Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-08 / 133. szám
: «!w* . .■ •< Bodrogi:Nándor: ; : / ■' C. - • ■* - ■ . .. M:«" aü»‘' ^’K.V‘ • - 4**44* '■?•••: --W I a Kopasz •. I• ,, pSE I Oroszlánban Kémtörténet — Öh, milyen csoda szép ... milyen drágia, hol tett szert Schirmbaum úr egy ilyen gyöngyszemre? — Engem irigyeljen asszonyom — csicseregte Jana — hogy fiatal lány létemre kiérdemeltem egy ilyen érett, komoly férfi őszinte vonzalmát. A bejárati ajtó mellett a házmestemé lakása nyílott. Jana b leszagolt a levegőbe és így szólt, a házmesternéhez: — Jaj asszonyom.... micsoda illatokat áraszt a maga konyhája? Képzelem, milyen finom ebédel főz? Azt hiszem, a férje elámul, amikor hazatér és ilyen csodás illatok fogadják. A házmestemé — mint a katonaló, ha indulót hall — azonnal toporogni kezdett, fülig szaladt a szája és megragadta Jana karját. — Jöjjön kisasszonyként, nézze meg a lakásomat ... és a konyhámat... Tudja, mát főzök — 67 — ebédre? Húspogácsát krumplival, majonézzel és kis zöldborsót is csinálok hozzá. Jana faképnél hagyta a „vőlegényét” és a házmestemé nyomában a kis lakásba lépett. Azonnal a konyha felé vette útját, fölemelte a fedőket, beleszimatolt a lábasokba és azután egy fakanállal két borsószemet halászott ki a fazékból. A házmestemé olyan aggódó tekintettel várta a véleményét, mint a kisdiák a vizsgabizottság döntését. — Ezt meg kell kóstolnod szivem — kiáltott . ki Rudolfnak. A férfi is a konyhába ment, közben Jana a fakanálra újabb két szem, borsót vett és most Rudolfon volt a sor, dicsérni a házmestemé szakácsművészetét. — Csodálatos — mondta Schirmbaum áhítattal. Közben arra gondolt, ilyen vacakot még életében nem evett. Nehezen elbúcsúztak a bőbeszédű asszonytól, aki egészen a buszmegállóig kísérte őket és megesküdtette Janát, hogy este beszalad hozzá és megkóstolja a gamirungot, amikor elkészül. — Ezen túlvagyunk — mondta Jana az autóbuszon. — Nem árt, ha a házfelügyelőhöz akkor megy be az ember, amikor akar. Nagyon kezdő lehetsz szivi. ha éppen vele nem építetted ki a barátságot. Az üzletben ámuldozva fogadták a főnök „menyasszonyát”. A legidősebb segéd feltűnés nélkül kiszaladt a boltból és néhány szál virággal tért vissza. Jana — miközben nagyon vigyázott arra, nehogy az ajkára kent rúzst elmázolja — puszit adott az idős alkalmazottaknak. Ezzel azután mindenkit levett a lábáról. De igazi népszerűségre akkor tett szert, amakor ebédszünetben maga köré gyűjtötte a bolt al- kafrnazottaft. — 68 — — Ne haragudjanak uraim — mondta —, hogy így betörök az önök nyugodt és békés birodalmába. De iát a szerelem — e szónál szendén lesütötte a szemét — nagyon nagy úr és a leányok az én koromban boldogan engedelmeskednek neki. Nagyon szeretem az én páromat és alig várom, hogy ma délután négykor kimondjam az igent az anyakönyvvezető előtt. Talán furcsa, de én azt szeretném, ha megajándékozhatnám önöket valamivel, hogy részük legyen abban a nagy boldogságban, amit az élettől kaptam A párom úgy döntött, hogy egyhavi fizetésüket záráskor a kasszánál felvehetik. Schirmbaum kezdte magát furcsán érezni. — Ezenkívül elhatároztam, hogy mindannyi- ukat megfiatalítom. Kérem, vegyék tudomásul, hogy egy férfi életkora a nyakkendőjére van írva. Jöjjenek velem ide a nyakkendőrészleghez és engedjék meg, hogy ízlésem szerint kiválasszak mindannyi uknak egy szép és értékes darabot. Valóban szép nyakkendőket választott Jana és gondja volt arra, nehogy a feleségek otthon leszólhassák őket, tisztaselyem és terűén árut osztott szét az emberek között. Ezután Schirmbaumba karolt és magával vonta. A raktárba mentek. Ott is töltötték aá időt. A segédek lábujjhegyen járkáltak, nehogy megzavarják a szerelmeseket, és jó néhány vevőt elküldték, mert nem akartak a raktárba lépni. Az „ifjú pár” délután elindult az anyakönyv- vezetőböz. Jana az üzietaj tóban egy pillanatra megállt és hátrafordult. — Kívánom