Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-01 / 179. szám

Drámai helyzet a Jordániái Husszein-hídnál Az iraki elnök az ország politikájáról A kairói sajtó az újabb iraki fordulatról Vélemények Rusk nyilatkozatáról Megmerevedett Washington vietnami politikája jük fegyveres erőinket Palesztina felszabadítására”. A Bagdadból érkezett legfris­sebb jelentések szerint a keddi „új államcsíny" végrehajtásában az elnök legfőbb támogatója El- Takriti tábornok a fegyveres erők vezérkari főnöke volt. Razak El-Najef volt minisz­terelnök úgy döntött, hogy Ma­rokkóba megy önkéntes száműze­tésbe — jelentette a Mena hír- ügynökség. Egy katonai repülő­gép Bagdadból Ammanba indult, hogy onnan Beirutba szállítsa Abdel Rahman El-Daud volt had­ügyminisztert. eltávolított személyeket, hogy ellenforradalmi és haladásellenes politikát folytattak, el akartak törölni bizonyos haladó törvénye­ket. Politikájuk lelepleződött, amikor a július 28-i miniszter- tanácson javasolták az iraki nem­zeti olajtársaság felszámolását. A nyilatkozat szerint az új bagdadi kormány független olajpolitikát követ majd és megerősíti a nem­zeti olajtársaságot. A kairói lapok tudósításai sze­rint a jordániai Husszein-hídnál drámai események zajlottak le. A hidat a jordán hatóságok le­zárták, hogy megakadályozzák tízezer palesztínai menekült de­portálását. Az izraeli megszálló hatóságok módszeresen eltávolít­ják a palesztínai menekülteket a gázai övezetből és elhatározták 50 ezer palesztínai kitelepítését a Jordán folyó keleti partjára. Az arab államok U Thant köz­benjárását kérték a deportálás megakadályozására, de Izrael en­nek ellenére megkezdte az 50 ezer palesztínai elhurcolását. Az első tízezer menekültet egy Je­rikó mellett felállított táborba szállították. Az ellenállás leküz­désére az izraeliek tankokat ve­tettek be. Tankok kísérték azo­kat az autóbuszokat is, amelye­ken a palesztínaiakat a Jerikó A mexikói fővárosban kedd dél­után nagyobb diákcsoport szállta meg azt a körzetet, ahol a me­xikói belügyminisztérium van. A diákok a fontosabb útvonalakat felborított autóbuszokkal torla­szolták el. A szétoszlatásukra ki­vezényelt katonák szuronyos pus­kákkal és könnyfakasztó gráná­tokkal kezdték el a „tisztogatást”. Ennek következtében nyolc diák meghalt. A diákok a katonák szuronyrohamát benzinesüvegek­kel próbálták visszaszorítani. Ek­kor a rendőrök nagy nyomású tűzoltófecskendőkkel oszlatták szét a tömeget. Egyes jelentések szerint néhány tanintézményt, amelyet kedden reggel megszállt táborból a Jordán hiújához szál­lították. A jordán őrség azonban lezárta a hidat. Az izraeli erők megtorlásul tüzet nyitottak a jordán állásokra. A tűzpárbaj órákon át tartott s ez alatt az autóbuszok visszavitték a mene­külteket a jerikói táborba. A kai­rói lapok szerint az arab álla­mok nevében háromtagú delegá­ció kereste fel az ENSZ-ben U Thant főtitkárt és a Husszein- hídnál lezajlott események kap­csán ismét kérte, hogy az ENSZ küldjön haladéktalanul megfigye­lőket a helyszínre a deportálá­sok ügyének kivizsgálására. Az Ahram szerint minden eszközt igénybe kell venni az izraeli terv keresztülhúzása érdekében. Az Akhbar vezércikke felhívja a palesztínaiakat, ha kell életük árán is