Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-02 / 180. szám
A Uj üdülője TJarkányban, Autóklub a Magyar társasüdülőjében három szobát vett a sióagárdi Siógyöngye Termelőszövetkezet. A szobákhoz fürdőszoba és főzőszekrény tartozik, természetesen külön- külön mindegyikhez. Nagyon szép, modern a berendezés is. Egy-egy szoba építési költsége 70 ezer forint volt. Meglátogattuk az üdülőben az éppen ott pihenő, gyógyuló idős asszonyokat. Népviseletbe öltözve, olyan otthonosan mozogtak az előkelő környezetben, hogy látszott rajtuk: már az első napokban tökéletesen otthon érezték magukat. Főztek, nagyokat sétáltak és természetesen eljártak á fürdőbe. A fesztelenség azért nem jelentett nájnk köznapiságot, éppen ellenkezőleg, ünnepnek érezték azf a hetet. Elmondták, máskor is voltak már Harkányban magánházaknál, néhány napig, gyógyították magukat a fürdőzéssel, de ez a mostani, ez valóban üdülés számukra. Teljes nyugalom, gondtalanság, szabadság. Valamelyikük meg is jegyezte, sajnálta otthagyni a munkát, a határt. Ok már csak ilyenek. A s egyik asszony a szö- ■ vetkezet megalakulása után két évig nem dolgozott a közösben, mórt úgy látta, nem érdemes. Aztán mégis megbarátkozott a szövetkezettel és most kimondottan jól érzi magát, nemcsak az üdülőben, hanem otthon is. A Siógyöngye Tsz vezetőinek igen jó ötlete volt az üdülővásárlás. Egy év alatt 480 ember mehet Sióagárdról Harkányba, ha egy-egyhetes üdülést számítunk. Rövid idő alatt tehát az egész tagság élvezheti a híres fürdőhelyen a pihenést, vagy a gyógyulást. Emellett még az a jó hatása is megvan a szövetkezet saját üdülőjének, hogy a tagok valóban úgy érzik — teljes joggal —, ez az övéké. (ff- j) Hatvan diáklányt liazaküldtek A csorbát — mely a dombó- — Nehéz helyzetbe jutottunk, re, — vázolja a fiatal gimnáziuvári diákok és szülők előtt a tá- Azóta is nálunk panaszkodnak mi tanár, Szabó Imre elvtárs. borozás hírnevén esett — nem a szülők és a diákat. Amikor lesz könnyű kiköszörülni! Dom- megérkeztünk, otf az állomáson lt r bóváron jövőre számolni kell a várt bennünket a tábor parancs- Hol történt Szervezőknek azzal, hogy nehéz- nokhelyettese. Rosszul kezdődött, mulasztás ? ségeík lesznek, komoly ellenállást sokallotta a száztíz főnyi gár- kell leküzdeniük a középiskolás dát. Azt mondotta, legfeljebb Vissza kellett fordulni jel bekopogott a szülői ház ajtaján a lányoknak egy része. A Öatvanfőnyi visszautazó csoport tagjainak fele — vidéki lévén — a dombóvári vasútállomáson várta a csatlakozást, hogy visszautazhasson falujába. Szabó Imre, a Dombóvári Gő.. , _ .. Kbben a kérdésben a megyei fiatalok nyári táborozásának elő- hetven férőhelyük van, már elQt- KlSZ-bizottság tekinthető a leg- készítése idején. tünk, délelőtt megérkeztek a pák- illetékesebbnek. Felkerestük Szasiak és a dunaföldváriak. Mikor 50 Géza megyei titkár elvtársat, a táborba értiink, már^ csak négy- hogy választ adhassunk a dom- ven, később ötven férőhelyről, be- bóváriak aggályainak, szélt a tábor parancsnoka. Elmondom a Dombóváron szerEgy hónappal ezelőtt, június — Mit tegyünk?' Telefonáltunk zett tapasztalataimat. 