uraim, hogy mindannyian olyan boldogok legyenek, mint amilyen én. — Most hova megyünk? — kérdezte Schirmbaum. — Haza. — 69 — 170 ezer Ki követte el a hibát KACSA A Tolna—Baranya megyei Halgazdaság már tavaly is foglalkozott a nyílt vizeken pecsenyekacsa-neveléssel, igen jó gazdasági eredménnyel. Áz idén még intenzívebben foglalkozik a halgazdaság a kacsa- neveléssel. Dombóvár mellett, Villanymotorok, villamos kéziszerszámok és egyéb villamos gépek tekercselését: javítását vállalja a Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz. Postán utánvéttel váló szállítást is vállalunk. Tolna, Ságvári E. u. 1. sz. Telefon: 141. (105) Homokpusztán egy régi istállót átalakítottak keltetővé, egy híz- laldaépületet előnevelővé, és építettek egy farostpaneles, megfelelően hőszigetelt másik elő- nevelőt. A két előnevelőbein nyolc- nyolc napig tartják a kacsákat — egy-egy csoportban mintegy nyolcezret — és 16 napos koruk után helyezik ki egy-egy tóra. Az előnevelő kifutójában átfolyó vízzel szoktatják őket a tavi körülményekhez. A halgazdaság ez ideig nyolcvanezer kacsát keltetett ki. Ebből az állományból már korábban leszállított Kaposvárra a baromfiipari vállalatnak 10 000 pecsenyekacsát, átlagban 2,51 kilós súllyal, csütörtökön pedig újaljb hétezret, az előbbinél is nagyobb átlagsúllyal. Az újabb számítások szerint — elsősorban a .kelési százalék javításával — a tervezett 150 000 helyett 160—170 000 kacsát keltet, nevel fel értékesít az idén a halgazdaság. Válasz a Tolna megyei kalauz bírálatára A Tolna megyei Népújság május 26-i számában az idegenforgalmi és nem tudományos céllal készült 150 oldalas kiadvány mintegy 4 oldalnyi régészeti anyagát bírálta dr. Torma István. Hihetőleg a bíráló már sokat foglalkozott a megye múltjával és szívügyének tekinti, hogy megyénk gazdag őstörténetét az érdeklődő nagyközönség korszerű értékelésbem-rriegismerje, hiszen Wosinsky (1896) óta összefoglaló munka nem jelent meg, pedig egész tudományos apparátus foglalkozik e kérdéssel. Dr. Torma az idegenforgalom növelése érdekében javasolja, hogy „behatóbb elemzést érdemeltek volna a turisták számára valóban élményt nyújtó földvárak, sírhalmok, templom- és várromok ...” Aki a legelemibb idegenforgalmi alapismerettel rendelkezik, az tudja, hogy propa-. gandát csak olyan helyek és objektumok érdemelnek, amelyeket kulturáltan lehet megközelíteni (portalan utak), kulturáltan lehet fogadni a turistát (étkezés, szállás, sétányok, padok), és legfőképpen van mit élményszerűen bemutatni. Hol van ilyen Tolnában? Hiszen egyetlen restaurált várunk sincs és régészeti tárgyakat csak a megyeszékhely múzeumában mutathatunk. A mai turistát nem a szöveg, hanem a látnivaló érdekli. Majd ha a régészek bemutatásra korszerűen preparálnak egy földvárat, sírhalmot stb., akkor az Idegenforgalmi Hivatal igyekszik a többi tárgyi feltételt biztosítani, csak aztán propagandát indítani. Milyen érdekes is lenne, ha mondjuk a re- gölyi vagy lengyeli földvárakat a régészek szabadtéri múzeumként kipreparálnák, kelta sírokkal, restaurált lakóteleppel, tárgyi emlékeik helyszíni bemutatásával. A régészeti részt sommásan intézi el a szerző, mondja dr. Torma. Az újabban kiadott megyei útikalauzokat nézegetve, aránylag sokat írtunk Tolnáról. Nem is akartunk vázlatos felsorolásnál többet, hogy felhívjuk á figyelmet. Joggal kifogásolja a szerző, hogy régi irodalmat használtam. Tudtommal egy-két, szakembereknek írt pár oldalas kiadványon kívül aligha találunk megyénkre vonatkozó forrást. Régészeti folyóirat pedig még a megyei könyvtárban sincs. Egyébként a kalauz írása előtt nem egy hasonló kiadványt, régészek által lektorált tudományos igényű munkát (Városképek, Műemlékek sorozat), sőt régészek tudományos (Ferenczy Endre prof.: A Magyar Föld népeinek tört. a honfoglalásig. 