Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-04 / 129. szám
>. * #'■■•• í p vu t ; Kémtörténet L: .-fn: • ^2* ■’• v' • a Kopasz Oroszlánban — öregszünk, kinyílunk, mint a rózsatoimbó, — nevetett a szolgálat főnöke. — Magából különösen nagy virág nyílott. — Fonnyadozom, az a baj ... Már a konyak sem ízlik, a lányok sem táncolnak velem és akár hiszii, akár nem, tíz köregységet Sztálingrád óta sehol nem lőttem. — Az a baj — váltott Eberling komolyra, — hogy mindannyian elpuhultak és ha egy kis komolyabb munka vár valakire, már szűköl és jajgat, mint egy házsártos vén szuka, Nyikorgott a szék, amikor a „Páter" az asztal mellé ült. Erre, mint jelre, felnyílt az ajtó, és a pincér lépett be. Felírta a rendeléseket, azután eltávozott, hogy kisvártatva harmadmagával és seregnyi ezüsttálcával térjen visz- sza. — Nem kell tálalnia — mondta Eberling, — majd mi ellátjuk magunkat. — 55 — A pincér azonban nem zavartatta magát, felnyitott egy boros- és egy pezsgőspalackot, elrendezte a terítékeket, megnézegette a poharakat, majd mély meghajlással távozott. Jóízűen falatoztak, azután Eberling rágyújtott. — A Wocheck-ügyben hívattam. — Jó käs móka — nevetett a „Páter*. — Ráismertem a hadügy kezére. — Most nem az a fontos, hogy ki követte el a hibát. Wochecket haza kell hozni és semmiféle hivatalos akcióról nem lehet szó. Ez most már az ODESSZA feladata. Eléggé régóta jelentkeznek a pénztárunknál. Illenék már valamit tenniök is, hogy megszolgálják a bérüket — Ugyan főnök... Bormann, Eichmann, Mengede talán az angyalok szárnyán jutott Dél-Amerikába? Ezt a hangot mi nem érdemeljük meg. — Ne érzékenykedjünk, így semmire sem megyünk — mondta Eberling. Nyájasra változott a hangja. Most éppen olyan volt, mint egy túlhízott, mosolygós szemű oroszlán, amikor éppen sakált készül megharapni. — Magának, „Páter”, mindig vannak készenlétben emberei. Most egy olyan figurára lenne szükség, aki tud magyarul, s akit odaát nem ismernek, aki a háború óta dunsztban volt s olyan jól konzerválódott, hogy még most is fel lehet bontani. A „Páter” cigarettát vett elő, rágyújtott és békésen pöfékelt. — A konzervhús mindig drágább a frissnél — mondotta. Eberling a zsebébe nyúlt és tízezer márkát számolt az asztalra. — Ez csak az első futam. A bemelegítési költség. Olyan, mint ebéd előtt az aperitif. — Mindig szerettem a nehéz ételek előtt a könnyű pálinkát — nevetett a „Páter”. — így mindjárt jobban tudok gondolkodni. Látja... már eszembe is jutott valami. Illetve: valaki. Egy ember, egy textilkiskereskedő. Bugyogót árul, melltartót, nyakkendőt és cérnagombot. Mi a véleménye róla? — Térjen a tárgyra! Tánsalkodónőnek maga túl kövér és durva lelkületű. A „Páter” kuncogva nevetett. Eberiingem... maga soka nem fog megváltozni. De hát térjünk a tárgyra. Ez a kiskereskedő valaha a mi dicsőséges táborőrségünk katonája volt. Becsben szedtük fel, nyitottunk neki egy üzletet, azóta elpohosodott. Minden tevékenysége arra irányul, hogy az ötvenmár- kásokat jó helyre juttassa. Ezenkívül fél. Talán hallott a grichenaud táborról? O is ott volt. 1944. április végén. A műtétet géppuskával hajtották végre. Azután híre jött, hogy néhány fogoly túlélte a tábor likvidálását, az- óta vacog a foga. ha egy lengyel, vagy egy francia téved az üzletébe. Még 1945-ben ki is végzett