Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-18 / 194. szám
Szófiai élmény eh 1968. 1. DRUZSBA Szófia tíz napig a világ érdeklődésénék fókuszába került. A IX. Világifjúsági és Diáktalálkozó eseményeiből első oldalon számoltak be a lapok, s a tv-kamerák segítségével mindenki egy kicsit részese lehetett a fiatalok nagy nemzetközi seregszemléjének. Tíz Tolna megyei fiatallal, — munkásokkal, diákokkal, ifjúsági vezetőkkel — tíz napot töltöttünk a fesztiválon, a VIT országában. A politikai rendezvényekről, tanácskozásokról, vitákról, szolidaritási tüntetésekről már az eseményekkel egyidőben tájékoztatott a sajtó — felesleges lenne ismétlésekbe bocsátkozni. Élménybeszámolómban elsősorban a fesztivál feledhetetlen hangulatát szeretném felidézni. Sajnos, alaposan meg kell rostálni az emlékeket, hiszen a szófiai tíz nap sok dimenziójú élményanyagát szinte lehetetlen egy riportsorozat keretében visszaadni. A druzsba szó oroszul és általában a szláv nyelveken barátságot jelent, s a fesztivál egyik jelszava volt. Ez volt az első szó, amit a bolgár fővárosban kiszállva a vonatból megtanultunk, s a következő tíz napban annyiszor volt alkalmunk a gyakorlására, hogy egy életre lehetetlen elfelejteni. Ezzel fogadtak bennünket a bolgár fiatalok, így köszöntöttük egymást, és ha a beszélgetés nyelvi nehézségek miatt elakadt, a hányán kaptak az alkalmon, s beálltak a táncolok közé. Az ismerkedés egyébként roppant egyszerűen zajlott le, szintén a „varázsszó” segítségével — druzsba, — mondta a Mali Köztársaságból jött fiatalember a lengyel kislánynak és ezzel tulajdonképpen már a bemutatkozás és a táncra kérés is megtörtént. Szófiában egyszerűen nem lehetett rosszkedvűnek lenni, mindenkire átragadt a derűs, fiatalos felszabadult hangulat. Ezért hiába is Bolgár népi együttes szó rakoztatja a fiatalokat. Tolna megyeiek a Dimitrov téren a „jelvény börzén”* druzsba szóval szinte mindent el lehetett mondani. Egyik éjszaka, vagy harmincán vártunk a villamosra, kivétel nélkül fiatalok. (Egyébként is: a tíz nap alatt úgy tűnt, hogy Szobában csak fiatalok vannak.) A várakozás egyhangúságát még beszélgetéssel sem tudtuk enyhíteni, legalább nyolc nemzet képviselőiből állt az „utazóközönség”. A villamos nem jött, viszont előkerült valahonnan két gitár, s perceken belül megszűnt az unalom. A zene nemzetközi, a tánc szintén, így, amikor jó félóra múlva mégiscsak bedöcögött a villamos, kénytelen volt ránk várni: még a síneken is ropták a táncot azok, akik rövid idővel ezelőtt még nem is ismerték egymást. A vezető egy cseppet sem méltatlankodott, az utasok közül pedig nészabadkozott az egyik fiatalember, hogy ő nem tud táncolni, ezt a mongolos szemű kislány egyáltalán nem akarta megérteni... Az élet este kilenc óra után kezdődött, amikor véget értek a „hivatalos” programok. Szinte nappali fényben ragyogtak az utcák és terek, a színes forgatag egy pecre sem állt meg. A parkokban és tereken felállított szabadtéri színpadok minden este kínáltak valami érdekes látványosságot. Pontosabban szólva annyit, hogy képtelenség volt mindenütt ott lenni,*5 mert egyidőben tizenöthúsz helyen is tartottak bemutatót. Egyik este a Vlagyimir Zanmov parkban felállított szabadtéri színpadon beat-koncertet rendeztek, ahol a fesztivál" egyik legnépszeffűíA zenekarai a magyar Syi-ius együttes is bemutatott néhány számot. A magyar fiatalok többsége természetesen itt szorongott, hogy hatalmas hangorkánnal adja tudtára a zenekar tagjaiijak, ők is ott vannak. Néhány Tolna megyei fiatallal álltunk a tömegben, míg egy francia fiúkból, lányokból álló csoport magával nem ragadott bennünket. Nem tudtuk hova, s miért hívnak, de lehetetlen volt a visszautasítás, ők ugyan buzgón magyarázgatták az okot franciául, s mi buzgón mondogattuk magyarul, hogy egy árva szót sem értünk belőle. Ennek ellenére egymásba karolva, a legteljesebb egyetértésben mentünk velük a központi térig, ahol a néptáncegyüttesek bemutatója volt. Ott derült ki a „turpisság”: ők végighallgatták a magyar zenekart, bennünket pedig azért cipeltek magukkal, hogy viszonzásul a francia együttes táncát nézzük végig. Nem bántuk meg a programcserét... VlT-valuta Szófiában a fesztivál tíz napja alatt a valuta rangjára emelked tek a jelvények. Bárhol állt meg a magyar autóbusz, rögtön csoportosulás támadt körülötte. A külföldi fiatalok egy-kettőre megtanulták, hogy velünk lehet kereskedni, nincs olyan magyar, akinek legalább tíz-tizenöt jelvény ne díszítené a ruháját, ügy látszik, alaposan felkészültünk az útra, mert magyar jelvények olyan tömege árasztotta el a bolgár