Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-30 / 152. szám
Tudatom, hogy megkezdtem nagy világjáró kőrútomat. Teszem ezt annak ellenére, hogy többen tanácsoltak: ne menjek külföldre, mert itthon is van már minden, ami külföldön van. Még sztriptíztáncosnő is akadt, méghozzá magyar, Oki öntudatosan mutogatja magát Budapesten. Ennek ellenére én elmentem, mert Szekszárdon még nincs ilyen táncosnő, és ha már Budapestre kell érte utaz- nom* akkor az a néhány ezer kilométer plusz már nem tesz semmit. Első állomásom egy ismeretlen hely volt. Egy elhagyott sziget, ahová egy nagyon régi jó barátom vitt el. Azt kérdezte tőlem, akarok-e valami különlegeset látni, olyant, amilyent otthon nem láthatok. Én erre természetesen azt feleltem: akarok, hát hogyne akarnék. Béreltünk egy csónakot a tengerparton. A csónak tulajdonosa azt mondta: legjobb lesz, ha előre kifizetjük a bérleti díjat, mert ugye a csónak rozoga egy kicsit és ki tudja... Szóval már beszálláskor belémállt a félsz. Hát még amikor már jól bent jártunk a viharos tengeren. Állandóan olyan érzésem volt, mint a múltkor, amikor bent jártam a Garay büféjében. Pedig a víz tiszta volt... Néhány órás hányódás után azért kikötöttünk. Néptelen, sűrű erdőben barangoltunk. — Az angyalát! — kiáltottam fel egyszer ingerülten. — Ezért nem volt érdemes idejönni! El mehettem volna én a gemenci erdőbe is ... — Várj csak, Johannes bátyám! — nyugtatott a barátom —. Látsz te itt még olyant, amilyent otthon még elképzelni sem tudtál. Mentünk, mendegéltünk. Egyszeresük látom ám, hogy a két fa között, mintha kötél lenne, és azon emberek tornásznak. — Látod őket? — Látom. És kik ezek? Ezek talán ősemberek? — Miről gondolod? — Arról, hogy ezek még a fákon vannak. A barátom nevetett. — Ezek nem ősemberek! Ezek vezetők lesznek. Itt képezik őket. — Mire? — Hát a vezetésreJ — Mit vezetnek? — Mindent. — Es ezért tornásznak? — Ezért! De még mást is csinálnak. Majd meglátod, ha beljebb megyünk! Megláttam. Később néhány, emberrel találkoztunk, akik egy sziklán kuporogtak és pléhdobozokból itták a maguk kotyvasztotta fakéregteát, amelyhez makkot rágcsáltak. Most meg én röhögtem. Alig tudtam elmondani, hogy nálunk a vezetőképző iskolákban ilyen nincs. Ott rendes koszt, kvártély van, nem egyszer a Balaton-parton helyezik el a vezetőket, akik tanfolyamon vesznek részt, hogy hadd gyönyörködjenek a gyönyörű tájban ... — És beleugranak a jéghideg vízbe? — Nem tudom. Miért kérded? — Mert ezek beleugranak. Gondolkodás nélkül bele- ugranak. — És miért ugranak bele? — Hogy ezzel is bizonyítsák: előttük nincs akadály. — Milyen akadály? — Látom, hogy nem érted ezt az egészet. Ezért mindjárt megmagyarázom, hová is hoztalak én téged. Ez egy menedzseriskola. Itt előadásokat hallgatnak a személyzeti munkáról, az elszámolásokról, mindenről, ami az üzlethez kell ...Es közben megismerkednek a túlélés művészetével... — Az mi? — Hát az, hogy itt nem kapnak se enni, se inni. Mindent maguk állítanak elő. Maguk főzik a teájukat, mindent megesznek, ami ehető, még a makkot is... — És miért eszik meg? — Hogy legyen erejük. — A makktól? — Igen, a makktól, a jéghideg vízbe ugrástól, a köves ösvényeken futástól... — Azt is csinálják? Mezítláb? — Igen. — Es miért? — Azért, hogy legyen erejük gyorsan áttekinteni a vállalat helyzetét, a piac alakulását, egy-egy új termék bevezetésének előnyét és hátrányát, egyszóval legyen erejük a gyors és alapos döntéshez, hogy ne ijedjenek meg semmitől, meg a kockázattól se, hogy el tudják helyezni a megtermelt árut... Nálatok is vannak ilyen emberek? Vannak. Ajjaj, de még mennyien. Nálunk mindenki edzett. Azelőtt volt MHK is nálunk, csak az a baj, hogy a vezetők akkor nem futottak. De a nép az edzett volt. — És most mi a helyzet? — Most a vezetők is futkosnak. Hol ide, hol oda. Autóval. És az autót más vezeti. — Miért? Talán egyesek még azt sem tudnák elvezetni? Pedig a legjobb iskola az autóvezetés. Ugye, ott hirtelen kell határozni, gyorsan fel kell ismerni a helyzetet, gyorsan kell dönteni, mint az üzemekben, az intézményekben... Hát, ami az autóvezetést illeti, azt talán nálunk is be lehetne vezetni, a többit, azt nem hiszem, mert hol van nálunk olyan ember, aki csak azért, hogy az ipar által megtermelt árut eladhassa, hajlandó lenne makkot enni? Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: A távolsági kozmikus járatokon Föld—Mars—Föld. Ilyen útvonalra a közeljövőben még nem indul ember. Azonban az alkotó gondolat, s azok a kísérletek, hogy először papíron oldják meg a távolsági űrjáratok számtalan problémáját, egyre gyakrabban viszik a tudósok, mérnökök fantáziáját a bolygóközi útvonalakra. Az út megvalósitása előtt még nagyon sok problémát kell megoldani. Ilyen például az ember normális élet- és munkafeltételeinek biztosítása a bolygóközi repülés során. A legközelebbi bolygóig, a Vónusig, az automatikus űrállomásaik útja négy hónapnál tovább tart. A személyzetnek a Földre való visszatérését is számítva, az utazást majdnem egy évesre kell tehát tervezni. A Mars esetében ez még hosszabb időt igényel. Az űrutazás során természetesen a személyzet, nem tudja pótolni a készleteket. Ezért el kell dönteni a problémát: magukkal vigyenek-e minden szükségeset, vagy az anyagoknak legalább egy részét az űrhajóban állítsák elő — repülés közben. A tudások számítása szerint egy ember átlagos napi fogyasztása: egy kilogramm oxigén, két és fél kilogramm víz, mintegy ötszáz gramm élelmiszer. Ez azt jelenti, hogy a Föld—Mars— Föld útvonalon az űrhajó öt főnyi személyzete részére mintegy 40 tonna — különböző anyagokból álló — készletre van szükség. A szovjet Vosztok űrhajók esetében a levegőregeneráló és -kondicionáló rendszerei, az élelmiszer- és a vízszükséglet biztosítását, egy űrhajós 12 napos repülésére számították ki. A Vosztok űrhajókon az élelmiszeradagokat különböző változatokban állitották össze. Az elsőben számításba vették a repülés tervezett időtartamát és a kalóriaértéket napi 2500—2700 kilogramm-kalóriában állapították meg: 120 gramm fehérje, 85 gramm zsír és 300 gramm szénhidrát átlagos összetételében. A második variánst azokra az esetekre tervezték, amikor valami ok miatt megnövekszik a repülés időtartama. Ennél a napi kalóriaértéket 1450 kilogramm-kai ó_ fiában állapították meg Az egyes repüléseket követően az élelmiszeradagok összetételét megváltoztatták, a pépes élelmiszer-kon zerveket (amelyek a Vosztok—1 és Vosztok—2 űrhajók élelmiszer-adagjának fő alkotóelemét jelentették) természetes élelmiszerekkel cserélték fel. Készleteket felhasználó rendszerek valósultak meg az összes eddig felbocsátott űrhajósok vezette — szovjet és amerikai — űrhajak esetében. Az ilyen típusú rendszerben az ember által igényelt anyagok szigorúan meghatározott készletét irányozzák elő, a rendszer súlya a gépegységek és az ember által felhasznált anyag- készletek súlyából tevődik össze. Az oxigénkészletet három alapvető módon biztosítják: sűrített formában (500—700 atmoszféráig) — ballonokban: összepréselt, vagy szilárd állapotban — alacsony hőmérsékletek mellett; vegyileg kötött állapotban — például hid- rogén-hiperoxidban. Ennek a típusnak komoly hiányossága a készletek jelentős súlya, mely különösen hosszan tartó repülések során jelentkezik. Ezért is kellett másik rendszerek mellett dönteni. A készletekkel működő rendszerekben az élettevékenységseg biztosításához szükséges valamennyi anyagot egyszer használ fel az űrhajós. Ezután ezek az anyagok „ballaszttá” válnak az űrhajóban, vagy megszabadul tőlük az ember. A távolsági űr- járatokon azonban az alapvető anyagokat (víz, oxigén, szerves anyagok stb.) több ízben kell felhasználni. E célból különleges rendszereket hoznak létre. A regeneráló fiziko- kémiai rendszerekben-generálódnak az ember által igényelt anyagok fő összetevői, elsősorban az oxigén és a tó drogén. A regenerátor megtisztítja a szervezet folyékony melléktermékeiben tartalmazott vizet. Ez könnyebb a levegőregenerátornál és nem igényel sok energiát. Az egész rendszer súlyjellemzőit és energiafogyasztását ezért gyakorlatilag a levegőregenerátor energiafogyasztása és súlyjellemzői határozzák meg. A fiziko-kémiai regeneráló rendszerek bonyolultabbak a készleteket felhasználó rendszeréknél. E két rendszer egyike sem képes tehát megoldani a távolsági repülések feladatait. E rendszerek bizonyos elemei azonban összetevőként szolgálhatnak. a bioszintézis rendszer meg valósi tásánáh Ez a legperspektívikusabb lehetőség az űrhajósok szükségleteinek kielégítésére. A rendszerben közvetlenül felhasználják a napenergiát a regenerációs célokra alkalmazott növények fotoszintézise révén. Az ilyen típusú rendszerek távlatairól már K. E. Ciolkovszkij is írt. Ezeknek a rendszereknek a felhasználása lehetővé teszi, hogy elvben megoldjuk az oxigén regenerálásának problémáját és a széndioxidnak a rendszer légköréből történő eltávolítását. Nincs szükség napenergetikai berendezés alkalmazására sem. A rendszer ugyanakkor megoldja a melléktermékekben lévő folyékony és szilárd tápanyagok regenerálásának problémáját is. A rendszer óriási előnye, hogy jelentős mértékben csökkenti az űrhajó súlyát és egyszerűsíti konstrukcióját. (APN) D. MEDVEGYEV mérnök