1958.), vagy népszerű munkáját Révay József, Vértes László) olvastam. Bátorkodom hivatkozni a továbbiakban a fönti- ekre. Adátaim egy részét pedig a szekszárdi múzeumban jegyez- gettem fel, idegenvezetés közben. A keltákról kb. 25 sort írtam, amelyben „szinte nem is találunk helytálló adatot” dr. Torma szerint. Ha a bíráló figyelmesen összehasonlítja Ferenczy prof. művével, alig talál ellentmondást a kettő közt. Tévedésem, hogy kerekes kocsikat írtam a keltáknál. Révay József (Séták a római Magyarországon. 1965!) írja az eraviszkusz keltákról: „...Az 6 találmányuk a kocsi, a szita és a szappan latin neve, a sapo is kelta eredetű”. Ezek szerint Révay prof. is tévedett? Ferenczy régészprof. említett művében sehol sem találtam a dr. Tormától említett hercuniates törzset, csak az era- viszkus, azaluisz és botok törzsét. A Városképek, Műemlékek sorozatban az egyik kötet eraviszkusz keltákat, a másik illír eredetű eraviszkuszokat (Szentendre 15. o.) a harmadik romani- zált keltákat emleget. Jó lenne tisztázni, melyik a. leghelyesebb elnevezés. De azt sem ártana tisztázni, hogy a rézkor mettől- meddig terjed. Ugyanis a fenti tudományos művekben hol 2500— 1900 (Keszthely), hol 2200—1900 (Szentendre), hol 21Ö0—1900 (Szekszárdi múzeum) szerepel. If étségtelen, hogy egy útika- lauzban súlyos hiba, ha a keltákat 200 évvel korábban telepítik be hazánkba. De vajon akkor minek nevezhető, az, amikor egy tudományos gyűjteményben csekély 900 000 évet tévedtek a régészek. A szekszárdi múzeumot a legelső teremben a mam- mut fölött az alábbi írások fogadják: „Az utolsó eljegesedés mintegy egymillió évvel ezelőtt kezdődött és 10 000 évvel ezelőtt fejeződött be”, majd pedig: „A Szekszárd-palánki ősemberek a jégkor legvégén, 10 000 évvel ezelőtt tanyáztak Szekszárd környékén.” Mindkét adat súlyos tévedés a geológiai és geográfia területén. A Természettudományi Lexicon (Akadémiai Kiadó. 1966.!) csak 600 000 évnek veszi az egész pleisztocént. Ha pontosak akarunk lenni — márpedig egy múzeumi kiállítás nem útikalauz — akkor a tévedés nem 400 000 év< hanem jóval több. A jégkorszak utolsó eljegesedése kora a Würm (I, II. III) kereken 130 000 évvel ezelőtt (Ba- osák prof. szerint 128 300!) kezdődött. Igen ám, de a Würrnön belül még volt 3 eljegesedés, tehát az utolsó (20 000 évig tartott) hozzávéve e jelenkor (16 300) idejét, kereken 36 000 évivel ezelőtt kezdődött és nem egymillió éve. Ugyancsak általánosan elfogadott nézet, hogy a jégkor vége kb. 20 000 évvel ezelőtt volt, nem pedig 10 000. Nem is kellett volna geológus lector a rendezéshez, csak Ferencsy régészprof. idézett munkáját elolvasni. „... a késő moustieri ember a würmi I eljegesedés alatt, tehát kb. 110— 120 ezer évvel ezelőtt élt a Bükkben (16. o. fenn). Vagy Vértes László népszerű munkájának (Medveemberek krónikája 1957) 45., 77. és 181. oldalán található táblázatot megnézni. Egy tudományos régészeti kiállítás fenti tévedései miatt sem mondhatja bárki, hogy „nagyfokú hozzá- nemértésről tanúskodnak, amely hamis képet ad a megye régészeti emlékeiről”, ahogy ezt dr. Torma állítja a Tolna megyei kalauzról, többek közt a kettőszáz éves tévedés miatt. A mi pedig1 a lengyeli és ti■r*' szai kultúra azonosítását illeti, nem tudom, mikor dőlt el a vita a régészek közt. Ferenczy i. m.-ban a 35. o.-on így ír: „.. .a lengyeli kultúra .. -valószínűleg a tiszai kultúra hatására alakult ki”. Nem hinném, hogy idegenforgalmilag döntő jelentőségű lenne a kb. 25 féle kő-, réz-, bronz-, vaskori kultúra pontos elhatárolása. A lengyeli kultúrát is hol újkőkorinak, hol rézkorinak nevezik (Ferenczy i. m. 32. o.: „... a polgárival egyidős lengyeli kultúra... a rézkorba sorolható”. Csak én írtam tévesen bronzkorinak. Tolna megye csekély számú, de annál lelkesebb helytörténé- cze — köztük dr. Kun Lajos és Papp István, akik támogattak munkámban, örömmel látnának egy tévedéstől mentes összefoglalót. dr. PATAKI JÓZSEF gimn. tanár, a Tolna megyei kalauz szerzője.