fővárost, hogy szinte nem is számított VIT-résztvevőnek az, akinek nem volt legalább egy belőle. Láttunk olyan fiatalt, aki két nap alatt „golyóállóvá” tette az öltözetét: akkora tömegű jelvény csörgött rajta, hogy a ruhát szinte páncélként takarta. Volt aki a fején, vagyis a sapkáján viselte őket, volt aki a fesztiválkendőre tűzte fel szerzeményeit. A szófiai Rakéta étterem előtt — ahol étkeztünk — minden alkalommal egész csoport fiatal várt bennünket, hogy megindulhasson a „kereskedés”. A jelvénybörze szakértői szerint különösen az ISZM- jelvény díszes kivitelű ötös fokozata futott jó árfolyammal a piacon. A város szívében a mecset előtt, és a mauzóleum előtti téren volt a jelvénybörze állandó helye, ahol a nap minden órájában sok ezres tömeg adta-vette „áruját”. Az egyik Tolna megyei résztvevő ötletes mintakollekciót készített: fehér papírlapra ' tűzte fel a választható jelvényeket, s a kért darabot a zsebéből halászta elő. Egyébként annyi jelvény volt nála, hogy legfeljebb kilóval lehetne meghatározni a mennyiségét. Ehhez a kereskedéshez nem kellett nyelvtudás, hoci-nesze alapon ment a csere. így aztán nem egyszer megtörtént, hogy va’aki tévedésből saját csoportbeli barátja melléről akarta lealkudni a neki tetsző jelvényt. A börze forgatagában ezen igazán nem lehetett csodálkozni. Azon sem, hogy egyik utitársam német fiataltól tudta csak — busás áron — megszerezni a magyar fesztivál jelvényt A barátságot egyébként így is ki lehetett fejezni. Jelvényt adni valakinek egyet jelentett a legnagyobb szimpátia jelével, s aki kapta, nagyon megbecsülte a barátság jelvényét. A Szófiai Világifjúsági és Diák- találkozó a vietnami néppel való szolidaritás jegyében telt el, s ez nemcsak a „hivatalos” programokon mutatkozott meg. Az alacsony termetű, katonás öltözékű vietnami küldötteket mindenki egykettőre megszerette. Bárhol megjelentek, önkéntelenül tapsra verődtek a tenyerek, s a perceken belül verbúválódott sok nemzetiségű szavalókórus kiáltotta a druzsbát. D. KONYA JÓZSEF Következik: A csókok tere Bánkiéban. Gáspár Mihály a rádióban Augusztus 20-án, kedden reggel 8 órakor a Petőfi rádió „Népművészek a mikrofon előtt’ című műsorában bemutatja Bauer Ferenc novai népi énekest, Gáspár Mihály szekszárdi citerást és Papp Rókus tiszaújfalusi tekerőlantos népművészeket. A műsort Halko- vies János szerkesztésében Ho- lakovszky István és Szerényi József riporterek készítették hangszalagra. Gáspár Mihálynak tulajdonképpen nem ez az első bemutatkozása a magyar rádióban. Újabb rádiószereplé.séről érdeklődtünk Gáspár Mihálytól, aki a Tolna megyei Könyvtár dolgozója. — Ezt a hangfelvételi tavaly készítette Kecskeméten, az első országos népzenei találkozón a rádió. Annak idején a Népújság is megemlékezett arról, hogy Tolna megyét jómagam és a paksi tamburazene- kar képviseltük ezen a nagy sikerű seregszemlén. Közvetítette a rádió is, azonkívül külön riportot is készített néhá- nyunkról. Az, hogy éppen az alkotmány évfordulójának ünnepi műsorába válogatták ki, méltó elismerése a népi zenehagyományt ápoló szekszárdi munkásembernek. Nagy öröm ez számára. Szerénysége azonban tiltja, hogy erről beszéljen. Annyit azonban elmondott, hogy most újból meghívták a paksiakkal együtt a II. országos népzenei találkozóra, amely augusztus 24-én és 25- én lesz ugyancsak Kecskeméten. — Hogyan készül Gáspár bácsi a kecskeméti szereplésre2 — Alföldi csikófejes új dte- rával készülök. Tuka Z sig- mond kisújszállási híres népművész készítette kérésemre ezt a szépen kidolgozott hangszert. Ez a százharmincadik Tuka-féle citera. Márkát jelent ez a citerák között, s az első ilyen, amelyik Tolna megyébe került. Oldalaira a „Röpülj páva..kezdetű népdal kottáját és strófáját, továbbá az: „Űzte . gondomat munkája, indítson másokat hanga” rigmust festette alkotója. Gáspár Mihály betartja az utóbbi tanácsot, mert nemrégiben belépett a Szekszárdi Állami Gazdaság országos hírű sárpilisi népi együttesébe. Kecskeméti műsorának összeállításában Bogár István sár- pilisi iskolaigazgató, a népi együttes vezetője segítette. A kiváló néprajzgyűjtő pedagógus most a „nótafa” szerepét vállalta, tíz sárközi ősi népdalt énekelt magnószalagra Gáspár Mihálynak, aki a javát kiválogatta és megtanulta, ci- teráján lejátszani. — Szeretném megmutatni, hogy Tolna megyében is tudnak még úgy citerázni, mint az Alföldön! — jelentette ki, majd hozzátette: — Csak azt sajnálom, hogy nem lesz velem egy sárközi énekes is. Pedig jó lenne, ha a szöveget is hallhatná a közönség. BALLABÁS LÁSZLÓ vegye meg e hetit, mert augusztus 19. és 20. ünnep. 244)