fejtsenek ki ellenállást az izraeli deportálókkal szemben. a katonaság, kiürítettek. A mexi­kói oktatásügy-miniszter elrendel­te, hogy a műszaki egyetemhez tartozó összes intézmény munká­ját azonnal beszünteti. A Villahermosa-ban, Tabasco állam fővárosában szintén tünte­tésekre került sor, amikor a rend­őrség összecsapott háromezer fő­nyi diákkal. Montevideóból, Uruguay fővá­rosából is diáktüntetésekről ér­kezett hír. A katonaság rátá­madt a tüntető diákokra és bru­tális kegyetlenséggel verte szét őket. Az argentínai Rosario városban Ongania elnök ellen rendeztek tüntetést. A rendőrség letartóz­tatta a diákok vezetőit. Hasszán El-Bakr, iraki elnök kedden elhangzott rádióbeszédé­ben kijelentette: „A forradalmi parancsnokság tanácsa úgy hatá­rozott, hogy meg kell teremteni Irakban a demokratikus nemzeti egységkormányt. Meg fogjuk va­lósítani az iraki és az arab nem­zet minden reményét, független olajpolitikát dolgozunk ki és nem fogunk meghajolni a nemzetközi olajmonopóliumok előtt” — hang­súlyozta az elnök. Az elnök végül megállapította: „Őszintén törekszünk az arab egység létrejöttére, s előkészít­A kairói lapok vezető helyen adnak hírt az iraki kormány fel-, oszlatásáról, a minisztereinek és a hadügyminiszter száműzetésé­ről. Az Ahram szerint a Baath párt „régi gárdája” számolta fel a fiatal tisztek csoportját, amely vele együtt részt vett a július 17-i államcsínyben. A Progres Egyptian kiemeli El-Bakr elnök nyilatkozatát, mely szerint az új kormány vonala a haladás lesz. A nyilatkozat azzal vádolja az A „Felszabadulás” hírügynökség közlésére hivatkozva jelenti a Vi­etnami Tájékoztatási Iroda, hogy a dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők január 31-e óta Quang Nam tartomány területén az ellenség — a saigoni rezsim és az amerikaiak 28 266 katonáját és tisztjét semmisítették meg, il­letve megsebesítették, vagy fog­lyul ejtették. Ugyanebben az idő­szakban a dél-vietnami hazafiak megsemmisítettek vagy harckép­telenné tettek mintegy 640 ellen­séges tankot és páncélos szállító járművet, 44 üzemanyag- és ha­dianyagraktárt robbantottak fel, elsüllyesztettek hat katonai hajót, s nagy mennyiségű fegyvert és lő­szert zsákmányoltak. Kis Csaba, az MTI washingtoni tudósítója jelenti: Rusk amerikai külügyminiszter keddi nyilatkozatát az Egyesült Államok vietnami politikája meg­merevedéseként értelmezik az amerikai fővárosban. A honolului értekezletet követően Washington most újabb tanujelét adta annak, hogy nem hajlandó lényeges és fontos lépéseket tenni a vietnami háború beszüntetése érdekében —, állapította meg az első tv- és rá­diókommentárok jórésze. Mexikó képviselői Moszkvában, Washingtonban és Londonban aláírták a nemzetközi atomsoroin- pó-^gyezményt. • A dr. Martin Luther King meg­gyilkolásával vádolt James Ear! Ray ügyében betiltottak minden sajtóértekezletet Memphisben. A bíróság rendelkezése a tárgyalá­sig érvényes. A bíróság felszólította alkalma­zottait. hogy az ügyről a bírósá­gon kívül ne tegyenek semmiféle nyilatkozatot vagy megjegyzést. * „Kennedy elnök 1036 napja” címmel könyv jelent meg Moszk­vában, John Kennedy elnökös- ködéséröl. A könyv főként az Egyesült Államok külpolitikájá­val foglalkozik, a Kennedy- kormányzat