egy gyanakvó francia foglyot — Nem szeretem, ha az embereink a határ- átlépés után betojnak, — mondta Eberling. — Ettől nem kell tartanunk. Ha a feladatát jól ellátja, kutya baja sem történik. De ha lebukik, kötél várja. Hyen körülmények között mindenki igyekszik hősiesen viselkedni. Tehát igyekszik ellátni a feladatát. — Megbízható? Tűzbe teszi érte a kezét? — Hát maga, főnököm, értem tűzbe teszi? Eberling elmosolyodott. — Látja, főnököm! — mondta a „Páter”. — Én is éppen ennyire kezeskedem azért a bécsi kiskereskedőért. Eberling előhúzta a noteszát, — 57 — Befejezetlen napló A legrosszabb regény díja Csak külföldön adják ki OKTÓBER 3.: A mai nappal. kezdődik az életem. A szüleim még nem tudják. Kisebb vagyok egjy almamagnál, de már élek. Pillanatnyilag még formátlan vagyok. Kislány leszek. Szőke hajam lesz, azúrkék szemem — és tudom, hogy nagyon fogom szeretni a virágokat. OKTÓBER 19.: Már nőttem egy keveset, de még túl kicsi vagyok ahhoz, hogy bármit is tudnék csinálni magamtól. Anyu tesz mindent helyettem. S milyen vicces: Ö még nem tudja, hogy ott hord engem a szíve alatt. OKTÓBER 23.: Kezd kialakulni a szám. Képzeljétek: körülbelül egy év múlva már nevetni fogok. Később beszélni is. Én már most tudom, mi lesz az első szavam: MAMA. Ki mondhatja, hogy még nem vagyok igazi lény? Igaz, még csak morzsányi vagyok, — de a morzsa is kenyér! OKTOBER 27.: Ma kezdett önállóan dobogni a szívem. És ettől kezdve gyengéden dobogni fog egész életemen keresztül. Pihenés, megállás nélkül, szüntelenül. Aztán egyszer, majd sok-sok év múlva elfárad, megáll és akkor meghalok. De most még nem vagyok a végén, sőt: csak a legelején. NOVEMBER 2.: Mindennap növök egy picikét. A karom és a lábam is kezd már alakot ölteni. De még olyan sokat kell várnom arra, hogy elbírjanak a lábacskáira, odaszaladhassak rajtuk anyu karjaiba, apu ölelésébe. NOVEMBER 12.: Most kezdenek formálódni az ujjacskáim. Furcsa, hogy milyen kicsinyek. És mégis milyen nagyszerűek lesznek. Kiskutyát simogatnak majd becézve, labdáznak, virágot szednek, s megérintenek majd egy másik kezet. Az én ujjaim. Egyszer talán még hegedűn is fognak játszani, vagy képet festenek. NOVEMBER 20.: Ma mondta meg a doktor bácsi anyukának, hogy itt élek a szíve alatt. Boldog vagy, anyu? Már nem is olyan sokára a karjaidban lehetek! NOVEMBER 25.: Anyukám és apukám még nem is tudja, hogy én csak egy kislány vagyok. Ök fiút várnak talán, vagy ikreket. De én meglepem őket. És azt akarom, hogy majd Katinak hívjanak, mint az anyukámat. DECEMBER 10.: Az arcom már tökéletesen kialakult. Remélem, hogy teljesen anyura fogok hasonlítani. DECEMBER 13.: Már akár látni is tudnék, csak teljesen sötét van körülöttem. De hamarosan rányílnak a szemeim a napsugaras világra, a virágokra és a kisgyerekekre. Még nem láttam tengert, sem gyerekeket, sem szivárványt. Vajon igazában hogy’ néznek ki? És Te milyen vagy valójában, anyukám? DECEMBER 24.: Anyu, hallom a szívverésedet! Te is hallod az én szívem suttogó dobbanását? Olyan egyenletes: tap-tap. Neked egy egészséges kislányod lesz, anyuka! Tudom, hogy egyes kisbabáknak nehézségeik vannak a világrajövetelnél, de a kedves doktor bácsik segítenek az anyukáknak és a bébijüknek. Azt is tudom, hogy egyes anyukák nem is akarnak kisbabát. De én alig tudom már kivárni, hogy