Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-10 / 160. szám
Közösen, együtt, céltudatosan : H kongresszus mutatta úton Interjú Csajbók Kálmánnal, a népfront megyei titkárával A Hazafias Népfront IV. kongresszusa óta mindössze két és fél hónap telt el. Nem sok idő ez egy olyan széles körű mozgalom életében, mint a népfront. De — Valamilyen változás mu- együttes augusztus elején jugo- tatkozott-e az elmúlt két és .szláviai körutazás után megyénk- fél hónap alatt a munkában? be érkezik, 6 találkozik magyar —csehszlovák baráti esten Miszla, — A kongresszus lendületet, Madocsa dolgozóival. Alkalom mégis a*z azóta eltelt időben vég- erőt és optimizmust sugárzó nap. lesz művészetükkel megismerked zett munka megmutatja milyen jai után lelkesebb, öntudatosabb, ni. barátkozni velük, s talán egy- gyümölcsöző milyen hasznos volt, fegyelmezettebb, magabiztosabb egy viszontlátogatást is meg le- az ottani tanácskozás a jövőt il- munka vált jellemzőbbé. Nem hét velük beszélni mélyítve ezzel letően a községi bizottságok to- változott viszont az az igény, is a két nép közötti együttmű- vábbi munkájában. Ezekről a hogy a pártszervezetekkel tö- ködést és barátságot, kérdésekről beszélgetett munka- meg- és más társadalmi szervek- — A fenti eredményekkel — társunk Csajbók Kálmánnal, a kel a kapcsolatot tovább kell erő- mondotta befejezésül Csajbók elv- népfront megyei titkárával. sítenünk. önkritikusan állapít- társ — nem dicsekedni akarunk. — Megállapítható — mondotta hatjuk meg, hogy például a kép- Inkább legyen ez a feladatok elöljáróban Csajbók elvtárs —, viselők munkáját most már in- megoldására hívó szó. Közösen, hogy megyénk közvéleményéit kább neikünk kell jobban segíte- együtt, céltudatosan akarunk ha- nemcsak a kongresszus alatt, ha- ni, szervezni, összehangolni, a mi ladni a kongresszus mutatta úton nem azóta is élénken foglalkoz- tevékenységünkkel. Ez csak alá- tatja a népfrontmunka. Ennek húzza, hogy a párt elvi irányítása okát abban látjuk, hogy megnőtt mellett még jobban hasznosítasz utóbbi években a népfront- nunk kellett a hagyományos kap. bizottságok, aktívák tevékenysége csőlátókat a különböző szervek- iránti érdeklődés. S az eredmé- kel hiszen a népfront aktívái nyes munka alapján nőtt a nép- egyedül nem tudtak volna olyan frontimunka tekintélye, a megye eredményes mozgósító erőt képdolgozóinak többségében élmélyí- viselni, ami különösen a szolida- tette a munkájuk iránti el isme- ritási hónap alatt megnyilvánult rést és rokoniszenvet. a megyében. — Ez a tapasztalat azonban — Hallhatnánk rövid áttekintést a szolidaritási hónapról is? SZAL.AI ENDRE 3EGYZET Féleser szilva fa A Tolna megyei Szesz- és Üdítőital-ipari Vállalat dolgozói dicséretes dologra vállalkoztak: az üzem szabad területére gyümölcsfákat ültetnek. Az üzem területén, az épületek mellett, az utak szegélyén sok-sok négyzetméternyi szabad terület áll kihasználatlanul. Egyik termelési tanácskozáson határozták el a dolgozók, hogy ezekre a szabad térségekre gyümölcsfákat ültetnek. A szilvafát választották, mint az egyik legigénytelenebb, ugyanakkor bő termést adó fajtát. Tervezik a dolgozók, hogy az ősszel mintegy félezer szilvafacsemetét ültetnek el, s két-három év múlva már termőre fordulhatnak a fák. A gyümölcsöt igen praktikus módon kívánják értékesíteni; a szilvából cefrét készítenek, s azt pálinkának kifőzik, majd az értékesítésből származó jövedelmet felhasználják kulturális felszerelésük gyarapítására. E hír kapcsán el kell mondani azokat a jó tapasztalatokat is, melyek több vállalatnál már megfigyelhetők, a szabad területet ésszerűen használják ki. A Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat központi telepén például az évtizeddel ezelőtt telepített nyárfák már vágásra érettek, ugyanakkor az irodák, műhelyek környékén, a dús lombú kanadai nyár jó szolgálatot tsz, kiváltképpen az ilyen forró nyári napokon. Van még arra lehetőség, hogy az üzemekben a szabad területeket megfelelően hasznosítsák. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat nagy központi telepén ugyancsak hasznos fák telepítését tervezik. A közúti igazgatóság pedig az utak mentén ültet fákat. A félezer szilvafának, a központi telep nyárfáinak és az utak mentén ültetett dísz- és haszonfák arról is tanúskodnak, hogy a dolgozók szeretik környezetüket, mennyire kívánják barátságossá, otthonossá tenni. A haszon, mely mellékesen ennek révén keletkezik, növeli az üzemekben a kulturális, szociális alapok összegét. És ennek — mint ahogy kollektív munka alapján ültetik, iskolázzák a fákat, & gondozzák, — az egész kollektíva érzi hasznát. Támogatni, bíztatni érdemes az ilyen kezdeményezéseket. kötelez iß bennünket. A jövőbeo további erőfeszítéseiket kell tennünk a népf r onttevékenység mozgalmi jellegének fejlesztésére. Az országos elnökség így fogal— Ä szolidaritás hónapját épm-azta meg ezt a feladata tot: pen az előzőkből adódóan a jó „Ennek alapján kell továbbfej- szervezettség jellemezte. A mun- laszteni — a népfront — mód- ka irányítói, a szó legszorosabb szereit a még helyenként erősen értelmében, nemcsak a függetle- meglévő tömegszervezeti szemlé- ni tett emberek voltak, hanem lettel és törekvésekkel szemben.” bekapcsolódtak a legfkülönbözőbb világnézetű, gondolkodásmódú ál- — Hogyan kezdődött él a lám,polgárok is. A cél volt közös, munka a kongresszus után, s a béke megvédéséért folyó harc milyen eredményekről, tervek- követelése, a népek közötti barátról számolhatunk be? ság erősítése. — Ez utóbbiban is a magyar— A kongresszus után a nép- SZOvjet barátság elmélyítését szoL frontbizottsagok elvi es tapaszta- gáló rendezvények mellett jelen- lati szempontból megero«>dve, uj tőségéhez mérten nyilvánult meg lendülettel ^ keidtek munkához. a szolidaritás a hős vietnami nép Mar az első napokban hozzálát- iráat A megyében ez idő alatt ták az uj ciklusban végzendő mintegy 60 barátsági rendezvény munka tervezesehez. A kong- voit, s ebből 40, az agressziótól resszus 15 pontos allasfoglajasa Jo sújtott vietnami néppel való alapot adott ehhez. együttérzést és segítséget de— Meg kell jegyeznem — monstrálta. És nemcsak erkölcsi mondotta a továbbiakban Csaj- segítséget adtak ezek a megmoz- bók Kálmán —, hogy a tapasztó- dulások, hanem anyagiakat is. A latok közkinccsé tevésében a kül- sok megyei példa közül néhány döttek, az országgyűlési képvise- szekszárdit említek meg: a Gálok, párt-, állami, gazdasági és bonafelvásárló Vállalat 25, a ke- kulturális életünk vezetői már reskedelmi dolgozók 20, az állami eddig is sok segítséget adtak. So- építők, 14 a Bőrdíszmű Vállalat káig lehetne sorolni például a 12, az Öra- és Ékszeripaxi Válla- szekszárdi járási Harc, Medina, lat 10 ezer forinttal is kifejezte öcsóny, Alsónyék, Sióagárd után együttérzését többi járás számos községét, — A kongresszusi határozatokból más irányú tevékenység is adódik. Hallhatnánk erről is? — A rendezvénye munka mel_ ahol a kongresszusi tapasztalatok jegyében beszélték meg a bizottságok az országos tapasztalatokból adódó helyi feladatokat, legyen az világnézeti, községfejlesztési, helyi gazdaságfejlesztési, lett nem hanyagoltuk el a többi társadalompolitikai, kulturális, feladatokat sem. Ezek közül ta- . „a ián a legfontasabhról, a vízről vagy más prob erna is. beszélnék. Figyelembe véve az urbanizációs követelményeket, nehéz elképzelni a kulturáltabb életet községeinkben víz nélkül. Ez egyúttal a társadalmi ösz- szefogás, a népi, nemzeti egység kialakításának is hatásos eszköze. Ez a munka azonban nem látványos, eredményei nem azonnal jelentkeznek. De munkálkodunk rajta, mert az idő örvendetes eredményeket hoz. Ez év végére már 41 községben lesz törpevízmű. Jelenleg 37 helyen üzemel vízmű, s ezzel a belterületen lakók 54 százaléka jut jó vízhez. Nem akarunk a „víz” gazdája len_ ni, de minden segítséget megadunk, hogy a következő ciklusban e számok jóval megnövekedjenek. — A kollektív, nagy tömegeket megmozgató rendezvények helyett a nyáron inkább egyéni és