Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-23 / 146. szám
fi felvilágosodás előfotára FODOR JÓZSEF: NAPOK Mint a futók, akik versengve futnak. Szemük szűkült, szívük vadul dobog. Megfoghatatlan rendjén egy nagy útnak Loholnak a szakadatlan napok. Hogy elvillanak, látod csak jóformán, Nevet hord mind mellén, s míg olvasod: Hétfő, kedd s a többi, irama hordván, Gyors, váltott képük már egybemosott. Villámló, vak roham — s közé nem állhatsz. (S hol rés?) hogy megtorpantsd e menetet: Nem áll meg, megy csak, egy se adva választ. Ha riadnál: tartson kis szünetet. Végtelenből jött mind. s mégis belőlem, mint gyors-kéz-vonta, nyúlt gombolyagok. Vad kénytől rántva, s egyre rezdülőbben — Mert, mi elfut, minden nap én vagyok. Én vagyok, én, mi így fut szakadatlan, S hogy — percre — tartsd, ujjal se érheted: Hogy tűnni lásd csak, mint megfoghatatlan. Idegen, gyors, fényes kísérteiét. Fotó: Bakó Jeoó IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: Lázadás Lázadás égen s földön. Az évszak sárga meg piros lázadása. Fénylő horgászbotjait a nap a vizek mélyébe ereszti. A lélek kék öblein vitorla. Gyolcs-lobogású a csend. Lassú szélben fehér ing a nyugalmam A tegnapi madár, ki tudja honnan repült idáig? Szív látta, szem látta, kéz simogatta. Csőrében picurka tűz. Fölgyúitntta véle a boldogság aranykazlait, s árkon-bokron-túira repült a szerelemmel. Túlzás nélkül nevezhetjük így Orczy Lörincet; kétszázötven évvel ezelőtt, 1718-ban született, s a század végén, 1789-ben halt meg, sokoldalú és példamutató munkálkodás után. Az „örsi nyi- rettyűs”, „Örs dalnoka” derék ember, jó magyar, nagy poéta s főként bölcs volt: ezekkel a jelzőkkel találkozunk neve mellett az egykorúak és utódok írásaiban mind a mai napig. Irodalomtörténeteink úgy tudják, hogy a megújulás fiataljai tisztelettel veszik körül, s hevületük az ő higgadt, öreg szivét is megdobogtatja; közéjük áll, és bölcsen használt tekintélyével, irányt jelző és mintát adó műveivel segíti mozgalmaikat. Sok tagadhatatlan jele van, hogy eszmékben és gyakorlatban egyaránt megelőzte Besse- nyeiéket és általában a fiatalokat. A honi irodalom fellendítése tudatos célja, programja volt, erről tanúskodik Barkóczy prímáshoz írt levele: „...Megvallom Hercegségednek, én egész célom az volt ezen zavart írásomban, miképen felébreszthetném Nemzetünket írásra, mert meg kell vallani, sok tudós emberünk vagyon, de félénk.” Mindezt már Arany János is észrevette: „Az egész 18. század Orczyig úgy szólva meddő volt költői termelésben — nagy hallgatás az, melyet ő megszakít. Ha kiadja verseit íratásuk idejében: ma nemzeti irodalmunk újjászületését nem Bessenyeitől, hanem Orczy- tól számítanák. ... Bár művei kéziratban maradtak, nem tagadható a nagy befolyás, melyet társas úton s kéziratban maradt munkái által is gyakorolt az ifjabb nemzedékre, éppen arra, melynek költészetünk életre hozását köszönhetjük, s mely az iro- dalom történetében ,franciás iskola' neben ismeretes.’’ (Koszorú 1863.). Orczy műveltsége valóban franciás, minthogy akkor a francia szellem vezette Európát, de gondolkodásban, hajlamokban nem hasonult át idegenhez. Demokratizmusa egyszerű, nemes emberségesség inkább, semmint a felvilágosult filozófusok tanulmányozásának gyümölcse; természetessége, bölcs nyugalma a konzervatív életforma felé vonzzák, ennek képviselőjét — idilli szemlélettel — a parasztban látja, s a feudális renden, minden humanizmusa ellenére, változtatni nem kíván. Nagy műveltség, emelkedett szellem, patriárkális erkölcsök, a nép becsülése, sőt a paraszttal való lelki rokonság azok a vonások, melyek olyannyira vonzották Aranyt Orczyhoz, hogy nem habozott zsenialitást látni benne. Valóban sok a hasonlóság közöttük. Nyugodt, de éles elme, felülről nézi korának embereit és eseményeit, megvan az ítélete róluk, ám ritkán ítél meg. Az udvar hatalmasait és a nemességet azonban higgadt