Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-15 / 191. szám
Tóth új megyei csúcsot dobott kalapáccsal jó küzdelmek a Slavia Nitra— atlétikai viadalán Jugoszláviai versenyeken részt vevő Slávia Nitra csehszlovák atlétacsapat szerdán délelőtt Tolna megye atlétaválogatottjával találkozott, a Szekszárdi Dózsa sporttelepén. A csehszlovákok kedden délután érkeztek megyénkbe és a szerda délelőtti verseny után rögtön Jugoszláviába indultak. Tavaly még első osztályban szerepelt szlovákok igen erős csapatot indítottak és főleg férfiszámokban szerepeltek kitűnően. Eredményeik közül Sevcik kitűnő magasugró-eredményét kell megemlíteni, aki 190 cm-rel győzött a Tolna megyei Szabó előtt. A többi ügyességi számokban is felülmúlták a hazaiakat: diszkoszban Palecek győzött 49,80-nal, kaaz új megyecsúcsot elérő Tóthot, távolban Vinkler győzött 678-cal, diszkoszban pedig Palecek közel 50 m-es eredménnyel emelkedett a mezőny fölé. Bár a Tolna megyeieken még érződött a vasárnapi Béke Kupa küzdelmeinek fáradtsága, több kitűnő eredményt értpk el. Elsőként kell megemlíteni Tóth kalapács- vető-eredményét, aki tavalyi csúcsán 36 cm-t javítva 56,38-cal új megyei csúcsot ért el. Ragyogóan futott Landauer aki két számban is egyénj csúcsot futott. 200 m gáton és 400-on 27,8-at és 54,8-at futott. A nőknél a Tolna megyei lányok bizonyultak jobbnak és minnyeik közül N. Kovács teljesítménye emelkedik ki, aki 150 cm-t ért el, Nyerges pedig gerelyben dobott jó eredményt: 39,38-at. Eredmények: férfiak: 200 m. gátfutás: 1. Landauer (Tolna) 27,8, 2. Dofek (Nitra) 28, 3. Hajik (Nitra) 30,2. 800 méter: 1. Rabovszky (Nitra) 2:058, 2. Tresch (Tolna) 2:086, 3. Böröcz (Tolna) 2:11,8. 100 m: 1. Szabó (Tolna) 11,5, 2. Zacommer (Tolna) 11,8, 3. Novotni (Nitra) 12. 400 m. síkfutás: 1. Hra- bovszky (Nitra) 52,3, 2. Kuzma (Nitra) 53,6, 3. Landauer (Tolna) 54,8. 3000 m. síkfutás: 1. Fitos (Nitra) 9:27,8, 2. Zelovic (Nitra) 9:49,6. Magasugrás: 1. Sevcik (Nitra) 190. ?>. Szabó (Tolna) 175. 800 méteres síkfutásban Rabovszky (Nitra) győzött. A képen még harmadik helyen fut. lapácsvetésben Lohina dobta túl den számot megnyertek. EredméEz történt vasárnap Gyönkön ELMARADT A NŐI IF JÉ SÁGI MÉRKŐZÉS — AZ EDZŐ MINT JÁTÉKOS, INTÉZŐ ÉS SZAKOSZTÁLYVEZETŐ — NEM LESZ BAJ AZ UTÁNPÓTLÁSSAL A nyári szünet ellenére is zajos volt a gyönki gimnázium udvara. A helybeli kézilabdátok a Bonyhádi Cipőgyár együttese ellen mérkőztek. Kissé késve érkeztünk, akkor kezdődött az ifjúsági korú fiúk mérkőzése. Hogy mi volt a női mérkőzésen, azt pár percen belül tudtunkra adta az egyik szurkoló. — A gyönki lányok 8:5-re győztek Bonyhád ellen. Az ifjúsági mérkőzés a lányoknál elmaradt, mert a hazai csapatnak nem volt érvényes sportorvosi engedélye. A bonyhádi fiúk jobban, gólra- törőbben játszottak, mint a gyönkiek, és az első félidő végén 5:3-ra vezettek. Nem volt a pályán különösebb szabály talánság, melyben közrejátszott az is, hogy a mérkőzés vezetője a dombóvári Farkas István volt. Egyszer a bonyhádi fiú megfogta a hazai játékos kezét dobás közben. A kerítésen kívül álló, öreg bácsi bekiabált. — Vágd szájon, ha megfogja a kezed! A gyönki fiúnak azonban nem mondták fel idegei a szolgálatot és mintha mi sem történt volna, játszottak tovább. A szünetben Tuba Gyula testnevelő, a gyönkiek edzője igyekezett megmagyarázni ifjúsági játékosainak, hol a hiba és mit kell tenni annak érdekében, hogy ők kerüljenek ki a küzdelemből győztesen. A