Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-05 / 156. szám
I Sporthorgászat | Három nap a f addi Dunán A halfogási tilalom feloldását követően kedvező hírek érkeztek a faddi holt Dunáról. Szépen lehet fogni pontyot — mondták többen. Ugyanakkor azt is emlegették, hogy pár hónappal ezelőtt vagy harmincezer növéndékpontyot telepített a tolnai halászszövetkezet ebbe a vízbe. Köztudott, hogy tavaly sokan panaszkodtak, — Faddon nem lehet halat fogni. Mi az igazság? Ezt kideríteni voltunk kint három napot a vízen, jó barátommal, régi szenvedélyes horgásszal, aki ismeri a faddi víz minden arculatát. Tapasztalatunkat szeretném közr readni. Az első nap kora reggelén barátom beült a nádba, mert az előző napokban több, két kg feletti pontyot ,,akasztott” meg ugyanott, és joggal remélte a folytatást. Én inkább, mint csendes szemlélő, a nádszéltől tíz méterre karóztam ki csónakomat és, hogy csináljak is valamit, orsóval a mederben próbálkoztam, főtt kukoricával, de inkább a nádi pontyozás eredményességét vártam. Az órák múltak, eredmény semmi. de nálam igen. Erős húzás, a bot megrándul, bevágok. A betelepített pontyok egyike, visz- szakerül — nagy örömére — a vízbe. A nádban semmi. A bot elindul a csónakból, utánakapok, fárasz- tás nem szükséges, mert a „tükrös”, az előbbinek a testvére, vissza a vízbe. Barátom bíztat, lesz ott nagyobb is, sőt, annyira bízik, hogy abbahagyva a nádi pontyozást, a mederben próbálkozik, tőlem nem messzire. Alig telik el fél óra, bevág. Megvan az első méretes. Amint figyelem, üvegbotom erősen meghajlik, sikerült szákolnom az első méretes pontyomat. Aztán még kettőt, tésztával. (A tészta ugyancsak „illatos” volt már). Barátom kitartott a főtt kukoricánál, és igaza volt, mert fogott még egyet, igaz, hogy közben két méreten alulit visszadobott. Este. amikor a tapasztalatokat Haltisztítás A türelmes emberek, a szabad természet, a vizek, erdők szerelmesei a horgászok. És persze szeretik a halat is. Amikor a horgász kiül a vízpartra, van ideje, hogy gondolkodjék, a halak fur- fangját a maga kitalálta cselekkel veti össze. A csalizás sok-sok száz fortélya így keletkezik, s úgy terjed, hogy horgászok egymásnak adják, sokszor meghökkentő tapasztalataikat. Amikor az angolna hazai vizeinkben fogásra éretté vált, a horgászberkekben nagy gondot okozott a hal erős bőrének eltávolítása, mígnem azután erre is kitalált valaki egy ügyes fogást: angolna „nyakánál”, a ko- poltyú-rész mögött közvetlen, éles késsel körbe kell vágni a hal bőrét, s • ezután már csak nyúzni kell, és a bőrbe akár szalámit is lehet tölteni. Ez a módszer már a múlté. A napokban egy, ismét meg- hökkehtósre késztető; ötlet jutott tudomásunkra. M. Nándor szekszárdi sporthorgász mosógépet használ a törpeharcsa tisztítására. összegeztük, megállapíthattuk, hogy a betelepített kispontyok is ugyancsak kapnak, és mint a Tolnai Horgász Egyesület titkára megjegyezte; sajnos nem minden horgász dobja vissza a méreten aluli pontyokat, példa erre a halászszövetkezet által hozzánk írt levél is. Megkért, tolmácsoljam; minden horgász tartsa becsületbeli kötelességének, hogy a kifogott kis- pontyokat dobja vissza, mert azon túl, hogy a mindinkább jó horgászvízzé váló faddi Duna növekvő halállományát csökkenti sportszerűtlenül, erkölcstelenül, a MOHOSZ alapszabálya szerint hosszabb időre, évekre ki lehet zárni a horgászegyesületből. Tehát nem nagyon éri meg, nem is beszélve az életbe lépő új szabálysértési rendeletről, amely nem kis összegű büntetést is előír. „Próbahorgászatunk” másik két napján az eredfnény hasonló volt az elsőhöz, a nádban semmi (és ezt nemcsak mi tapasztaltuk. hanem a közelünkben horgászó többi sporttárs is), a mederben viszont