Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-15 / 191. szám

9 r KOLM» NEPUISAB 1»WWn..iW.ri.).i4j;! MEGXEUWOITSAqjliEs A Mi.Gr^MAilyAas'g w Robbantások a Duna alatt A metróépítkezés jelenlegi leg- •xiekesebb munkája a Duna alatti al ágú tf úrás. A Kossuth La­jos téren már elkészült a föld­alatti felszíná kijárata és a met- róépítők átadják a munkaterü­letet a magasépítőknek. Az ál­lomás kijárata felett ugyanis egy több szintes irodaház épül, amelynek földszintjére vezet majd a mély állomásból a moz­gólépcső. A Kossuth Lajos téri mély ál­lomásról kiindulva az egyik szov­jet alagútfúró pajas a rakpart alatt áthaladva a Duna medre alatt körülbelül 40 méternyire jutott el. Itt akadállyal találta magát szemben. Magyarázata: sok százezer évvel ezelőtt a Du­na vize a mederben más geoló­giai összetételű vidékekről hem- pergetett köveket, s ezek föld­rengések következtében mélyen a meder alá, a márgába kerültek. A pajzsok előtti homlokzatot most egyes szakaszokon rob­bantják. Az előrehaladás e miatt kissé lelassult. A második ala­gútfúró pajzs is áthaladt már a a pesti rakpart alatt és a Duna medre adá ért. (MTI) Százhúsz fürt egy tőkén A 17 ezer holdas baranyai bor­vidéken az utóbbi negyedszázad legnagyobb szőlőtermése ígérke­zik. A felszabadulás utáni re­kordot az 1958-as év tartja, ám az idei hozam — a kilátások szerint — felülmúlja ezt a tíz év előtti nagy termést is. A Villány—siklósi dombokon szin­te fantasztikus mennyiségű sző­lőt hordoznak a venyigék. A kordonművelésű nagyüzemi táb­lákon átlagosan 40—50 fürtöt számláltak' egy-egy tőkén, sőt akadnak olyan tőkék, amelyek 120 fürt súlya alatt roskadoznak. A Villány—siklósi Állami Gaz­daság a tavalyinál száz vagonnal nagyobb termést vár. A világ sportja Stockholmban megkezdődött a nemzetközi öttusaverseny, ame­lyen többek között a szovjet és a magyar válogatott tagjai is részt vesznek. Lovaglás egyéni: I. Lednyev (szovjet) 1100 pont, 2. J. Johnsr- son (svéd) llOO pont, 3. Bodnár (magyar) 1070 pont, 15. dr. Török F. (magyar), 17. dr. Móna (ma­gyar), 22. Varga (magyar). Csa­patban: 1, Svédország 3030 pont, 2. Magyarország 3070 pont, 3. Szovjetunió 3025 pont. * Néhány napja új szakember te­vékenykedik nagy lelkesedéssel az MLSZ-ben, Machos Ferenc, a korábbi 28-szoros válogatott já­tékos. ,,1969. december 31-ig szól a szerződésem, mint szövetségi edző dolgozom az MLSZ-ben — mondotta a 36. évét éppen, hogy csak betöltött Machos. — Sze­retném munkámmal segíteni a magyar labdarúgás előrelépését. Jelenleg az utánpótlásr-válogatot- tal foglalkozom, a fiatalokat a szeptember 8-i, osztrákok elleni találkozóra készítem elő”, í Vasárnap kezdődik az egri Dózsa-stadionban, szabadtéren fel­állított szorítóban a hagyományos Dobó István nemzetközi ökölvívó­verseny. 18 külföldi ökölvívó ér­kezik: az eseményre, éspedig öt­öt román és litván, valamint négy-négy holland és osztrák sportoló. A litván ökölvívókat Socikasz, korábbi nehézsúlyú Európa-bajnok vezeti Magyar- országra. — Mind a hat, olim­piára kijelölt versenyzőnk szorí- tóba lép az egri versenyen — mondotta Énekes Árpád, a válo­gatott keret edzője. — Gedó, Ba­dart, Szabó Gy. Gúla, Kajdi és Gáli részére egyformán szükséges ez az erőpróba. Kitűnő formában van a Lyn Oslo, a Győri Vasas ETO KEK- ellenfele A keddi, 12. forduló­ban a Lyn idegenben 4:2-re győ­zött a bajnoki címet védő Ro­senborg Trondheim ellen. A baj­nokságban a Lyn Osló áll'az első helyen, 18 ponttal. A nemzetközi súly emelő-sző vét­ség Londonban hitelesítette az utóbbi két hónapban elért