tanács, úgy látszik, — ha rövid ideig is —, hasznos volt, mert a hazaiak kiegyenlítettek, sőt 6:5-re elhúztak. De Bonyhád erősíteni tudott és végül megérdemelten, 12:10 arányban győzött a cipőgyári csapat. Az igazság kedvéért meg kell azonban jegyezni, hogy a gyönki ifjúsági csapat is jó játékot nyújtott, csak ezúttal — a nyári szünet miatt — tartalékosban voltak kénytelenek kiállni. Mindkét egyesület rövidesen egy-két játékost kaphat felnőtt csapatába. Amíg az ifjúsági mérkőzés tartott, néhány szót váltattunk Tuba Gyula edzővel, aki panaszkodott: — Már megszereztük az orvosi igazolást, de a bonyhádiak nem hajlandók most már lejátszani a mérkőzést. Az a bosszantó, hogy felnőtt női csapatunk eredményéből vonnak majd le büntetőpontot, pedig TOTÓTIPPEK 1. Dunaújváros—Csepel x 2 2. Egyetértés—Salgótarján 1 1 3. Videoton—Szombathely 1 1 4. Szegedi-Tatabánya x 1 5. E ger—K omló 1 x 6. Nagybátony—Kecskemét 1 x 7. Oroszlány,—Miskolc 1 1 8. Pécsi Bányász—Várpalota x 1 9. Bp. Spartacus—Budafok 1 1 10. Jászberény—KISTEXT x 2 11. Kk.-félegyháza—Békéscsaba 2 x 12. Autóbusz—Esztergom l x 13. Veszprém—Nagyk. Bányád ' 1 Pótmérkőzések 14. Tűzoltó Dózsa—Ormosbánya '< 2 15. Sz. MÁV—Salgót. KSE 1 1 16. Kisterenye—HI. kér. 1 x ők nem tehetnek arról, hogy az ifjúságiaknak nem volt rendben az igazolásuk. Elkezdődött az Izgalmasnak ígérkező felnőtt férfi mérkőzés is. A hazai csapat rövid ideig tudott csak komoly ellenállást kifejteni Bonyhád ellen, így a játékidő első részének befejeztével 9:6-ra vezettek a vendégek. Ezúttal még Tuba Gyulának sem ment a játék, ami érthető is, hiszen a mérkőzés előtt, mint edző, intéző, szakosztályvezető tevékenykedett, és mire, mint játékos lépett pályára, idegileg kifáradt. Ä II. félidőből még 10 perc volt vissza, amikor fellángolt Gyönk és 16:l4-re felzárkózott. — Hajrá Gyönk! — zúgott a buzdítás. — Már csak két gólt kell behozni, fiúk! — kiabált az egyik lány, de a bíztatás kevésnek bizonyult. Néhány másodperc és Bonyhád ismét elhúzott. de úgy, hogy a hazaiak már feladták a győzelem reményét. Végeredményben 23:15-re a cipőgyáriak győztek. A közönség és a hazai játékosok lógó orral távoztak. Nem így a bonyhádiak. Az öröm azonban nem tette fölényessé őket, mert továbbra is sportemberhez méltóan viselkedtek. Az étteremben ismét találkoztunk velük, ahol fegyelmezettségük és példás magatartásuk még a vendéglátó dolgozóinak az elismerését is kiváltotta. Ez történt vasárnap Gyönkön, a Bonyhád elleni mérkőzésen. — kas — XIV. — Zito Hungária! (Éljen Magyar- ország!) — kiáltották az öböl partján álló nézők, amikor a legmagasabb árbocra felhúzták a magyar zászlót és kihirdették az eredményt: — A 100 méteres versenyben első Hajós Alfréd Magyarország, 1 perc, 22,2 másodperccel. . . A tizennyolc éves Hajós feledte a hideget, a veszélyes vizet, amikor a több ezer görög olyan lelkesen ünnepelte, mintha hazai sportoló győzött volna. Már készülődtek az ötszáz méteres verseny résztvevői is. — Itt is neveztek — emlékezett vissza később Hajós, az első magyar olimpiai bajnok. De nem indultam, mert úgy gondoltam, hogy 1200 méteren több az esélyem a győzelemre. Egy óra múlva újabb pisztolylövés. Nyílt, erősen hullámzó tengeren indultak el a part felé a versenyzők. Az úszás nem is volt egészen veszélytelen. Többen feladták a küzdelmet, jobbnak látták, ha intenek a kísérő hajóknak. Hajós később bevallotta, hogy ő is félt. Mi lesz, ha görcsöt kap? De győzni akart és tovább