Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-09 / 134. szám

Van még hely Indulás előli a gimnáziumokban Fiúhiáuy a szakmákban — 300 leány továbbtanulási lehetőség nélkül Lassan eljutunk a demográ­fiai hullám csúcsához a közép­iskolákban is. A most befejező­dő iskolai évben mintegy 4600 tanuló végez az általános isko­lákban a tavalyi 4064-gyel szem­ben. Sóik olyan család van a me­gyében, ahol a továbbtanulni szándékozó gyermek még nem jutott révbe. Erről beszélgettünk Szenczi Lászlóval, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályának, valamint Bakos Máriával, a mun­kaügyi osztály főelőadójával. — A művelődésügyi osztályra 280 továbbtanulni szándékozó ta­nuló lapja érkezett be, akiket sem az első, sem a második he­lyen megjelölt középiskola nem tudott befogadni — tájékoztatott bennünket Szenczi elvtárs a mű­velődésügyi osztályon, majd így folytatta: — Ezek közül az el­múlt hónapban 180 lapot vissza­kértek, mert valamilyen formá­ban megoldódott a gyermek to­vábbtanulása. Jelenleg is van azonban még 100 továbbtanulási lapunk, amelyek közül 70 a 3,5 átlag feletti tanulmányi ered­ménnyel rendelkező. Ezeket most egyenként megkeressük, mert. a megyei tanács művelődésügyi osztálya még az alábbi helyeken tud elhelyezni középiskolás tanu­lókat: osztályt, ehhez azonban minimá­lisan 30 tanulóra lenne szükség. Ebben a kérdésben minden va­lószínűség szerint majd csak a tanévnyitóé előtt döntünk — fe­jezte be tájékoztatását Szenczi László középiskolai előadó. Ezután a munkaügyi osztály­ra látogattunk, ahol Bakos Má­ria főelőadó mondta el a szak­munkásképzés beiskolázási prob­lémáit — A munkaügyi osztályon 332 továbbtanulni szándékozó fiatal lapját tartjuk nyilván. Ezek kö­zül azonban csak 46 a fiú. Zöm­mel lányok, tehát, akik még nem jutottak révbe. A 46 fiú rendkí­vül rossz tanulmányi eredmény­nyel rendelkezik, ezek közül ke­vésnek van már esélye a szak­mát tanulásra is. Bár még sok, elsősorban fiút igénylő szakma várna a megyében betöltésre. Jelenleg az állami iparban a kö­vetkező helyeket tartjuk nyil­ván: üvegező: 11, tetőfedő: 15, vas­betonszerelő: 30, ács: 45, kő­műves: 15, fapadlózó: 11, mű­köves: 15. A lányok sóikkal jobb tanul­mányi eredménnyel rendelkez­nek. Közülük több, mint 36 át­lageredménye 4,0 felett van. Ezek­r Élnek a lehetőségekkel Bátor kezdeményezések — Sok új termék Fotó: Bakó Jenő Gyünk: 14, Tamási: 10, Nagy­dorog: 15, Paks: 16 fő. A felsorolt iskolák mindegyike gimnázium. Ezek közül a paksi orosz tagozatos osztály. Ide csak azok jelentkezhetnek, akik gz ál­talános iskolában az orosz nyelv­ből megfelelő tanulmányi ered­ményt értek él. Ami a kollégi­umi férőhelyeket illeti, már csak Dombóvárott van üres kollégiumi férőhely a fiúdiákotbhanban. Itt azonban a középiskolák már nem tudnak újabb tanulókat fel­venni lényegében tehát a kollé­giumi férőhelyek is megteltek. A kollégiumi elhelyezés tekin­tetében különösen Szekszárdon alakult ki nehéz helyzet, mert a gimnáziumi osztályok nagy része szakközépiskola» osztályoknak adja át helyét, amelyek megyei beiskolázási hatáskörrel működ­nek. Ilyen