világ­rekordokat. Kurencov, Kangas- niemi, Bednarski, Zsabotyinszkij és a többiek nagy eredményei felkerültek a világcsúcs listájára. A lehetséges 60 világcsúcson 14 ország 40 súlyemelője osztozik. A japán Oucsi az egyetlen, alá felnőtt és ifjúsági világrekordot is tart. Három érvényes csúcs­csal Kurencov, Baszanowski, Bel- jajev és Kangasniemi (felnőttek), illetve Ichinoseki és Nemessányi (ifjúságiak) büszkélkedhet. Ma­gyarország egyébként Nemessá- nyin kívül Földi Imrével (légsúly összetett és pehelysúly nyomás) és Veres Győzővel (középsúly lö­kés és összetett Beljajewel együtt) szerepel a listán. A vi­lágcsúcsok országonkénti meg­oszlása a felnőtteknél nagy szov­jet fölényt mutat (11 rekord), az ifjúságiaknál pedig Japán (11) uralja a mezőnyt. Magyarország a felnőtteknél a második helyen áll, az ifjúságiaknál 4—5. helye­zett, összetettben pedig negyedik a Szovjetunió, Japán és az Egyesült Államok mögött. A felnőtt világcsúcsoknál ös­szesítésben a „holtversenyek” miatt jön ki 28 helyett 30 re­korder. Veres és Beljajev ugyan­is középsúlyú lökésben és össze­tettben egyenlő erdménnyei vi­lágcsúcstartó. | Felvételre keresünk esztergályos szakmunkásokat és betanított munkásokat. MGV 1. sz. Gépjavító Állomása Bonyhád. (179) Apa és fia 1 — Hiszen te is voltál fiatal papa! (A Schweizer Illustrierte karikatúrája.) FEKETE KRÓNIKA Két nyugdíjast elgázoltak Kedden délelőtt Tolnán, a Deák Ferenc utcán haladt ke­resztül Máté Antalné 76 éves asszony, amikor Bihari István fiaddá lakos elgázolta. Súlyos sé­rüléssel szállították a szekszárdi kórházba, a motorai ellen a rendőrség megindította az éL járást. Másnap Szekszárdon, a Rákó­czi utca 103-as számú ház előtt ütötte el motorkerékpárral egy 18 éves fiatalember, ifjabb Szik­lai Tibor a közelben lakó 78 éves nyugdíjas, ősz Jánost. A sérültet súlyos állapotban szál­lították a szekszárdi kórházba. A balesetért ő is okolható, fi­gyelmetlenül közlekedett. Bakácson, a Félszabadulás ut­cában kiszaladt az úttestre Do­mokos Márta 10 éves kislány, egyenesen a szabályosan haladó motoros elé, és könnyebben meg­sérült. Azonnal kórházba szállí­tották. Különös baleset történt au­gusztus 13-án délben Pörböly ha­tárában: egy lecsúszó első gumi okozta, hogy a motoros áttért az úttest baloldalára és összeütkö­zött a vele szemközt, szabályo­san haladó gépkocsival, és sú­lyosan megsérült. A kocsit négyezer forint körüli anyagi kár érte, de Retek Lajos tápéi gépkocsivezető ellen nem indult eljárás, mert a baleset oka mű­szaki hiba. Semmiség Szekszárdon a Hunyadi utca most is olyan volt, mint más­kor. Mégis volt valami nyugtala­nító. Egy hang, egy cérnavékony hang jött valahonnan. Mintha egy idősebb asszony háta mögül jött volna. Kerestem a hang hordo­zóját és egyszercsak belekapasz­kodni láttam az idősebb asszony szoknyájába egy pöttömke gye­reket. A gyerek sírt. Szerette volna, ha felveszi az öreganyja. De az asszony mindkét kezében csomag volt. Komótosan, sietve mentek el a síró gyerek mellett az emberek. Egy asszony így szólt a gyerek­hez: — Csak sírj, majd elvisznek a rendőr bácsik! A gyerek sírt tovább. A szomszédos építésről átkia­bált valaki: / — Vegye már fel aast a szeren­csétlen gyereket! Az asszony széttárta csomagok­kal terhelt karját. Éppen ekkor ért oda egy fiatal­ember. Elkérte a csomagot. Az asszony felvette a gyereket. Es ismét a megszokott lett a Hunyadi utca zaja. Végeredményben semmiség volt az egész. De ezt a semmiséget is jólesett látni. ISfc) MOZI Szekszárd, Garay: A Fekete Tuli­pán. (Francia