úszott. ötszáz méternél már a magyar úszó vezetett. Első helyét nem is annyira az ellenfelek veszélyeztették, hanem a fagyos víz és a görcs állandó lehetősége. Landauer új egyéni csúcsot futott 200 méter gáton. Súlylökés: 1. Pá vécék (Nitra) 15,37, 2. Maiercik (Nitra) 14,34, 3. Lednár (Nitra) 12,67. Gerelyhají- tás: 1. Török (Nitra) 54,62, 2. Zak- letár (Nitra) 49,32. Diszkosz: 1. Palecek (Nitra) 49,80, 2. Petrovic (Nitra) 43,72, 3. Tóth (Tolna) 40,06. Távolugrás: 1. Winkler (Nitra) 678, 2. Depes (Nitra) 637, 3. Kris- tofics (Tolna) 618. Kalapácsvetés: 1. Lohyna (Nitra) 57,40, 2. Tóth (Tolna) 56,38 új megyei csúcs, (régi 56,02 Tóth 1967.), 3. Lednár (Nitra) 30,36. Nők: 100 m: 1. Bártfai (Tolna) 13,2, 2. Kozakova (Nitra) 13,6, 3. Hovakova (Nitra) 14. 80 gát: 1. Szagri (Tolna) 13,5, 2. Martin (Tolna) 13,6, 3. N. Kovács (Tolna) 13,9. Gerelyhajítás: 1. Nyerges (Tolna) 39,38, 2. Tóth (Tolna) 39,14, 3. Korcekova (Nitra) 34,52. Súlylökés: 1. Kiss (Tolna) 11,25, 2. Tomekova (Nitra) 11,04, 3. Törökné (Tolna) 10,45. Magasugrás: 1. N. Kovács (Tolna) 150, 2. Andrasikova (Nitra) 145, 3. Sebes (Tolna) 145, 4. Mayerci- kova (Nitra) 145. 3000 méteren a jól hajrázó Fitos (Nitra) győzött. A képen az első kör után még a harmadik helyen van. Magyar győzelem a Hajós végül százméteres fölénnyel előzte meg a többieket és a legmagasabb árbocra másodszor húzták fel a magyar zászlót. A győztes ideje egyébként 18 perc 22,2 másodperc volt. A tizennyolc esztendős, kétszeres magyar olimpiai bajnokot, a játék végén, a többi aranyérmessel együtt meghívta ebédre a görög uralkodó. Erre a váratlan ceremóniára Hajós nem számított. Mindenesetre némi csalódást okozott neki a palota és az ebéd viszonylagos egyszerűsége. A kétszeres olimpiai bajnok képzeletében nyilván a mesebeli királyok mérhetetlen gazdagsága élt. Hajóst az egyetemről nem szívesen engedték el az athéni útra. Amikor indulás előtt megjelent Ilos- vay Lajos dékánnál, hogy elbúcsúzzék, ezt a megjegyzést kellett szó nélkül végighallgatnia. — Léha emberek azok, akik sportolni mennek, amikor tanulniok kellene. Egy évvel később Hajós nagyszerű eredménnyel vizsgázott és ekkor megkapta az elégtételt. A dékán ezt mondta neki: — Athén után nem gratuláltam. Most viszont kétszeres elismerés illeti, fiatal barátom. Utólagos elismerésem az athéni sikeréhez ás a mostani, remek tudásához. . . 1900, Párizs. . . Az úszószámokat a Szajna egyik holt ágában rendezték és ezeket az eredményeket aligha lehet összehasonlítani a pireuszi tengeröbölben született teljesítményekkel. A legnagyobb sikert az angolok és az ausztrálok érték el, akik ,,ollózó lábtempó,,-juknak köszönhetik aranyérmeiket. Miből állt ez? A versenyző a vállát függőlegesen tartotta a vízre, az egyik keze állandóan a víz alatt dolgozott, a másik pedig a víz színén lendült előre, és tenyerét lapátként használva segítette a testét előre. A lábbal pedig a járás mozdulatát utánozták a víz alatt. Ez a stílus az angoloknak és az ausztráloknak fölénvt jelentett a párizsi olimpián: kétszázon Lane (Ausvürália), 1000 és 4000 méteren pedig Jarvis (Anglia) lett az első. Góllövőlista Megyebajnokság: 20 gólos: Kiss (Fadd). 17 gólos: Farkas (Nagymányok), Klein (Kisdorog). 12 gólos: Sallai (Tengelic). 11 gólos: Kovács II., Szalai (Fornád). 10 gólos: Loboda (Sz. Vasas), Bo- dony (Bátasczék), Molnár (Gyönk), Schuszter (Fadd), Csordás (Nagymányok). 9 gólos: Gáncs II.. Simon (Tengelic), Fenyvesi II. (Faddj, Rivnyák (Dub-a- f öld vár). 