Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-30 / 177. szám

\ A ran ylahoda lom a Garayban Érdekes aranylakodalmat tar­tottak szombaton estétől vasár­nap reggelig a szekszárdi Garay Szálló éttermének különhelyisé- gében: Szarnék Péter nyugdíjas tsz-tagnak és jeleségének ötve­nedik házassági évfordulóját ün­nepelte a kiterjedt rokonság. A kedves családi ünnepséget a ju­goszláviai Adán élő, 95 éves Ha­lász Mi hályné rendeztette meg ajándékként, aranylakodalmát ülő nejének, illetve lányának. A jubiláló házaspárt hat gyerme­kének családja köszöntötte, ti­zenhat unoka és egy dédunoka szerető körében emlékeztek a közösen eltöltött fél évszázadra. A családtagok és a jó barátok közül mintegy húszán Jugoszlá­viából vettek részt a szekszárdi találkozón. Az ünnepelt család­fő: Szamok Péter is — aki a dr ág széli tsz-ben vonult nyug­díjba — más vidékről, Mária- gyüdröl — ahol az egyik lányá­nál lakik — jött el feleségével együtt a család nagy jubileumá­ra. Egyik fia, az őcsényi Szarnék Mihály Szekszárdon dolgozik. Az aranylakodalrrú ünnepséget emléklapon is megörökítette a család. 1 90LM* MMHlp «Uta * ,1 NEFUJSA AGYAS SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJA A beteg meghalt — Londonban új szívátültetésre A londoni országos szívkórház­ban vasárnap késő este meghalt a 48 éves, kétgyermekes Gordon Forde, akinek mellkasába 57 órá­val korábban egy közlekedési baleset áldozatának szívét ültet­ték át, s akinek sorsát Anglia két napon át lélegzetvisszafojtva figyelte. — A szívcsere elkésett — kö­zölte a halálhírt bejelentő dr. John Gorst, a műtétet végző se­bészcsoport szóvivője. — Az új szív már nem tudta helyrehozni a régi működési elégtelenség kö­vetkeztében beállott szervi káro­sodást. A szervezet túl sokat kö­vetelt tőle. A szóvivő határozottan kizárta készülnek annak lehetőségét, hogy a halált immunreakció okozta. Londonban hétfőn reggel elter­jedt a híre annak, hogy az orszá­gos szívkórházban rövidesen újabb műtétekre készülnek. Elő­ször két szívátültetést, majd egy szív-tüdő átplántálást akarnak végrehajtani. — Orvoscsoportunk mindaddig folytatja szivcsere-operációit, amíg valaki bizonyítani nem tud­ja, hogy ezek sohasem sikerül­nek. — mondotta Donald Long- more kutatósebész. Jelenleg a vi­lág 28 újszíveséből csak kilenc van életben. Legrégebben a ja­nuár 2-án megoperált Blaiberg fokvárosi orvos tartja magát. Kerékpárosok, motorosok, autósok balesete MOZI Bonyhád: A 4-es labor őrültje (Francia film), Dombóvár: Falak (Magyar film), Dunaföldvár: A ha- ,mis Izabella (Magyar film). Paks: Mandragora (Olasz film), du. Keserű méz (Szovjet film), Szekszárd Garay: Nászéjszaka esőben (NDK film). Szekszárd kert: Mit kezdjek a mil­liómmal (Csehszlovák film). Tamási: A sah táncosnője (Szovjet film). TOLNA MEGYEI NÉrÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 17 Fi Felelős vezető: Széli István Index-szám: 25 069 Illés Albert György, bonyhádi 11 éves tanuló kerékpárral nem adta meg^z áthaladási elsőbbsé­get a szabályosan közlekedő Sza- lay Lajos mázai motorosnak Bonyhádon, a Vörösmarty tér 24. szám előtt. Összeütköztek. A bal­eset következtében Szalay Lajos súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Gyuricza Katalin tolnai ke­rékpáros minden jelzés és körül­tekintés nélkül akart a községben a Deák Ferenc utca 93. szám