az egészségügyi szak- középiskola, a mezőgazdasági és ipari szakközépiskola is. A na­pokban az érdekelt középiskolák és diákotthonok igazgatóinak részvételével megbeszélés volt. Ezen megállapodtunk abban, hogy Szekszárdon csak szakközépisko­lás. illetve a gimnázium tagoza­tos osztályában tanuló fiatalok részére tudunk diákotthonos el­helyezést biztosítani a rendelke­zésünkre álló mintegy 70 férő­helyen. Akiknek nem jut kollé­giumi férőhely, magánszállásra kényszerülnek. Ezek számára azonban napi háromszoros étke­zést biztosítunk a diákotthonok­ban. A megfelelő körülmliyek- kel rendelkező családok jelent­kezésiét a szekszárdi középisko­lák igazgatói fogadják el. A le­endő osztályfőnökök lelátogatják a családokat és a beiratkozáskor az érdeklődő szülőknek megad­ják az elfogadható címeket. Végül még egy lehetőségre gondolunk, amennyiben megfelelő számú jelentkező akadna Neve­zetesen arra, hogy Tolnán ter­ven felül nyitnánk még egy első nek a középiskolai továbbtanu­lást ajánltuk. Néhány esztendő a tanulókel­helyezése szempontjából valóban nehéz lesz, hisz az ált. iskolát végzetteknek várható létszáma a következőképpen alakult, ill. alakul: 1966—67: 4064, 1967—68: 4600, 1968—69: 4800, 1969—70: 4700, 1970—71: 4600. 1972-től azonban lényeges esők. kenés következik be, hiszen a végzősök száma előbb 4000 kö­zelében, majd lényegesen 4000 alá is csökken. Addig azonban nem kis gond a szülőknek sem, de a megyei tanács illetékes osz­tályainak is megoldani a prob­lémát: azt, hogy az általános is­kolát végzettek mennél nagyobb százalékának teremtsenek to­vábbtanulási lehetőséget. — Jól vizsgázott megyénk szövetkezeti ipara „Több mint öt hónap távolából ján azonban már most megálla- előny, költségmegtakarítás, amely megállapítható, hogy a megye kis- pítható, hogy a legtöbb kisipari a társuláson keresztül történt ipari szövetkezeteinek íelkészü- szövetkezetben helyesen értékel- anyagoeszerzés eredményt. A lése az új gazdaságirányítási ték az adott lehetőségeket és re- társulás dolgozói rugalmasan in- rendszerre jól sikerült”. álisan állították össze a terveket, tézik a társult szövetkezetek E megállapítás a Tolna me- ^ eredmények ismeretében anyagbeszerzését. Különösen ked- gyei KISZÖV közelmúltban tar- u®'a!icsa^ megállapítható, hogy vezo a szövetkezeteknek az a a szövetkezetek vezetőinek többsége igen gyorsan reagál a piae igényeire, és gyor­san dönt egy-egy cikk gyár­tását illetően. gyakorlat, miszerint a negyed­éves specifikált megrendelésük­től, még a társulás telephelyére történő leszállítást követően is kérhetnek változtatást az általuk megrendelt anyag minőségét, mé­retét illetően. Keresse fel a bonyhádi fmsz , engedményes iparcikk áruk kiállítását Bonyhád, Szabadság tér 2. sz. alatt A megvásárolt áruk után az alábbi engedményt adjuk: Hajdú porszívó 100 Ft Villanytűzhely 190 Ft Órás mosógép 300 Ft Mosógép, gömbölyű 190 Ft Táskarádió 50 Ft Favorit tv 100 Ft Delta tv 150 Ft Horizont tv 150 Ft Mona Lisa tv 150 Ft NDK 5 lit. boy let 150 Ft Filipsz hajszárító 200 Ft Nova sütő 130 Ft A megvásárolt árut házhoz szállítjuk. Tagjaink