Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-30 / 203. szám

MIT MOM) A ^ ? ...a termelőszövetkezeti alkalmazottak munkabérének szabályozásáról A termelőszövetkezeti . alkalmazot­tak munkabérének ' szabályozásával kapcsolatban ma is számos problé­ma merül fel, holott az idevonatkozó jogszabály — a 15/1968. MÉM. sz. ren­delet — május 15-én lépett hatályba, a hatályba lépést megelőzően kötött munkaszerződésekben foglalt- bérmeg­állapításokat pedig — amennyiben azok az e rendeletben foglaltaknak nem feleltek meg. — július 1. nap­jáig -módosítani kellett. A felmerült problémák helyes meg­oldására,. a jogszabály rendelkezései­nek megfelelő végrehajtására a Me- eőgazdasági és Élelmezésügyi Minisz­térium. valamint a Munkaügyi Mi­nisztérium együttes közleményt adott ki (megjelent a Munkaügyi Közlöny f. évi 14. számában)/ melynek leg*- lényegesebb iránymutatásaira e he­lyen is felhívjuk a figyelmet. A közlemény rámutat arra, hogy a már hivatkozott rendelet hatályba lépését követően megkötött munka- szerződések esetében az alkalmazot­tak bérmegállapításának módja a rendeletben foglaltaknak megfelelően kell történjen, tehát a havi munka­bért a munkaszerződésben pénzösz- szegben kell rögzíteni. A korábbi munkaszerződésekben kikötött mun­kabérek megállapításának módját megváltoztatni nem kötelező de el­lenőrizni kell, hogy a kikötött mun­Dolgozókat felvesznek Ganz-MÁVAG alkalmaz: esz­tergályos, marós, lakatos, hegesz­tő, öntő, kovács, galvanizáló (vegyésztechnikus), szak- és be­tanított munkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Szabad szombat van. Jelentkezés szemé­lyesen, vagy írásban a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. Buda­pest, VIII. kér. Vajda Péter u. 10. (379) KOSSUTH RÁDIÓ 8.16: Lakatos Sándor és népi zene­kara muzsikál. 8.40: Verdi operáiból. .9.39: Veresegyházi óvodások énekel­nek, 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A vi­lággazdaság hírei. 13.05: Kóruspódium. 13.15: Albert István népi zenekara ját­szik. 13.28: Történetek dúrbán és mollban. Albert István összeállítása. 13.48: Fúvósátiratok. 13.59: Veréb FC. Rádiójáték gyermekeknek. II. rész. irta Karl Bruckner. 15.15: üZENEtek. 15.55: Burgonyanemesítés elektron­mikroszkóppal. Dr. Sárvári Istvánnal beszélget dr. Simon József. 16.05: Ze­nekari muzsika. 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. 17.15: Claudio Arrau Chopin- müveket zongorázik. 17.40: Nyitott stúdió. Petress István műsora. 18.00: Uj zenei újság. 18.30: Kozák Gábor József népi zenekara játszik. 19.25: Sporthíradó. 19.35: Mesterségünk cí­mere. Szocialista brigádok vetélkedő­je. Középdöntő I. adás. 21.00: Ope- rettdalok. 21.15: Magnósok, figyelem! 22.20: Berki István népi zenekara ját­szik. 22.50: Mi van a cégtábla mögött: Dr. Forgács Tibor egyetemi tanár elő­adása. 23.00: George Georgescu vezé­nyel, közreműködik a Román Állami Filharmónia George Enescu szimfoni­pályázat TANÁRI ÁLLASRA A Munkaügyi Minisztérium 504. sz. Szakmunkásképző Inté­zete magyar-történelem szakos tanári állást hirdet meg pályá­zat útján. Pályázhatnak egyetemi és főis­kolai végzettséggel személyesen, vagy írásban. Lakást biztosítani nem tudunk. A pályázatokat az intézet igaz­gatója címére Nagymányok, Petőfi S. u. 114. sz. kell küldeni. Pályázati határidő: 1968. szep­tember 15. (350) k.abérek értéke 'a rendeletben meg­határozott felső bérhatárokat nem lé­pik-e túl. Ismerteti a .közlemény azokat az átszámítási módokat Is, melyek segítségévéi a tsz vezetősége ellenőrizni tudja, hogy a különböző formájú bérkikötések a rendelet elő­írásainak megfelelnek-e. A rendelet által életbe léptetett munkabérek felső határai a már ko­rábban szerződtetett alkalmazottak munkabérére nézve is irányadók. A bértétel felső határát meghaladó bér­kikötéseket július hó 1. napjáig mó­dosítani kellett, ennek elmulasztása esetén e bérkikötések a felső bér­határt meghaladó részükben a tör­vénynél fogva érvényüket vesztik. A bértételek felső határát meg nem haladó munkabérek módosítását e rendeletre hivatkozással egyoldalúan sem a tsz, sem az alkalmazott nem kérheti. A bértételeknek a rendeletben megállapított határát azon a címen sem lehet túllépni, hogy az alkalma­zott a munkakörére Irányadó törvé­nyes munkaidőnél hosszabb vagy rö- vldebb ideig dolgozott. A túlmunkát végzőket a túlmunkadíjazásra vonat­kozó általános rendelkezések szerint kell díjazni, a rendeletben előírt bér- tómiev határait azonban módosítani nem lehet. Iránymutatást ad a közlemény a 3004-es kormányhatározatok, a 16'1964. rw sz_ rendel"!, valamint a 10'1967, MÉM. sz. rendelet alapján átirányí­tott. illetőleg áthelyezett, vagy át­helyezés hiányában Is állami támo­gatásban részesülő, munkaszerződés­sel alkalmazott szakemberek munka­bérének megállapítására is. A rendeletben foglalt rendelkezé­seknek visszamenő hatálya nincs, a már kifizetett járandóságok visszaté­rítését tehát a termelőszövetkezet a rendeletre való hivatkozással nem követelheti. A rendelet azonban kimondja, hogy az abban foglaltak végrehajtását ál­lami felügyeleti jogkörben is bizto­sítani kell.-, Indokolt esetben intéz- keSní kell a munkaügyi szabálysér­tés miatt ak eljárás megindításáról.” A jogszabályi rendelkezésnek ezt az idézőjelben szó szerint közölt részét is természetesen csupán figyelemfel­hívásnak szántam. DR DEÁK KONRAD csop. vez. ügyész televízió műsora kus zenekara. 23.42—0.25: Operettrész­letek. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Mocsárvilág Magyarországon. II. Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.20* Kamarazene. 11.00: Válaszolunk hall­gatóinknak! 11.15: Hello, Dolly! Rész­letek Herman zenés játékából. 11.52: Beck kisasszony. Benedek Elek élbe szélése. 12.00: Három versenymű. 13.03: Virágzik a pomagránát. . . Albán nép­balladák. 13.20: Könnyűzene Visin' András műveiből. 14.00: Kettőtől— hatig. . . A Petőfi Rádió zenés délután­ja. 18.10: Jó szomszédok a madárvi­lágban. Dr. Horváth Lajos kandidá­tus előadása. 18.20: Grabócz Miklós Nyugat-dunántúli táncok. (MRT népi zenekara, vez: Lakatos Sándor.) 18.30* Láttuk, hallottuk. . . Színház-, film- és képzőművészet-kritika. 18.50: Wagner* Lohengrin. Háromfelvonásos opera Közben: 21.50—21.53: Koncert. Juhász Gyula versei. (Mensáros László.) URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH zenei kalauz. 19.35: Bartók: Duók. — I. és IV. füzet. (Ajtay Viktor és Kuttner Mihály — hegedű.) 19.57: Vo­kális zene. 20.43: A dzsessz kedvelői­nek. 20.58: Schubert-est. MAGYAR TV 17.00: Országos atlétikai bajnokság Közvetítés a Népstadionból. 18.00: Hí­rek. 18.10: Malican papa és fia. Ma­gyarul beszélő francia rövidjátékfilm. 18.35: Világhírű tudósok a kamera előtt. 19.05: Tévészőttes... 19.25: Es­ti mese. 19.35: A Duna vallomása. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Péntek esti be­mutató. Ketrec. Tévéjáték. Irta: Be­nedek Katalin. 21.20: Zenei Figyelő A Tv zenei újságja. 22.05: Tv-híradó. — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 17.15: Az ön keresztrejtvénye. 18.20: Hangverseny a bolondo« fiatalok vi­lágának. 19.05: Mozaik. 20.35: Játék­film. 22.05: Téma ma estére. 22.20: j Három arckép. 22.50: Szimfonikus f hangverseny. Folyó hó 24-én életének 55. évében Budapesten elhunyt dr. MARXREITER ALAJOS budapesti ügyész, a Fővárosi Ügyészség Közlekedési Osztályának vezetője. Dr. Marxreiter városunk szü­löttje, 1949-ig a szekszárdi ügyészség­nél szolgált, majd Budapesten töltött be több helyen vezető ügyészi be­osztást. Élete és munkássága közmeg­becsülést szerzett a számára. 1968. évi augusztus hó 31. napján 13 órakor bú csúztatják hamvasztás előtt Budapes­ten a Farkasréti temetőben. A teme­tést a Fővárosi Főügyészség rendezi. Tolna megyéből és városunkból is sok barátja, tisztelője, rokona részvéte kíséri. (383) Azonnali belépéssel felveszünk kubikosokat, és kubikos- brigádokat, betonozókat, útépítőket, csatornaépítő­ket, betanított munkásokat, férfi segédmunkáso­kat. Bérezés teljesítménybérben, kiemelt munkahelyi pótlék biztosítva, napi háromszori étkezés, szállás modern mun­kásszállóban. SZABAD SZOMBAT. Jelentkezés személyesen, vagy levélben, Dunaújváros, Kenyérgyár ü. 1. sz. alatt. 26. sz. Állami építő­ipari VÁLLALAT _________________________(278) Magánépítkezök! Közületek! Olcsó kerítés és vaskapu kapható hőgyészi szaküzletünkben 1800x3000-es nagy kapu 950,— Ft 1800x4000-es nagy kapu 1200,— Ft 1800x900-as kis kapu 450,— Ft 1800x2000-es kerítésmező 300,— Ft TÉRÍTÉS ellenében HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK. (356) Felvételre keresünk érettségivel, megfelelő pénz­ügyi gyakorlattal, illetve mérlegképes könyvelői vég­zettséggel beruházási előadót. Magyar Beruházási Bank, Tolna megyei fiókja, Szek- szárd, Mártírok-tere. (372) A rádió és a ... A p Szekszárdi Sajtérlelő fizikai munkára férfi és női munkaerőt felvesz. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezjős: Szekszárd, Sajtérlelc, Kadarka utca 38. (392) A KPM Közúti Igaz­gatóság Szekszárd, Hu­nyadi u. 4—6. azonnali belépéssel felvesz gya­korlattal rendelkező ad­minisztrátort iktató munkakörbe, autóvilla­mossági szerelőt és autószerelőt. (364) 1 A Szekszárdi Szabó Ktsz azonnali belépés­sel, gyakorlattal ren­delkező gyors- és gép­írónőt felvesz. Jelent­kezni lehet a szövetke­zet irodájában, Szek­szárd, Arany János u. 23. sz. alatt. (363) Kétszoba-konyhás ház, 800 négyszögöl telekkel, olcsón eladó. Pári, Nagy u. 84. sz. alatt. (380) 897 négyszögöl szőlő, lakható présházzal, pin­cével, felszereléssel és ■ ó h i r d e ( f s ez évi jó terméssel Tolnanémediben, or­szágút mellett, zárt kertben, betegség miatt eladó. Érdeklődéseket: „Megélhetés biztosítha­tó” jeligére, 10 533 számra, a kaposvári hirdetőbe. . (382) Opel Kadett — 1965- ös — eladó. Dunaföld- vár, Béke téri parkoló. Szombaton 3—6-ig. (365) Kétszobás ház mellék- helyiségekkel, kerttel, kúttal, beköltözhetően eladó. Mözs, Temető u. 40. ‘ (370) Jó állapotban lévő Duna oldalkocsi eladó. Érdeklődni bármikor, Palánki Téglagyárban. (359) Royal Standard 12/96- os harmonika eladó. Érdeklődni: du. 5-től Szekszárd, Beloiannisz u. 32. (Kinczli). (378) 20 méteres épület le­bontásra eladó. Komlói Károlyné, Tabód. (377) e k... Műszakilag levizsgá­zott 250 cm3 sport Sim­son olcsón eladó. Bony- hád, Kossuth u. 50. (345) ~l db 200x120x120 cin méretű, 5 mm-es lemez­ből készült, 20 hl-e« víztartály, hozzá tar­tozó 2 db 4 méteres I vas talpakkal, l db 220x150 cm méretű, két- számyú dupla ajtó, tokkal, külső szárnyak lemezborítással és re­tesszel, l db 3 m-es pult, eternit tetővel el­adó. Érdeklődni: Duna- földvár, Paksi út 3. Te­lefon 137. (330) Jó termo 537 n-öl sző­lő, szép tanyával együtt eladó. Molnár József, Öcsény, Előhegy. (371) Azonnal beköltözhető családi ház eladó. Tolna, Balassi út 3. i355) Opel Olimpia, 1500 cm3, üzemképes álla­potban, forgalomból ki­vont, eladó. Bátaszék- Lajvérpuszta 34. (352) Szekszárd, Remete u 79. sz. alatt háromszoba- konyliás kertes ház be­költözhetően eladó. (361) Mezőgazdasági nagyüzemek! Szövetkezetek! A szállításra elfogadott mennyiségen felül 1968. érre további nitrogénműtrágya- szállítást vállalunk, a szállítással egyidejű fizetési kötelezettség mellett. Kérjük sürgős megrendeléseiket. AGROKER Vállalat, Szekszárd. (388) Női segédmunkásokat alkalmaz a Bm. Állami Építőipari Vállalat építkezéseire, takarítórészlegéhez és ipari tanulók mellé. A női dolgozók belépéskor munkaruhát kapnak. Férfi segéd munkásokat a vállalat pécsi és baranyai építkezéseire és a garázsba vesz fel. Kubikosokat és rakodókat Igen jó bérezési feltételek mellel! alkalmazunk. A fentieken kívül az alábbi szakmákban van felvétel: ács, kőműves, fűtésszerelő, ívhegesztő, szerelő lakatos. A vállalatnál az alábbi szakmunkásképző tanfolyamaink in­dulnak: * ács és lakatos átképző tanfolyam. Az átképzés deje elatt a jelentkezők szakmunkások mellett sajátítják el a gyakorlati tudnivalókat, és ingyenes elmélet1 oktatásban részesülnek. Sikeres vizsga után szakmunkás munkakörbe kerülnek. Kéthetente szabad szombat. Napi há­romszori üzemi étkezés, munkásszálló vidékieKnek különélé­st pótlék. Jelentkezés, érdeklődés a munkaerő-gazdálko­dásnál. Pécs, Rákóczi u. 56 Telefon: 10—39 (333)

Next

/
Thumbnails
Contents