30-án, száztíz, várakozással teli a KISZ Központi Bizottságához. Eideklődöm, megállapítotgimnazista leány ült vonatra Kecskés László elvtárs — hozzá- ták-e már, miként történhetett Dombóváron, két kísérő tanárral tartoznak a táborozási ügyek — tn^S ®z ^ Gőgös Ignác Gimpázium együtt. A nagy készülődést kö- közölte velünk, hogy egy éjsza- ifjú önkénteseivel? — kérdezem vetően elindultak, hogy a bala- kara maradjunk ott, másnap len- Szabó Géza elvtárstól, tonújhelyi ifjúsági építőtáborban ne helyünk a lengyeltóti tábor- Tudnánk hivatkozni több munkával töltsenek két hetet ban’ mert az egyetemisták tábo- mindenre, de helytelenül ten- Előbb nem mehettek, csak va- rába a vártnál kevesebben men- nénk. Itt nálunk, a megyei KISZ- sárnap, mert akkor volt a vál- Igen ám, de hol éjszakáz- bizottságon történt a mulasztás tás. A szülők meglepetésére (már zunk? Á mi táborunk, — a ba- válaszolja keptelés nélkül, aki nem ment el ugyanabban az ^tonújhelyi — parancsnoka kö- — Túltervezés történt? időponban üdülni) még aznap éj- z^lte, náluk nem maradhatunk, Sajnos igen. Korábbi ta• - - mert dupla terhelést nem bírná- pasztalatainkkal számoltunk nak el az ágyak. csak. A Kanacsi Állami Gazdatt_ —_j , ságba mozgósított kétszáznegyven ko~ Hogy fogadtak ezt a diá- jelentkezőből kétszázötre csap- ' _ pant a létszám. Hasonló volt ta— Sejthető. Egyesek sírtak, má- valy Villányban is a jelentkezők sok kiabáltak. Többen proponál- megjelenési fránya. Az idén kali71, ™aradjunk, rpegals?anak a pott kétszáztizes balatonújheíyi _________diófák alatt is. Tanácskoztunk a keretre sajnos kétszázhatvanöt g ös Ignác Gimnázium tanára volt gim,}azian11 KISZ-titkárral, mit diákot mozgósítottunk. Arra még gos Ignác Gimnázium tanara volt tegyünk? Az idő is sürgetett, nem nem volt példa, hogy minden jeaz egyik kísérőjük, o utazott visz- maradhattunk le a visszainduló lentkező elment volna a tábor- sza a lányokkal Dombóvárra, vonatról. Úgy döntöttünk, hogy ba. Hibánk, hogy kihagytuk a Szabó elvtárs kétszeresen érdé- af. 5°uffr?ke!yen azokat hagyjuk számításból a Balaton vonzását, kelt ez ügyben, mert még koráb- °őbba „em^meh így ké_ Nem változtat a történteken, han nártGcc7otöf^i *. . nem mebe*:nek mar közép- hogy a táborozást intéző, felelős g IZ f iskolai táborba. Vissza kell men- munkatársunk fegyelmit — íjrás- kapott, az iskolai KISZ-esek tá- nünk. Háromnegyed nyolckor el beli figyelmeztetést — kapott — mogatására. indultunk visszafele (A vagono- nyilatkozik Szabó Géza elvtárs. Szumdo lévén, a járási KISZ- _ g a felirat: Dombó- lamit, hogy enyhíteni próbálják bizottságon találjuk, ügyeletes. /aii Gőgös Ignác Gimnázium) és a rossz hatást? Valamiféle jóváTőle érdeklődtünk, mi történt előtt néhány perccel vissza- fotelre gondolok. érkeztünk Dombóvárra — Feltetlenül- Tervezzük, hogy ősszel, a tanévkezdés után el- Többen szóvá tették, hogy megyünk, az iskolai KlSZ-taggyű- az állomáson magukra maradtak lésre. Ott őszintén elmondjuk, a vidéki lányok. Nem lehetett hogy bennünket emiatt felelősvolna beszállásolni őket a helyi ^megtesszük kollégiumba? ugyanezt. — Tudtam, szabadságon és tá- — Nem lesz kellemes ez a be- vol van a kollégiumi igazgató szél§etés> különös figyelemmel Megbeszéltem a vidékiekkel aki hogy_ ebben az iskolában , ........ ’ alu szabályszerűen, időben beadtak a a kar, jöjjön be az iskolába, és jelentkezési lapokat és mégis kö- másnap utazzon. Úgy döntöttek, zülük maradtak ki a táborozás- inkább maradnak, mert egyiknek bői. Feltétlenül méltányolni lehet Közéletünk Csütörtökön délelőtt ülést tartott a Tamási Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. A lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról szóló jelenles után beszámoló hangzott el a jáiás adó- igazgatási helyzetéről. A továbbiakban az augusztus 9-i tanácsülés előkészítéseként a járás mezőgazdasági helyzetéi elemezte a vb-ülés. s az ezzel kapcsolatos feladatokat tárgyalták meg. Jelentés hangzott el ezután az első féléves költségvetési terv végrehajtásáról, s végül a bejelentésekre került sor. odaérkezésük után, és miért kel lett visszafordulniuk. S' Útépítés a városközpontban Korlátok veszik körül a Garay- téri útkereszteződést, néhány nap óta le van zárva az út a Hármas- hídtói a Gárny-térig, táblák mutatják a gépjárművezetőknek, merre hajtsanak, ha át akarnak haladni a városon. A város legforgalmasabb gócpontját kikapcsolták a forgalomból. Meddig tart ez az állapot, ez iránt érdeklődtünk a generálkivitelezőnél, a Hídépítő Vállalat szekszárdi építésvezetőségén. Mint Salamon Pál építésvezetőtől megtudtuk, ez a munka folytatása a megyeszékhely évekkel ezelőtt megkezdett útkorszerűsítési programjának, a Szek- s^árd—mohácsi 56-Qs, valamint a Szek^árd—őcsényi út, szekszárdi Afk"’ ószakasza rekonstrukciójának. A mintegy 400 méteres útszakasz átépítése közel hárommillió forintba kerül. Természetesen nemcsak az utat építik meg, hanem az alatta húzódó különféle közművezetékeket, csatornákat is. A tervek szerint december végéig kel] befejezni a munkát, átadni a? utat a forgalomnak, azonban arra törekszenek, hogy magát a Garay-téri útkereszteződést már szeptember végére elkészítsék. A jövő évi programban szerepel az útkorszerűsítés folytatása, mégpedig a Garay-tértő) a kórházig terjedő szakaszé. A kórháztól a temetőig húzódó rész átépítését még az idén megkezdik. éiiel »óv rovata „ __ a i i és kell ennek a kiállásnak a válni l fmásiknak lalását, a jóvátevés szándékát - négy órakor indul a vonata. A jegyzem meg. csoportosan induló új dombó vária- , , .. , . . . , , , , — Kötelességünknek tartjuk — kft atkisertem a neptelen peri- fejezi be a tájékoztatást a KISZ férián. Tudom, nagy csalódást megyebizottságának titkára, okozott ez a „kirándulás”. Küld- Ki akarják és ki is kell köszötünk egy levelet a megyei KISZ- ff1"1 azt a cs°fbát, mely az ön- .. ^ . , , , . kentes nyan táborozás hírnevén bizottsághoz, melyben magyara- Dombóváron esett. zatot, de legkésőbb szeptember 1-ig választ kértünk a történtek- SOMI BENJAMINNÉ Az iskolaszerek 90 százaléka már az üzletekben van A Tolna megyei Népújság július 3Ó-i számában megjelent „Csak beszédtéma marad?” című cikkre az alábbiakban válaszolok: A cikkben idézett 19 744/1967. számú levél vállalatunkhoz valóban beérkezett 1967. december 5-én. A problémát megvizsgálva