idején. Szerzője Anatolij Gromiko, a jogtudomá­nyok kandidátusa. * Az Egyesült Államok folytatja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen irányuló pro­vokációkat. A népi Korea hír- ügynökségének jelentése szerint szerdán reggel amerikai csapa­tok tüzérségi tűz alá vették a demilitarizált övezetnek a KNDK felé eső részét. * Májátültetést hajtottak végre szerdán reggel a texasi Hous­tonban. Dr. Denton A. Cooley, neves szívsebész egy kétnapos csecsemő máját ültette át egy 16 hónapos kislányba. A kis bete­get speciális megfigyelés alatt tartják. * A román sajtó szerdán közölte a rómán kormánynak a lengyel kormányhoz intézett jegyzékét, amely szerint Lengyelországban az utóbbi időben elferdítve mu­tatják be Romániának a nemzet­közi kérdésekben elfoglalt állás­pontját. * Centaur típusú rakétát bocsá­tott fel kedden este az európai űrkutatási szervezet (ESRO). A rakétában elhelyezett berende­zés 135 km magasságból a földi felhőképződést vizsgálja. * Kedd estére válságosra fordult a bolíviai helyzet. Barrientos el­nök, aki egyben a nemrég ala­kult katonai junta vezetője, nyíl­tan azzal fenyegetőzik, hogy fel­oszlatja a parlamentet és magát diktátorrá kiáltatja ki. * Forrongás a mezőgazdasági építkezések körül Újabb diáktüntetések Latin-Amerikában (Folytatás az 1. oldalról.) Maradjunk meg nyomban az idézett cikk utolsó mondatánál. Lehetséges, hogy a jövőben a ter­vezés, a tervek kiválasztása lehe­tőséget ad a beruházási költségek eddigiekhez képest nagyobb mér­tékű csökkentésére, a jelenben azonban ott, ahol már építkez­nek, ilyen eszményi lehetőség nincs, pontosabban nem volt. S a „forrongásnak” ez a magva. Az idézett kérdéskomplexumra úgy látszik más a rálátás Budapestről, és megint más Pincehelyről, vagy Gyulajról. A beruházások ugyan­is a tervek elkészülte után menet közben drágulnak méghozzá mil­lió forintokkal. A Tolna megyei Népújságban két hónappal ezelőtt cikksorozatban foglalkoztunk az­zal, hogy állandó a drágulás. Ta­lán nem túlzás, ha úgy véljük, hogy itt kezdődik a nagy beruhá­zó tsz-ek kiszolgáltatottsága. Egy­szerűen nem tudják, hogy egy megkezdett beruházás hány mil­lió forinttal fejeződik be. Erre kellene valakitől magyarázatot kapni. Pincehelyen megkezdték az építkezést, s a kezdés óta milliók­kal nőtt a bekerülési összeg. Eb­ben a helyzetben mit tegyen a gazdaság? Hagyja abba félig ké­szen a munkát azon a címen, hogy az ártámogatás felső hatá­rát túllépték? Egyébként valóban túllépték, körülbelül 13 millió fo­rinttal. De nem valószínű, hogy erről a tervezők tehetnek. Viszont, ha nem a tervezők tehetnek róla, ak­kor csupán fikció az anyagi fe­lelősség. A következő aggasztó kérdés: a jelenleg érvényben lévő építő- anyagárakkal, az egyezkedés tár­gyát képező építési költségekkel lehet-e tartani az ártámogatás elő. feltételeként megszabott férőhe­lyenkénti 41 800 forint, illetőleg 10 ezer forint felső határt? Tolna megyében egyre több bizonyíték van arra nézve, hogy nem lehet. Komikusán hangzik tehát, hogy ebben az ügyben a tervezők, szó­val azok tartoznak anyagi fele­lősséggel, a megrendelővel szem­ben, akik könnyűszerrel be tudr ják bizonyítani, hogy az ártámo­gatás felső határának a túllépésé­ről nem