tárgyilagossággal marasztalja el. Ez igen jellemző reá: nyíltan és magyarán megmondja mindenkinek a szemébe az igazságot, de indulatok nélkül, ami által páratlan tekintélyre és megbecsülésre tett szert. Felfogasa nemcsak versek írásában fejeződött ki, hanem tettekben is. Az abauji főispánságról való lemondásakor tartott beszédében ígv szólt: „Ami a belső lélek esmé- retnek bizonyosságát illeti, dicsekedhetnék azzal, hogy az adózó népnek pártfogása mindenkor szívemhez úgy odanőtt, hogy rövidségeik orvoslásában, terhelic- nek kisebbítésében és egyenlő elosztásában különös buzgóságqal iparkodtam.” S tovább: „Talán ugyan azt várná egy valaki, hogy én ezen új épületnek, az új vár- megyeházának felépítésében keresem nevem és hivatalom viselésének dicsőségét; távol legyen Tekintetes Nemes Vármegye! Tudom én, hogy az ilyetén nagy és címeres épületekre sok ezer szegényeknek. véres verejtéke vagyon tapasztva; jól tudom, hogy azon fejér mész, mely falait az ilyen alkotmányoknak ékesíti, az sokszor a paraszt és pór nemzetnek könnyhullatásával vagyon készítve és néha vérével is keverve; én azért, ha ilyen szemmel nézem ezen jeles épületet, inkább szomorú, mint dicséretes látszatot mutathat.” Kedvelt embere Mária Teréziának. ki elhalmozza kitüntetésekkel; vitézül katonáskodik Nagv Frigyes ellen, részt vesz Berlin nevezetes megsarcolásában, mint tábornok megy nyugalomba, de szívében mély ellenérzéssel a háborúk iránt, s a királynét azért dicséri, mert uralma alatt „negyven esztendeig ... a haza pusztító hadat” nem látott. A gazdálkodásban is hasonló haladott elveket vall ás gyakorol; közmunkákra áldozza idejét és tehetségét, nagy lelkesedéssel fog a Tisza szabályzásához. „megbutvkázza árjait)’, s már szinte Széchenyi szemével tekint végig az országon: hajóktól barázdált Tiszáról, Dunáról álmodik, nemzetközi kereskedelemről, melyben bársonyt veszünk kenderért, aranyat tokaji ürmösért s tiszta búzát küldünk „német sógorunknak”. Ha Kulpa megtisztul, Triestnél kikötünk, Mármarosi sóval Fiúméba megyünk, Bukkarihoz visszük füstölt berbécsinket, Páduába hajtjuk hízott ökreinket. Éles ésszel látta meg a hiányokat és a szükséges tennivalókat, de bölcs volt, a sikertelenség és a bizonytalanság nem dúlta fel, mint Széchenyit. Pedig az ő kezdeményezéseit is kudarcba fullasztotta a kormányzat Ausztriát favorizáló gazdaságpolitikája. Bölcsességénél csak szerénysége volt nagyobb. Az újító írók szinte kultuszt űztek személye körül," ám ez pillanatra sem zökkentette ki kerékvágásából. Még annyiszor dicsőített verseit is név nélkül adta ki, illetve engedte, hogy kiadja más, és kéziratai közül sok elkallódott csupán azért, mert elmulasztotta visszaszerezni barátaitól. Lírájában sok a kez- derrnényező eredetiség, meglátja az alföldi tájat, mint költői témát, verset ír a bugaci csárdáról, s ez a vers igen tetszhetett Aranynak. Elmondhatni, hogv bizonyos tekintetben legkiválóbb embere volt korának. Baráti Szabó Dávid oszlopot kívánt sírja fölé: Igéket írd rá: Főnemű, hív fiam, Bajnok, magyar bölcs, nagy poétám, Orczy! Hazád Neked ezt emelte. VÁRKONYI NÁNDOR LOVÁSZ PÁL: ÉLETTAN I. Biztos üzem „Testem ura vagyok” — ö! bennem, benned huszonhatbillió sejt él, jön-megy, tesz-vesz, munkálkodik, fegyelmezetten összhangot teremt, a működésben összedolgozik: de jaj, ha egy, csak egy is valahol a szív. az agy. a csont tárnái mélyén lázadni kezd szerepe semmiségén s megáll, s megbillen véle az ütem: futkoshat kint ijedtség, tudomány, személyiséged büszke tudatán átlép a nyers való: egy példája szerint tesz billió — s széthull neveddel a- biztos üzem II. A romlás virágai Hugóm rajzfüzetét nézegetem: Be szép színek, pazar formák be sok sohase látott különös virág, csodás, nemes minták, lágy hajlatok! S a lányhang oktat: „Nem növénytan ez -** kórbonctan-rajzok, hulla-metszetek, fagyasztott bel-részekből készítettük..; a sejtek élethűen színesek”
