Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-13 / 163. szám

H«M «tCVtlp m wmaBW» - I NÉPÚJSÁG ■^^f/L6<^^MOClALlSXA MVmkXS^^ tQÍffíÍMZGYtl BIZÖíÍ^SGA ÉS A MIGVeí.TÁNACS LAPJA Vihar a Balatonon Éjfélig tombolt a vihar — Négyen vízbe fulladtak Géppisztolysorozat a New York-i utcán Három halott Csütörtökön este New York Bronx városnegyedének egyik forgalmas utcájában az egyik házból fiatal férfi lépett .ki, ka­bátja alól géppisztolyt vett elő és mielőtt tettében megakadá­lyozhatták volna, fegyveréből so­rozatot adott le a járókelőkre. Négy ember véresen terült él á kövezeten, a merénylő visszafu­tott a házba és bezárta maga mögött a kaput. Mint később ki­derült, a golyók- két embert azon­nal megöltek, a harmadik ké­sőbb halt bele sebeibe, a ne­gyedik járókelő kisebb sérülé­sekkel megúszta. A merénylet hírére kétszáz rendőr és detektív sietett a hely­színre. köztük golyóálló mellé­nyeket viselő mesterlövészek, kö­rülvették a négyemeletes épüle­tet. A házat később lakásról la­kásra átkutatták, de a tettesnek nyoma veszett. A szemtanuk le­írása alapján, megállapították, hogy a házban lakó Robert Rod­gers fiatal néger férfi adta le a lövéseket, aki nemrégiben szerelt le az amerikai hadseregből. El­rendelték körözését. A géppisztolyos merénylet idő­pontjában New York egy másik kerületében a nyitott ablakon ke­resztül rálőttek egy férfira, aki lakását festette. Szerencsére csak súrolták a golyók. A csütörtöki lövöldözés arra késztette John Lindsay New York-1 polgármestert, hogy sür­gős felhívással forduljon az ame­rikai kongresszushoz, fogadják végre el a fegyverviselés korlá­tozására vonatkozó törvényjavas­latot. ' A riasztópróba sikerült... A banditák több ezer dolláros zsákmányt vittek magukkal Az Iouao-állambeli Muscatine nevű városkájának rendőrségén megszólalt a telefon. Udvarias férfihang közölte az ügyeletes tiszttel, hogy a város központjá­ban levő egyik kereskedés tulaj­donosa, üzletében új riasztóbe­rendezést szereltetett fel és sze­retné ellenőrizni annak működé­sét. Ezért kéri a rendőrséget, fi­gyeljék. működésbe lép-e az ügye­letén elhelyezett' riasztócsengő. Néhány perc múlva a csengő csakugyan megszólalt. Röviddel A lottó nyerőszámai: 3, 7, 30, 33, 83 utána újból csengett az ügyele­tes tiszt telefonja. Az érdeklő­désre. a rendőrtiszt közölte, hogy áz új riasztóberendezés kiválóan működik, mert szobájában meg­szólalt a csengő. A vonal másik végén erre megköszönték a rend­őrség figyelmességét és letették a kagylót. Negyedórával később az ügye­letén újból megszólalt a telefon. Most már az üzlet igazi tulaj­donosa jelentkezett, aki kétségbe­esetten közölte, röviddel ezelőtt banditák hatoltak üzletébe, meg­kötözték és több ezer dollár ér­tékű zsákmánnyal távoztak. Kö­telékeitől csak most szabadult meg és nem érti, a rendőrség miért nem lépett közbe, amikor pedig új riasztóberendezést sze­reltetett fel boltjában. Az ügye­letes rendőrtiszt ekkor értette meg, hogy tulajdonképpen mi történt... i\egy ember vízbe fulladt, több mint 00 személyt életveszé­lyes helyzetben mentettek ki a tajtékzó hullámok közül. A nagy meleget felváltó ziva­tarfront csütörtökön rendkívül erős viharral tört a Balatonra. A késő délutáni órákban 65—70 kilométeres óránkénti sebességű széllökések pásztázták végig a Keszthely, Fonyód és Badacsony közötti térséget. A vihar kisebb szünetek után az éjszakai órák­ban átterjedt a Balaton egész tér­ségére. A meteorológiai előrejelző szol­gálat már csütörtökön reggel je­lezte a veszélyt a balatoni stran­dokon tartózkodó mintegy 150 ezer főnyi vendégseregnek. Dél­után fél háromkor újabb piros rakótavai igyekeztek fokozottab­ban felhívni a strandolok figyel­met a rendkívüli viharra. A többszöri figyelmeztetés