8 gólos: Tormási (Alpári SE), Varga (Szedres), Füleki, Horváth (Bogyiszló), Topor (Sz. Vasas). 7 gólos- Mészáros (Fornád), Németh I., Kródi (Paks), Fiáth (Sz. Vasas), Fehér (Alpári SE). 6 gólos: Petries (Fadd), Ferkelt (Szedres), Somarjai (Tolna), Bregovics (Simon tornya). 5 gólos: Németh n. (Tamási), Lukács, Hosszú (Dunaföldvár), Herczig (Tolna), Füredi, Rostási (Sz. Vasas). Demeter, Teleki (Nagymányok). 4 gólos: Nádas! (Nagymányok), Scheffer (Tolna), Holacsek (Bátaszék), Fazekas I., Fazekas II. (Kisdorog), Szekeres (Bogyiszló), Tatár (Alpári SE). 3 gólos: Szabján I. (Szedres), Tóth (Dunaföldvár), Molnár (Bogyiszló), Wéber (Nagymányok), Bozsoiik (Bátaszék), Lax II. (Gyönk), Rábóczki, Havel (Simon tornya), Ács Bagó, Vábró (Paks), Németh I., Schneider (Tamási), Gálfi (Fadd), Kovács HL (Fornád), Nyúl (Tengelic). 2 gólos: Magyar (Dunaföldvár); Csizmadia, Majsai, Turgonyi (Sz. Vasas), Nagy, Bareith, Pataki, Wusching (Nagymányok). Márkus, Pirgi (Tolna), Dobján, Jurasics Nóé (Tamási), Császár (Gyönk), Molnár, Jilling (Tenge- Lic), Pálfi (Fornád). Illés, Kiss (Kis- dorog), Németh H. (Paks), Aradi, Tesz* ler. Hopp (Alpári SE), Csötönyi (Bogyiszló), Balogh, Nagy (Simont,ornva), Koltai, Papp (Fadd), Bodony H. (Bátaszék). Kerékpár A várakozásnak megfelelően A Magyar Kerékpáros Szövetség vasárnap rendezte a hosszú távú bajnokságot. Az időjárás nem kedvezett a versenynek. A szekszárdiak közül Ranga három szakadt küllővel hajtott mintegy 140 kilométeres távon. Ennek ellenére a fő futamban 55 induló közül a 22. helyen végzett. A 185 kilométeres távot 4.43 óra alatt hajtotta le. Fejős Ferenc a fordítóig egy üldöző bolyban volt. ahonnan kissé leszakadva az 5.-kei azonos idővel 16.- nak ért célba. Ideje 4.41 óra. Az üldözők hajráját az újpesti pólya versenyző Síelsz nyerte, míg a bajnokságot a Pécsi Spartacus versenyzője, Rajnai György. Érdemes megjegyezni, hogy egy hete a vidék bajnokságon Rajnai csak az ötödik helyen tudott végezni. A versenykerekes ifjúsági mezőny-« ben kitűnően szerepelt Bajai Sándor, aki a cél előtt 100 méterrel még a harmadik helyen hajtott, de későn hajrázott, így beszorult a mezőnybe és a győztessel azonos idővel a 8. helyen ért célba. Az egy éve versenyző Bajai akár bajnokságot is nyerhetett volna, ha nagyobb rutinnal rendelke* zik. A szekszárdiak harmadik versenyzője, Duzsi ezúttal gyenge napot fogott ki és csak a középmezőnybe» végzett. tengeren Halmay Zoltán régi módon úszott; csak kartempókkal lendítette magát előre, a lábát nem mozgatta. így szerezte meg 200 és 4000 méteren a második, 1000 méteren a harmadik: helyet. 1904-ben, a St. Louis-i olimpián még változatosabbá ós érdekesebbé vált a stílusok harca. Az úszók egy mesterséges tóban, az akkori világ- kiállítás területéin mérték össze tudásukat. A magyar Halmay lábtempó nélkül versenyzett, így győzött az 50 ós a 100 yardos távon. Rajta kívül még az európaiak közül gyorsúszásban a német Rausgh ért el sikert, mert általában a gyorsúszásban az amerikaiak aratták a legtöbb sikert. ök, ahogy ezt akkoriban nevezték — a krallal, ahogy ma mondják, a kallóval úsztak. Ez a mód Ausztráliából indult el és állítólag egy Cawill nevű úszó találta ki. Fogadjunk — mondta Cawill társainak / —, hogyha a térdemet és a csuklómat összekötözitek, bedobtok a tengerbe, akkor is kiúszom. Fogadtak és Cawill nyert. Csak alsó lábszárait mozgatta, villámgyorsan le és föl a vízben, így úszott. M. K. (Folytatjuk)