kisebb csoportos megbeszéléseket tartunk a nagy munkákra való tekintettel. De nem zárkózunk el a nagyobb rendezvények elől sem. A trencséni néptáncCementüzem a hajóállomás helyén ? Ismert olvasóink előtt, hogy a Duna Tolna megyei szakaszán a MAHART valamennyi hajóállomását megszüntette. A Dunán csak egy-egy teherhajó áll meg a valamikori hajóállomásokon, itt friss zöldséget, főzelékfélét, italárut vásárolnak. A hajóállomások hasznosítására is több terv született. A legújabb Információ szerint a Fadd— Tolna hajóállomás épületeiben, területén a faddi mezőgazdasági termelőszövetkezet akar cement- áru-készítő üzemet létesíteni. A hajóállomás más épületeit, — melyekből lakóépületet lehet kialakítani —, idegenforgalmi célra szándékoznak felhasználni. Ä két témában már Igen előrehaladott tárgyalások folynak. Átadták a megye legkorszerűbb üzemi éttermét Hétfőn a premier — Két hónap próbaidő — Étkezés á la carte Amikor a Tolna megyei Álla- gálóhelyiség ugyancsak a legkor- mi Építőipari Vállalattól értessí- szerűbb felszereléssel készült A konyhán reggelit, ebédet, vacsorát is főznek. Éppen a konyha tést kapunk valamilyen esemény- Minden bizonnval a szakma- í°bb kihasználása érdekében kér- rő!, kezdünk már hozzászokni a ^ a JöSfel fo^Ht Néztük meg a vendéglátóipari írvmumentalLS, nagyszerű dől- resni ^ a létesítményt szakemberektől, volna lehetőség gokhoz. Tegnap a vállalat éttér- ^ csak lehet; üzemszer. arra, hogy a kertvárosi lakosság met üzemi konyháját adtak at vezést_ a legkorszerűbb gépek al- 15 igénybe vehesse ezt a korszerű rendeltetesenek. kalmazását, és legfőképpen a éttermet? — A vállalati beruházásként vendégek kiszolgálását — Sajnos erről most még nem készülő létesítmény négymillió to. / ^ üzemi konyha ^tegy har- nyilatkozhatunk, de a kérdés jo- nntba került — mondotta Klem minc fönyi személyzettel műkő- S°® ~ mondják a vállalat kép- Gyorgy, a vallalat beruházási d)lk_ 7oo_iooo adag ételt főznek viselői — természetesen ez távoli előadója. A megye legkorszerűbb iu> & érdekessége, hogy a me- téma, mindenesetre érdemes vol- ilyen jtí^u letesita^nye ez. gyében elsőként itt vezetik be a na róla többet beszelni, elsősoretteremben 250 személy gy- munkások a la carte szerinti ét- ban ^ építőipari vállalattal hisz szerre ülve fogyasztani. Csatla- lcc-tcténét A? előre váltott ie- építőipari vauoiattai, msz kozák az önkiszolgáló rendszerű j2]dául tóroiítféle mégiscsak az övé a konyha, a bekonyhához a modem, világos, főzelék; kétféle leve« közt váló- rendezés, mi csak bérletben vágathatnak a dolgozók, a külön- gyünk itt. bözetet természetesen kifizetik. korszerű nagyterem, s ezenkívül egy kis tanácsterem, valamint üzemi „vendéglátó” intézményt. Mondani sem kell, hogy a konyhával kapcsolatos összes kiszolkorszerű büfé egészíti ki ezt az EzenkívüiT*^vhrVeníTelkTzé^- üzemi éfckezdét’ konyhát átSembTfs aX: vevő bizottság megelégedéssel gozóknak, hogy az „üzemi me- konstatálta a jól végzett munkát, nűn” kívül is készítenek ételt. Kisebb szerelési, egyéb hibák ja- A konyhát a Tolna megyei Ven- vitása még hátra van, de hétfőn déglátóipari Vállalat üzemeltett, „ár bemutatkozik a Tolna me- Kethonapi próbaidőre kapta meg . __ . TT,,, n az üzemeltetés jogát, szerződés ^ei Vendeglatóipan Vallalat uj alapján a szekszárdi vállalat. És főszakácsa Rostási Gyuláné, főzt- a próbaidő után — önkéntelenül jével a megye legkorszerűbb átadódik a kérdés, és Váradi Sándor a vállalat igazgatója válaszod: — Tulajdonképpen egyhetes próbaidő is elégséges számunkra. A felemelt nyersanyagárral dolgozó építőipari étkeztetésben már vannak tapasztalataink. Itt csak jobbat akarunk adni, mint eddig. Az építők megelégedésére szeretnénk üzemeltetni a konyhát. Ilyen korszerű körülmények között nem szabad rosszul dolgozni. 1968. július 10. Felvételre keresünk gépírókat, valamint takarítónőket. Jelentkezni lehet a kórház személyzeti irodáján. (Megyei Kórház, Szekszárdi (112) kezdéjében az építőipari vállalat munkásainak.- Pj — Népújság 5