film). Szekszárd, Kert: Hamis pén*. (Francia—olasz—spa­nyol film). TOLNA MEGYEI NEPCJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. ’ • Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft Felelős vezető: Széli István Index-szám: 25 069 Névnap: Mária. AUGUSZTUS A Nap kél 4,39 órakor 1 ^ nyugszik 18,57 órakor. lü A Hold kél 21,37 órakai« CSÜTÖRTÖK nyugszik 12,28 órakor. — Már elérték a falegyent a szekszár­di Esze Tamás utcai presszó és vegyesbolt építői. Az új létesít­mény megnyitását az év végére tervezik. — Üzemi vezetők látogatása Tolna me­gyében. Kedden a Danuvia Szerszám^ és Szerelvénygyár két vezetője — Gábor András műszaki fej­lesztési főosztályveze­tő és Lehó István be­ruházási főosztályve­zető — látogatott megyénkbe. A vendé­gek vidéki telephely létesítésének lehető­ségeit vizsgálták me­gyénkben. — Találtak egy vá­lasztási malacot. Jo­gos tulajdonosa átve­heti. a tamási járási rendőrkapitányságon. — A mozi és az új gazdasági mechaniz­mus. Kétnapos ta­nácskozáson vesznek részt a megye film­színházainak vezetőd Szekszárdon a TIT- klubban. A csütörtö­kön kezdődő tamács- kozáson az új gazda­ságirányítási rendszer adta feladatok meg­valósításáról, közön- ségszervezési, műsor- politikai kérdésekről tárgyalnak. — A Koppány- völgyi Vízgazdálko­dási Társulat a nagy- kónyi Haladás Tsz- ben tartja negyedévi kibővített intéző- bizottsági ülését 16-án. pénteken. A részt vevő tsz-veze- tők megtekintik a nagykónyi szövetke­zet belvízrendezésé­nek eddigi eredmé­nyeit és tanulmá­nyozzák a terveket — Az idén 45 ezer zománcozott gáztűz­helyet gyárt a Gáz­készülékgyártó Vál­lalat s az év végén kezdi meg az Ónix elnevezésű konvektor sorozatgyártását Ez már h őszabályozó automatával készül, egyenesen a kémény­be köthető és olcsóbb is lesz a régi készü­léknél. — Tizenötször fnér- tek csapadékot más­fél hónap alatt a Palánki Mezőgazda- sági Technikum me­teorológiai megfigye­lő szolgálatánál, ösz- szesen 82,3 millimé­ter eső hullott a megyeszékhely mel­lett júliusban és augusztus első felé­ben, a legkevesebb fél milliméter volt a legtöbb 18,2 milli­meter. — Megkezdték az előkészületeket az MDB-elnökök szep­temberben sorra ke­rülő megyei ta­nácskozására. A megyei tanácsko­záson választják meg azt a tíz küldöt­tet. akik Tolna me­gyét képviselik az ősszel sorra kerülő MDB-elnökök II. or­szágos tanácskozásán. — A megyei ta­nács vb a vonatkozó kormányrendelet ér­telmében 1968. októ­ber 1-től kezdődően Bonyhád, Tamási és Paks községeket ál­talános, Bátaszék. Dunaföídvár. Síuroiv- tornyia és Tolna köz­ségek végrehajtó bi­zottságát meghatáro­zott ügyekre szólóan építésügyi hatósági hatáskörrel ruházza feL — Korszerű gyö- mölcstárolójának épí­tését a közeljövőben kezdi meg a hátai November 7 Tsz. ■— Aa aszály elle­nére a tamási járás­ban a taífearmány- gabona termésered­ménye a vártnál jobb. Míg az utóbbi hét évben az őszi ár­pa átlagtermése hol­danként 12,4 mázsa volt, ez évben elérte a közel 16 mázsát. VÍZÁLLÁS­JELENTÉS Augusztus 14-én. A Duna vízállása: D u naföldvárnál 320 cm, Padosnál 436 cm, Bajánál 547 cm, Bé­tánál 340 cm. A Sió vízállása: Pa­lánknál 241 cm, Bor­júdnál 6 cm, Simon- tomyánál 109 cm. A Nádor vízállása Sióagárdnál: — HŰVÖS IDŐ Várható időjárás ma estig: időnként élénk déli, délnyuga­ti, majd megerősödő és nyugati, északnyu­gatira forduló szél. Az évszakhoz ké­nest hűvös idő. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet húsz folk körül. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok­nál 20.9 fok. ~r

Next

/
Thumbnails
Contents