eredményes a horgászat. Törpézést is megpróbáltuk, sikerrel. Akinek van hozzá kedve, több kilót is kifoghat egy nap alatt. Kár. hogy illetékesek nem gondolnak arra, hogy a mindinkább országos horgászvízzé váló faddi Dunára, helyben is lehessen napi, vagy heti horgászjegyet kapni, a balatonihoz hasonlóan. Ezt meg lehetne oldani a dombori üdülőtelepen. A szépen fejlődő üdülőtelep velejárójaként. A minden nap több üdülő, kiránduló ezt biztosan szívesen venné és nem utolsó sorban a befolyt ösz- szegből jutna telepítésre is. Ha ehhez az is megoldódna, hogy a kölcsönzőben horgás7- csónakot is lehetne kölcsönözni (ez azt hisszük, nem túlzás), biztosan sok horgász látogatna el az ország más részéből is. Ez csak a dombori üdülőtelep jó hírnevéhez járulna hozzá, hiszen rendelkezésre áll. a nemrég elkészült motel, amely megoldja a szállásolás kérdését is. mosógéppel Az utóbbi hetekben — a sporthorgászok szerencséjére —, jól kap a törpeharcsa. M. Nándor is egy-egy alkalommal félszáz, ízletes húsú hallal is hazatért. Az apró jószágok, mert mondani sem kell, hogy nem félkilós halakról van szó, tisztítása meglehetősen körülményes. Horgászunk megoldotta a kérdést. A törpeharcsákat bcletes2i a szokásos módon egy alkalmas tálba, a halak mennyiségétől függően sót tesz rá, majd állni hagyja a sózott halakat. Negyed óra, fél óra múltán az összes halat beleönti a mosgépbe (természetesen alaposan megtisztított mosógépet használt), majd háromnegyed vö- dömyi hideg vizet zúdít a halakra és máris bekapcsolja a gépet. Nyolc-tíz percig kell a gépet járatni. és a hálákat ki lehet venni, kibelezni, és máris lehet sütni, főzni a kitűnő ízű törpeharcsát. . . Legutóbb 57 törpeharcsát tisztított egyszerre mosógéppel M. Nándor sporthorgász. A halak nem sérültek meg a gépben! — Pi ... Apróhirdetések... Gépésztechnikust, továbbá szakács szakmunkást keres a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat, Szekszárd. (59) A DÉDÁSZ Szekszárdi Üzemvezetősége, Szekszárd, Keselyűs! u. 2. takarítónőt keres, sürgős felvételre. Szek- szárdon lakó előnyben. (47) Árukihordót állandó munkára, nyugdíjast könyvelésre felveszünk. Könyvesbolt, Szekszárd. (44) Megnyílt a Szekszárdi Patyolat Vállalat kötő fióküzlete, Bátaszék, Budai u. ,80. sz. alatt. Mindennemű pulóverek, kardigánok kötését hozott anyagból, olcsó áron vállaljuk. (37) Kozületek, állami gazdaságok, figyelem! Vattaruhák és minden nemű fehérneműk mosását rövid határidőre vállal a Szekszárdi Patyolat Vállalat. (38) Balatonszéplak-Felsön, Levendula u. 9. sz. villa eladó. „150 000” jeligére, a szekszárdi hírdetőbe. (41) Választási malacok, isitállótrágya eladó. Mezeí János. Decsi-szőlőhegy. (39) R—S 0—9-es kis traktor, teljesen üzemképes állapotban eladó. Decs. (Bartos). <3G) Keveset használt, modern, mély , fehér gyérmekkocsi eladó. Székszárd, Cserhát u. 22. (Előhegy). (28) . Eladó Siófokon, Kele u. 72. szám alatt szo- ba-konyhás ingatlan, 240 négyszögölön, beköltözhetően. (31) Moszkvics 407-es eladó. Tolna, Bajcsy-Zs. u. 9Q. (56) — Értesítést A DÉDÁSZ Szekszárdi Üzem- vezetősége értesíti fogyasztóit, hogy július 7-én és 9-én Szekszárd város területén áramszünetet tart. Az áramszünet az alábbi területekre terjed ki: 7-én, vasárnap, 6 órától 12 óráig: Beloiannisz u., Tinódi u., Kölcsey u., Wosinszky u., Mátyás k. u., Petőfi u., Csaba u., Árpád u., Zrínyi u., Városmajor u„ Balassa u., Berzsenyi u., Tompa u. és Pollack M. u. 6 órától 14 óráig: Toldi u., Kinizsi utcától a Bajcsy-Zs. utcáig. 9-én, kedden 8 órától 16 óráig: Mérey u., a Babits utcáig, Fürdőház u., a Babits-isko- láig és Kadarka u., a Bábits-iskolától a Mérey utcáig, (61) Meglepetés! Meglepetés! Meglepetés! V Július 5-től bútorbemutató az októberben nyíló Otthon Áruházban Tekintse meg! Most válasszon! (55) A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.16: Zenekari muzsika. 