vá^alatunk ßz alábbi választ juttatta el a Tolna megyei Beruházási Irodához, 1967. december 8-án, T—178/1967. szám alatt: „Mivel a szerződés megkötésekor ilyen irányú igény nem merült fel, a szakaszolás szerint ezen munka 1968. évre lett ütemezve. Ezen ütemezés alapján a jelzett szakasz csőmennyisége 1968. évre lett megrendelve, s így kérésüket ez évben nem tudjuk kielégíteni. A járda felbontása miatti többletköltségek elkerülése végett javasoljuk, hogy a járda alá védőcsövet helyezzenek el, így a burkolat utólagos felbontása elkerülhető.” A fentiekhez hozzá kell még főznöm, hogy ezek a szakaszok a szerződésünkben nem szerepeltek, s ezek elkészítését csak 1968. május végén vállaltuk el, többszöri kooperációs tárgyalások alkalmával történt egyeztetések után. Nevezetesen az volt a probléma, hogy a Hunyadi utca alatt húzódó öntöttvas nyomócső rossz állapota miatt az eredeti tervekben szereplő rákötés helyét módosítani kellett. A Víz- és Csatornamű Vállalat által 1967. elején lefektetett 250 milliméteres AC-nyomó- csö csak szakaszosan készült el, ugyanis az útkereszteződésnek, valamint a megyei tanács előtti járda alatt nem épült meg. A vezeték indokoltan sürgős üzembe helyezése végett vállaltuk, hogy a lehetőségekhez mérten, annak ellenére, hogy szerződésünkben nem szereplő munkáról volt szó, a csőanyag beérkezése után a munkát elvégezzük. Az anyagok megérkezése után a munkát el is kezdtük, de időközben a járda betonja, valamint az aszfaltburkolás már elkészült. Vállalatunk részéről a jóindulat és a kellő műszaki előrelátás megvolt, amit az is bizonyít, hogy a megyei tanács előtt lévő két útkeresztezés alá más munkák terhére elhelyeztük a csöveket még a korszerűsítés előtt. Jffypen ezért úgy érzem, hogy a cikkben említett „figyelmeztetés eredménytelensége” vállalatunkat nem érinti. KÖLES LÁSZLÓ építésvezető, Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat Egy hónap múlva kezdődik az új tanév. A tanévnyitás előtti napokban mindig nagy a torlódás a papír- és írószerboltokban, mivel sokan szinte az utolsó órákra halasztják az iskolaszerek beszerzését. A kereskedelem szeretné elkerülni ezt, ezért gondoskodtak úrról, hogy mindenki időben megvásárolhassa az iskolatáskákat, füzeteket. Mint a Papír- és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat szekszárdi lerakatánál megtudtuk, már márciusban összegyűjtötték a boltok megrendeléseit és a múlt hónap végéig a megrendelt áruk kilencven százalékát kiszállították az üzletekbe. Augusztus 5-ig megkapják a boltok a hiányzó 10 százalékot is. Különösen iskolatáskában nagy a választék, a tavalyihoz képest kétszer annyi táska közt válogathatnak a szülők, diákok. A kereskedelem azzal is ösztönözni kívánja az érdekelteket az iskolaszerek mielőbbi beszerzésére, hogy akik július 22 és augusztus 25-e között vásárolják meg a felkínált 36 féle iskolatáska egyikét és iskolaszereiket legalább kétszáz forint értékben, azok közt különféle jutalomtárgyakat sorsolnak ki. A Sárköz—Völgy ségi Vízitársulat, Konyhád, Somogyi u. 1. Telefon: 19. Kubikosokat, rakodókat és kőműveseket keres felvételre. (26) Népújság 3 19G8. augusztus 2.