jg a feleségére pillantott ekkor, egyébként igen félénk, szerény de nem: Alfiera imádni való vo- leány örömmel fogadta udvarlá- pasain nem volt semmi torz, sát, és S... őszintén, mélyen semmi aránytalan. S... megfogta szerelmes volt bélé. Ismerősei a kezét, s megkérdezte: nem győztek csodálkozni, hogy az elfoglalt üzletember, aki ko­rábban állandóan a telefonon Mi történt? i — Majdnem megfulladtam, az történt — mondta a herceg je­csüngött, hogy kapcsolatot tart- lentőségteljesen. — A hallal so­son a világ összes tőzsdéivel, — sem lehet eléggé vigyázni, most sokkal több időt tölt fele- — a te helyzetedben igazán sége társasagában, mint ^ üzleti felül emelkedhetnél az ilyesmin íicrvís-iirckl óc hír«c tóncfvíí __'n 1_________ ar 1» j j ü gyeivel és híres képgyűjtemé­nyévéi együttvéve. — szólt a hercegnő feddőn a férjéhez és S... nem tudta, hogy • 4 • Egy hónappal a Baretta tnire érti ezt, a fotóra, vagy a sajtgyárossal lezajlott incidens halevés kéllemetlenségeire. Mert után S... egy különös fényképet a^t észre kellett vennie, hogy talált a postájában, melyhez az felesége éppúgy, mint apósa és - anyósa, tüntetőén nem néznek az asztalon heverő fényképre. S Alfiera olyan ideges volt, ami­lyennek még sosem látta: le­Romain Gary orosz származású, francia író. 1914-ben született Moszkvában. A második világhábo­rúban a gauileisták oldalán taar- dobta a szalvettáját, 15 úgy tett, . 11 _'i s. ' — j. tr Xnltkk #línl nm *4 - - ­c olt, pilótaként. Később diplomá­ciai szolgálatba lépett. Lady L. cí­mű regénye, valamint kisebb írásai a Nagyvilág című folyóiratban ma­gyarul is megjelentek. mintha el akarna menni az asz­taltól. — Nem is értem, hogy ez a nevetséges fénykép... A „nevetséges” szónál Alfiera csodaszép arca elkomorult. Ami­kor a férje át akarta ölelni, a fiatalasszony felugrott és ki­rohant. — Természetes, hogy a te helyzetedben vannak ellensé­geid, fiam — fordult S.. ,-hez a herceg. — Ti ketten boldogok vagytok, egyedül ez számít — tette hoz­zá a hercegnő. S... nem is igen hederített rájuk, kiment, hogy megkeresse n feleségét. Ám a szobája ajta- iát zárva találta és belülről zo­kogást hallott. Valahányszor ko­ngott, a zokogás mindig erősebb, indig szívszaggatóbb lett. Mi­ntán sokáig hiába könyörgött Alfierának, hogy nyissa ki, visz- szavonult a saját dolgozószobá­jába. Egészen megfeledkezett a fényképről, azon töprengett, mi hozhatta Alfierát ilyen állapotba, s egyre erősebb nyugtalanság fogta el. Talán negyedórát üldö­gélhetett így, amikor a titkára bejelentette, hogy Baretta úr ke­resi telefonon. — Mondja neki, hogy nem va­gyok itt. — Azt mondja, valami fontos dologról van szó, egy fényképpel kapcsolatban. — Kapcsolja! A vonal másik végén Baretta hangja kedélyes ás előzékeny volt, de S... tapasztalt füle ha­marosan észrevett benne vala­miféle gúnyos árnyalatot. — Mit parancsol? — Megkapta a fényképet, ked­ves barátom? — Milyen fényképet? — Az ördögbe is, hát a féle- ségéét! A fél világot mozgósíta­nom kellett, hogy megszerezzem. A család nagyon elővigyázatos volt, nem engedték meg, hogy lányukat az operáció előtt bár­ki lefényképezze. Az a kép, amit elküldtem, a palermói zárdában készült, csoportkép, s én nagy ik­tattam ki... Az ifjú hölgy orrát későbbi, 16 éves korában egy milánói specialista megoperálta. Most már látja ugye, hogy nem csupán az én Van Gogh-om ha­misítvány: a maga kollekciójá­nak mesterműve is az. Ott a ke­zében a bizonyíték. Elfojtott nevetés hangzott, majd kattanás... 5.. . sokáig mozdulataiul ült az íróasztala mögött. Úgy, tehát egy elszegényedett szicíliai her­ceg Rászedte, becsapta, s ő, aki­nek oly közismerten biztos volt a szeme, éveken át egy hamisít ványt vett körül áhitatos csodá latával. S Alfiera! Az egyetlen ember, akiben feltétlenül meg­bízott, akihez mindig, minden pillanatban hűséges volt, részese lett az ellene szőtt összeesküvés­nek, elrejtette valódi arcát és soha, legbizalmasabb pillanataik ban sem próbálta megtörni a ha­zugság csendjét, bevallani neki az igazságot. Megalázóidnak és kifosztottnak érezte magát, s idejébe telt, amíg erőt gyűjtött, hogy valamiféle döntésre juthas­son. Amikor felnézett, Alfiera állt előtte. — Miért nem említetted soha? — A szüleim... Maga is meglepődött, milyen élesen, szinte hisztérikusan csengett a hangja, amikor vála­szolt: — A szüleid becstelen embe­rek. A fiatalasszony sírni kezdett, arcát tenyerébe rejtette. S.. tudta, hogy most megértőnek és nagylelkűnek kellene mutatkoz­nia. Alfierának bizonyára meg­bocsátott volna. De ez a zokogó lány már nem Alfiera volt, ha­nem egy hamisító műve, egy idegen, akinek arcára kénysze­rűen odaképzelte a torz vonáso­kat. A nő is észrevette, milyen különös tekintettel méregeti, s megszólalt: — Ne nézz így rám... — Nyugodj meg. Meg kell ér­tened, hogy ilyen körülmények között... 