ellenér igen sokan tartózkodtak a pari tol távoli vizterületeken, a dél utáni órákban is, amikor az ért déli szél találkozott a Sopro kornyékén hazánkba betört zi vatarfront erős széllökéseivel. A északira forduló szél hevesség ellenere átmenetileg kedvez helyzetet teremtett a Balatonor a somogyi oldalról északi irány ba sodródókat visszaszorította part közelébe. Csütörtök délutá: negyed négykor alacsonyan szál vL ?n<írZO re0ÜIŐÉ*P Próbált visszatartani azokat a strande lókat, akik az óvintézkedésekké ^ torödve. önfeledten él x ezték a hullámfürdőt. A késő délutáni órákban a szí sebessege helyenként már met haladta az óránkénti 70 kilómé fért es egeszen éjféli^ sWín- nélkül tombolt a vihar!§Etóz£ szinteenkaPltónyság mentőhaié szinte percnyi szünet nélkül do: göztak, hogy kimentsék az élei veszélyes helyzetbe került fürde zoket. A megfeszített munka e lenére négy ember esett áldoz; taul a balatoni viharnak. Madá Laborné zalaegerszegi lakos balatonboglári strandon fürdőt vízimatracon sodródott a mél vizű területekre. A közelben tai tozkodó^ férj élete kockáztatásé val próbálta kimenteni a segí ségért kiáltozó feleségét. Csal nem egvrrás küzdelem után vé| re mindketten partra é tek, férfi már csak élettelenül tud! feleségét a segélyhelyre vinni. A orvosi megállapítás szerint i asszony riadalmában szívbéni lást kapott. Marinca József hí romgyermekes debreceni lakos keszthelyi Helikon strandon 1E Bonyhád: Azok a csodálatos fér­fiak (Amerikai film), Dombóvár: A szűz jegyében (Román film), Duna- földvár: Bolondos vakáció (Magyar film), Paks: A kőszívű ember fiai I—II. (Magyar film), Szekszárdi Ga­ray: Hét katona meg egy lány (Ro­mán-francia film) du. Slagerrevü (Angol film), Szekszárd kert: Talál­kozás a minaretben (Jugoszláv film), Tamási: Háború és béke II, (Szovjet film). TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—20—01, 1—23—81. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 48. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél előfizetési raj egy hónapra 17 Fi Index-szám: 25 069 «moioioioioioia Film... Film... Film*». ■ OIOIOIOIOIOBOIO Találkozás a minaretben Egy veszélyes akció története a Találkozás a minaretben cí­mű magyarul beszélő jugoszláv film, amely izgalmas jelenetek­ben bővelkedik. Olyan férfiak történetét mondja el. akik hősiesen vállalták a kockázatot, centiméteres vízben fulladt meg. Bódis József pécsi lakos, aki a fonyódi hajóállomás közelében tiltott helyen fürdött, ugyancsak életét vesztette. Viszonylag se­kély, alig egyméteres vízben ful­ladt meg Frantisek Rehák cseh­szlovák állampolgár, kraszlicei lakos, aki a siófoki Kékbalaton kemping közelében a figyelmez­tetések ellenére is vízben ma­radt, és a vihar idején akart strandolni. A vízirendészet meg­állapításai szerint a viszonylag sekély vízben a rendkívül erős hullámok okozták a csehszlovák fürdőző halálát. A révkapitányság motorcsónak­jain és mentőhajóin kívül önfel- áldozóan részt vettek a mentés­ben a MAHART-hajók személy­zetének tagjai is. A heves vihar­A fél világ láthatja A jelek szerint az idei mexi­kói olimpia több szempontból is a rekordok olimpiája lesz. Min­denekelőtt a résztvevők számát tekintve, hiszen több mint száz országból hétezernél több ver­senyző küzd majd a bajnoki cí­mekért. De a nézők számát te­kintve is az első helyen fog állni Mexikó az olimpiák történetében. Eddig 47 televíziós társaság, köztük csaknem valamennyi eu­rópai ország, jelentette be igé­nyét, hogy közvetlen helyszíni közvetítést ad a játékokról. Szá­muk feltehetően még emelkedni fog, mert Mexikóban úgy szá­mítják, hogy a fél világ nézheti majd egyenes adásban a külön­böző sporteseményeket. ban több mint 60 embert men­tettek ki életveszélyes