a karjaidban lehessek, hogy hozzásimuljak az arcodhoz, hogy a szemedbe nézhessek. Ugye, Te is pont úgy vársz rám, ahogy én várok Rád? DECEMBER 28.: Anyuka ... Miért engedted, hogy megállítsák az életemet? Olyan boldogok lettünk volna együtt... (Ez a kis történet Loretta Young gyűjteményéből való. Szerzője H. Schwab s eredetileg németül jelent meg, majd közölte a „Sodalis” magazin lengyel nyrelven. Azt gondoljuk, hogy ez a történet a meg- nem született gyermekről minden nyelven egyet mond.) A vetélkedők korszakát éljük — szoktuk mondani. így is van valóban. Versengünk úgyszólván bölcsődés korunktól egészen hajlott korunkig; ki-ki az életkori sajátosságainak megfelelő páston. Közismert dolog az, megbocsátható emberi gyarlóság, hogy mindannyian vágyódunk legalább egyszer valamiben a legjobbnak lenni. Egészen a mai napig nem gondoltam arra, hogy a világszerte elterjedt versengések vonatkozásában érhet meglepetés. És íme bizonyság: A ,,A Prix d Ennuit, a legrosszabb könyv díját 1967- ben Coskie Stinett, a Holiday nevő folyóirat szerkesztője James Jonesnak ítélte oda Menj az öz- vegycsinálóhoz című regényéért.” Ö, az a szegény kitüntetett! El tudom képzelni, hogy egyáltalán nem érezte magát a hetedik mennyországban sem a díj átvételekor, sem azóta, bár minden attól függ, hogy ez a nagy elismerés mennyi fájdalomdíjjal jár. Jonest nincs szerencsém ismerni, eddig még egy percemet sem rontotta el díjnyertesen rossz regényével. Azért az író—olvasó kapcsolat hiányában is sajnálom őt és példájától félek bizonyos fokig. Sajnálom azért, mert ha felérte volna ésszel és nálunk adták volna ki hangzatos című regényét, nem lenne kutya baja sem. Mert... ha akadna is szerkesztő-kritikus, aki a legrosszabb regény díjával kívánná kitüntetni, akadna tíz más kritikus-szer» kesztő, aki megvédelmezné. Mitől félek? Az okozhat mindannyiunknak nagyobb gondot! Mostanában sokat tanulunk, okulunk a hazánk határain túl született példákból. Elirigyeltük még a Coca-Cola-gyártást is, noha nem lehetetlen, hogy a fogyasztók nem a legjobb díjával jutalmazzák majd. És ha az összes kínálkozó perspektívák közül csak ezt gondolom végig, máris borsózik a hátam. Ugyan mitévők lennénk, ha csak élelmiszeriparunk néhány gyártmányával, készítményével megpályázná a fogyasztók alapította legrosszabb-díját? Egyszóval esetenkénti tanulékonyságunk késztet aggodalomra. Semmi esetre sem irodalmi vonatkozásban, mert mint azt mondottam, nálunk nem tud megjelenni igazán rossz regény, szobor, festmény, zenemű ... Az ellenvéleményt hangoztatok — ha nincsenek túl sokan — átvehetik saját alapítású nagydíjamat, amit a kimagaslóan rosszmájúak számára alapítottam Coskie Stinett után — szabadon. L. L A berlini AEROS NAGYCIRKUSZ vendégjátéka Szekszárdon: Június hó 4-én, 5-én, 6-án, 7-én a vásártéren. Előadások kezdete du. 3 és este fél 8 árakor, 7-én csak du. 3 órakor. Jegyek elővételben a művelődési házban válthatók. Telefon: 12 — 235. Pakson: Június hó 8-án, 9-én a vásártéren. Előadások kezdete du. 3 árakor és este fél 8 árakor. Jegyek elővételben a járási művelődési házban válthatók. Telefon : 124. A délutáni előadások az estiekkel teljesen azonosak! Tekintse meg az AEROS NAGYCIRKUSZ állatkertjét reggel 9 órától este 19 óráig. Vidékről kívánságra az IBUSZ különautóbuszokat indít!