előtt elfordulni. így elékanyarodott Igali Gyula Ferenc tolnai moto­rosnak./ Az összeütközés nyomán a kerékpáros és a motoros utasa könnyebben megsérült. Rácz József kiskunhalasi lakos személykocsijával a dunaföldvári nagy körforgalomban nem adta meg az áthaladási elsőbbséget a Paks felől személykocsival érke­ző Jóba Mihály dunaújvárosi la­kosnak, s összeütköztek, amely­nek során Jóba utasa könnyeb­ben megsérült. Az anyagi kár megközelíti a 10 ezer forintot. Vincze József komlói lakos sze­mélykocsijával nagy sebességgel haladt a 6-os úton. A Sötétvölgy közelében egy forgalmi akadály előtt hirtelen fékezett, s a vizes úton megcsúszott, letért az útról és egy fának ütközve felborult. Utasa könnyű sérülést szenvedett. A kár mintegy 9 ezer forint. Tóth József tolnai lakos sze­mélykocsijával Szekszárdról a 6- os út felé hajtott. A régi bony­hádi út bejárata közelében ko­csija megcsúszott, s az út mellé borult. Tóth könnyű sérülést szenvedett. Sebestyén József izményi la­kos motorjával a bonyhádvarasdi búcsú-bál után hétfőn hajnalban ittasan igyekezett haza. Még a község határában egy kanyarnál letért az útról, s egy kerékvető­nek ütközve felborult. A baleset következtében Sebestyén és uta­sa súlyos sérülést szenvedett. A balesetek ügyében a rendőr­ség a megfelelő intézkedéseket megtette. Táncosok „randevúja’* Nemzetközi siker Balaton földvár on Vetélkedő az „arany sarkantyúért“ Szombat—vasarnap rendezték meg Balatonföldváron a nép­táncosok dunántúli találkozóját, amelyre meghívót kapott a szek­szárdi központi táncegyüttes is. Valóban rangos „randevú" volt, ennek bizonyítására elég talán a városneveket felsorolni: Siófok, Kaposvár, Buzsák, Csurgó, Duna­újváros, Tatabánya, Győr és Szekszárd képviseltette magát egy-egy csoporttal. Szombaton ünnepélyes és nem kevésbé látványos megnyitóval kezdődött a program. A „hivata­los rész” lebonyolítása után tán­cosok százai népviseletben vo­nultak fel a szabadtéri színpad­hoz, táncokkal tarkítva a mene­tet. A színes karneválnak nagyon sok nézője akadt, annak ellené­re, hogy a hírverés elég gyenge volt. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a balatoni öldvári szabadtéri szín­pad közönsége nemzetközi volt: az ott nyaraló külföldiek számá­ra érdekes csemegének ígérke­zett az esti bemutató. A közön­ség összetétele jelentősen meg­nehezítette a szereplők dolgát is, akik nem, illetve jóval nehe­zebben tudták az igazi tánchoz szükséges kontaktust megterem­teni. Arról nem is beszélve, hogy „sokat látott” közönség ült a nézőtéren... A hangulat nehezen oldódott, félóra is eltelt a műsorból, ami­kor először szívből tapsolt a kö­zönség. Rangsorolás szükségte­len lenne — fókéntv egy fesztivál- jellegű bemutató alkalmával —, de annyi tény: szép sikerük volt a szekszárdi táncosoknak, meg- állták a helyüket abban a me­zőnyben is, amelyben több nagy múltú, jó nevű együttes szere­pelt. Különösen a „Tolnai szvit” mutatós, jellegzetes megyei mo­tívumai tetszettek a közönség­nek. A találkozó a néptáncosok bál­jával folytatódott, kitűnő han­gulatban. A verbunkverseny résztvevői megmutatták, ki a le­gény a gáton, vagyis ki tudja a legszebben járni ezt a férfias táncot. Heves küzdelem folyt az „aranysarkantyú” díjért, amelyet a legszebb verbunkért adtak és nem volt éppen könnyű dolga a zsűrinek, amely végül is úgy ítélt, hogy