részére a megvásárolt áruk összegének dupláját írjuk be a vásárlá­si könyvbe, mely után visszatérítést fizetünk. OTP-hitelle- vélre is kiszolgáljuk kedves vásárlóinkat. Szeretettel vár mindenkit az fmsz vezetősége­1,1“) tott kibővített választmányi ülé­sén hangzott el, amelyen értékel­ték a megye kisipari szövetkeze­teinek 1968. eddig eltelt idősza­kában végzett munkáját. Az idén először, az új gazda­ságirányítási rendszer adta lehe- Bizonyítja ezt az is, hogy az el- tőségekkel élve a kisipari sző- ső negyedévben számtalan új . ., e 60 n,egy, ,?y, vegeTl, a vetkezetek is önállóan készítet- termék gyártását kezdték meg a .f. , gyakorlattól e.tefoen ték terveiket. Mivel megyénkben szövetkezetek és ez a tendencia ezatJ, ,nen? kelleti a szovetike- elsődleges feladat a szövetkeze- még inkább érvényesül most a zetéknek merlegetktszatem hanem ti ipar fejlesztése ezért ezek a második negyedévben. A jó ta- csa, egy pénzügyi .!elemest, tervek lényegesen meghaladják Pasztelok közűi is kiemelkedik n^idév^ Sók^ySt* első negyedet eredményei alap- gyártmányok mellett ebben az évben a szövetkezetben mintegy 6—7 millió forint értékben egye­di tervezésű, kis szériáié rádiót is gyártanak. A Bonyhádi Vas­ipari Ktsz milliós nagyságrend- .,, , ,, - , , ben vállalt kötelezettséget a már Jr° ?«^álkodtak._és ennek meg­korábban gyártott • igen prafcti- Ce'el°?"' (kfdvez3enri, a1“. “ kus «ÄmvitAk A* szövetkezetek nyeresego Is. Mmd­a legtöbb szövetkezet helye­sen élt az új gazdaságirányí­tási rendszer adta lehetősé­gekkel. össze hé# szövetkezet vala­mennyi építőipari — dolgozott kus sörnyitók és lezárók gyártá­sára-. Ezúttal azonban szinte tel­jes egészében exportra gyártja . , ezt a nagy sikerű termékét. A ''észiesegesen. Dombóvári Vasipari Ktsz példa- Az elért eredményekben tűk­ul az igényeknek megfelelően röződik a szövetkezel! mozgalmi többszörösére növeli a drótsod- munka jelentőségének felismeré- rony gyártását és lényegesen csők- se is. Ma már a legtöbb szövet- kenti a kevésbé keresett cikkek kezeli vezető megfelelő fontossá- termelését. A Dombóvári Faipari got tulajdonít ennek és irányító Ktsz-ben felkészültek a kis so- munkájában segítségével igyek- rozatú lakószoba bútorok gvár- szik minél jobban kibontakoztat- tására, mivel a kisikeresikedelem ni a szövetkezet tagságában rej- részére igein nagy igénv mutat- lő nagyszerű alkotóképességet, kozik ez iránt, ßs még lehetne végeredményben elmondhat- sorolni a példákat. jllk, hogy Ugyancssstk megállapították, hogy a már korábban létrejött két anyagbeszerzési társulás be­váltotta a hozzáfűzött elkép­zeléseket. a megye kisipari szövetke­zeteinek első negyedéves munkája az új gazdaságirá­nyítási rendszerben tovább öregbítette a szövetkezeti ipar hírnevét. . ,, . .. M ___, .___Különös jelentőséggel bír ez rne­A z érdekelt szövetkezetek veze- Ky^kben ahol a megye ipá­nak mintegy 1/5-ét, éppen ez a szövetkezeti ipar jelenti. tői szánté kivétel nélkül pozitf van értékelik a társulások mun­káját, hiszen ma már könnyen kimutatható az a gazdasági SZIGETVÁRI LÁSZLG

Next

/
Thumbnails
Contents