tehetnek. Bizonyítható? Igen. Amelyik százas istálló ta­valy 1 millió 900 ezer forint­ba került, az az istálló idén 2 millió 600 ezer forintba kerül. Pin­cehelyen eddig 13 millió forintra rúg az az összeg, amelyre a 70 százalékos ártámogatás nem vo­natkozhat. Ki fogja ezt megfizet­ni? A tervező? Aligha. A terme­lőszövetkezet? Miből? Kérdőjelek... Az építkezések különben vi­szonylag zavartalanul folynak, ám eközben a kérdőjelek is sokasod­nak. A nagy beruházó gazdaságok vezetőiben nő a bizonytalanság, és megyei szinten mindjobban uralkodik az a nézet, hogy a be­ruházások előkészítését nem sza­bad a jövőben elsietni. Inkább tartson az előkészítő munka két évig, s maga az építkezés fél évig, mintsem fordítva. S ebben a „forrongásban” most sok tsz- vezetőben talán az is felrémlik, hogy tanulmányozni kellene a bátaszéki Búzakalász Tsz olcsó, de mégis korszerű házilagos épít­kezéseit, kiiktatni az amúgy is megterhelt építőipart, s megnéz­ni, hány millió forint haszna szár­mazik a Búzakalász Tsz-nek ab­ból, hogy nem szeret a fellegek­ben járni. SZEKULITV PÉTER Az amerikai külügyminiszter el­utasította azt a véleményt is, amely szerint a Dél-Vietnamban folyó hadműveletek szintjének leg. utóbbi csökkenése a felszabadító erők jószándékának bizonyítéka és elősegítheti a párizsi előzetes tárgyalásokat. A szerdai amerikai lapok egy része utal arra, hogy az amerikai hadvezetés minden esz­közzel igyekszik elutasítani ezt a véleményt, s a viszonylagos csen­det „átcsoportosítással” magya­rázza, azt állítva, hogy a sza­badságharcosok „új, nagyszabású offenzívára” készülnek. A hadve­zetés ezzel akarja befolyásolni a közvéleményt, amely a tárgyalá­sok meggyorsítását követeli. Figyelemre méltó, hogy Eisen­hower volt elnök, a republikánus párt választási programját kidol­gozó bizottsághoz intézett levelé­ben követelte: a párt utasítsa visz- sza az „álcázott fegyverletétel” minden formáját és támogassa a kormány vietnami politikáját. A programbizottság eredetileg azt tervezte, hogy a vietnami kérdés­sel csak általában foglalkozik a tervezetben, a háborús'párti körök azonban erős nyomással kísérle­teznek annak érdekében, hogy a program utasítsa vissza az inter­venció ellenzőit és támogassa a háborút. A francia kormány szóvivője a minisztertanács szerda délelőt­ti ülése után újságíróknak fel­olvasta a kormány Nigériára vo­natkozó nyilatkozatát. A nyilat­kozat szerint Franciaország úgy véli, hogy a biafrai konfliktust a népek önrendelkezési jogának alapján kell megoldani. A fran­cia kormány megállapítja — hangzik a nyilatkozat —, hogy a biafrai nép által egy év óta elviselt szenvedések és életük kockáztatása bizonyítja, hogy kü­lön nép lián t akarnak élni. * Szerda délelőtt 10.30 órakor kezdődött meg a párizsi nemzet­közi konferencia központi épüle­tében az előzetes amerikai— észak-vietnami megbeszélések 15. munkaülése. Ezúttal a VDK kül­döttségének vezetője Ha Van Lau ezredes van jelen Xuan Thuy mi­niszter helyett, aki egészségi okok miatt nem vehet részt az ülésen. * A szovjet légvédelmi csapatok „Égi pajzs” elnevezésű hadgya­korlata befejeződött. A több na­pos gyakorlatokat nagy területen különböző fegyvernemek részvé­telével bonyolították le.

Next

/
Thumbnails
Contents