Somogy megyei tán­cos „viselheti” az aranysarkan­tyút. A közönség lelkes tetszés- nyilvánítása közben eldőlt az is, ki tarthatja magát az idén a „Balaton szépének”... A vasárnapi program egyik legtöbb embert vonzó „bemuta­tója” volt a táncosok métajáté­ka és a cserépvásár. Délután szakmai tanácskozáson ‘ vettek részt a vezetők, ahol ser került néhány aktuális kérdés meg­vitatására, elemezték egy-egy be­mutatott szám zenéjét, koreográ­fiáját. Az itt felvetődött problé­mák szinte mindegyike külön téma lenne, összegezésül csak ennyit: feltétlenül hasznos volt a dunántúli tánccsoportok ve­zetőinek tanácskozása. Este ismét megtelt a balaton- földvári szabadtéri színpad néző­tere, lüktető tempójú, reprezen­tatív előadást élvezhetett végig a nemzetközi közönség. d. k. j. Lottó-gyorslista A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság Nádor utcai székházában hétfőn tartották a lottó júliusi tárgynyeremény-sorsolását. A sor­solásban a 30.-"heti szelvények vettek részt. Az alábbiakban a pécsi körzetben vásárolt nyertes nj'elvények számát közöljük. 1 364 725 rádió, 1 366 509 fény­képezőgép, 1 368 538 bútor, — 1 369 078 lemezjátszó, 1 388 330 éléskamra utalv., 1 389 867 elekt­romoskályha, 1 398 995 tv, — 1409 082 of ötért ut., 1412 411 — utalvány, 1 422 978 éléskamra ut., 2 218 888 rádió, 2 219 024 hűtőgép, 2 223 333 ki mit vál., 2 228 621 — hűtőgép, 2 229 599 utalv., 2 230 481 olajkályha, 2 232 408 rádió, — 2 232 439 bútor, 2 233 442 éléskam­ra, 2 400 091 háztartási gépek, — 2 418 330 Wartburg Limousine személygépkocsi utalv. és cam­ping utánfutó, 2 418 675 ruházati cikk, 2 426 628 utalv., 2 427 821 filmgép, 2 428 404 ofotért utalv., 4 222 754 írógép, 4 228 907 háztart. gép, 5 000 501 filmgép, 5 005 206 4 406 626 motorkerékpár, 4 409 232 hűtőgép, 5 007 629 éléskamra ut., 5 009 656 írógép, 5 010 152 élés­kamra ut., 5 010 359 ofotért utalv., 5 014 462 tv, 5 023 995 utalv., — 5 030 544 rádió, 5 044 823 írógép, 5 046 782 utalv., 5 051 708 ofotért ut., 5 055 729 ki mit vál., 5 073 154 utalv., 5 088 887 írógép, 5 095 085 ki mit vál., 5 099 360 fényképező­gép, 5 103 800 ki mit vál., 5 111234 bútor, 5 111 926 írógép, 5120 748 motorkerékpár, 5 129 044 báv. ut., 5 130 753 mosógép és centrifuga, 5 138 393 háztart. gépek, 5 150 158 éléskamra utalv., 5 167 304 hűtő­gép, 5 169 484 báv. utalv., 5 177 934 rádió, 5 179 071 ki mit vál., —» 5 199 408 hűtőgép, 5 199 790 élés­kamra ut., 5 205 639 elektromos­kályha, 5 220 362 éléskamra ut., 5 229 583 ruházati cikk, 5 230 343 ki mit vál., 5 238 457 ofotért ut., 5 244 365 éléskamra ut., 5 259 961 háztart. gép, 5 273 199 méteráru, 5 282 009 rádió, 5 283 868 éléskam­ra ut, 5 288 560 utalv., 5 295 182 ofotért utalv., 5 299 600 éléskamra ut., 5 301 398 utalv., 5 302 216 báv. utalv., 5 304 035 tv, 5 311593 hű­tőgép, 5 318 967 éléskamra ut., —* 5 323 573 bútor utalv., 5 323 742 tv, 5 329 061 háztart gép, 5 330 223 hűtőgép, 5 335 239 rádió, 5 335 429 utalv., 5 339 757 utalv., 5 341 781 olaj kályha, 5 351 004 filmgép, — 5 353 617 ruházati cikk, 5 354 720 zenegépek, 5 365 552 utalvány, — 5 370 868 elektromoskályha, — 5 382 316 éléskamra ut, 5 389 727 ki mit vál, 5 391 691 méteráru, 5 411 192 báv. utalv, 5 416 814 óra, 5 422 594 báv. utalv. 