5.. ,-nek nagy erőfeszítésébe került, hogy kimondják a vá­lást. Az általa felhozott válóok megdöbbentette a bíróságot, s vé­gül csupán a felesége családjá­val kötött titkos megegyezés (az összeget nem tették közzé) ered­ményeképpen érte el célját. Az­óta minden figyelmét kizárólag gyűjteményének szenteli, mely szüntelenül hiteles remekművek­kel gyarapodik. A közelmúltban vette meg egy árverésen Raffael Kék madonná-ját. Fordította: ZILAHI JUDIT PÁKOUTZ ISTVÁN: Ölhetett kézzel Sose láttalak ölhetett kézzel. Mikor még megtehetted volna, mindig akadt más dolgod. Most megtehetnéd, de erre sincs erőd s idődből se futja már. Vakon-nyomorékon pusztulsz a percről-percre-sorvadásban. Úgy vagy jelen, hogy odaátról visszaszólsz még. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodsz, míg kezem szorongatod. A kötényedbe csimpaszkodó kölyök felnőttként még szalmaszálnak se elég. Égbekiáltóan fukar sorsod adós marad a szép halál kegyelmével is: végső percedet se várhatod ölhetett kézzel. Fiatalok és öregek Mottó: Egy anya kérdezi tőlem: Uram, majd megőrülök, any- nyira féltem a lányo­mat. Minden percét ellenőrzőm, mégis fé­lek tőle, hogy elka- nászkodik. Mondja, mit tegyek? Élt egyszer Bagdad közelében egy sze­gény teherhordó, Achmed. Szegény volt, mint a templom egere, de Allah egy­szer mégis rátekin­tett. Ha vagyonnal nem is, de két olyan szép kislánnyal aján­dékozta meg, hogy messze földön elter­jedt a hírük. Oly­annyira, hogy még a felséges padisah fii- léig is eljutott. Fog­ta hát magát a padi­sah és elballagott Achmed kunyhójáig, hogy megtekintse a portékát. Megtekintette. Majd hanyatt vágó­dott a gyönyörűség­től. — Te Achmed! Ezek a lányok szeb­bek, mint a hírük! Mire megnőnek eljö­vök értük és elviszem őket a háremembe. Kapsz értük annyi aranyat, amennyit a súlyuk nyom. Addig is itt van ez a zacs­kó pénz, hogy ne nyomorogj! Achmed kezet csó­kolt a hálától, mert ha hosszú lejáratra is, de valóban jó bol­tot csinált. Mintha manapság egy szü­lészorvos vinné el a lányt. A felséges padisah már az ajtónál tar­tott, amikor még eszébe jutott valami: — Te Achmed! — mondta fenyegetően — egyet azonban mondok neked! Az életeddel felelsz, ha valaki csak egy ujjal is hozzájuk ér! Achmed megvakar­ta a fejét és mert gyér fantáziájú em­ber volt, hát vett egy rudat, arra akasztott két kosarat, ebbe meg belerakta a lányokat. Így hurcolta őket ti­zenöt évig. Tizenöt év múlva újra beállított a fen­séges padisah. Ami­kor a lányokat meg­látta, újfent hanyatt vágódott a gyönyörű­ségtől és máris vitte őket. Az ajtóbút még visszaszólt: — Te Achmed! Az aranyat megkapod a kamarásomtól. De es­küdj meg, hogy sen­ki sem nyúlt hozzá­juk egy ujjal sem! Achmed megvakar­ta a kobakját és így szólt: — Felséges padi­sah! — Arra, ame­lyik itt az orrom előtt volt, arra meg­esküszöm. De, hogy a hátam mögött lévő mit csinált, arról fo­galmam nincs. Ennyi a mese. Ta­nulsága kettő is van. Az egyik: akinek lá­nya van, az ne félt­se annyira a romlás­tól. Hiába is tenné! A másik: a fenti­ekből nem derül ki. de azért tanulság: nem kell a lányokat annyira őrizni, de azért az oroszlán far­kát sem kell fölös­legesen megrángatni. Az anya kérdésére is csak ezt válaszol­hattam. SZÖLLÖSI KÁLMÁN MISZLAI GYÖRGY: Aprily Erdők zúgása, patak csörrenése, vad sziklák között vágtató vihar ébreszti álmod zengő verselésre erdélyi tájak dallamaival. Surranva szárnyalsz a kék végtelenbe üzennek érted messzi csillagok. Bearanyoz az idők végtelenje, s ragyogsz felettünk éppúgy, mint azok. Üreg poéta, örök fiatal. Hullott évekre jött a diadal: övez ünneplőn, érdemelt babér!... Mélyrül zendülsz föl, mint az orgci és szárnyas hangokkal vágtatsz oda hol rádszikráz a csillagverte tér..,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents