Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-29 / 202. szám
Űj magyar búzafajták sikere Az iregszemcsei fajtakísérlett állomáson 18 őszi búza — köztük három szovjet és egy olasz fajta — kis parcellás összehasonlító kísérletében az új magyar búzafajták bírták legjobban az idei nagy szárazságot: a legjobb termést a szegedi 423/3-as adta, amelynek egy holdra átszámított hozama elérte a 27 mázsát, s ettől nem sokkal maradt el a 26,6 mázsás átlaggal jeleskedő kom- polti 2-es. A szegedi tar búza 26,2 mázsás átlaggal fizetett. A külföldiek közül a bezosztája l/b 24,4, a rannaja 12-es 24,1 mázsát adott holdanként. Az iregszemcsei telep nagyüzemi szaporító tábláin a moisson francia búzafajta bizonyult legjobb termőnek, amely holdankénti átlagban 26 mázsát adott. Meglepően jól sikerült az újszegedi őszi zab nagyüzemi próbája: 18 mázsát adott holdanként, ami az idei aszályban kitűnő termésnek számít. (MTI) Vetnek és silóznak Tolna megyében is megkezdődött az őszi vetés. A bátaszéki Búzakalász Tsz-ben két géppel vetik az őszi keverékeket: a ro- zsos-bükkönyös, az árpás-bükkö- nyös keveréket, továbbá előkészítik, tisztítják és csávázzák a vetőmagvakat a többi vetésekhez, köztük az őszi árpa földbe tevéséhez. Javában folyik a silózás is a megyében. A Dalman- di Állami Gazdaságban mintegy 1500 holdról takarítják be a termést a silókombájnok; a gazdaság ,, négy kerületében 600 holdnyi a fő vetésű silókukorica, s majdnem ötszáz holdról besi- lózzák a kukoricaszárat is. A gazdaság 3200 holdnál nagyobb kukoricásában jó termésre van kilátás, a termőterületen ezer holdnyinál több a vetőmagnak termesztett hibrid kukorica. Siiidőnevelési szerződéskötések A háztáji és egyéni gazdaságokban levő kocák folyamatos tenyésztésben tartásának és a mielőbbi vemhesítések elősegítése érdekében az állatforgalmi vállalatok már most megindították az 1969. első félévi átadásra szóló süldőnevelési szerződéskötéseket. A továbbtartásra és hizlalásra alkalmas, 30—50 kilogramm súlyú süldők átvételi ára: 1969 első negyedévében kilónként 23 forint, 1969 második negyedévében pedig kilónként 25 forint. A meglevő vemhes koca várható szaporulatára is köthető szerző- dés. A szerződés megkötésekor süldőnként 200 forint előleget és egy mázsa abraktakarmányt állami áron történő vásárlására szóló utalványt kapnak a szerződő háztáji és egyéni gazdaságok. Ha a szerződők a későbbiek során ezt a süldőnevelési szerződést hizlalási szerződéssé változtatják át, a háztáji és egyéni gazdaságok süldőnként további két mázsa abraktakarmány állami áron történő vásárlására szóló utalványt kapnak. Azok a szerződők, akik a takarmányt nem veszik igénybe, a süldő, illetőleg a hízott sertés átadásakor élősúlykilogrammonként egy forint felárat is kapnak. Azok a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, amelyek az állatforgalmi vállalatoktól süldőt vásárolnak, változatlanul megkapják a süHőnkénti három mázsa abrakb'kp,'i'.ánv vásárlására ■zóló utalványt. (MTI) | Kiállítás a megye iparáról „Nagyon tetszett, érdemes volt megrendezni, mert sok dologról valóban nem is sejthető, hogy Tolna megyében készül...” — Az egyik látogató fogalmazta meg így a véleményét a múzeumban lévő ipari kiállításról a vendégkönyvben. „Az ember felfedezheti. hogy nincs szégyellni- valónk, Tolna megyeieknek” — írja egy másik vendég. „Jó lenne legalább kétévenkint látni így, összegyűjtve, hogyan fejlődik a megye ipara”. Egy német nyelvű bejegyzés is dicséri a kiállítást, megállapítva: Csodálatos, hogy mi mindent állítanak elő ebben a megyében. Valóban, európai színvonal! Első ízben mutatkozott be így, együtt Tolna megye ipara. Harminc üzem — vállalat, kisipari szövetkezet — hozta el legszebb termékeit. A bemutató természetesen nem lehet teljes, egy sor üzem, néhány iparág nincs képviselve és amelyek eljöttek, azok sem hozhatták el teljes választékukat'. De így is lemérhető, Tolnáról már nem mondható el, hogy iparilag elmaradott megye. A hagyományos Tolna megyei termékek mellett — cipő, bőr, zománcedény, textiláru, konzerv, tejtermék, nyomdaipari termék — túlsúlyban vannak az újdonságok. Műszerek, konfekcióáruk, szőrmék, sőt néhány gép is. Minden elismerés a rendezőké, akik sok munkával összehozták ezt a termékbemutatót és úgy állították össze ebben a kis teremben, hogy ne tűnjön túlzsúfoltnak, mégis, sok legyen a látnivaló. A megjegyzések inkább tanulságként, a jövőre vonatkoznak. Az ilyen kiállításokat gyakran agyonnyomja a sok szöveg, termelési adat, grafikon. Nos, itt inkább hiányzik a szöveg. Sokat mondott volna egy-egy évszám — az üzemalapítás, vagy az új gyártmányprofil bevezetésének éve egyik-másik vállalat, szövetkezet termékeinél. A megye iparának dinamikáját hűen szemléltetné egy-két jól kiválasztott adatot ábrázoló idősoros grafiiparában elég gyenge lábon áll az árupropaganda. Elvétve találhatók gyártmányprospektusok (néhány ktsz már hozott a kiállításra és kínál a látogatóknak ilyet, a megye tanácsi iparáról is van színes prospektuscsomag), a bemutatott termékek zömének azonban legfeljebb a nevét jelöli egy-egy felirat. Műszaki és egyéb adatait nem. Pedig a látogatókat sok minden érdekelné. Akik a megnyitás napján nézték meg a bemutatót, szerencséjük volt, mert találkozhattak a Szőlőprés, drótfonat, kerti traktor öntözőberendezések és betontermékek a kiállítás szabadtéri részén. A kiállítás a máról szól. Kínálkozik azonban az összehasonlítás: tegyük fel, hogy húsz évvel ezelőtt rendezik meg. Vagy csak a?ok az üzemek mutatnák be termékeiket, amelyek már az államosítás évében is megvoltak. Azt hiszem, a terem egyik sarkában elférnének és a rendezőknek nem az okozna gondot, mit szelektáljanak ki a rengeteg anyagból. A harminc üzem közül ugyanis mindössze nyolc „élt” már két évtizeddel ezelőtt is. Azok is csak a töredékét állították elő annak a gazdag termékskálának, amivel most eljöttek. A Paksi Konzervgyár jóformán semmit sem gyártott mai termékeiből. A Tolnai Selyemgyár csak néhány motring selyemfonalat és cérnát mutathatott volna be, ma pedig láthatjuk a különféle selyemszöveteket, üvegszöveteket, nyakkendőket, esernyőket. De lépjünk tovább egy évtizeddel. Ha az 1958-as állapotokat próbálnánk rekonstruálni, a korábbi nyolchoz hét újabb üzem jöhetne. A „maradék” tizenöt az utóbbi tíz esztendőben született. Megyénkben tíz évvel ezelőtt még nyoma sem volt a műszeriparnak, a bőrdíszműiparnak, szőrmeiparnak, kesztyűgyártásnak. A megye iparát reprezentáló kiállítás az utóbbi években meggyorsult fejlődésről tanúskodik. De tegyük hozzá, csak azok számára, akik ismerik, mi volt itt tíz, húsz évvel ezelőtt, vagy a felszabadulás előtt. Ne tűnjék ünneprontásnak a néhány bíráló megjegyzés, hiszen el kell ismerni és örömmel kell megállapítani, hogy nehéz és nagy munkát végeztek a rendezők. Nem volt könnyű összehozni a rengeteg anyagot, kiválasztani közülük azokat, amelyek legjobban mutatják, mi mindent állítanak elő a megyében. Az anyag eléggé heterogén és ezt a sokféle terméket úgy elhelyezni, hogy a »leghatásosabb látványt nyújtsa, hogy „feldobja” a megye iparának gazdag termék- választékát, sok fejtörést okozott Molnár György festőművésznek és Kaiser Istvánnak, A Fővárosi Óra és Ékszeripari Vál lalat „kirakata”. A Bonyhádi Cipőgyár legújabb modelljei. V kon (A megye iparában foglalkoztatottak számának alakulása az elmúlt tíz, vagy húsz eszten- tőben, a beruházások fejlődése stb.). Jó lenne a bemutatott termékekről is többet tudni, mint amit megtudhatnak a látogatók. Csak elvétve találhatunk olyan feliratokat, mint a dombóvári kesztyűüzem termékeinél, hogy hány országba exportálják ezeket a kesztyűket és hogy belföldön is kaphatók. A szabadban, a múzeum előtt felállított különféle termékekről csak azt tudhatjuk meg, hol készülnek. De kiállító üzemek, vállalatok képviselőivel, szakembereivel. A Bonyhádi Cipőgyár igazgatóját és főmérnökét valósággal megostromolták a sok kérdéssel. Aki viszont hétköznap látogatja meg a kiállítást, sok szép terméket lát, de keveset tud meg róluk és termelőikről. Az új mechanizmusban a boldogulás fontos feltétele a reklám, a propaganda és ehhez az ilyen lehetőségeket, mint az ipari kiállítás, jobban fel lehetne használni. Helyes, dicsérendő kezdeményezés volt a megye iparának akik alapos szakmai hozzáértés- Aidául a Gépjavító Vállalat ezt a kirakatát összeállítani. El- sel sok munkával szinte meg- keri traktoráról jó lenne meg- ső próbálkozásnak, kitűnően si- alkották ezt a bemutatót. Har- tudni, prototípus-e, vagy már került. A nagy érdeklődés muminc különféle vállalat, szövetkezet „egyéni” szempontjait kellett egyeztetni, hogy kialakuleyártmány. Mindez azonban nem is elsősorban a rendezőknek, róható fel. intatja, hogy érdemes lenne rendszeressé tenni, egy-két évenként megrendezni. jón az összkép. kább azt mutatja, hogy a megye JANTNER JÁNOS t Régi gépért ^ újat..» t A tamási gépjavító állomáson az új mechanizmusról hamar megtanulták, hogy az esetenként feleslegessé vált gépeket nem szabad sokáig ott tartani az üzemben. A munka nélkül álló gép, a feleslegesen elfekvő alkatrész nem hogy hozná, hanem egyenesen viszi a pénzt. A közelmúltban éppen ezért kiárusítást rendeztek, amelynek hasznáról Gressay Sándor főmérnök a következőket mondja: — Először is, eladtunk három feleslegessé vált gépkocsit. Egy kis Warszawa teherautót a somogyegresi Március 15. Tsz vett meg — és egyúttal meg is rendelte nálunk a főjavítását —, egy Moszkvics- furgont a tamási TÖV AL-nak, egy GAZ 51-est a kocsolai termelőszövetkezetnek adtunk el. Hogy mennyiért? Egészen olcsón, átlagban húszezer forintért. — Profilváltozás miatt megszüntettük például a gumijavító részlegünket. Az egész műhelyfelszerelést megvásárolta a tamási Uj Élet Tsz. — Azonkívül eladtunk nagyon sok üzemanyagos hordót, amelyet leginkább a közeli földművesszövetkezetek vásároltak, de jöttek a szomszéd megyéből, Lajoskomáromból is. — Mennyi pénzt hozott ez a kiárusítás? — Mintegy 175 000 forintot, de nekünk egyelőre csak egy hegesztődinamó árát, harminc- háromezret ... — Es a többi pénz? — Mi a befolyt összegnek tulajdonképpen csak harminc százalékát kapjuk meg, a többivel a tröszt rendelkezik, mint fejlesztési alappal. Tehát bekerül a nagykosárba... Legfeljebb vitatkozni lehetne arról, hogy miért nem kapunk vissza többet.-m-m-át igen, lehet vitatkozrm ni a kérdésen. Nyilván a tröszt a tamásiakat sem kezeli mostohagyermekként, de ... De nem lenne-e hasznosabb, ha esetenként az illető állomás nagyobb ösz- szeget kapna vissza, a felesleges készletek értékesítéséből befolyt összegből? — A 175 ezer forintnál nagyobb összeg terhelt bennünket — mondja a főmérnök. — Azért rendeztük ezt a „perzsavásárt”, hogy legyen mivel gazdálkodnunk. Kellett volna legalább még egy he- gesztödinamó. — Tulajdonképpen oda akarok kilyukadni, hogy nem kapunk túl sok ösztönzést az ilyesfajta kereskedelemhez. Mondok egy példát: Van egy háromméteres esztergánk, amelynek teljesítményét évek óta nem tudjuk kihasználni. Ha eladnánk, az árából vásárolhatnánk egy kisebbet, amely nekünk jobban megfelelne. De csak harminc százalék marad meg nekünk, és azzal mit tudunk kezdeni? Viszont ma már ott tartunk, a termelés mellett meg kell tanulnunk kereskedni is... a javítóállomáson a nyil- vános börzén túl házi börzenapot is rendeztek, amelyen televíziók, rádiók, hangszerek kerüHck „piacra” — jórészt a tavalyelőtt megszűnt Dalmandi Gépállomás vagyontárgyai. BI.