5 446 548 — éléskamra ut, 5 451 454 utalv., 5 451 980 zenegépek, 5 456 410 hű­tőgép, 7 557 477 éléskamra ut, —< 7 565 902 méteráru, 7 566 381 mé­teráru, 1567 312 mosógép és centrifuga, 9 580 069 tv, 9 583 312 tv, 9 593 357 tv, 9 595 918 hűtőgép, 9 601 427 zenegépek, 9 606 677 ház­tart. gépek, 9 607 614 báv. at., — 9 632 521 háztart gépek, 9635 135 háztart gépelt, 10 491 226 báv. ut A nyertes szelvényeket 1968. augusztus 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottoigazgatóság lebonyolítási osztályához Buda­pest, V. Nádor a. 159. A gyorslista a sorsolás után közvetlenül készült, az esetleges hibákért felelősséget sem vasa­lunk. (MTI). Névnap: Judit JÜLIUS A Nap kél 4.19, nyugszik on 19.22 órakor. oU A Hold kél 9,45, nyugszik KEDD 21.36 órakor. — Rövidített mun­kaidő bevezetésére készülnek a Szek­szárdi Nyomdában. A tervezet elkészült, amely szerint no­vember 1-ével térnek át a heti 41 órás — illetve a kétheten­kénti szabad szomba­tos — munkarendre. — Életének 61. évé­ben — 1968. július 28-án — tragikus hir­telenséggel elhunyt Gáncsov Károly si- montomyai nyugal­mazott tanár, szer­kesztőségünk levele­zője. — Talált tárgyak: találtak kétlkerékpárt, egy gázoltó készüléket, egy férfikarórát, egy motoros bőrnadrágot, egy férfipulóvert. Jo­gos tulajdonosa átve­heti a szekszárdi vá­rosi és járási rendőr- kapitányságon, Vár­köz 4. szám alatt. — Ötszáz köbméter föld ... Várdombon társadalmi munkával MHSZ-lőtér épült, amelynek építésébe a termelőszövetkezet is besegített: munkagé­peivel mintegy 500 köbméter földet moz­gatott meg. A lőteret a napokban veszi át a hivatalos bizottság. — Jelentősen javult az idén a téglagyá­rak dolgozóinak szo­ciális ellátása. A kö- lesdi üzem új fürdőt kapott. Harkányban és Balatonlellén pe­dig üdülőt létesített a Baranya—Tolna me­gyei Téglaipari Vál­lalat. — Avarkori sírle­lettel gazdagodott a szekszárdi Balogh Ádám múzeum gyűj­teménye, a tamási honismereti tábor munikái után Rosner Gyula régész tanul­mányozza behatóan az érdekes leletet. HÍREK — A pályaválasz­tási munka tervsze­rűsége és folyamatos­sága érdekében a KISZÖV vezetősége úgy döntött, hogy a jövőben az általános iskolák VI. VII. és VIII. osztályos tanu­lóinak részére csopor­tos látogatásokat szerveznek a szövet­kezetek egyes üzem­részeibe, és a na­gyobb jelentőségű építkezésekhez. — A Kecskesziget Szekszárdon — Au­gusztus elsején mu­tatják be .Szekszár­don, a városi műve­lődési házban Ugo Betti drámáját, a Bűntény a Kecske- szigetem-t a műváő- dési ház színjátszói. A darabbal a Hege­dűs Gyula színjátszó- napokon a rendezés díját érdemelték ki. — Megkezdték * Láng Gépgyár _Dom- bóvárott létesítendő üzemének tervezését. A kiviteli terveket a Tolna megyei Taná­csi Tervezőiroda ké­szíti, az idén as. üzem útjának és kút­jának az építéséit il­letve fúrását kezdik meg. A program sze­rint 1970-ben mór termelnie kell aa áj dombóvári üzemnek. — Részegen vezette Értényben a helyi tsz traktorát Both János koppányszántói lakos. A szekszárdi járás- bíróság 10 százalékos bércsökkentéssel járó 10 hónapi javító-ne­velő munkára ítélte, valamint egy évre el- titotta a gépjármű- vezetéstől. HCVÖS idő Várható időjárás ma \ estig: felhőátvo­nulások, többfelé eső. Élénk, időnként erős északi, észak-keleti szél. Hűvös idő. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A Balaton vizének hő­mérséklete Siófoknál 16,5 fok.

Next

/
Thumbnails
Contents