helyzet­ből. Két lengyel turistát három kilométerre a parttól az utolsó pillanatban sikerült az egyik mentőhajó fedélzetére venni. Ba- latonszéplak partjai közelében egy 65 éves asszonyt a gumi­matraca alól alig-alig sikerült élve kimenteni. A balatoni rév- kapitányság mentőegységei még az éjszakai órákban is többször átvizsgálták a vízterületeket. A Belügyminisztérium három repü­lőgépe pénteken sokáig cirkált a víz fölött, de a figyelők újabb rendkívüli eseményt nem tapasz­taltak. A strandok a pénteken folytatódó vihar miatt teljesen elnéptelenedtek. (MTI) az olimpiát A technikai előfeltételeket ter­mészetesen megteremtik mind­ehhez. Hidalgo tartományban Tu- lancigo mellett, amely körülbelül 120 kilométerre fekszik a fővá­rostól, most készít egy japán vál­lalat televíziós továbbító állo­mást a műholdak részére. A tech­nikai berendezések természetesen, sok pénzbe kerülnek, mégsem kell félteni Mexikót, hogy rá­fizet a vállalkozásra. A tervek szerint csak a televíziós közve­títések jogáért 21,85 millió dollárt vesz be az állam. Ezért az egyes országok napi átlagban körülbelül 13 órás köz­vetítési jogot kapnak. Névnap: Jenő. JÚLIUS A Nap kél 4.00. nyugszik 1 Q 19.39 órakor. lo A Hold kél 21.55. nyugszik SZOMBAT 7.39 órakor. — Ügyeletes orvos Szekszárdon: közpon­ti és hétvégi ügyelet a rendelőintézetben. Telefon: 12—062. Az ügyelet kiterjed Szál­káira, Sióagáidra és Harc községekre is. Ügyeletes állatorvos Szekszárdon: dr. Ber­tha Béla. Szekszárd, Kossuth Lajos utca 6. Telefon: 14—649. Az ügyelet szomba­ton déli 12 órától hétfő reggel 6 óráig tart. Kiterjed Szék. szárd, Öcsény, Sió- agárd. Szálka terü­letére. Ügyéletet tart még az állatkórbáz szakállatorvosa. — Kürti Istvánt, a Szekszárdi Járási Ta­nács Végrehajtó Bi­zottsága vb-e&nölkhe- lyettesnek megvá­lasztotta. A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága, mint felet­tes végrehajtó bizott­ság jóváhagyta. — Erdélyi János­nak, a Gemenci Álla­mi Erdő- és Vadgaz­daság igazgatójának nyugállományba vo­nulása alkalmából, eredményes munkája elismeréséül a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüstfo­kozata kitüntetés; adományozta. — Mai számunk­ból anyagtorlódás mi­att kimaradt a ..Ti­tánok út ja” című kép­regény. — Ifjúsági nap Pincehelyen. Vasár­nap bemutatókkal, sportversenyekkel tarkított ifjúsági ta­lálkozót rendeznek a VIT tiszteletére Pin­cehelyen. Hasonló jellegű rendezvénye­ket tartottak már Tamásiban és Ireg- szemasén is. — Rendezik a föld jogi kérdéseket a községiekben és ter­melőszövetkezetek- ben. A szövetkeze­ten kívülálló tulaj­donosok közös hasz­nálatban lévő föld­jeinek megvásárlását és az ezzel kapcso­latos teendőket már 24 Tolna megyei községben megbe­szélték a helyszíni bizottságok. ELKÉSZÜLT A PATYOLAT­KÉMÉNY A Szekszárdon épü­lő új Patyolat-üzem építése tegnap jelen» tős állomáshoz érik», zett A kéményfala­zó kőművesek elhe­lyezték több mint 29 méter magasban a kémény utolsó téglá­ját. A hagyományok­hoz híven itt is szí* nes szalagokkal dí­szített faágat tűn­tek az oromra. — Világjáró fiat»* lók. Vasárnap Tárnát, síből 15 fiatal uta­zik a Szovjetunióba, ahol 11 napot tölte­nek. Két nappal ké­sőbb indul a bony­hádi fiatalok egy csoportja az NDK-ba, a nagymánydki fia­talok pedig Drezda— Berlin—Rostok útvo­nalon ismerkednek a ..világgal”. NEM VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás ma estig: időnként feihósödés, legfel­jebb néhány helyen kisebb esővel. Az élénk, helyenként, még erős északnyu­gati. északi szél fo­kozatosan mérséklő­dik. A nappali fel­melegedés lényegesen nem változik. Vár« ható nappali hőmér­séklet 15—21 fok kö­zött. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok­nál 23 fok.

Next

/
Thumbnails
Contents