9.39: Óvodások műsora. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.05: Modern ausztrállal költők versei. 13.20: Kóruspódium. A dunaújvárosi központi énekkar énekel, vezényel: Székely István. 13.32: Egy tízéves kisfiú világa. Dezséry László műsora, 13.57: Nagy költők megzenésített versei. Wolf-dalok, Goethe- versek. 14.23: Vico Torriani énekel, a Bolgár Rádió esztrádzenekara játszik. 14.37: Kodály balladaköltészete. A rossz feleség. Előadás. 15.15: ÜZE- NEtek. 15.55: Rovarokkal a rovarkártevők ellen. Dr. Sáringer Gyulával beszélget dr. Simon József. 16.06: Serge Koussewitzky vezényel, közreműködik a bostoni szimfonikus zenekar. Beethoven: Egmont-nyitány. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.15: Nikola Nikolov énekel. 17.40: Nyitott stúdió. Petress István műsora. 18.00: Uj Zenei Újság. 18.30: Júniusban hallották először. 19.30: Rádiószínház, órák. Rádiókomédia. Irta: Karel Cop. 21.00: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt dr. Zoltán László, az orvostudományok kandidátusa. 22.20: Tánczene. 22.38: Te és a társadalom. Tudományos mozaik. (Ism). 22.58: Két Mozart-trió. 23.40—0.25: Operettrészletek, PETŐFI RÁDIÓ 10.00: A III. debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusfesztivál hangversenyeiből. IV. 10.45: Verbunkosok, katonadalok. 11.02: A mese nyomában. 12.00: A Philharmonia-zenekar lemezeiből. 12.55: Nemzetes uraimék. Rádiójáték. Mikszáth Kálmán regényéből írta: Zolnay Vilmos. 14.00: Kettőtől—hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Régi magyar dalok és táncok. 18.31: Borodin: Igor herceg. Háromfelvonásos opera. 21.31— 21.51: Láttuk, hallottuk. Színház-, film- és képzőművészet-kritika. 22.23: Gyermekkori szívgyógyászat. Dr. Bodrogi György igazgató-főorvossal beszélget Fábián Gyula. 22.38: Berlini slágerkoktél. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH zenei kalauz. 19.25: Magyar szerzők. 20.14: Moniuszko operáiból. 20.41: A jazz kedvelőinek. 20.53: Hangf elvételek — felsőfokon. 22.28: A Tátraivonósnégyes játszik. MAGYAR TV 1$.<W: Hírek. 18.05: Szép tájak. Szovjet útifilm. 18.25: Utazás Góur mandiában. St. Tropez. Magyarul beszélő francia rövidjátékfilm. 18.50: Beszélgetés a térképről. 19.25: Mindenki közlekedik. . . 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: A Barry- nővérek műsora. Zenés kisfilm. 20.40: A játszótársunk mondd, akarsz-e lenni?”. Irodalmi fejtörőjáték. VI. (befejező) adás. Kb. 22.15: Tv-híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TX 14.00: Közvetítés Wimbledonból. 18.00: Az ön keresztrejtvénye. 18.20: Zenei délután. 19.05: Mozaik. 20.35: Játékfilm. 22.05: Zenei szórakoztató adás. 22.40: Szimfonikus hangverseny. Gyakorlott gépirónőt kedvező díjazással, fél műszakra felvennénk. „Sürgős” jeligére a szer- kesztőségbe (11) zonnali belépéssel alkalmazunk változó munkahelyeinkre ifjú szakmunkásokat (akik most szerezték meg szakmunkás- bizonyítványukat) kőműves, ács, víz-, fűtés-, gázszerelő, csűszerelű, épületaszlafos, vasszerkezeti lakatos, hegesztő munkakörben. Szállás, napi háromszori étkezés biztosítva, teljesítménybér. Jelentkezés személyesen, vagy levélben, Dunaújváros, Kenyérgyár u. 1. sz. alatt. 26. sz. Állami Építőipari Vállalat (19) Lakásépítés korszerű anyaga A VÖRÖS KAZÄNSALAKBÖL GYÁRTOTT kézi falazóblokk MÉRETE: 60x30x24 CM (22,5 TÉGLA) Súlya kisebb, hőszigetelése jobb a tégláénál. Kapható kiutalás nélkül azonnal a gyártóműnél. Érdeklődésre készséggel válaszolunk. Nógrád megyei Építőanyag-ipari Vállalat Salgótarján — Vízválasztó Blokküzem. 133)