Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-24 / 172. szám
Sátor „barokk stílusban Kőszeg kontra Szombathely — Menetrend fejből Az első sátor, amelyik a tábor kapuján belépve a szemünkbe tűnik, kultúrcélokra hivatott. Ezt a felirat is jelzi: „művelődési otthon. Épült 1968. júliusában, barokk stílusban”. Meg kell hagyni, van humora a lányoknak, akik most a kanacsi tábor lakói, s ha van kedvük viccelni, biztosan jól érzik magukat. Unger Ilona tanárnő a tábor parancsnoka — aki a „főkapitányság” feliratú sátorban székel — megerősíti feltételezésünket: vasíteni lehet az előírt normát. Pedig ez nagyon fontos dolog, mert munkaversenyben vannak, s senki sem szeretne lemaradni. A kőszegiek és a szombathelyiek — túlnyomórészt ebből a két városból jöttek — külön is vetélkednék egymással, hogy megvédjék szűkebb pátriájuk, no meg az iskola becsületét. Egyelőre a kőszegieknek megy jobban a munka. Az élenjáró nek segít. Később aztán kiderül, hogy az erkölcsi sikeren kívül miért viselik olyan nagyon szívükön az elsőséget. A brigád tagjai osztálytársak, barátnők, a munka befejeztével együtt szeretnének a Balatonra menni. Az elsőknek járó pénzjutalom jelentősen kiegészítené a zsebpénzt... A lányok tehát elégedettek. Hogyan vélekednek róluk a „munkáltatók”, a gazdaság vezetői, Németh Sándor kerületvezetőt kérdeztük meg. aki a legközvetff $ t t cJl - - t % ^ V, £ YQS mfqy&j KISZ StZctídQJ sismmr lenebbül ismeri a diákok munkáját. — Röviden csak ennyit: ilyen lelkes csoporttal még pályafutásom alatt nem találkoztam. Tavaly pestiek voltak itt, de össze sem lehet hasonlítani a két tábort. Úgy látszik, kétoldali az elégedettség, mert a gazdaság vezetői azt mondták: jöjjenek jövőre is, ígérik akkorra több lesz a barack. A lányok pedig szívesen fogadták az invitálást... Látogatók ide nemigen jönnek, túl nagy a távolság a két megye között, a vasúti összeköttetés bonyodalmairól nem is beszélve. A tábor parancsnoka már fejből tudja a menetrend összes variá.,Mindannyian jól érezzük magunkat.” cióit, kapásból megmondja melyik vonatnál brigád két tagjával, Berzlánovich kell várakozni Eszterrel és Lánger Zsuzsával lóban jó hangulatban, felszabadult, kellemes légkörben telnek a napok a kanacsi táborban. Először tartottak attól, hogy a lányok majd morogni fognak amiatt, hogy panélházak helyett sátorban kell lakniok. Nem így történt: egyöntetűen nagyon romantikusnak tartják, különösen ebben a kellemes környezetben. Még ők akarták lebeszélni a gazdaság vezetőit, akik bejelentették, hogy jövőre már itt is állandó lakóépületek várják a táborlakókat. Kétszázan vannak, egyikük sem járt még Tolna megyében. Ezen nem is lehet különösebben csodálkozni, mert az idén Vas megyei középiskolás lányok a tábor lakói, ők segítenek a gazdaságnak. Egy kicsit csalódtak ugyan, mert barackszedésre jöttek, s csak amikor ideértek, akkor derült ki, hogy az idén nincs mit szedni. De nem ment el a kedvük, mert megértették, hogy erről a legkevesebbet a gazdaság vezetői tehetnek. Az időjárásra pedig hiába morognak ... A brigádok egy része a szőlő- anyatelepen dolgozik, a többiek a barackosban kapálnak. Természetesen meghatározott időközönként cserélnek, nehogy vita legyen altból, ki végzi a könnyebb munkát, amivel hamarabb leljebeszélgettünk, tíz perccel ebédidő után. — A többiek már elmentek ... — Nem baj, mi még maradunk. — Elsők akarunk lenni, illetve maradni. Ha másképp nem megy... Mind a tizen egyetértenek ezzel, szívesen vállalják a félórai pluszt. Pedig „ellenség” is van Az angol belügyminisztérium tudományos kutatócsoportja olyan terven dolgozik, amely megköny- nyíti a bűnszövetkezetek irányítóinak kinyomozását. A „Supertec” elnevezésű program célja azoknak a nagy bűnözőknek a kézre kerítése, akik sohasem jelennek meg a bűntett színhelyén, s akikről nincs „személyi lap” a bűnügyi hatóságok birtokában. Az angol rendőrség véleménye szerint az alvilágban parancsnoki pozícióban lévő száz nagy bűnöző több mint hol és mennyit a csatlakozásra. Elég lassan jár a posta is, így a postás bácsi a legkedvesebb vendég a táborban, bár néha rajta „csattan az ostor”, ha a várva- várt levél nem érkezik meg... Az eredményeket látva, bizonyára a Vas megyei KISZ-bi- zottság is elégedett lesz a lányok munkájával, akik néhány hét alatt „meghódították” Tolna mefelét nem sikerül leleplezni, mert semmiféle feljegyzés nincs róluk, s életük — papíron — tiszta. Az elektronikus gépbe számtalan apró. lényegtelennek tetsző adatot fognak betáplálni hónapokon, vagy éveken keresztül, s az „automatizált detektív” ' logikai módszerrel rakja majd össze a sok apró információt. A gép programozása azonban rendkívül bonyolult, még bonyolultabb, mint a fordítógépé volt. amelynek analógiájára építik. közöttük, Taletovics Ilona, aki §yet. a szombathelyi Savaria Gimnázium tanulója. Az ő csoportja felbomlott, így most a kőszegiekD. KONYA JÓZSEF Foto: BAKÓ JENŐ A komputer-detektív nyomoz Egyetlen gyengéje volt O’Keefenek: a hiúság. Hiúságból nem viselt szemüveget, pedig roppant rövidlátó volt. Néha mégis kénytelen volt szemüvegen keresztül nézni, s ilyenkor még nevetségesebb volt. Ezért Pápaszem Joe-nak nevezték. Nyolc perccel a rablás után, amikor a kocsi elérte a Naponsen hidat, szirénázó rendőrségi kocsik robogták el mellettük. / — Csak nem bennünket keresnek? — szólt ki az ablakon keresztül a kocsiból Jimmi Faherty, gengszter nevén a Keményöklű. — Marhaság! — válaszolta Bölény Tony. — Talán már be rezei tél? Bölény Tony nem tudhatta, hogy Thomas Lloyd főpénztáros már hét perccel távozásuk után kiszabadította magát kötelékeiből, és rögtön felhívta Fred Gaines rendőr- biztost. A tehergépkocsi közben áthaladt a Naponset hídon, és Quincyben. Boston csöndes villanegyedében megállt a Billing Street 36. számú ház előtt. A banda több okból is eb— 10 — ben a csöndes utcában választotta meg találkozóhelyét. Ebben a városnegyedben a rendőrség aligha fogja keresni a zsákmányt. Az is előnye volt az épületnek, hogy társuk, Adolph Maffie, egyedül lakott benne, s kertjét minden oldalról embernél magasabb fal zárta el a kíváncsi tekintetek elől. És végül a rendőrség nem fogja bankrablással gyanúsítani Adolphot, aki addig csak kerítés miatt ült, és semmiképpen sem tartozott a bostoni alvilág elitjéhez. Mihelyt a nehéz zsákokat becipelték a házba, tartalmukat a szőnyegre ürítették. Egyik társuk, a Spagettinek becézett Vincent Casta már várt rájuk. A megbeszélt jel megadása után a fekete Cadillacon egyenesen odahajtott. Belemarkolt a dollárhalomba, és buzgón a zsebébe gyömöszölt néhány köteget, de hirtelen erős szorítást érzett a karján. — Átkozott marha! Tedd vissza a pénzt! Costa dühösen hátrafordult. Pinót látta dühtől elvörösödött arccal. — Figyeljetek rám. ti értetlen szamarak. Hallgassatok meg, hogy ne legyen félreértés közöttünk: senki sem nyúl a pénzhez! — kiáltott rájuk. Holnap lesz az osztozkodás, McGinnis jelenlétében. Ha most hozzálátunk a számláláshoz, reggel lesz, mire elkészülünk vele. A szajré itt marad, Adolp szekrényeiben. Most oszoljatok minél előbb, és mutogassátok magatokat a kocsmákban, később esetleg szükségetek lesz alibire. De külön-külön menjetek. — Tonynak igaza van — bólintott Pápaszemes Joe, majd hozzáfűzte: — De ne igyatok túl sokat! Hiszen tudjátok: In vino veritas! Senki sem ellenkezett, csak Banfield jegyezte meg zúgolódva: — Mi a Jenének beszélsz mindig franciául. — 11 — Fél órával később, röviddel nyolc óra után, az Egleston Square lebújban egymásután bukkantak fel a banda tagjai, akik ezen a napon a Brink’s banda néven kerültek a bűnözés történetébe. * Amikor Fred Gaines rendőrbiztos egy szakasz rendőr élén berontott a páncélterem előterébe, revolvercső irányult feléje. — Tegye félre azt a holmit. Jobb lett volna, ha néhány perccel ezelőtt veszi elő, és elsüti. Akár a levegőbe — mordult Sherman Smith bankőrre. Gaines megbotlott a szanaszét heverő üres pénzeszsákok egyikén. Talpáról levett egy ráragadt húszdollárost. Azután az öt alkalmazott felé fordult, akik összebújva álltak egy sarokban, mint vihar idején a birkák. — Ki a főnök? Ki értesített bennünket? Az egyik — törött szemüveggel a kezében — egy lépéssel előrébb lépett. — Én telefonáltam. — Mi történt? — Megtámadtak bennünket. — Ezt már tudom. Mondjon valami újat. — Heten voltak. — írja le őket, — Mindannyian egyforma álarcot viseltek. — Milyen álarcot? Feketét, szemréssel? — Nem. Testszínűt gumiból vagy hasonló anyagból. Olyat, mint a gyerekek viselnek farsangkor. — Tovább. Mi volt még rajtuk? — Ellenzős sapka volt a fejükön.-akár a sofőröknek. — Mind a heten viseltek sapkát? — Igen. Egyébként is egészen egyformák voltak. Mindegyiken tengerészzubbony volt, bőrből, vagy valamilyen műanyagból. Azonkívül gumisárcipőt húztak cipőjükre. Mind a hétnek volt pisztolya. — 12 —
